Szolnok Megyei Néplap, 1980. július (31. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-24 / 172. szám

1980. július 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Fürediek emlékei Szocsiból Teabár, kaviáros vacsora, Misa mackó, gyógyvíz Azt szokták mondani: sokminden ismétlődik az életben, és lassan ezek kö­zé tartozik, hogy a tiszafü­redi gimnázium a Ki tud többet a Szovjetunióról el­nevezésű vetélkedőn részt vevő csapata évről évre or­szágos döntős, dobogós he­lyen végez, így jutalomként Szocsiban nyaral. A mini közösség néhány napja érke­zett vissza a világszép üdü­lőhelyről, igy még frissek az emlékek, közeliek az él­mények. A csapatkapitány, Kluka Hajnalka már tavaly is versenyzett és ugyanitt üdült. Szocsiiba utazva feltűnt, hogy az elmúlt évhez viszo­nyítva alaposabb a vámvizs­gálat, amit az olimpiai ver­senyek indokolnak. Ki j évig utaztunk, majd onnan egy másik gépre szálltunk, és az indulás napjának estéjét már Szocsiban töltöttük. •Nekem legjobban a kauká­zusi Rica-tó tetszett. A gyö­nyörű tavat hósapkás hegy­csúcsok övezik, amelyek üs­tökén fehér gleccserek szik­ráznak, miközben idelenn melegen süt a júliusi nap. Innen egy hamisítatlanul grúz teaszavhozba is elláto­gattunk, ahol megízleltük a zöld és a fekete teát. Mi, magyarok az utóbbit isszuk, pedig vendéglátóink szerint a zöld tea egészségesebb, jobban frissít. Az is feltűnt, hogy szinte minden aján­déktárgyon — legyen az hanglemez, könyv, ing, sportszer — felfedezhető az olimpia jelvénye. Tér be Tünde szintén csa­pattag. ö még csak első íz­ben látta a Fekete-tengert. — A sok érdekesség kö­zül kettőt említek. Mivel na­gyon szeretem a vizet, az egyik a fürdés volt. A ka­vicsos parttól egészen a hul- lámtörőig beúsztam, bár fu­ra módon nem a mélyvíz­ben, hanem a partközeiben kellett figyelmesnek lennem. Ha itt ugyanis elmélázik az ember, előfordulhat, hogy egy átlagosnál nagyobb hul­lám nemcsak zuhataggai ön­ti le, hanem néhány kavics­csal is „megsimogatja”. Az étkezésről ás illik szólni, mert igazi, oroszos vendég­látásiban volt részünk, sok­szor már az előétellel de­geszre tömtük magunkat. A búcsúvacsorára például la­zacot, kaviárt kaptunk, és az est fénypontja a kicson­tozott csirke volt, amelybe töltelékként fűszeres vajat kentek a szakácsok. Érdekel a konyhaművészet, keveset értek is hozzá, de azt be kell vallanom, ilyen finomat még nem ettem. Dobrosi György felkészí­tő tanár, a csapat vezetője is sötétbarnaként érkezett vissza. — A négy dobogós füre­di csapat közül kettőt a fe­leségem, kettőt én kísértem el Szocsiba. Mit is emeljek ki a rengeteg látványosság, érdekes program közül? Tá­lán kevesen tudják, hogy Szocsi 142 kilométer hosszan nyúlik el a tengerpart mel­lett, és van ott egy fiira hely, a Maceszta. Ez egy gyógyforrás, amelyet az ot­taniak már a múlt század végén felfedeztek, de az csak a szovjethatalom évé­ben épült ki. A meséje is bűbájos: két fiútestvérnek meg tetszett egy gyönyörű lány. A vetélkedés tragédiá­vá fajult, és a fiatalabb, akit a nő jobban kedvelt, halálos sebet kapott. A lány ráta­lált a forrásra, és csodaté­vő vízével meggyógyította szerelmesét. A meséből annyi biztosan igaz, hogy a száznál több ásványi anya­got tartalmazó víz minden légúti megbetegedést, érbe­tegséget orvosol. Drága becsben is tartják a helybe­liek a csodaforrást, és ide rendszerint beutalóval, jut­hatnak be a betegek. — Noha Szocsi többezer kilométerre fekszik az olim­pia eseményeitől, a verse­nyek hangulata itt is érző­dik. Misa mackó óriás képe szinte utcasarkonként fogad­ja a turistákat, de még az autóbuszok festett oldalai is a nagy világeseményre utal­nak. Szerettünk volna még maradni, de a néhány nap gyorsan elrepült. Persze jövőre lehet ismé­telni, nyílik rá alkalom. Hi­szen a jó szereplés végál­lomása valószínű megint Szocsi lesz. D. Szabó Miklós Pályázat kertészkedőknek „ÍGY CSINÁLOM...” Hazánkban másfél miliő háztáji gazdaság, ház körüli kert, hétvégi telek terem zöldséget, gyümölcsöt, sző­lőt;, bort és virágot. A kis­termelésben tehát legalább hárommillió ember érde­kelt. A kertészkedők és a kert­barátok tevékenységük so­rán roppant sok gyakorlati tapasztalatot szereztek, érté­kes szakmai fogásokat sa­játítottak el. Ezek elterjesz­tése, közkinccsé tétele je­lentékeny anyagi előnnyel jár a kertészkedők számára — de nem elhanyagolható az ebből származó többlet­termék népgazdasági értéke sem. A Kertészet és Szőlészet — a magyar kertészek és kertbarátok hetilapja — ar­ra vállalkozott, hogy a ker­tészkedés közben szerzett hasznos tapasztalatokat összegyűjti, rendszerezi és a lap hasábjain közreadja. A Kertészet és Szőlészet szer­kesztősége (címe: Budapest, 1355. Postafiók: 14) várja a kertészek és a kertbarátok pályázatait, amelyek közül a legjobbakat menetközben vásárlási utalvánnyal díjaz­za és jövőre, a lap 30. szü­letésnapján a legértékesebb pályázatok beküldőit érté­kes jutalomtárgyakkal (kerti gépek, eszközök, veetőmag- és növényvédőszercsomagok) jutalmazza meg. A szer­kesztőség várja a jelentke­zéseket! BONTOTT ANYAGBÓL Bővítik az iskolát (Tudósi tónktól). A helyi tereprendezéssel és a szol­noki dr. Szana úti két épü­let bontásával vette kezde­tét Rákóczifalván az álta­lános iskola 4 tanteremmel történő bővítése. A szervezés és a megértő támogatás má­ris kedvező eredményt ho­zott: több százezer forint­tal lehet máris csökkenteni a közel 8 millió forintos be­ruházási költséget. A Rákóczi Tsz tervezőiro­dája elkészítette az új beru­házás terveit, a városi ta­nács vb tervosztálya pedig a költségek ésszerű csökken­tésére kínált lehetőséget Szolnokon, az említett bon­tási anyagot, a Volán 7. szá­mú Vállalat és a helyi ter­melőszövetkezet már a hely­színre is szállította. N. V. kém tizemnyóc őszétől tizen­kilenc tavaszáig tizenkét ké­rőm vót. Elhiszi-e? Akikor vértanúi.*. Na, 1898-iba szü­lettem, mennyi az? A hu­szonegyedikbe vótam. Én az uramat kiválasztottam előre. Illést szerettem, mer igazán mondom, tisztességes, jóra- való ember vót. ö is jó vót hozzám, de én is jó vótam hozzá. Viszonoztam. Szeret­tem tiszita szíveméül.) A fiatalasszony gyereket nevel. Sürög-forog a konyhá­ban, a kertben, meg nem állna a fél világért sem. (Há­rom családunk lett. Fiúk.) Éjszaka van, a fiatal anya mégis virraszt, az egyik gyer­mek fölé hajol. (Flórt két éves korába elkapta a csont- lágyulást, a tüdőgyulladást meg a szamárköhögésit. Egy­szerre. Mikor az orvos ki- gyütt megnézni a gyereket, Bisti mondja: Idehallgasson! Mit csinált maga ennek a gyereknek? Más keze alatt mán meghalt vóna! Mondom: Doktor úr, mindent elkövet­tem vele. Én akkor nem vó­tam levetkezve hat hétig! Hát fel kellett kelni! Télen vót. Hideg vót. Oszt fel kel­lett kelni akármilyen idő vót. Mér a gyerek csuda rosszul vót. Hogy csontlágyulása vót, úgy hajlott a keze akar a... így e, mint az ujjam.) Az asszony az országúton gyalogol. Cipekedik. (Bejár­tam Szolnokra a tejportéká­val meg mindennel. Itt vót a három gyerek, az apjuk meg odaki vót dógozni, nem vót itthon senkdse velek. Mi­re hazaértem Szolnokról, a csirkék csirimpottak, a ka­csák hápogtak, a libák gá- gogtak, a csikó nyerített, a bomyú bőgött, a malac or­dított, a kutya ugatott, a macska nyarvogott, meg a gyerekek is... Hát nem is tudtam, hogy mit csináljak, annyi bajom vót. Kimonda­ni is sok vót. De ezért meg- vótam. örültem a gyerekek­nek is, meg ennek a szegény jóembernek is.) Az asszony a konyhában főz. (Szerettem sütni-főzni. Mindig azon vótam, hogy mentül jobbat. Finomat.) Ka­lácsot tesz a kemencébe. A szobában a három gyerek és a férj a kemencepadkán ül. (Bevittem a házba az felső tepsive]. Mikor viszem a má­A két fiatalember bement a kis házba. Iliedelimesen kö­szöntek. Beszélgettek, jól mtegnézték maguknak Rozi nénit, megtekintették a há­zait, a kertet, a fényképeket. S akkor az egyik fiatalember megkérdezte. — Rozi néninek ez alatt a nyolcvankét esztendő alatt mi jelenítette a szórakozást? — Miniden, Nekem min­den. A munka Csuda sokat dógoztam! Jaj, istenem, dte sokait... A két fiatalember egy kis­lányt lát, a határban dolgo­zik. (A nyóc évemet alig tő- töttem be, mán kettőző vó­tam. Meg markot szedtem.) Aztán másik kép: a kislány tizennégy éves.) Mikor oszt édesapám beteg lett... Azt mondja édesapám: Nem tu­dok, fiam, enni se. Nem is ett. Feküdt mindéiig. Epés vót. Azt mondom Julcsának, a fiatal testvéremnek: Ide­hallgass, Juliskám! Ha most mink megállunk, megáll minden. Akkor mi lesz ve­lünk? Mikor lesz learatva? (A leány kaszával vágja a búzát, nyolc esztendővel fia­talabb húga szedi a markot.) Estefelé már le vót araltva, hét órakor itthon vótam a kocsiért Ügy iparkodtam. Odamentem édesapámhoz. Mondom, idehalLgasson édes­apám! Hogy van mán? Fáj-e még? Fel bír mán kelni? Ide- haligass kedves fiiam! Nem vagyok én jól, dte mér jöttél? Tán mán learattál? Mondom: De, édesapám. Az apámnak ilyen könnyei potyogitag, e! Sok része gyerek meg em­ber se tette meg azt a mun­kát, amit én megtettem... A kislány az iskolapadban ül, a tanítóra figyel, (öt is­kolát jártam. Tudtam én az iskolába is mindent Szeret­tem számolni, olvasni. Nem vót -semmi hiba.) A leány szekérrel hordja a trágyát a határba. A földre. (Amit én elvégeztem lány- korámtól!... Mikor a ganajt hordtam, akkor mondta Kiss Elek Imre, hogy ezzel a lánnyal lesz szerencsés az a legény, aki elnyeri!) Esküvői kép: a leányt mostantól Poló- nyinénak hívják. (Vót olyan jó uram, hogy csak olyan le­het! Csuda jó emberem vót! Édes szülémmel első unoka- testvér vót Illés, az én uram, de nagyon jó vót no. Tizen­kilencben esküdtünk, de ne­sodik tepsivel, akikor máin az első tepsibe nem vót kalács. Mikor oszt odaértem, hogy bevittem a harmadik tepsi­vel is, azt mondja Illés, ahogy belépek az ajtón: He, Rozi, majd gyere ide! Mon­dom, jól van. Mikor elhe­vót? Milyen fáradalom vót? Milyen .fájdalom vót?) Az asszony feketében. Körülöt­te gyászoló emberek. (Aztán meg Flórt! A fiiam. A hábo­rúban. Míg fel nőm értek Pestre mindég de mindég esett az eső. Tiszta víziek vó- tak. De nem kaptak sehon se száraz helyet. Mikor oda­ért az idő, hogy mán lefe­küdtek vóna, nem tudtak ho­va lefeküdni, hát lefeküdtek a betonra. Oszt négy évig szenvedett, míg meghalt! Jaj, de sokat szenvedtem én is vele!) Rozi néni a házat tapaszt­ja. Festi a szobákat. Virágos­kertet varázsol a ház elé. Műveli a kertet. Ágyat ké­szít. (Szerettem dógozni. Nem féltem és semmitől. Mindent megcsináltam.) Fát vág. (Egy piszkos gally felpattant ide a szemem széli rte. Az összes fél fejem tiszta veresfekete vót. A vértül. Oszt azóta nem Iáitok a jobb szemem­mel. Amazzal látok, de mán lyeztem a kalácsot, letettem az üres tepsit, odamenek. Mondom, mit akarsz? Az uram elfogta a jobb kezemet, oszt úgy megcsókolgatta!... Mer akármibe fogok, az olyan lesz, amilyen csak le­het ...) Az asszony a sárral birkózik, kemencét épít. (Csi­náltam vagy száz kemencét! Rékason. Itt Zagyvarékason. Mindenfelé hittak. Olyan ke­mencét, mint ón, nemigen csináltak. Szerették a mun­kámat. Az én kemencémnél melegeditek a rékasi emberek. Ebbe fűtöttek. Bizon. Sokáig. De most mán sokat kihajín- tottak. Pedig azelőtt vót olyan ház, hogy két kemen­cét is rakattak velem. De most mán nem férnek tüle. Nem kell, jól van.) Az asszony kapál. Szalad a boltba. Rakja a búzát a kocsira. (Bn sovány vótam, nem vótam kövér soha, de szívós vótam. Elhiszi-e? Szí­vós vótam. Én többet szalad­tam, mint léptem. Egyszer Szabó Kálmán azt mondja e: Rozi inéném! Miagát olyan­nak ismertem, hogy többet szaladt, mint lépett. Hát én ilyen vótam.) Az asszony be­teget ápol: az ura fekszik az ágyban. (Csak mondtam az uramnak: Idehallgass, jóem­ber! Ne menj a géphe! A cséplőgéphe. A gyerekek mán megnyőttelk, piz is van... Mer olyan vótam ám, akár a güzü! Piacoltam. Én annyi pizt behoztam a portára, hogy sok része fizi­kai munkás ember nem ka­pott többet. Mondom oszt, hogy idefigyelj, jóember! Ne menj a géphe! De csak ment. Mikor oszt viszem az ételt a géphe, látom, hogy Illés ak­kor szalad le a szalmakazal­ról a petrencehordó rúddal, oszt odaszalad a kútho, ott vót egy rocska víz felhúzva, mindig belenyomta a fejét, valahányszor lejött a kazal­ról. A hidegvízbe. Az vitte el. Rákot kapott. Tizenkét évig iában húzta. Két évig megbénult, megvakult ember lett. Egy cseppet se látott. Gondolják, hogy milyen gond — A munka, jófiam. A munka. Jó az embernek, ha tud dógozni. Az élteti. Öröm vót dógozni. Szerettem dó­gozni. Mindent meg tudtam csinálni. De sok ruhát meg­varrtam! Másoknak is. Ma­gamnak még harmonikás al­jú szoknyát is! Csináltam kályhacsövet is bádogbul. Felástam ezt a nagy kertet e, hát mennyit dógoztam én abba? Jó vót. A gyerekek­nek mindig adtam. Minden­ből megrészeltem ükét... Jaj, istenem! De sokat dó­goztam. Nem fáradtam énei! Nem. Sose. Pedig mindig mentem. Dehát örömmel. Oszt boldog vótam. Bolgogok vótunk. Elhiszik-e? Hej, ha tudom, hogy jönnek, sütöt­tem vóna maguknak olyan kalácsot!. Körmendi Lajos Fotó: T. Katona László az is ellenzi a napot. Mit csináljak? Így van. Nem so­kat érő vagyok mán. Csak vagyok. — Mi élteti az embert, Ro­zi néni? — kérdezi az egyik vendég. — Mit mond, jófiam? Ki­csit siket vagyok. Huszon- nyóc májusában kigyüttena fejet mosni ide a gádor alá. Hideg vót akkor még. Oszt úgy megfázott a fejem, hogy erre a fülemre azóta nem hallok. Olyat pattant benne valami! — Azt kérdeztem, mi él­teti az embert? fcl ács. Rozi nénitől

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents