Szolnok Megyei Néplap, 1980. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-03 / 154. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. július 3. Kommentárunk Össztűz Pretoriára Tizennégy államfő, hét miniszterelnök és huszonkilenc külügyminiszter által vezetett küldöttség vesz részt Sierra Leone fővárosában, Freetown-ban az Afrikai Egységszervezet sorrendben 17. csúcs- értekezletén. A tanácskozás rangját emeli, hogy a megnyitón megjelent és üdvözölte a politikusokat Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára. Mindig eseményszámba megy, ha az afrikai regionális szervezet bővül. Most azonban különösen meleg fogadtatásra talált és ünneplésben részesült az ötvenedik tagállam, az áprilisban függetlenné vált Zimbabwe küldöttsége. Akárcsak a korábbi csúcstalálkozókon, a je- lenlegin is fontos kérdések megvitatása áll az érdeklődés homlokterében. Jó ideje a kontinens szolidaritása Namíbiára összpontosul, s a fajüldözés utolsó sáncai mögé visszavonult dél-afrikai fehértelepes kormány ellen irányul. Érthető, hogy ez a téma foglalkoztatja leginkább az afrikai politikusokat, akik szeretnék elérni, hogy annyi ígéret után végre Namíbiában szabad választásokat rendezhessenek. Ennek a közös akaratnak adott hangot felszólalásában Sam Nujoma, a Délnyugat-afrikai Népi Szervezet, a SWAPO elnöke, aki a többi között méltatta a Namíbiának nyújtott támogatást és fölszólította , az AESZ-t: kezdeményezzen nemzetközi tanácskozást a Délafrikai Köztársaság elleni szankciók kiterjesztésére, illetve a már korábban elfogadott intézkedések végrehajtására. Ugyanakkor mind Nujoma, mind más szónokok élesen bírálták Pretoriát az Angola elleni legújabb agressziója miatt. Bár a pretoriai konmány az ENSZ-nek adott tájékoztatásában azt állította, hogy csapatait visszavonta Angolából, a helyszínről érkezett jelentések még súlyos harcokról számolnak be. Nem lehet kétséges, hogy Dél-Afrika — sűrűn ismétlődő fegyveres támadásaival — az Angolában a rendszerrel szembenálló erőknek akar támogatást nyújtani és az ellenforradalmár UNITA szervezetnek támaszpontokat tertemteni. A kérdést, zárt ülésen, az AESZ külügyminiszterei megvitatták. Sokan osztják a SWAPO véleményét: Namíbia számára a függetlenséget kizárólag a fegyveres harc révén lehet kivívni, minden diplomáciai és politikai erőfeszítés csak ennek kiegészítője. Az afrikai csúcs természetesen más kérdéseket is megtárgyal. Így pél- dáül a csádi polgárháború helyzetét, a Polisario Front által kikiáltott Szaharái Arab Demokratikus Köztársaság tagfelvételét, az új libériái vezetés „befogadását” és a közel-keleti térség legfrissebb fejleményeit. Afrika politikailag sokszínű térképe egy tekintetben azonos. Ez pedig a fajüldözés elleni harc, az apartheid politika minden megnyilvánulásának elvetése. Aligha kétséges, hogy az AESZ 17. csúcs- találkozóján Namíbiával és a pretoriai rendszerrel kapcsolatban ez az egység jut kifejezésre, míg más kérdésekben megoszlik majd a politikusok véleménye. Gy. D. II kontinens sikere is Zimbabwe függetlenné válása Ülésezik az Afrikai Egységszervezet Az Afrikai Egységszervezet (AESZ) 17. csúcsértekezletének megnyitóján elhangzott beszédek szerint a résztvevő országok a megelőző tanácskozás óta eltelt időszak legnagyobb sikerét abban látják, hogy Zimbabwe — a fajgyűlölő Dél-Afrikai Köztársaság eddigi legfontosabb afrikai védőbástyája és nyersanyagforrása — elnyerte függetlenségét. Az afrikai nemzeti felszabadító mozgalmak képviseletében kedden Sam Nujoma, a Délnyugat-Afrikai Népi Szervezet (SWAPO)) elnöke üdvözölte a csúcsértekezletet. Méltatta az AÁSZ és más haladó erők Namíbiának nyújtott támogatását és elmondotta, hogy ott erősödőben van a megszállók elleni népi harc. Elítélte a Dél-Afrikai Köztársaság Angola ellen hindított támogatását len indított támadását. A pretoriai agressziónak — mondotta — az a célja, hogy Angolában támaszpontot hozzanak létre az ellenforradalmár Unita csoport számára. A megnyitón részt vett Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára is. Beszédében felKurt Waldheim is felszólalt az Afrikai Egységszervezet Sierra Leoneban folyó csúcs- értekezletén szólította a világ országait, hogy vessenek véget a fegyverkezési versenynek, és teremtsék meg a bizalom és a Iránban betiltottak mindenféle politikai összejövetelt Abol Hasszán Bamiszadr iráni elnök újabb szóbeli támadást (intézett politikai vetélytársai, az iszlám vallási erők ellen — közölte szerdán a teheráni rádió. Az elnök kijelentette, hogy Iránt .„belülről fenyegeti veszély” mégpedig az iszlám szélsőséges hívei részéről, akiknek „kilengései ugyanolyan súlyosak, mint amilyeneket a sah rendszere követett el”. Mohammed Mahdavi-Kani ajatollah iráni belügyminiszter betiltott mindenfajta politikai összejövetelt — közölte szerdán az Iszlám Köztársaság című teheráni lap. Megfigyelők szerint az intézkedés az országban tapasztalható feszültség csökkentését szolgálja. A tilalom addig marad érvényben, amíg a parlament nem dönt a politikai gyűlések kérdésében. Teheránban kedden sztrájkba léptek a vízszolgáltatás dolgozói, így adva nyomaitékot Ibérkövetelése- ifcnek — jelentik a hírügynökségek. A hosszabb ideje tartó szárazság miatt a várost vízhiány fenyegeti. A teheráni kórházak orvosai szerdán a hatósági tilalom ellenére 24 órás sztrájkba léptek, tiltakozásul az ellen, hogy június végén Ahwazbain politikai okokból kivégeztek egy orvost. Az Iráni Fegyveres Erők az IrakkaL szomszédos határvidéken elfoglalták a kurd felkelők több megerősített állását — közölte szerdán a teheráni rádió. 19 kormánykatona meghalt. A kurd veszteségekről nem adtak ki jelentést. Hun Sen sajtóértekezlete Moszkvában Hun Sen kambodzsai külügyminiszter szerdán sajtó- értekezletet tartott Moszkvában, ahol rövid időre megállt útban a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaságba. Hangsúlyozta, hogy országa békés határokat akar Thaifölddel, és emlékeztetett azokra a javaslatokra, amelyeket Kambodzsa többször tett Thaiföldnek a határon kialakult helyzet rendezésére. A thaiföldi hatóságok azonban az Egyesült Államoknak és Kínának engedelmeskedve elutasították ezeket a javaslatokat, és megengedték, hogy országuk területén pol-potista bandák maradványait képezzék ki, fegyverezzék fel és dobják át kambodzsai területre a Alig néhány órával az elnökválasztások szavazatainak összeszámlálása után ismét fellángolt a terrorizmus Bolíviában és veszéllyel fenyegeti a demokratizálási folyamatot. A nem hivatalos végeredmények szerint Her- nan Siles Zuazo, a demokratikus és népi egység (UDPO nevű baloldali tömörülés jelöltje relatív győzelmet aratott: a leadott szavazatok 34 százalékát szerezte meg. A jobbközép irányzatú Hugo Banzer tábornoknak 16, a Vioctor Paz Estenssorokambodzsai nép békés életének aláaknázására. A Kambodzsai Népköztársaságnak joga van arra, hogy visszaverje a kívülről jövő támadásokat, és megsemmisítse a területére betört fegyveres bandákat — hangsúlyozta Hun Sen. Határozottan visszautasítjuk azokat a vádakat, amelyeket Washington és Peking nyomására Kambodzsa ellen hangzottak el az ASEAN-tagállamok legutóbbi értekezletén. Elleneztük azökat a kísérleteket, hogy felfújják a nem létező „kambodzsai kérdést”. Kambodzsa már választott, egyszer, s mindenkorra” — hangsúlyozta a külügyminiszter. nak, a nemzeti forradalmi mozgalom elnökjelöltjének 14 százalék jutott. A negyedik helyre befutott Marcelo Qui- roga Santa-Cruz a szavazatok 11 százalékát kapta. — A bolíviai alkotmány előírásai szerint, ha egyik elnökjelölt sem szerez abszolút többséget, akkor az elnök személyéről a kongresszus (törvényhozás) dönt. A szenátoroknak és a képviselőknek kétharmados többséggel kell választaniuk az első három helyen végzett jelölt közül. Terror a választások után kölcsönös megértés légkörét. Élesen elítélte a Dél-Afrikai Köztársaságot fajüldöző politikájáért és az ilyen politika felszámolásáért küzdő országok ellen indított támadásaiért, az Angola déli területei ellen most is tartó agressziójáért. Waldheim kiállt a közel-keleti helyzet átfogó rendezéséért is. Az első munkanap hozzászólásai közül a legnagyobb érdeklődés Samora Machel mozambiki elnök beszédét kísérte. A kelet-afrikai ország államfője elsősorban a nyugat-szaharai kérdéssel foglalkozott, és leszögezte, hogy Marokkó klasszikus értelemben akarja gyarmatosítani a sivatagi országot. Machel felszólította a tagállamokat, hogy ismerjék el a Polisario Front által kikiáltott Szaharai Arab Demokratikus Köztársaságot. A marokkói küldöttség vezetője, Maati Buabid miniszterelnök, ingerült hangon válaszolt a mozambiki vádakra, és megismételte Rabat álláspontját, amely szerint a nyugat-szaharai terület „történelmileg Marokkóhoz tartozik”. A SALT-II mellett Mielőbbi ratifikálásáért szállt síkra a kelet-nyugati kiegyezés ameri Icai bizottsága, amely haladó politikai és közéleti személyiségeket tömörít. A bizottság nyilatkozata megállapítja, hogy megértek az új erőfeszítések lehetőséged a SALT—2 „felélesztéséhez”’,. Megállapítja, hogy ez a szerződés megfelel az Egyesült Államok alapvető nemzeti érdekeinek, és ezen túlmenően ratifikálása nélkülözhetetlen a fegyverkezés ellenőrzésére teendő további lépések szempontjából. A nyilatkozat szerzői rámutatnak a fegyverkezési verseny veszélyes következményeire és leszögezik, hogy ma megvannak a hadászati nukleáris fegyverzetek korlátozásának alapfeltételei. A dokumentum végezetül hangsúlyozza, hogy a hadászati fegyverzetekről szóló tárgyalásokat nem szabad összekötni a szovjet—amerikai kapcsolatok egyéb politikai vagy katonai vonatkozásaival. WASHINGTON Az amerikai Illinois állambeli Rock Island-i támaszpontról tegnap elindult Thaiföldre az első C—141-es amerikai katonai szállítógép, fedélzetén 18 darab 105 milliméteres nehézlöveggel. A rakomány része annak a fegyverszállítmánynak, amelyet az Egyesült Államok küld Bangkok ‘„megsegítésére” ja Kambodzsából kiinduló állítólagos vietnami támadások elleni harcban. * * * A várható kudarc jegyében kezdődött meg tegnap Washingtonban az amerikai— izraeli—egyiptomi egyezkedés újabb fordulója, de a tárgyalások látszatát a jelek szerint mindenképpen fenntartják majd. Az alkudozás körül csapott propaganda során az egyiptomi küldöttség azt híreszteli, hogy azért végződnek majd teljesen eredménytelenül ma a tárSchmidt látogatásának sajtó- visszhangja Valamennyi tekintélyes nyugatnémet napilap tegnap helyszíni tudósításokban és külön kommentárokban foglalkozott Helmut Schmidt kancellár és Hans-Dietrich Genscher külügyminiszter kedden végétért moszkvai látogatásával. Az újságok több-kevesebb részletességei idéztek a tárgyalásokról kiadott közleményből, és szinte egyöntetűen visszatértek a hétfői pohárköszöntőkre is. Ami a kommentárok hangnemét illeti, még a jobboldali Die Welt is elismeri: „Bebizonyosodott, hogy .Moszkva ismét a kelet—nyugati csúcs- találkozók színhelyévé vált”. A lap a tárgyalások és a közlemény alapján arra a sajátos következtetésre jut, hogy „a Moszkvából kapott jelek alapján nem marad más hátra, mint várni és reménykedni”. A lapok bőségesen foglalkoznak Helmut Schmidt sajtókonferenciájával, és az ott elhangzottak, valamint a Schmidt kancellár és Usztyi- nov szovjet honvédelmi miniszter között lezajlott tárgyalás alapján arra -következtetnek, hogy „növekedtek a kilátások a fegyverkezés korlátozásáról folytatandó tárgyalásokra”. — A moszkvai tárgyalások eredményeinek összefoglalásakor a lapok általában várakozó álláspontra helyezkednek. A Seneral-Anzeiger szerint „megkezdődött a versenyfutás az enyhülés és a fegyverkezés között, és ma még senki nem tudja, hogy ez a sorsdöntő vetélkedés hogyan végződik”. Az amerikai hadügyminiszter félreérthetetlenül leszögezte, hogy az Egyesült Államok rossz szemmel nézi egyes szövetségesei törekvését a független külpolitikára. A francia televíziónak még kedden, elutazása előtt adott, de csak tegnap sugárzott nyilatkozatában Harold Brown kijelentette: Washingtonban „aggodalmat kelt” a nyugat-európai országok esetleges „semlegessé válása”, ami „egyértelmű lenne szovjet befolyás alá kerülésükkel”. Brown közölte, hogy bonni, londoni és párizsi tárgyalásain a nyugat-európai vezetők kifejezték aggodalmukat az Egyesült Államok gyengülő világpolitikai befolyása miatt. Hans-Dietrich Genscher, az NSZK külügyminisztere szerdán délelőtt a Páxizs- Orly-i repülőtér egyik különtermében tájékoztatta francia kollégáját, Jean Francois-Poncet a szovjet— NSZK tárgyalások eredményeiről, és a félórás eszmecsere után a francia fővárosból Washingtonba repült. Washingtonban Edmund Muskie-nak, az Egyesült Államok külügyminiszterének számolt be Schmidt kancellár moszkvai tárgyalásairól. Mára halasztották a NATO állandó tanácsának eredetileg szerdára tervezett rendkívüli ülését, amelyen Günther Van Well nyugatnémet külügyi államtitkár tájékoztatja az NSZK NATO- partnereit Schmidt kancellár moszkvai útjáról. A halasztás oka: Van Well elkísérte Washingtonba Genscher külügyminisztert. és csak csütörtökön délelőtt érkezik Brüsszelbe. A szerdai angol lapok meglehetősen eltérően értékelték Schmidt nyugatnémet kancellár moszkvai tárgyalásait: a skála az óvatos, de pozitív hangnemű kommen- tánoktól a teljes elutasításig terjed. Általában elválasztják egymástól a tárgyalások szorosan összefüggő kérdéseit. A rakéta-tárgyalások esetleges felvételének visszhangja általában kedvező, míg a gazdasági tárgyalásokat és az Afganisztánnal kapcsolatos szovjet— nyugatnémet véleménykülönbséget eltérően tükrözte- tik De mindegyik lap várakozással tekint a Genscher nyugatnémet külügyminisztertől várt részletes tájékoztatás elé, mert a brit sajtó szerint a végső értékelésire a nyugati országok szempontjából csak ezután nyílik lehetőség. A Dél-Afrikai Köztársaság Namíbia megszállásának törvé- nyesítését akarja elérni a! napokban létrehozott úgynevezett minisztertanáccsal. Képünkön: a pretoriai érdekeket kiszolgáló bábkormány ellen tüntettek felvonulók Namibia fővárosában, Windhoekban (Telefotó — KS) gyalások, mert Izrael nem hajlandó engedni Jeruzsálem kérdésében és a többi fontos vitatott pontban. Ugyanakkor az izraeli küldöttség azt szivárogtatta ki a sajtónak, hogy érlelődik a megállapodás abban a kérdésben, mikor veszik fel újra az érdemi tárgyalásokat az úgynevezett palesztin önkormányzatról. MEXIKÓVÁROS Az Egyesült Államok egyre nyíltabban beavatkozik Salvador belügyeibe, politikai és katonai segítséget nyújt a hatalmon levő juntának a népi erők elleni harcban — állapították meg Mexikóvárosban tartott sajtóér- tekzletükön a Salvador! Forradalmi Demokratikus Front Enrique Alvarez Cordoba elnök vezette küldöttségének tagjai. A salvadori juntának nyújtott amerikai támogatást a The Washington Post című tekintélyes lap is elismerte. Rámutatott, hogy a jobboldali elemek a washingtoni törvényhozás konzervatív szárnyának, a CIA-nak és néhány szélsőséges szervezetnek a támogatásával működnek. ANKARA A török parlament tegnap 227 szavazattal 214 ellenében elvetette az ellenzéki köz- társasági néppárt bizalmatlansági indítványát Süley- man Demirel miniszterelnök kisebbségi kormánya ellen. Az indítványban azt vetették a hét hónapja kormányzó igazságpárti kormány szemére, hogy nem képes megbirkózni az országot sújtó politikai terrorizmussal és a súlyos gazdasági nehézségekkel.