Szolnok Megyei Néplap, 1980. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-08 / 133. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1910. június 9. ÖNZETLENÜL E sztendőkkel ezelőtt valahol a rákosi pályaudvar közelében egy gyár udvarán öreg kéményt bontottak a kéményépítők. Riport készült a magasba kiálló, bátor mesterekről, félelemről, biztonságról, a város égre rajzolódó felkiáltójeleiről, a pesti kéményerdőkről. Melyik _ a legmagasabb? „A százhalombattai”. Még- csak alapozták akkor a Duna mentén, de a mesterek már magukénak tartották, dicsekedtek vele. „Európa legmagasabb kéménye. Kétszáz méter magas. Ha feljön velünk ide. erre az öreg kéményre, innen is láthatja. Minden pesti kéményről látni lehet.” A mesterek már akkor is látták. „Arra. a Duna felé nézzen, az ott, az a magas!” Még az első gyűrűjénél, az első ötven méter magas ságban gyulladtak akkor még iki esténként jelző lámpásai, de már ha délbe, a Duna felé néztek, látták azt az óriást, amely nemcsak Európa egyik legnagyobb kéménye, de a világon is a harmadik. Nem rekordmagassága miatt jelkép ez a szürke vasbeton óriás... Mint monumentális mérföldkő áll és dolgozik Budapest déli kapujában. A Dunamenti Hőerőmű óriási kéménye. Erőmű, amely az energiát szállítja az akkor épülő, ma húszéves ipari óriásnak, a hazai kőolajfeldolgozás bázisának, a Dunai Kőolajipari Vállalatnak. Esti fényben » DKV kező —. ahogy a vasutasok mondják — „lajtos kocsik” száma. Pontos, szép kifejezés: „lajtos-kocsi”, olyan mint a hajdani régi lajt, csak éppen 70—75 tonna olajat, kénsavárut szállítanak bennük. A nyersanyag, a „fekete arany” először a szovjet gyártmányú nagy atmoszférikus és vákuum-lepárló berendezésekbe kerül. A könnyebb anyagok felszáll- nak, a nehezek leülepednek. Elválik az olajban levő könnyű gáz, majd a nehezebb etilén, s folyamatosan a propán-bután, a köny- nyű benzin, a nehéz benzin: az olajosok nyelvén: a „fekete áru”, a különböző olajak, s végül a bitumen. Egy finomító gazdaságosságát, hasznát legjobban úgy lehet mérni, hogy a kőolajból mennyi értékesebb alkotóelemet: „fehérárut” lehet kinyerni. Ma már a DKV mintegy 55 százalékban ad ilyen értékesebb, vegyi terméket és az a cél, hogy elérjék a 63—65 százalékot. A mostani „fekete áruból”, a nehéz olajokból, a bitumenből az új üzemek segítségével értékesebb termékeket gyártanak, s kevesebb fűtőanyagot. A bat- tai hőerőmű például a finomítóból közvetlenül kapja a kazánok táplálására a pakurát. Most az évi fűtő- olajtermelés 1,3 millió tonna körül van. A jövőben ebből 1 millió tonna „fehér árut” szeretnénk feldolgozni. Ünnepségsorozat színhelye volt nemrégiben a bat- tai ipari óriás: a szovjet— magyar műszaki tudományos együttműködés 30. évfordulóján a „Barátság kő- olajvezeték- és Testvériség gázvezeték-kiállítást” és ünnepi előadássorozatot rendezték meg. Tudományos nézetek, véleménye, eredmények cserélődtek a viták során. Magyar és szovjet szakemberek tanácskoztak. Hogy a holnap, holnapután, az ezredfordulóig a fővonalakban kidolgozott terveket együttesen, zavartalanul hajtsák végre. K. GY. 1. Amikor hat évvel ezelőtt J. I. 59 évesen megtudta, hogy pár hónap múlva nemcsak a nyugdíjaskor kríziseit kell átélnie, hanem kiszakad megszokott, otthoni környezetéből is. először nagyon elkeseredett. Pedig józan ember volt világéletében, elismerte: nincs annak helye szolgálati lakásban tovább, akinek munkájára, készenlétére nem számolhat a munkahely. Ráadásul vele a lehető legemberségesebben bántak. Vadonatúj lakást kapott, kényelmesebbet, korszerűbbet, mint a régi volt. Csakhogy! Abban a régiben ő felnevelte a három fiát, abban a régiben ő minden kis zugot jól ismert, s annak a réginek kis, parányi kertje is volt, ahol tavasszal vagy szép őszi napsütésben olyan jól eltelt a szabad idő. A felesége is berzenkedett. Hogyan is szokhat meg két idős ember tízemeletes „kaszárnyát”, panelt, szűk folyosókat és parányi konyhát? J. I. azonban — hónapok kellettek ugyan hozzá — belenyugodott a megváltoztat- hatatlanba. Nem ment panaszkodni sehová, nem tűzte mellére kitüntetéseit, amit mindig kifogástalan munkájáért méltán kapott. Amikor eljött az idő, átpakolt az új lakásba, s csendben elbúcsúzott a negyven éven át megszokott munkahelytől. Kicsit meglepődött, amikor a lakásszövetkezet vezetői már a beköltözés első pillanatában megkeresték. — Kellene — mondták egy olyan ember, aki vállalná a tíz emelet lakóinak ügyintézését, s a rend, a tisztaság, a békés egymás mellett élés szószólója lenne. Maga köré gyűjthetne hasonló jó szándékú embereket — talán akad fiatal is jó néhány, aki nem közömbös, segítőkész — s a ház élete mindjárt az elején normális keretek között telne. Vagy két éjszaka nem aludt. Tudta jól, ezért a munkáért pénzt nem adnak, s ezért a munkáért vadidegen emberekkel kell ismerkednie, kapcsolatot tartania. És egy tízemeletesben olyan sokféle ember összejön. Aztán számvetést is csinált: a nyugdíja becsületes, neki nem is jutott nagyon eszébe, hogy valamiféle elfoglaltságot keressen, hogy több pénze legyen. A gyerekeit felnevelte, van kis megtakarítása is, az egészségével sincs eddig baj. A harmadik napon szólt a szövetkezetben: vállalja. Nehéz hónapok, évek kivetkeztek. Először csatát nyert az építőkkel. A garanciális javítások, hogy is mondjam, nem a leggondosabbak minálunk. J. I. nem resteilte, ha “egy-egv lakkért«, nézné meg. s tenne valamit az érdekében. Az tán a csótányinvázió következett, Akiknél még nem másztak az éj homályában a keményhátúak. tiltakozott. Akinél hemzsegtek, könyör- gött. Igen ám, d.e a vállalkozó hajthatatlan volt: ha minden lakásban nem dolgozhat, nem ad garanciát. Végül minden lakás ajtaja kitárult... Tavalyelőtt minden lakó szép, csinos alakú, frissen festett erkélyládát kapott. Virágföldet is. J. I. akkor már 20—30 lelkes lakótársat mondhatott munkatársának. Tavaly parkosították a ház elejét és hátulját, az idén szombatonként jókedvű sereg homokozót, mini játszóteret csinál a gyerekeknek. Legújabb terve: végigjárni a 118 lakást. Becsöngetni mindenhová, ahol öreg, magányos ember él. Megkérdezni. miben várná a lakó- közösség segítségét. Ugyanis így, az eltelt öt esztendő alatt kialakult a lakóközösség. J. I. évente kap is jutalmat a szövetkezettől. Pár száz forintot, ami miatt még szégyenkezik is. Nem azért vállalta, önzetlenül, a négyszáz ember, gyerek érdekében teszi, amit bír. Legutóbb kis klubot. könyvtárat szervezett. Nyáron a „gazdátlan” srácokkal izgalmas pingpongmeccseket vív. Akárhogy is nézem, mintha fiatalodott volna ... 2. Amikor Annuskához becsöngetett egy szomorú arcú, korabeli asszony, s el-“ mondta, mi járatban van, erősen tiltakozott. Nem, ő nem vállalhat ilyesmit. Állandó éjszakai műszakban dolgozik, éjszakás ápolónő. Reggel hat óra tájban bedagadt szemmel, elnehezült járással ér haza. Tudja ő, mi az. ha valaki súlyos cukorbeteg, s nagyadag inzulinra van szüksége a reggeli előtt. Dehát a betegek általában maguknak adják be. Aztán megnézte a kórházi zárójelentést, s megértette, amit a főorvos a családnak mondott: a beteg kora, állapota miatt nem alkalmas az öninjekciózásra. Nézte a magával egykorú asszonyt, s lassan azt is elhitte neki, minden idegszála tiltakozik ellene, hogy ő szúrja az édesanyját. És a második látogatásnál, kérésnél; már félbeszakította: — Rendben van, vállalom. Azt azonban megmondom, hogy nem örökké. Meg fogom tanítani, majd meglátja, szépen, nyugodtan beadja pár hét múlva maga is. Mégis majdnem rosszul végződött az ügy. Az asz- szony ugyanis megkérdezte, mi tiszteletűi jat kér a munkáért. • Annuska kihúzta magát, mind a százötvenöt centijével, s pattogott: —• Asszonyom, akinek eny- nyi inzulinra van napjában szüksége, annak az az élet. Aki ennyi idős, az nyugdíjas, s nem hiszem, hogy én ápolónőségem huszonnégy éve alatt egy öregtől is elfogadtam volna egy fillért is. Pedig sokszor próbálkoztak. Hát én magától se fogadok .el, ha pénzről vagy ajándékról gondolkozik, már nem is megyek. Az ápolónők nem keresnek tízezreket, még ötöt se. Annuska azonban szívességből olyan szorgalmas volt, s annyira jó betegápoló és bátorító, hogy szinte csodákat művelt. Az amputált csonk olyan hamar begyógyult, hogy a sebészfőorvos nem akart hinni a szemének, a vércukor a kezdeti rakoncátlankaőás után beállt, a beteg depressziós tünetei eltűntek. Jó hónap telt el. amikor — gondos idegcsillapítók után — a beteg lánya először felszívta a sima inzulint, Annuskától ellesett mozdulattal megfeszítette a bőrt, gyorsan benyomta, majd a tűt lazítva felszívta a másik felét, s azt is. Annuska vele sírt örömében. Azóta sok idő telt el. Azért még mindig számíthat rá a beteg családja. S azt is megsúgta: van ám. lesz újabb patronáltja! Egy magányosan élő, kilencvenéves ápolónő leesett a lábáról. Kell valaki, aki kis lakásában rendet csinál, kétnaponként főz egy meleg levest. bevásárol neki. És ennek úgy, de úgy ör;iU hogy szakmabeli áll melléje. — Most tudtam meg. ezerkétszáz forintja van élni a szerencsétlennek havonta — mondta. — Mire mindent befizet, kifizet, eny- nyi marad. Mi lenne vele. ha nem gyámolítanák? Szeme alatt duzzadt a bőr. reggel résnyire nyitja csak. Ahogy hazaér. nem bújik ágyba. Ebédet főz dolgozó férjének, lányának. S közben erre is van ideje. Vajon hány ilyen Annus- ka van? 3. Amikor kiderült, hogy Vera kénytelen-kelletlen elvált a részeges férjétől, a brigád összeült tanácskozni — nélküle. — A két gyerek sorsa miatt, alaposan meg kell Verát támogatnunk — mondták, hiszen tudták már, a férjtől — hiába törvény és bíróság — úgyse várhat semmit. Márpedig Vera fizetése épphogy annyi, amennyiből nem lehet éppen éhenhalni harmadmagával. A gyerekek jó tanulók, szeretnének is tovább tanulni. Vera is esti iskolába járt, hogy szakmája legyen, hogy vastagabb legyen majdan a boríték. Meg azért is, mert fiatalon még a baját is felejti az ember, ha újra iskolapadba ül, ha munkája, családja mellett van más kötelezettsége, elkötelezettsége is. Akkor még senki nem tudta, hogy Vera ráadásul beteg is. Amikor a munkahelyén lett rosszul, az egyik autós brigádtárs mentőket se várva vitte a kórházba. A látogatási napokon — nem beosztva, észre ne vegyen ilyesmit — mindig volt egy kollega is az ágyánál. A gyerekek pedig ragyogtak. Elmondták, hogy szombaton Julcsi néninél voltak ebéden, s mert szabad volt egész nap, süteményt is sütött nekik. Vasárnap Pista bácsiékhoz mennek. Hétközben Erzsiké az ajtó elé teszi a nagy szatyrot, amiben tej, vaj. friss kenyér, sok ennivaló van. A mindig mogorvának tűnő Manci néni pedig a múlt héten beállított egy este. s előszedette velük az összes szeny- nyes ruhát. ök segítettek neki, kimosta a géppel rendesen. Rájuk parancsolt, nehogy egyedül nekifogjanak a vasalásnak, holnapután jön Macával, a tanuló lánnyal, ketten hamar végeznek. Lajos, a művezető is kiment a kórházba. — Verocs- ka — mondja —, kellene nekem a csekk, amin OTP-t, ezt, azt be kell fizetned. Majd mi elintézzük, te most csak magaddal gondolj, gyógyulj gyorsan, mert várunk mielőbb vissza, sok a munka, tudod, kevesen vagyunk mindig. Lajos a kórházi folyosón egy cigánygyerekkel is szóba elegyedett. A gyerek ugyanis halk suttogással kért tőle egy cigarettát, ha lenne. Legközelebb almát, süteményt vitt a gyereknek, s szólt a többieknek is. figyeljék már azt a kis ma- szatost az utolsó kórteremben. Ha nem látogatná senki, szóljanak hozzá két jó szót, s kérdezzék meg, kel- lene-e neki valami? Vera már rég felgyógyult, dolgozik. Lajos, a művezető olykor még ki-kimegy a kórházba. A kis cigánygyerek már nem kér tőle cigarettát, de olyan boldogan bontogatja a tábla csokit, ahogy minden beteg tízéves teszi, ha ajándékot kap. 4. Hallottam egy öregasszonyról. aki egy emeletnyi gyerekre vigyáz, ha a szülők este színházba vagy moziba mennek. Láttam Mária nénit, amint a szomszédasz- szonyát karonfogta, úgy kísérte bevásárolni, s vitte utána a nehéz szatyrát. Barbara, a tizenkét éves, vasárnaponként a lusta lakók helyett is végigmossa a folyosót. A bérház előtti park fölött egész nyárra védnökséget vállalt nyolc-tíz úttörő. Kik vannak többen? ök az önzetlenek, vagy „amazok”? Nem tudom, de nem is érdekel. Amig ugyanis öregek és középkorúak, fiatalok és gyerekek áldozat- vállalásának ennyi szép példáját ismerem, engem — s talán sokunkat — elsősorban ők érdekelnek. ök, akik önzetlenül cselekszenek. Sóskúti Júlia A százhalombattai óriás A Gazdasági Bizottság 1960-ban jóváhagyta; Százhalombattán, az iparilag érintetlen rületeeken a kor- mezőgazdasági teszem, évenként hárommillió tonna szovjet kőolaj feldolgozására alkalmas finomító építését. A hatvanas években már egyértelművé vált: a kőolajtermék felhasználása olyan ütemben növekszik, amelynek biztosítására új termelőkapacitásokat kell teremteni. Ezért 1968-ban egy újabb dön|té.i születettt: a DKV II. fejlesztési program megvalósítására. Ez 5 és fél millió tonna évi kapacitás- bővítést írt elő. Mór nemcsak bővítésről volit szó: minőség- javításról is. Az ország gépkocsiállományának korszerűsödése, a korrózió és levegőszennyeződés csökkentése, magasabb oktánszámú benzint, alacsony kéntartalmú gázolaj gyártását kívánta. Százhalombatta az ország energiaellátásának a szíve lett. Az összefüggő vertikum 1970-ben benzint, gázolajat, kenőolajakat, petrolkémiai anyagokat állít elő. Közben a növekvő energia- és vegyi alapanyagigény oly gyorsan nőtt, hogy „menet közben” át kellett dolgozni a terveket. A földolgozás meny- nyisége most már kilencmillió tonna. Ebből hét a Barátság kőolajvezetékből, kettő a hazai olajmezőkről érkezik. Ez a fejlesztés 1976-ban befejeződött, most már a fejlesztés harmadik ütemén dolgoznak. A következő ötéves terv: a negyedik lépcső lesz. Húszegynéhány évvel ezelőtt a kéményóriás mutatta messziről: Pest kapujában erőd épült. A százhalombattai óriás az országSzerelik az Európában egyedülálló 87,5 méter magas rektifikáló tornyot úton haladva messziről látszik: a sötétedésben ezernyi izzólámpa fénye jelzi, és a soha ki nem alvó magas fáklya lobogása. Már a vasúti menetrendekben is szerepel a „MÁV Dunai Finomító Vasútállomás” neve. Űj állomás, a száz évnél idősebb Budapest—Pusztaszabolcs vonalon, Százhalombatta és Ercsi között. A DKV termékeinek az országba, a nagyvilágba induló, nagy vasúti pályaudvarát. 1964-ben kezdték építeni. Előbb három vágányt fektettek le, a második rekonstrukció befejeztével már 19 vágány szolgálja az egyre bővülő forgalmat, s ehhez kell még számítanunk a DVK vasútüzemének (külön vasútüzeme van!) a 46 kilométer hosszú iparvágányhálózatát. Ezzel a dunamenti vasútállomás majd minden esz- téndőben elnyerte az „Élenjáró szolgálati hely” címet. A nehéz különleges gondot igénylő munkáért, az egyre nagyobb forgalom pontos. gyors lebonyolításáért. Naponta 550—600 a kocsi- forgalma, az induló- és ér•-fwr” " . % 1 Propán-bután, vagy gömbtartályok, háttérben a DKV III.
