Szolnok Megyei Néplap, 1980. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-01 / 127. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. június 1. Az arborétum minden nyáron fafaragók alkotótáborának ad otthont. Legszebb alko tásaik a park sétányait díszítik „Zöld múzeum’^liszakiirtön Sötétzöldek, zsenge-zöldek, levélzöldek, fűzöldek lobognak a verőfényben. A levegő harapnivalóan tiszta, a mély csöndet madárfüttyből, lombsusogásból szőtték. Pihenésre, kikapcsolódásra, testi-lelki felüdülésre való hely ez a szép park, a Tiszazug egyik legféltettebb természeti kincse, amely reggeltől estig nyitva áll a látogatók előtt. Várja a kirándulókat Több mint ötszáz egzotikus fajta, különlegesség alkotja az arborétum növényvilágát: köztük olyan ritkaságok. mint a húszméteres átmérőjű lombkoronát suhogtató tiszafa, a 100—150 éves tölgyek, platánok, lenyűgöző méretű kocsányos tölgy, a Magyar, országon egyedülálló, rendkívül öreg kort megért amerikai bíbortölgy és a számos kúszó és magastörzsű cserje. A tiszakürti botanikus kert — természetesen — jól „berendezett” kirándulóhely is: szépen kialakított pihenőhelyek, büfék, hangulatos sétányok várják a látogatókat. Virágok fénytörése Az öreg kocsányos tölgy lombsátra a földig ér A tiszakürti iskolások több odút, madáretetőt készítettek a kert védett madarainak Séta a lombok alatt T. KATONA LÄSZLÖ KÉPRIPORTJA Készen állt a rajtra Fotó: Kőhidi Imre Miklóssy Sándor, a repülőklub titkára: „Hű maradt régi társaihoz, barátaihoz” repülőnek vágyott az öreg, decsak a lépcsőket mászhat- ta a gimnáziumban, ahol hivatalsegéd.” — Mintha mostanában történt volna és nem másfél évtizede. olyan tisztán él bennem a kép, amint minden vasárnap- délben megjelenik Béla bácsi a biciklijével, kormányon az elmaradhatatlan ételhordó. Megáll a hangárnál. és le -nem veszi a szemét az égboltról, — mesélte Magyari Béla első repülős próbálkozásainak színihelyén Miklóssy Sándor, az MHSZ félegyházi repülőktubjának titkára, akiről köztudott, hogy a repülés megszállott- ja. — Aki egyszer belekóstol, az egy életre a repülés, az égbolt szerelmese lesz. Nekem elhiheti. Hatvanéves vagyok. és fáj a szívem ha bs- legondolok. hogy ez az utolsó évem. amikor még repülhetek. A hangár falán egy kis fémtábla, rajta két évszám. Épült 1955—57-ben társadalmi munkában.. — Lebontott gyár.kémóny tégláiból építettük ezt a hangárt annakidején. Ez volt a kezdet, az alapja annak, hogy ebben a kiskun városban repülős élet lehessen. Sok mindent mesélhetnének ezek a a falak, ha beszélni tudnának. De most leginkább arra a vitorlázógépre, arra a Góbéra és -arra a ki „Az utolsó napok Csillagvárosiban rendkívül zsúfoltak voltak. A záróvizsgákon — alig két héttel a rajt előtt — Farkas Bertalan és Magyari Bélái a két magyar űrhaj ósjelölti, egyformán, ezúttal is, mint korábban tó- váló minősítést kapott. A kétéves nehéz munka során nem került más vizsgajegy minősítési lapjukra, s ez, a -jól felkészült űrhajós egységben is kimagasló teljesítménynek számít. Az utolsó orvosi vizsgálaton az eredmény szintén egyhangú volt: mindkét jelölt alkalmas az expedíció meghatározott programjának végrehajtására, az űrrepülésre... Nem volt könnyű a döntés, hiszen egyenlő felkészültségű, egyenlően alkalmas jelöltek között kellett választani.” . A legszívesebben mindkét párost útnak indítottam volna — mondta erről a bizottság egyik tagja — sajnos erre most -még .nincs lehetőség. Így csak az egyikük mehet.” Irta Kiss Csaba, az MTI különkiadásában megjelent, helyszíni tudósításában. Másnap már bejárta a sajtót az a kép, amelyen a fotósok megörökítették a döntést követő pillanatot,, lámáikor az induló ürpárcsnak gratulált Magyari Béla és Vlagyimir Dzsanibekov. A start utáni'percekben a képernyőn is láthattuk a földön maradt űrpárost, szakértelmükkel hozzájárultak ahhoz, hogy pontos tájékoztatást kapjunk a Szojuz—36 űrhajó fedélzetén történtekről. az űrexpedíció minden eseményéről. Olvashattuk a lapokban, hallhattuk a rádióban, hogy az Állami Bizottság döntése után Farkas Bertalan az újságíróknak arra a kérdésére, kit vinne magával ha az űrhajó háromszemélyes lenne, habozás nélkül válaszolt: „A felkészülésben részt vett társamat. barátomat, Magyari Bélát,” Egyidősek. Egymástól függetlenül. szinte egyszerre döntötték ei. hogy hivatásos repülősök lesznek. Évfolyam- társak voltak Szolnokon, a Kilián György Repülő Műszaki Főiskolán, mindketten a Szovjetunióban tanultak tovább, majd egy alakulatnál szolgálták. Megdöbbentően hasonló két életút, még a kamaszkor: elhatározás, a repülés iránti vonzalmuk történetében is számtalan közös vonás van. — Az MHSZ helyi repülőklubjának néhány megszállott felnőtt vitorlázója rendszeresen kivitte az elsősöket a repülőtérre. Az én osztályomat is, — idézte fel a tizenhat évvel ezelőtt történteket Sávoli Józsefné. a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium tanárnője. Béla egykori osztályfőnöke. — Bélának nagyon megtetszett. Attól fogva a tizenöt éves fiú minden szabad idejét a repülőtéren töltötte. Tudom, az édesanyja rettegett érte. Nagyon féltette, nem akarta, hogy a fia repüljön. Három év múlva. 1966-ban az Esti Hírlap egyik júniusi számában megjelent egy cikk a szuperszonikus pilótáknak készülő fiúkról, akik az MHSZ békéscsabai repülőterén a motoros repüléssel ismerkedtek. Az újságíró feltette a kérdést az akkor tizenhét éves Magyar! Bélának. ..— A család nem ellenzi? — Csak a mama. Apám biztatott, menj fiam. Mindig Az MHSZ félegyházi repülőterének hangárában őrzik a Góbét és a már kimustrált motoros gépet, amelyen Magyari Béla kamaszfiúként repülni tanult Csillagvárosi otthonukban készült a felvétel Magyari Béláról, feleségéről és kislányáról, a kétéves Grétiről, akinek születésnapját ünnepelték selejtezett motoros gépre vagyunk a legbüszkébbek, amelyeken Béla gyerek megtanult repülni. — Tehetségesebb volt a társainál? — Nem mondhatnám, de erről az oktatója. Eperjesy János tudna többet mondani. Ö tanította. Több mint hetvenszer ült mögötte a gépben. — Hozzá hasonló tehetséges tanítványom volt még néhány, de az biztos, hogy kötelességtudásfoanij fegyelmezettségben, kitartásban senki sem múlta felül. Ugyanazt a hibát kétszer sohasem követte el. Sohasem szólt vissza, nem magyarázkodott, nem mentegetőzött amikor figyelmeztettem, hogy valamit rosszul csinált. És ha most. így utólag visz- szagondolokj. úgy érzem, hogy valamennyiünknél jobban szeretett repülni. — Ez nem vitás. — vágta rá Sanyi bácsi. — Emlékszem. egy nyáron lemondta a balatoni nyaralást, hogy megszerezhesse az ezüstkoszorút. Még feleséget is a repülőtéren választott magának. A kecskeméti Hajagos Máriát i.tt ismerte meg. A lány ijs vitorlázó volt. Na, szóval a pilótaszerelemiből házasság lett, méghozzá harmonikus. jó házasság. Szinte mindent tudunk róluk, mert Béla, ha el is került közülünk, ma is a mi fiúnk. Hű maradt ahhoz a közösséghez, azokhoz az emberekhez, akiket kamaszként, úgy érzem, megszeretett. Sanyi bácsi nein is titkolta meghatódottságát Képeslapokat. leveleket, fényképeket vett elő. és büszkén magyarázta: — Látja, ez a kép akkor készült, amikor Csillagvárosból hazajött szabad- > ságra. Kijött hozzánk, megkereste a régi társakat. Ezt a lapot pedig akkor kaptuk, amikor megszületett a kislányuk Gréti. És ha hiszi, ha nem. két héttel ezelőtt Csillagvárosból felhívott telefonon, megköszönte, hogy szüleinek segítettünk a kiutazással kapcsolatos teendők intézésében. Vagy itt van, nézze, tizenhárom évvel (!) ezelőtt jelent meg ez a cikk, •a Bács-Kiskun megyei lapban. a Petőfi Népében. Akkor íródott, amikor Bélát felvették a repülő műszaki főiskolára. Itt kinn a repülőtéren készültta riport..amikor együtt "voltunk valamennyien. Figyelje csak. idézem „A nagyon kemény orvosi vizsga, s egyéb szempontból is szigorú rostálások után a tiszti iskola felvételi vizsgáján a jelentkezőknek alig fele maradt meg.” A cikk pedig így fejeződik be: ..Társai kíváncsian közrefogták. ök is büszkék Magyari Bélára, aki innen indult el, velük együtt tanult repülni, s lám vadászrepülő lesz 'belőle ... ki tudja, talán még űrhajós is.” Kovács Katalin
