Szolnok Megyei Néplap, 1980. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-24 / 146. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. június 24. Töprengtem, közreadjam-e a történetet, vállalhatom- e, hogy jószándékú, becsületes embereknek esetleg ezzel erkölcsi veszteséget okozzak, hiszen végtére, ha jól meggondolom, csupán egy 600 négyzetméteres földdarabról van szó. Amiért tollat fogtam, annak egy oka van. A 600 négyzetméter miatt elfajuló vita talán tanulságul szolgálhat. Bebizonyíthatja, hová vezetnek az olyan apró, nem szándékos törvénysértések és megalapozatlan döntések, mint amilyenek Jászapátiban történtek, egy leendő iskolai sportudvar érdekében. Egy éve vitatkoznak A sportudvar körüli, immáron egy esztendeje dúló vitáról egy jászapáti tanácstag leveléből szerzett tudomást a szerkesztőség. Annak, hogy ki hívta fel rá a figyelmünket, pusztán azért van jelentősége, mert a községben mindenki úgy tudja, mint a levélíró tanácstag, hogy méltánytalanság, roppant nagy igazságtalanság érte a tanácsot, és hogy a bürokrácia útvesztőiben akadt el egy egészséges, okos kezdeményezés. „Az iskola 450 tanulója érdekében írok” — kezdte levelét Vörös István. Majd tömören és világosan leírta, hogy az iskolának nincs tornaterme, az udvara igen kicsi, ráadásul ott van egy olajtartály és egy szennyvíztároló is. Egyszóval: szinte semmi mozgási lehetősége nincs a 450 diáknak. Ezen az áldatlan állapoton akart segíteni a tanács, amikor az iskola közelében lévő MÉH- telepnek a község szélén adott helyet. A felszabadult terület egy részét az általános iskola sportudvarának szánta, a másik részét pedig a telep mellett lévő szakmunkásképző intézetnek. De amint a MÉH-telep kiköltözött, a szakmunkásképző intézet íziben és önkényesen elkerítette a megüresedett terület nagy részét, úgy, hogy az iskolának jóformán semmi sem maradt. Mostmár eszük ágában sincs a betonkerítést lebontani, hiába kötelezte erre a tanács vb, majd a tanácsülés döntése. A kerítés tavaly nyár óta áll. Áll bizony. Pedig a tanács vezetői mindent elkövettek annak érdekében, hogy a szakmunkásképző kénytelen leeven a kerítést lebontani. Birtokháborításért államigazgatási eljárást indítottak, most pedig pereskednek. Jóhiszemű önkényesség — ön mit csinálna, ha az udvarának nagy részét valaki önkényesen elevenné? — kérdezte elkeseredve Török Sándor, a jászapáti Nagyközségi Közös Tanács elnöke. — Márpedig a szakmunkásképző (a 606. sz. jászberényi szakmunkásképző intézet jászapáti iskolájáról van szó) ezt tette. Az egykori MÉH- telep területe állami tulajdon, a tanács rendelkezik felette. A tanácsülés pedig tavaly ősszel úgy döntött, hogy a Beloiannisz úti Általános Iskolának adja, és egy centit se kap belőle á szakmunkás- képző. Ezért az önkényesen épített betonkerítést le kell bontani. A maradék földterülettel ugyanis amit a szakmunkásképző meghagyott, nem lehet mit kezdeni, olyan kicsi. — Egy esztendővel ezelőtt a szakmunkásképzőnek ígérték azt a területet, amit elkerített. — ígértük, azzal a feltétellel, ha fizet. Pontosabban, ha megvesz három méter széles sávot afeból a maszek telekből, ami az általános iskola és az egykori MÉH-telep területe között van. Csak akkora földcsíkról van szó, amelyen a gyerekek az iskolából a sportudvarra átmehetnek. Tavaly április 10-én ezt meg is írtuk az intézet igazgatójának. Hónapokig válaszra sem méltattak bennünket. Egyszercsak azt látjuk, hogy már áll is a betonfal. Azt hittük, hogy minden rendben, ha már kerítenek, akkor biztosan fizetnek is. De nem! Júliusban jött a válasz, hogy az általunk szabott feltétel nem egyértelmű, és egyébként is, az intézetnek nem áll módjában fizetni. Utólag aztán még építési engedélyt is kértek a kerítésre. A szakigazgatási szervünk természetesen elutasította. Ök megfellebbezték. A járási hivatal szerint rossz volt a határozatunk. Kénytelenek voltunk utána már olyan határozatot hozni, amelyben a kerítésre fennmaradási engedélyt adtunk és bírságot szabtunk ki. — Azután pedig a járási hivatalnál birtokháborítási eljárást kezdeményeztek, magyarán birtokvédelmet kértek. — De megint csak mi veszítettünk. Nem nekünk adtak igazat. Úgy döntöttek, hogy nincs birtokháborítás, a szakmunkásképző jóhiszeműen járt el. Nem hagytuk any- nyiban, bírósághoz fordultunk. A tanácselnök hajthatatlan És most hallgattassák meg a másik fél is, Bethlendy Béla, a jászberényi szakmunkásképző intézet igazgatója. — Elismeri, hogy önkényesen építették meg a kerítést? — Nem. Azt a területet már régen nekünk ígérték. És mi őszintén szólva úgy gondoltuk, hogy fizethetünk érte.-Ha nem mi, akkor a jászberényi Városi Tanács, mint az iskolánk üzemben tartója. Amikor áprilisban megkaptam a jászapáti tanács levelét, amelyben a terület átengedésének feltételeit közölték, azonnal továbbítottam a jászberényi Városi Tanács művelődésügyi osztályára. Aztán többször sürgettem szóban, írásban a válaszukat. Két és fél hónap után közölték, hogy a jászapáti tanács feltétele törvénysértő, tehát teljesíthetetlen. — De közben felépítették a kerítést. Miért volt ilyen sürgős? — Amikor kiköltözött a MÉH-telep, lebontották azokat az. épületeket, amelyek egyben a szakmunkásképző udvarát is zárttá tették. Egyszerre ott maradt az intézet tarva-nyitva. Mindenképpen kellett kerítést építeni. Ügy gondoltam, ésszerűbb, felesleges munkától és költségektől kíméljük meg magunkat, ha az új kerítést már az ígért terület határvonalán építjük. — De önöket erre semmiféle hivatalos okmány nem jogosította fel, és engedélyt sem kértek. — Az az igazság, nem tudtuk, hogy kell, mint ahogyan azt sem tudtuk, hogy a tanács feltétele nem teljesíthető. Azóta felajánlottuk, hogy diákjaink társadalmi munkával néhány év alatt megkeresik azt az 50 ezer forintot, amit a tanács kér. Abba is beleegyeztünk, hogy amikor szabad az udvar, a kisdiákok használják. De a tanácselnök hajthatatlan. Minden egyezség elől elzárkózik. Igen. A jászapáti tanács elnöke mostmár makacsul ragaszkodik á bírósági ítélethez. Nem egyezkedik, és nem enged. Azzal érvel, hogy a tanács vezetőit a segítőkészség a jószándék vezette, amikor felajánlották a szakmunkásképzőnek a terület egy részét. Azt akarták, hogy mindkét iskolának legyen sportudvara. KÍSÉRLETKÉPPEN fizetés Hz eredmény: 550 vagon vetőmagbúza TÁBORNYITÁS SZENTTAMÁSON Sok mindent nem értek, és sok minden nem stimmel: 1. Két sportudvar. A szakmunkásképző azt a területet kerítette el, amit a tanács neki ígért. (Mokt hagyjuk a feltételt.) Ha az átjárást biztosítják, attól még nem lesz nagyobb az általános iskolának szánt használhatatlan nagyságú maradék telek. Idézem Török Sándor érvelését: „Az az igazság, nem tudtuk pontosan, hogy mekkora területet osztunk meg és hogy mekkora marad.” 2. Egy esztendő alatt semmiféle határozat, törvényes döntés nem rendelkezett a megüresedett MÉH-telep használatáról, a szakmunkás- képző nem igényelte, a szakigazgatási szerv nem hozott döntést. 3. Fizessen a szakmunkás- képző! Hogyan képzelték? A tanácselnök szerint kétféleképpen: vásárolja meg a szakmunkásképző azt az ominózus magánterületet, és adja át a tanácsnak. Vagy fizessen, és a pénzből a tanács a kisajátításért a tulajdonost kártalanítja. Mindkét változat szabálytalan. 4. A tulajdonosnak, a Koczka-családnak esze ágában sem volt eladni azt a háromméteres csíkot, őket senki sem kérdezte meg. A kisajátításra pedig nincs jogcím. Mi több, senki sem tisztázta, hogy az egyéb feltételek megvannak-e. 5. A tanács végrehajtó bizottsága, majd a tanácsülés lényegében csak tudomásul vette azt a tájékoztatást, amit kapott, a már kialakult, képtelen helyzetről. Miért nem közösen? Lényegében jóformán egyetlen törvényes, megalapozott döntés nem született annak érdekében, hogy a két iskola hatszáz diákjának megteremtsék a sportolás, a mozgás lehetőségét. Minderről, ha késve is, de tudomást szerzett a jászberényi járási hivatal. Szakemberei tétlen szemtanúi maradtak az „azt hittem, nem tudtam, úgy gondoltam” feltételezésekre alapozott intézkedések miatt perré fajuló- marakodásnak. Az ügy szereplői most egymásra mutogatnak, miközben hangsúlyozzák jószándékukat, és hogy mindaz,. amit tettek, a gyerekek érdekében történt. De arra egyikük sem adott elfogadható választ, hogy miért nem közös összefogással történt mindez? Miért osztoztak? Miért vetélt el már csírájában az a gondolat, hogy kicsiknek és nagyoknak egy közös sportudvart alakítsanak ki? A gyerekek még biztosan megférnek egymás mellett. Kovács Katalin Vasárnap délelőtt 10 óra. Panorámás autóbuszok kanyarodnak a kovácsoltvas kapu elé. Kíváncsi tekintetű lányok, fiúk ugrálnak le. .. . "Ez aztán irtó klassz ... Hű, még lovak is vannak... Milyen szép a park ... Ezt a kastélyt tudom díjazni ...” — hangzanak innen is, onnan is az elismerő vélemények. Megérkezett az első építőtábori turnus a szenttamási Állami Gazdaságba. Egy óra elteltével már mindenki megtalálja helyét a szobákban. Előkerülnek az otthonról hozott fotók, plakátok — délig minden szóba „megszépül”. Ebéd után a nap is előbújik a felhők mögül. Nyüzsög a tábor. — A hangszóróból discomuzsika harsog. * * * Tácsik Csillával, Molnár Máriával, Várhelyi Gáborral és Dániel Tamással a táborvezetői bungalóban beszélgetünk. Kérdezni sem kell őket. ömlik belőlük a szó, jókedvűek, felszabadultak ... — Salgótarjánból, a Bolyai Gimnáziumból érkeztünk — magyarázza Csilla. — Kétszázan jöttünk, és az a jó az egészben, hogy égy iskolába járunk, minden nap látjuk egymást, így az ismerkedésre nem kell időt pazarolni. Mi, négyen szeptembertől negyedikesek leszünk. Nem is gondoltuk decemberben, amikor kiválasztottuk a gazdaságot, hogy ilyen szép helyen építőtáborozhatunk .. . — Irtó klassz a környezet, — erősíti meg a barátnője véleményét Molnár Mária. — Van minden, ami kell. Ezek az első benyomások. — Én már sokszor voltam táborban — folytatja Várko- nyi Gábor —, de ilyen előkészítést, szervezettséget sehol nem tapasztaltam. Percek alatt kiosztották a szobakulcsokat, kiadták az ágyneműt, gyorsan kiszolgáltak az ebédnél is bennünket. Máris remekül érzem magam ... — Elmondták a gazdaság vezetői, hogy mi lesz a két hétben a munkánk — így Dániel Tamás. — Búzát „idegenelünk”. _ ? — A búzakalászok közül kihúzigáljuk a gazt. Ezt nevezik idegenelésnek. Nem látszik nehéz munkának. — Reggel ötkor kelünk, kajálunk és fél héttől délután egyóráig melózunk. — Persze nem csak munkából áll az életünk itt, — veszi át a szót ismét Molnár Mária. — Lesz számháború, Vasárnap délelőtt érkeztek Salgótarjánból a szenttamási Állami Gazdaságba az építőtábor első turnusának „lakói” (Fotó: Nagy Zsolt) foci bajnokság, tréfás vetélkedő. Meghívtunk egy csillagászt, aki remélem érdekes előadást tart majd. Eljön a táborba Kováts Kolozs operaénekes, beszélgetünk filmekről, zenét hallgatunk, tábortüzet rakunk. Hirtelen nem is jut több az eszembe... * * * Este hat óra. Lezajlott az ünnepélyes tábornyitás. A kétszáz diákot kísérő tanárok Körösi Zoltán — a gazdaság termelési igazgató helyettese — szobájában beszélik meg a két heti munkatervet. — Ötödik esztendeje rendezzük meg a nyári építőtáborokat — mondja Körösi Zoltán. Három évig nyírségi gyerekek segítettek a gazdaságnak, nógrádiak most jöttek először. A két hét alatt mintegy 1200 hektárnyi búza idegenelését végzik. Az ő munkájukkal 550 vagon vetőmagbúzát tudunk értékesíteni. Ez körülbelül 25 ezer hektáron ad termést. Nekünk több mint 150 ezer forintot hoz „a konyhára” ez a munka. — Hallottam a gyerekektől, hogy pénzt is kapnak a munkájukért. — Igen. Ez a tábor kísérleti jelleggel indult. Nekünk hasznos a diákok munkája, mert a segítségük nélkül ezzel a munkával nem tudnánk idejében végezni. Megéri. Éppen azért mert hasznos a tevékenységük, fizetünk is érte. Naponta megkereshetik a 90 forintot, ha ráhajtanak. — sze — p? nnfXo " ' Disputa, Vitrayvai A legtöbbször elég lehet egy-egy műsor sikeréhez, ha gondolatmenete s megfogalmazása eltér a szokásostól, elkerüli a sztereotípiákat. Elvileg minden műsornak így kellene készülnie — dehát ez sok minden miatt nem így van. A riporter egyénisége, a szerkesztői alaposság, vagy a téma hiányzik hozzá, vagy a legjobban megfelelő műfajra nem bukkannak rá. A múlt heti Disputa című adást hallgatva el lehetett töprengeni mindezeken. A műsor témája: hazugság-e a blöff? — a megformálás számtalan lehetőségét kínálta. Jegyzet, glossza, riportműsor — vagy akár sorozat is — készülhetett volna belőle. Ám ennek az adásnak Vitray Tamás volt a riportere, vezetője — és egyik résztvevője. Kézenfekvő módon vált tehát a Disputa jellegzetes Vitray-műsorrá, a világ legtermészetesebb módján meggondolkodtatva a műsor résztvevőit — és persze hallgatóit is. A témáról hangulatos, könnyed tereferét lehetett volna rendezni, szellemes példálózásokkal megtűzdelve. (Biztos, hogy így is sikere lett volna.) Ám Vitray nem vette lejjebb önmaga magasra tett mércéjét: amit az adott műsoridőn belül lehetett, „kihozott a témából”. Kilépett a blöff és a hazugság összefüggésének köréből, erőteljesen társadal- masította mondanivalóját, illetve a beszélgetés irányítását. A fikciók világából egy- szercsak életközeibe kerültünk: a pókerjátékos blöff- jétől eljutottunk a történelmi manipulációkig, bizonyos látszatokra épülő emberi magatartásformák vizsgálatáig. Sőt: az önvizsgálatig. Ez pedig nem kevés egy rádióműsortól. Pályájuk csúcsán levő színészekről szokták mondani: a telefonkönyvet is képes művészi igénnyel interpretálni. Azt hiszem a hazai hangos-képes tömegkommunikációnak Vitray Tamás az az az egyénisége, aki ha „jó formában” van — a telefonkönyvből is jó műsort, szellemi show-t csinál. Röviden A sport és művészet több évezredes kapcsolata közismert A „Sport, ritmus, zene” című műsor e kapcsolatoknak egy egészen különleges területére, a zene és a sport összefüggéseinek világába kalauzolta el hallgatóit. Megszólaltatható és néma ritmusok, harmóniák vezérfonala segítségével készült a műsor, amelynek folytatása a hét végén következik. — eszjé — fi betonfal JÁTÉK Fotó: T. K. L.
