Szolnok Megyei Néplap, 1980. június (31. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-22 / 145. szám

1980. június 22.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

9

fiaira, még ha egyszerű is, de sokféle ízaeü, leleménnyel elkészítve.

A félesége már nem ismerhette meg az anyját, neki a környék nem sokait mondana, bár úgy rémlik, amikor még csak udvarolt neki, egyszer jártak errefelé. Ha felajánlaná, az asz- sizony biztosan nem tiltakozna. de nyilván örömét sem fejezné kS. Valószínűleg megadóam ülhe be melléje, eleve lemondva egy délutánról.

A műit héten véletlenül a kezébe került az a terv, amelyen ferde vonalkázás jelölte az új lakótelep által birtokba veendő területeket. A jövendő panel- dzsungel névtelenül gyűrte maga alá a Petrezselyem utcát.

visszapillantó tükörből látta, hogy fia egykedvűen. nézi, amint az új felüljáró után megázakíthatat- lar.ul következnek a földszintes, kertes házak, a göthös fák, agyonvakangatott kertek, amelyek mégis a.

rendezettség érzetét keltik. Most jön a templom, ott kell balra fordulni. Az utalt már felaszfaltozták, de a járda változatlanul földes. csak itt-ott rakott le egy sor kőlapot valamelyik tulajdonos, hogy ne kelljen a sáriban caplatnáa.

A ház. A vakolat kiömlött részeit több helyen avatatlan kezek foltozták ki, de az új vakolás berepedezett, Jdpergett, cement nélkül, mésszél csinálhatták. Piára sandít, látja-e, mennyire izgatott. A járda rézsűje fűvel van befuttatva. Ha az 1300-as Ladájával az utcán marad, csaknem teljesen elfoglalja. A rézsűn viszont akáctüskét szedhet össze a gumijába, mert a jó ölek akácok még megvannak, csak az elpusztultak helyébe ültetitek valamilyen lehetetlen díszfát.

Fia zsébrevájgatt kézzel nézeget. Naponta csak a zöldövezet myesett-locsolt kertjeit látja, amíg a gimnáziumból hazavi Ham o sozik. Mert. reggel kocsival együtt indul a csatád.

Az egyik ablak nyitva, megkocogtatja a párkányát. Semmi válasz, csak zene

ömlik egy rádióból az utcára.

— Ott a csengő a kapu mellett —• kiáltja egy nő. Már percek óta figyelhette őket a szomszéd házból', ötvenes asszony. Ott valamikor Sárosiék laktak, de Sáros i néni már inkább hetven lehet. Akikor biztosan egy új lakó.

Megnyomja a gombot. A kapuhoz vezető beton csíkon hajlott lábú, sántákóló néniké közeledik, félúton- megáll.

— Ne tessék haragudni, hogy ismeretlenül... Valamikor itt laktam, ebben a házban. Itt gyerekeskedtem. Ha megengedné, hogy a fiamnak megmutassam.. csak percekről volna szó..

Az öregasszony bizalmatlanul közelebb jön. kötényéből kulcscsomót keres elő. Megtörölgeti a kezét, biztosan főzött.

— Látod — mutatja a fiának —, ott hátul, ahol az udvar kiszélesedik, ott laktak Somodiék, a legjobb barátomék.

— Ki kellett üríteni, életveszélyes az a rész — mondja" a néni.

M

áig őrzöm azt a néhány sorit, amit özvegy Földes Máirttonné egy nyári nap hajnalán azzal tett le az asztalira, hogy ideje felébrednem, ha ki akarok menni a tóra, mert nemsokára delelnek a halak» s a kezében szorongatott füzetlapról csak úgy mellékesen megjegyezte: — a néma Mari dobta be — de nem volt semmi gúny a hangjában.

Én horgászni mentem Szelídkertre, merit több éjszakán visszatérő álmom volt, hogy Harmos barátom „Egyetek halaik” névre keresztelt csónakjában egy óriási pontyolt fárasztók. Az álomszerű valóságban ón éppen úgy nem hiszek, mint az álomban, de ezúttal nem tudtam legyőzni a hitet, ha négy-öt napra kimegyek, most megakaszthatom azt a nagy halat! Ezzel kínzóan adósom az élet, most sikerülni kell! Képes vagyok rá, most értem meg eme, különben hogy álmodhattam volna ugyanazt kétszer?

Igen. Mentem, mint a megszállott, s Tér ka néni is csak azért adott szállást, mert a nagy reménykedésben még könyörögni sem szégyellettem.

Hogy Szelídkert gazdag község, sokan milliós vagyonok tulajdonosai. az nem csak a házaikról látható, hanem abból is, szobát nem adnák ki. mégha van is elég- legfeljébb csak a napi négyszáz forintos keresettel jde- csábított szőlőmunkásoknak. A szakszövetkezeti gazdák azt tartják, ne lásson bele az ő életükbe senki idegen, aki nekik nem dolgozik még egy kapavágást sem. Igazuk van, a tarka vaskerítések és a cifra emeletes házak a leglényegesebbet úgyis megmutatják, a többire pedig ne legyen kíváncsi egy idegen.

Arra is gondoltam, sokan ezért is nem ismerik a Kerti-tavat, pedig' a maga vadságával, fűzeseivel és nádasaival, szépen bújtatott víztükreivel ideális horgászparadicsom. Hammos barátom, aki húsz kilométerről jár ide tanairaskodinii. azt mondja, „őserejű ősvíz” ez, s á parti nádas a jól fejlett szúnyog- kanokkal megvédi a hétvégi vityillósoktól. ő például ezért is nem ütött agyon még egyetlen szúnyogot sem a három év alatt, amióta idé kijár horgászni.

Permetezett szőlőlugas alá érnek, a tartórudakat valar melyük környékbeli gyár kiselejtezett hulladékvasából hegesztették össze. A fáskamrák előtt egy jó tízéves Wartburg áüil.

— Az meg kié?

— Az unokámé. A fens ette volna el a kocsit. Minden pénzét meg idejét abba ölte mégis többet állt, mint menit. Aztán meg miatta karambolozott is. És itt állok egyedül, minit az ujjam.

z ő idejükben az utcában Horv áfáknak volt egy biciklijük, mindenki irigyelte őket. Nagy- nélha Hörvát Imi elcsórta otthonról; s mindenki mehetett vele egy kört. De apja rájött, kegyetlenül elverte a fiát, s a bicikli hetekre eltűnt a szemük elől.

— Messzi tétszik most lakni? — kérdezi a néni, aki annyi idős lehet, mint anyja. ha élne. Szégyen önti el: az a tetszikézés a jól szabott ruhájának, az idegen- sógének szól.

— Nem olyan messze —

Csató Károly:

Néma

Mária

—- Nagyon kérlek, édesapám, te se tedd, nehogy egyszer parcellázni kezdjen itt is a belvárosi procc, mert nincs, ami megcsípje őket — mondta fanyar humorral, s még meg is fogadtatta velem, hogy néhány szúnyognak én is engedek szívni, csak utána fújom le magam a riasztóval. Igaz, már a második üveg vodkáit bontotta fel a Venyige névre keresztelt presz- szóban, de én nem az italtól bólintottam, hanem azért, mert a kishalak — tehát a leendő nagyhalak — táplálékára gondoltam; arra, hogy a véremmel jóllakott szúnyogoktól gyorsabban felnőnek. Megint az ő humora:

— öregem, ebben folytatódik az osztályharc, mert mi etetjük a szúnyogokat, azok meg távol tartják a t érmés zet gy a lázó proccot. érted? . . .

Megint bólintottam és hallgattam, mert mindig ő a beszédesebb, ha nagymé- ha összefutunk és az üveg aljára nézünk. Az a baj. ritkán találkozunk, s ilyenkor mindig ünnepelni kényszerülünk, azt pedig száraz torokkal nem lehet.

— Látod azt a nőt ott a sarokban? — mondta. — Itt ő volt az utolsó lány, aki igazán szeretett, Csórikám most mindenkinek a lába- klapcája. mert nem józano- dott ki három éve, és nem tud beszélni.

Valamikor nagyon szép lehetett, de ez már nem látszik, pedig alig több harminc évesnél, de az az eszelős, nagy fekete szem. atört- puffiadt arc, a csapzott haj, s ahogy remeg a kezében a pálinkáspohár, ma egy valamikori ember árnyéka.

— ő az egyetlen alkohoés mentegetőzne, de rájön, nem azt kérdezték, miért nem jött el eddig.

— És az urokájával mi van?

— Jöjjenek már beljebb — mondja a néni. mert a tyúkok rögitön kárálni kezdenek, amikor meghallják a hangját.

— Nem akarjuk feltartani — mondja, de a fia megszólal:

— Menjünk már be, apa.

A konyhába néhány lépcső vezet fel. A szobában az ágy fölött szentkép. az ágy- térítő itt-ott kifoltozva.

— Még fél éve van hátra a börtönből — mondja a néni, és kötényével letöröl egy széket, utána még a szemét simítja végig.

— Tessék mór helyet foglalni.

Leülnek. A néni folytatja:

•— Tetszik tudni, az unokám árva, én neveltem fel tizenegy éves korától. A lányom elvált, két év múlva meg meghalt, iákban. Egy hónap alatt vitte el. Az unó. kám ittmaradt. Már dolgozott, jól keresett, amikor történt az a karambol. És úgy szólt a végzés, hogy 5

lista nő — mert van több is, csak azok zugivók —, aki ide be mer üillni, mert bosszút áll a főagronómu- son, azzal, hogy a szeme láttára akarja magát tönkre inni. A Havas a leggazdagabb família, az ő kölkük itt a főagronómus. Na, vele volt a nagy szerelem, még meg is szöktek, minden, mert ez a Marj a legesért bb család gyereke volt, és így nem engedték, hogy összeházasodjanak. Idilli románc! A srácot bedugták gyorsan az egyetemre, kibatyuzták néki a diplomát, mert elég bunkó, s na. ez a Havas amikor visszajött, bevitték az agronómiára elvette egy távoli rokonukat, az is jó pénzes családból való, de az meg nem tudott gyereket szülni. Ezt a szerencsétlent ifit, hozzáadták egy traktoroshoz, de mind a két gyerek a Havastól van, s amikor megtudta az ember, mi a helyzet, fölakasztotta magát. Ez a Mari egyedül maradt, mert a szülei meghaltak, az agironómus meg maradt a felesége mellett, erre ő elkezdett inni, a Havas meg állami gondozásba vetette a gyerekéket, mert a sógora a tanácselnök. Akkor aztán valami szert ivott, ami teljesen szébrágta a torkát, ezért mondták a pincérek az előbb a Néma Marit, hogy elkezdte a pálin- kázást. Tudod mért mertem most ide beülni veled, s egy jó nagyot inni? Azért, inert szeptembertől már nem vagyok.

A második üvegből már nem ittunk, de így is nehéz volt a hajnali ébredés. Egész nap nem fogtam csak néhány kárászt, pedig nagyon akartaim azt az igazi halat. Terka néni este azzal állít elő. megszóltak a boltban, amiért, befogadott, mert az isten sem tudja, ki lehetek. Másnap hajnalban hozta be a kapu elől azt a kitépett füzetlapot:

„Tudom, hogy miről beszélteik tegnap este. Milyen igazságot szolgáltathat maga, ha megírja, és kinek?

Néma Mari”

A

zniap még kimentem a vízre, de mintha solha nem is akartam volna megfogná azt a halat, ami azóta is kínzóan hiányzik az életemből. Ügy telt el a nap. nem is akartam halat fogni.

volt a hibás. És nekem már sok ez a ház körüli munka is. A múltkor vizet húztam a kútból, és majdnem beleestem.

Hát megvan a kút? Ezek szerint a vizet nem vezették be, s már nem js fogják, mert az ilyen beépítésre ítélt környéken felesleges.

— Majd én húzok vizet — mondja a fia.

— Ugyan, hiszen nem is láttál még kutat — intené le, de a fiú addigra már kint is van.

szobában, fénytelen, kopott bútorok, a tükör előtt olcsó emléktárgyak, fényképek; egy fiatal lány, dauerolt hajjal, kacé- ran mosolyog bele a gépbe, aztán egy kisgyerek fotói: rutinbeállítások mackóval, játékokkal, hintalóra ültetve.

Vajon az ő fila hova viszi majd vissza a sajátját, az ő unokáját? Lehet-e visszajárni egy zöldövezeti villába? S lehet-e mutogatná a nagyszülőket, akiknek nincs göbös ujjuk?

Ha egyáltalán élnek még akkor.

Irodalmi mellékletünkben Szenti Ernő grafikáit közöljük