Szolnok Megyei Néplap, 1980. május (31. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-11 / 109. szám

I 12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. május 11. Roland: Panaszláda Az áruház igazgatójának a dolgozószobája. Az asztal mögött az igazgató, előtte a vásárló. Az igazgató felpil­lant a papírról. — Mit óhajt, panasza van? — Nem, csak azt szeret­ném javasolni, hogy az üz­letben. .. — Á, javaslat. Akkor, ké­rem, írásban fejtse ki ja­vaslatát. és dobja be azt az e célra rendszeresített lá­dába. Az az eladótérben van. — De úgy gondoltam, hogy... közvetlenül, hogy úgy mondjam... — Sajnos, nálunk az a szokás, hogy a vásárlók min­den javaslatukat, vagy pa­naszukat leírják, és bedob­ják a panaszládába. — Értem én. de mivel már úgyis itt vagyok, úgy gondolom, hogy egyszerűbb lenne, ha röviden elmonda­nám. .. — Egyszerűbb, azt mond­ja? De akkor mi szüksége van énrám? Formalitásból? — Hogyhogy formalitás­ból? Nem. .. — Pedig ez így van. Ott van az a láda a javaslatok részére, maga meg szóban akarja kifejteni javaslatát. Minek akkor a láda? For­malitásból? És aztán tudja maga, mennyi anyag van abban a ládában? Nem? Na tessék! És még maga beszél! Kell hozzá furnérlemez, legalább tíz deka szög, fe­kete és sárga festék... — Értem én, de hiszen ha már úgyis itt vagyok. így mi a különbség? — Az a különbség, hogy minden üzletnek ki van ad­va az ukáz. Tudja maga, mi az az ukáz? No tessék! És még maga azt mondja: szóban! — Na jól van, ha ma be­dobom a ládába a javasla­tot, mikor tudom meg az eredményt? — Az eredményt, Nem ér­tem, miről beszél? — Hogyhogy miről? Mikor vizsgálják ki a javaslatom? — Á, erről van szó. Saj­nos, ezt egyelőre nem tudpm megmondani. Tudja, még nincs olyan emberünk, aki a ládával foglalkozna... Fordította: Juhász László Profilváltozások A KflNYflRFUROTOL A FÜGEFALEVÉLIG A szöttyönfalvi Pa­macs * Művek jó húsz éve még a kanya'rfúró gyár­tására specializá­lódott, és az ötletes szerszá­mot mint a cukrot vet­ték a csődbe jutott vállala­tok. Gondolva., amit nem lehet egyenesen elintézni, rézsútosan nyílik rá mód. Esetenként nyílt is, de az üzem felett mégis hamaro­san a profilváltozás réme lebegett. Dr. Dörzsölt Mór, a zse­niális jószágigazgatóból lett vállalati főmunkatárs su­gallatára a gyár hamarosan átállt a szagtalan kölni elő­állítására. Éppen influen­zajárvány dühöngött, és a nagyközönség csak 43 nap múlva, a náthaözön elmúl­tával szagolhatta érdem­ben, de akkorra már ötmil­lió-kétszázezer üveg kölni — darabonként 3 forint 50 fillérért — a piacra került. A súlyos felelősségre vo­nást nem kerülhették el az illetékesek: sőt két gyári főnök még szóbeli ejnye, ejnye figyelmeztetést is kapott. Az üzem és vezetői pár­órás vegetálás után talpra álltak, és egy sokdioptriás, többdiplomás mérnökházas­pár kutatásai eredménye­képpen rátértek a Sógor nevű borotvakrém gyártá­sára. A krém előnye az roít, hogy befelé nőtt a szakáll tőle, és le lehetett rágni. Vízkeresztre el is kelt a tubusokból 12 mil­lió. amikor újabb bonyo­dalom támadt. Ugyanis az emberek állkapcsa, fogai úgy megerősödtek á temér­dek rágástól, hogy a fog- szúk pánikszerűen elhagy­ták a Kárpát-medencét, sőt a fogorvosok nyugdíjkor­határát 32 évre kellett le­szállítani. Újfajta tubust készítettek, de ez nem vált be, mert egyik oldalon be­felé, a másikon kifelé nőtt a szőr tőle. Az újabb bukást a cég hamar kiheverte, és Dör­zsölt fömunkatárs javasla­tára — figyelembe véve a közelgő strandidényt — az üzem borjúnyúzó péntektől átállt a fügefalevél gyártá­sára. A profilváltozást ta- takarékossági intézkedések vezették be: elvonták a takarítónőtől a meleg vi­zet, így a szerencsétlen asszony huhúkolással emel­te a felmosó víz hőfokát. Az energiaspórolás szelle­mében kikapcsolták a vil­lanyokat, és az egyik hét­végén a gyári kollektíva elment az erdőbe Szentjá- nos bogarakat gyűjteni, össze is gyűli belőlük két­ezer-kétszázhúsz darab, de az ellenőrzésnél kiderült, az állatok fele profilváltozás miatt csak János bogár. A felemás sikerű gyűjtés után a portán lévő kutya velős ■csontadagját, a státusát is megvonták. A vállalati ebé- ,det összevonták a reggeli­vel, amelyet a házirend ér­telmében vacsorára adtak ki. Mivel egy műszak van, vacsorára nincs szükség, így itt felszabadult 224 ezer forint. Ezért az ősz- szegért a szűkebb vezérkar IBUSZ-túrán vett részt Honoluluban egyféle füge­falevél-tanulmányozás ‘ vé­gett. Sikerült is a proto­típus, és az ötcirádás, apró takarószerűséggel a gyár fél év alatt elárasztotta a világot: Grönlandiéi Fok­földig. Később csökkenteni kezdték a cirádák számát ötről négyre, innen kettő­re, sőt a hétvégi üzemi di­vatbemutatón Marcipán Micike — a házimaneken — olyan szerelésben ara­tott tapsvihart, ahol az Évakosztüm felett wiár nem volt falevél, csak füge. Azt pedig a bájos Mancika ökölbeszorított kézzel, ki­bökött hüvelykujjal imi­tálta: Az ötlet óriási taps- orkánt, és egy apró idézést vont maga után. Az üze­met szeméremsértés miatt beperelték. Dörzsölt Mór egyetértett az elmarasztaló ítélettel, és a tárgyalás után összehívta a szűkebb vezérkart egy rövid eszme­cserére arról, hogy újabb profilváltás következik: a gyár könyvkiadásra tér át. Legelőször is megírják a fügefalevél divatbemutató történetét 30 színes és 17 fekete fehér képpel illuszt­rálva. Lapzártáig érkezett: az érdeklődés óriási, eddig a könyvire 1 millió 27 ezer előjegyzés érkezett. Az sem véletlen, hogy a vásárolni kívánkozók 95 százaléka férfi... D. Szabó Miklós Szöveg é> valéiág TRÉFÁK Két feleség beszélget: — Amikor a férjem haza­jön a kocsmából, elég, ha sokatmondóan rápillantok az órára... — Nekem inkább a nap­tárra kell sokatmondóan rá­néznem! * Két emberevő, apa és fia, az őserdőben haladva egy tisztásra ér, ahol egy szép lány napozik. A gyerek örömmel mondja! — Papa, menjünk odahoz­za és együk meg! — Ne butáskodj — vála­szol a papa — odamegyünk hozzá, hazavisszük és otthon a mamát esszük meg. * — Mennyi szenet tudtak megtakarítani az elmúlt hó­napban? — kérdezi a ripor­ter. — Tizenöt mázsát — vá­laszol a fűtő. — És mit csináltak ezzel a szt inéi? — Kivittük a főnök ví- kendházába. Csalódásaim Csendes provokáció Ez a legbiztosabb mód­szer. Az ember fölszáll a villamosra a végállomáson, leül, s kibámul az ablakon. Két megálló sem telik bele. s már ott toporog előtte a néni és szól: „Hej-hej, ezek a mai fiatalok, ezektől az ember akár föl is fordul­hat!” — Jaj, bocsánat! — pat­tanok ruganyosán, fölriad­va „nagy elmélyülésemből”, gyengéden segítem a nénit, hogy leüljön, s várom a szó­zatot, amely körülbelül így hangzik: „Köszönöm, fiam. Igazán jólesik, hogy ilyen fiatalok is vannak. mint maga.” A minap is így történt. Olajozottan gördült a jól „rendezett” jelenetem, csak a néni módosította némileg a szokvány szöveget. Eképp: — Szégvellje magát, fiam! — mondta a szemben ülő ifjúnak, majd rám mutatott. — Hagyja, hogy fölálljon ez az idős férfi! Nyílt provokáció Bemegyek a sportüzletbe, egy olyan most d.ivatos — úgynevezett — edzőcipőt szeretnék vásárolni. A ked­ves eladó kislány elém rak néhány párat, de az én mé­retem csak világoskék szín­ben van. — Hm, hm! — csóválom a fejem, és bókra éhesen így provokálom: — Nem való ez a szín a magamfajta idős embernek. — Ugyan már! — moso­lyog kedvesen a kislány, én kezdek ragyogni a boldog­ságtól, s várom a folytatást, amely jön is; — Ma délelőtt ugyanezt a színt adtam el egy illetőnek. Pedig az még magánál is öregebb volt. Spontán bók \ Az önkiszolgáló áruház­ban pizsamát vásárolok. Alig' kezdek turkálni a ki­rakott holmik között, ami­kor odalép hozzám egy na­gyon csinos elad,ónő. Az el­ső pillanatban azt hiszem, gyanúsnak talált, de csakha­mar hallom megnyugtató, kedves szavait. — Talán segítek, jó — s a fülembe súgja: — Ezt 'a világért se vegye, mert úgy összemegy a mosásban, hogy. Inkább próbálja meg ezt, vagy ezt... Tessék csak egész nyugodtan megpróbál­ni! Készségesen lesegíti a za­kómat, kigombolja a pizsa­makabátot. rám adja, a tü­kör elé állít. — Igazán ritka szívélyes kiszolgálás, nagyon jólesik — mondom könnyekig meg­hatódva. — Hát azt. aki szimpatikus nekem, így szolgálom ki — mondja a csinos eladónő. — Tehát nem mindenkit? — kérdezem fölcsillanó szemmel. .< leintem újság­írói öntudatomat, amely a kijelentésen föl akar hábo­rodni. — Mit gond.ol, mi lenne belőlem estére, ha min­denkit így körülugrálnék? — kacsint rám cinkosan, s ne­kem már semmiféle öntuda­tom nincs, én tökéletesen igazat adok neki: Valóban, nem szabad mindenkit így körülugrálni! — És minek köszönhetem a szimpátiáját? — búgom begerjedve. — Tudja, amikor belépett az ajtón, s megláttam... Megperdülök a tengelyem körül a lötyögő pizsamaka­bátban, s csöpp híja. hogy nem rikoltok föl a boldog­ságtól. — Vállbán is pont jó, tö­kéletesen fekszik — állapít­ja meg a nagyon csinos el­adónő. — Tehát, amikor belép­tem az ajtón.. ? — nézek a szeme közé. — Ja! — hunyorít édesen — akkor azt hittem, hogy ő jött be. Annyira hasonlít hozzá. Egy kicsit lehervadok, d.e nem soká, elvégre... Ez a nő maximum huszonöt éves, a fiúja maximum harminc, tehát annyinak néz. — Szakasztott az a termet, még a járása is, mint a ke­resztapámé. Sólyom László » Tendencia Figyelem A lemaradás pótlása Felkészülés Mostanában több időt tölt tanulással Berki Imre rajzai Kilátás

Next

/
Thumbnails
Contents