Szolnok Megyei Néplap, 1980. május (31. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-11 / 109. szám
1910, május 11. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 9 Aczél Géza: Az emlékek kamatoztatása kirándulásra mentünk fiammal öt éves egyszer már csak el kellett-vinnem valahová .meg aztán szeretek szép pofijával szembeülni s hízni a megelégedéstől mikor bozontos arcomba hízelgi: apa ez általában meglepetést szül senki sem nézi ki belőlem ezt a stram srácot és én szeretem a meglepetéseket is szóval ültünk a kisvonaton ehhez mindenékppen ragaszkodtam mivel gyermekkorom üde színfoltja maradt a házunk előtt cammogó vicinális mentem tehát az emlékeim után csak arra kértem fiamat ne piszkálja örökösen az orrát mert ez sehogy sem illik bele elképzeléseimbe magyarázgattam közben a közelgő hegyeket pedig családunkban ma is anekdota alföldi butaságom már akkor se hittem hogy a csúcson megállhat az ember most meg ilyeneket mondtam: vulkán dolomit mikor nagynéném férje (példás kísérőnk) figyelmünkbe dobta: a völgy már Csehszlovákia fiam felkapta kedvetlen fejét az óvodában tudatosítottak benne némi geográfiát okosan meg is kérdezte: azok magyarok arról nem nyilatkozott melyik ül szebben fantáziájában megvakartam kassákon és füst milánon nevelkedett koponyámat vártam szóljon már az asszony is valamit az ilyen bonyolult kérdésekhez neki nagyobb a türelme de ő csak merengett ki az ablakon tudtam ilyenkor apja tragikus halála szorongatja a torkát aki mindig csak • magyar volt így aztán tanácstalanul mordulta a gyerekre vigye már arrább koszos cipőjét a nadrágomtól mert seggbe rúgom közben egy hegy mindent megoldott kísérőnk ki nagyszerű biológus a fenyőről kezdett beszélni és egy kastélyról mely az erdő mögött áll s természetesen a vonatból nem látható Borényi Józsof: Fél-Magyarország Ülnek padlón padokon zsebükben sörösüveg szájuk szélén meg árnyék Indul fél-Magyarország minden pénteken este magányos asszonyokhoz apátián gyerekekhez de mire hazaérnekt szemük törött üveg csak torkuk rekedt rikoltás szesz bolondul belőlük s a* néma asszony sírva összehúzza az ingét Így vonul Magyarország kormos nagy vonatokkal és a szabolcsi földek akáctövist teremnek Éhes gyomruk ha kordul a felfúvódott város kinyúl lányért suhancért s nem tesz a homoktájra elég gépet meg gyárat Hát indul vasárnap este fekete fatáskával görbén az öregember hosszú hajú. közönnyel s késsel az ifjabb vándor s a vonaton lobognak döhödten fillér-álmok Ülnek padokon padlón fejüket hátrahajtva nyitott szájjal lebegnek nyikkan az ádámcsutka Jaj másik Magyarország ide nézz ez a szürke esett sereg miben hisz Ne bicskát adj a kezükbe hanem minden nap este vidd őket asszonyukhoz ássanak tiszta kertet csináljanak kerítést s ha felragyog az este pufók kerek gyereket a valószínű jövőnek i Várkonyi Anikó: Száll fenn a Hold Száll fenn a Hold, Felleg jár, bújdosik. . Háborús-nagyra nőtt a nyár. A bújdosó Hold békéről álmodik, A bujdosásról meg a szél-, esőcsiszolt Holdbéli Zen-kövek. Egy asszony és egy idegen Időtlenül bölcs gyerek. Hallgatnak. Áttetszenek Egymáson idők, gyümölcsök, hegyek. Nyugalom, tisztaság és vad, sötét, véráztatta szerelem. Együtt ott fenn a változó, örökkévaló színpadon. S az ámuló szívben idelenn. Minden, mi létezik, szeret, és tudni akarja önmagát. Kőből, cseresznyeágból, holdból és berkenyéből, Sose fogy ki a reményből, forrásból az élet. Jóllehet ,riadtan száll ma fenn a Hold. Felleg jár, bújdosik. Irodalmi mellékletünket Tilless Béla grafikai sorozatával illusztráltuk. D emeter János kihozza a motorját a kapuja elé és vár. Az orvoslakás felé bámul. Jól öltözött, nyakkendős, fehér inges fiatalember jön k; az orvoslakás udvaráról — Bollók néni fia, Imre — majd őt követi — kis idő múlva — az orvos is. Demeter János az út szélére tolja a motorját, és várja a doktort. Az orvos észreveszi Demeter Jánost, megáll. — Hviszem a doktor urat, tudom, hogy siet.. . — ajánlkozik Demeter. — Sietek, persze... Az orvos gondolkodik, aztán int, gyerünk... Felül Demeter mögé a motorra. Bollok néni lakása. A szobában az ágyon fekszik a kis 'töpörödött öregasszony: Bollók néni. Az ágya végénél a széken ott ül a pap fekete ruhában, és éppen az Utolsó kenetet adja fel az öregasszonynak. Mellette a sekrestyés. A pap éppen imádkozik. A sekrestyés mögött Bollók néni két fia. Á fiatalabbat láttuik az orvos lakásánál. A két fiú megilletődve és ünnepélyesen nézi, ahogyan a pap feladja az utolsó kenetet. Belép a doktor. Megáll az ágy végénél: nézi a papot, majd Bollók nénit. Egy pillanatra őt is meghökkenti a jelenet. Az asszony két fia zavartan pislog a doktorra. A doktor megfogja az öregasszony kezét, gyorsan bontja ki a táskáját. — Hagyja abba — mondja halkan a papnak. A sekrestyés jobban meglepődik, mint a pap. Az orvos injekciót akar beadni. Szól a Bollók fiúknak. — Telefonáljanak mentőért. .. A pap nem mozdul a beteg mellől. — Hagyja abba, és menjenek innen — szól az orvos erélyesebben a papnak. Injekciót ad be az öregasszonynak, közben a pap és a sekrestyés sértetten kimegy a szobából. A mentőautó befordul az útra, megáll a Bollók-ház előtt. A mentőautó mellett ott áll Demeter János, a motorbicikli az árok szélén, Bollók nénit az orvos is segíti a mentőautóba tenni. Az autóba beszáll a kisebbik Bollók fiú, majd a kocsi gyorsan megfordul és indul vissza. A kapuban az idősebb Bollók fiú az autó után bámul, majd odamegy az orvoshoz. — Semmi baja nem volt. Attól lett rosszul, hogy hazajöttünk. .. — Hogvan? — Ritkán járunk haza. Vezető emberek vagyunk, elfoglaltak... Az öcsém is... Érthető ugye, hogy ritkán jövünk. Most meg egyszerre jöttünk mind a ketten... Az orvos bólint, kezet fog a férfival, és indulna haza. Meglátja Demeter Jánost. Demeter a motorbiciklit fogja és vár. Az orvost várja. Egészen közel áll meg egymással szemben a két férfi. Az orvos tulajdonképpen csak most tud igazán Demeter arcába, szemébe nézni. Demeter János ötvenévesnek látszik, jóságos, papos tekintetű, állja az orvos tekintetét. — Meghal? Az orvos nem’válaszol. — Merthogy akkor túl lenne az elsőn... Az első halálon, már úgy értem, hogy a faluban.,. Nem mindenütt halnak meg egyformán az emberek... A halál ugyanaz, csak a pillanat... az más... Különböizk... Gondolkozott már ezen? Már itt a szomszéd faluban is, egy asszony érezte, hogy meghal, kiment a kertbe... — Miről beszél...? Demeter sokáig nem folytatja. — Fél a haláltól? No jó, jó, tudom, hogy orvos, de akkor is... Az emberek úgy tesznek, hogy nem félnek, a legtöbb úgy tesz... — És maga? — Tegnap éjjel nem tudtam aludni, ma meg semmi. .. Eszembe se jutott. Még magamon sem tudok kiigazodni... Az orvos indulatosan vág közbe: — Engem csak az élők érdekelnek. Világos? A halottak is, de csak azért, hogy az élőket jobban megértsem. .. Nem akarok erről többet beszélni... Maga is jobban tenné, ha felülne a motorjára, és menne, menne. .. El innen, minél mesz- szebbre, amerre lát... Csavarogni, bele a 'nagyvilágba. .. — Megyek én... Éppen az a baj, hogy megyek... Az orvos érdeklődve hallgatja, Demeter tovább beszél. — Ugyanazt látom másutt is, mint itthon a kapu Balázs József: A KÖRORVOS (RÉSZLET) előtt... Ugyanannyi bizonyítékot gyűjtök itthon is, mint a nagyvilágban... Bizonyítékot — megismétli, mert látja, hogy az orvos nem érti —, igen... — Miről, kiről? — Magamról, csakis magamról. .. Meg akarok győződni róla, hogy érdemes-e a következő napig élni. A következő reggelig... Ehhez kellenek a bizonyítékok... — És érdemes? — Hót éppen ez az... At én bizonyítékom szerint nem.. . És mégis, látja, itt vagyok... Az orvos az utcát nézi, a házak előtt fák, virágok. Csendes, néptelen a falu, csak Demetert hallani: — Pedig még délután is ki akarom vinni a tanyára. . . Mert tudom, hogy ki kell menni a tanyára... Az orvos bólint. — Na, menjünk... Demeter berúgja a motort. Az orvos áll mellette. Mereven nézi a férfit. Csak a tarkóját látja, az előrehaj.- tott fejét. Deméter nem mozdul meg, nem néz az orvosra. Lassan felül a motorjára. Az orvos még mindig nem mozdul. Demeter lassan visszanéz az orvosra. Mereven bámulják egymást. Demeter a szemüvegét a homlokára tolja, nem érti, miért vizs- gálgatja ilyen hosszasan és ki mérten a doktor. Leállítja a motort. Vár. A csendet végül is ő töri meg. — Nem akar velem jönni? Az orvos nem válaszol. Vár még egy kicsit, majd hátraül Demeter mögé. Felteszi ő is a sisakot. Demeter ismét berúgja a motort. — Negyvenezer forintot kérek — áll fel a doktor a fotelból. — Negyvenezer? Egy ilyen kicsi faluból? Hát hogyan? — hűledezik a tanácstitkár. — Akkor ötven... ötvenezer — emeli fel a hangját az orvos. — Lehetetlen... Még meg sem száradt a tinta a diplomádon. .. hát várjunk egy kicsit... — a titkár szinte a kezét tördeli. — Jó, akkor megyek... — Várjál... — kap az indulni jkész orvos után a titkár. A doktor megáll. Találkozik a tekintetük. A titkár enged: — Ülj vissza... A doktor vár, de nem ül le, úgy hallgatja a titkárt. — Négy évig nem volt itt doktor... Aztán jön az első. .. és az első dolga, hogy zsaroljon... — Akkor hatvanezret kérek. .. Az pontosan elég lenne... — az orvos hajthatatlan. hűvös, kimért. A titkár a fejéhez kap, aztán megragadja az íróasztala két sarkát, és megrázza, dühében szinte ordít: — Ki- vagy te, orvosprofesszor, vagy mi az isten? Nem érted: a községi tanácsnak kevés a pénze, ezer helyet kell bedugni azzal a kis pénzzel, amivel mi gazdálkodunk. .. No, ide figyelj, adom a csekket, ami a legszükségesebb, megveheted... — adja lejjebb a hangot, egyezkedik. — Annyi műszer van az orvosi rendelőben, hogy a zsebemben elfér... Tíz éve nem vettetek semmit... Három fecskendőm van... Kuktában főzöm a tűket... — most már az orvos is dühöng. A titkár csillapítóan mondja: — Nem sajnálom a pénzt a műszerekre... Az én egészségemet is védeném, ha lenne több pénze a tanácsnak. .. Arra kérlek, most vedd meg, a legszükségesebbet ... Aztán meglátjuk. Az orvos belelapoz a csekkfüzetbe, nézegeti, így hallgatja a titkárt. — Fokozatosan, lassan olyan rendelőd lesz, hogy álmodban sem. Az orvos közbevág. — .. .és addigra kiderül, hogy senkit sem tudóik meggyógyítani. .. Fokozatosan, lasan kiderül rólam, hogy hülye vagyok, és továbbképzésre javasoltak... így szokott lenni... A tanácstitkár magas, sovány férfi.*Leül az íróasztalához. — Mi itt a községi tanácson melletted leszünk... Már most mindnyájunknak nagyon tetszik, ahogy rendbe szeded itt a dolgokat... Nem akarok nagy szavakat mondani, de én úgy látom, stílusa van a munkádnak... Mindig is mondom, nem elég csak jól dolgozni. — .. .akkor emeljétek fel a fizetésem — ül vissza az orvos a fotelba. — Intézd el, hogy emeljék fel a fizetésem. . .* Nyílik az ajtó, az iskolaigazgató lép be a szobába. Soltész Gézának hívják. — Bocsánat... Elkezdtem itt egy sürgős munkát, be kell fejeznem... — megy a másik íróasztalhoz, ahol könyvek, kimutatások állnak egymás tetején. A doktor már indulna, amikor a titkár leinti. — Maradj csak... Bizonyára ismeritek egymást, az iskolaigazgatónk... — mutat Soltész Bélára, aki bólint: — Már volf szerencsénk... — Nos tehát, a fizetéseddel kapcsolatban... — folytatja a titkár a félbeszakadt vitát — nemigen tudok segíteni, de például, hogy kocsit szerezz, bizonyos kölcsönöket kapjál... ezt el tudom intézni. .. Aztán meg, ha beindul itt jobban a rendelés, ezek az emberek mindenüket odaadják... Az . iskolaigazgató szól közbe. — Hajjaj... A kezdő fizetés mindenkinek kevés... De hát nektek nem kenyérre meg tejre kell... Gondolom, nem éheztek? Ha kórházban dolgoznál, ott sem kapnál többet. A titkár közben poharakat és pálinkásüveget vesz ki a szekrényből. A doktor előtt kis asztalra helyezd a poharakat. Tölt. A doktor alaposan megnézi magának az iskolaigazgatót. — Tessék, parancsoljatok. .. — kínálja őket a titkár. Az iskolaigazgató feláll, odamegy, kézbe veszi a cseresznyepálinkát. .. — Tényleg... miért nem mentél kórházba? Miért jöttél ide hozzánk? Beszéljünk őszintén... a pénz miatt? Vagy netán valami más...? Az orvos metsző, hideg gúnnyal méri végig: — Csak annyi, hogy mindig megbuktam, könyörület- ből lettem orvos... S mivel a buta embereket falun is tudják használni, falura küldtek... Ügy, mint téged. .. Aztán feláll, nem nyúl a pálinkáért, lassan megfordul és kimegy.
