Szolnok Megyei Néplap, 1980. május (31. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-25 / 121. szám

12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. május 25. Gyermeknapi meglepetések Komoly ajándék — Sikerttlt minden kívánságát teljesíteni Berki Imre rajzai Vidám történetek Ezermester Egy bizonyos Lógósov ki­számította, hogy ha az egy évben kapott 13 fizetés és 6 havi prémium összegét el­osztja a munkaidőben meg­fejtett . keresztrejtvények számával, akkor mindegyik keresztrejtvény az államnak öt rubeljébe kerül. Lógósov elszégyellte magát e tetemes összeg miatt, és megfogadta, hogy a jövő évben legalább 10 százalékos önköltségcsök­kentést ér el. Az állatok világából Bugrisov egészségügyi technikus csodálatos papa­gájt nevelt fel. A kis ma­dár szótárában ilyen mon­datok vannak: „Jó reggelt”. „Hogy érzi magát, milyen hangulatban van?” „Köszö­nöm, kérem szépen, a leg­jobbakat kívánom!” „Ugyan kitől szedte fel mindezt ez a madár?” — csodálkozik mindannyiszor a jó önkritikái érzésű egész­ségügyi technikus. Rendkívüli esemény a kutatóintézetben Múlt hétfőn G. Lapitov tudományos segédmunkatár­sat tetten érték. .. munka közben. Fordította: Gellért György gy lettem Géza, hogy senki meg nem kérdezte tő­lem, kisfiam, mondd, Géza akarsz-e lenni? A szülői ön­kény áldozataként hordom e nevet, amely ugyan lehetett egy nagy fejedelemé is, de én nem vagyok sem Je fede­lem, sem nagy. Csak Géza. Es ahogyan telnek az évek, évtizedek immár, egyre job­ban idegesít az a tudat, hogy én, aki nem is Gézának, hanem fiúnak születtem, csak később nyervén el az akkori szokás szerinti ke- resztségben a Géza nevet, úgy is fogok meghalni, hogy Géza. Ez a név, ez a ke- resztnevecske, mint szeplő, vagy púp, végigkíséri az egész életemet. Géza vagyok éjjel, nappal, külhonban, belföldön, dicsérő okiraton, fegyelmi végzésben egyaránt. Hát nem bosszantó? Lehet, hogy ha választ­hattam volna, pontosan ezt a nevet választom. Lehet. De akkor lett volna válasz­tási lehetőségem, végigla­pozhattam volt volna a nap­tárt, ízlelgethettem volna volt, hogyan pászol a veze­téknevemhez egy-egy ke­resztnév, tűnődhettem volna, próbálhattam volna le- és aláírni kis és nagy mozdu­latokkal. elsuttogni, elordí­tani, hangsúlyozni, elénekel­ni a nevem. Mert milyen ér­dekes keresztnevek is van­nak, amelyek már soha nem lehetnek az enyémek. Erhard például. Kicsit idegenes hangzású, kétség­telen, de van benne valami előkelő tartás. Olyan szőke- hajú, kék szemű keresztnév ez, és Gyurkó Erhard kétség­kívül patinásabban hang­zik, mint Gyurkó Géza. Bár kétségtelen, hogy van ebben az Erhardban egy kis pöf- feszkedő gőg, ami teljesen idegen tőlem. Meg azt sem szeretem, ha egy kereszt­névben a mély „e”-t a még Keresztnév mélyebb „a” követi. Akkor már inkább maradjon az „é” és az „a”. Mégiscsak változatosabb, nem igaz? De itt van ez a név, hogy Leó. Pápák neve. Gyurkó Leó, Méltóságos keresztnév ez. Nem lehet csak úgy he­behurgyán kiejteni. Aki Leót mond, azt csak lassan, hangsúlyosan, kicsit kenet­teljesen mondhatja ki, hogy jól érthetővé váljék az „e" után az „o”. Gyurkó Leó. Hm. Nem rossz. De nem. is jó. Így együtt, most, hogy olvasom, mondom, suttogom, mormolom, van benne va­lami nevetséges. Az orosz­lánt gúnyolják így, még ak­kor is, ha a pápáról az oroszlán még soha senkinek nem jutott eszébe. Dehát én nem vagyok pápa, s nem szeretném, ha a söré­nye vesztett, vén állatkerti oroszlán képe merülne fel mindenkiben, amikor bemu­tatkozom, hogy: Gyurkó Leó... Márk. Igen, azt hiszem, ez illene hozzám a legjobban. Kellően érdekes, mértéktar­tóan hűvös, semmire sem kötelező keresztnév ez a Márk, és a benne zengő nyílt, erős „á” messzehang- zóvá tenné a nevemet. Gyur­kó Márk... Tessék csak utánam mondani: a mind szűkebben ejthető „u” és „o” után valóságos lélegzet- vétel, boldog, harsány, dia­dalmas férfiordítás ez az „ó” a Márkban... Igen: Márk leszek. — Gyurkó Márk... Tet­szik? Ez lesz az írói álne­vem — mondom otthon büszkén, hogy így reája ta­láltam igaz keresztnevemre. — írói álnév? — csodál­kozik a feleségem, életem örök érthetetlen társa. — Hol vagy te író? — legyint és a faképnél hagy. Babot főz csülökkel. Babot, sok „a”-val, egy olyan ember­nek, aki nem író, s így nincs is oka hogy Márk legyen. Keressen egyszerűbb, hétköznapibb, de megbízha­tó, a babhoz jobban illő ke­resztnevet. Például: Géza. Voltaképpen nem is hang­zik olyan rosszul. Szerény, egyszerű, hétköznapi ke­resztnév, könnyű aláírni is, hogy: Gyurkó Géza James Thurber: Piroska és a farkas Egy nap a sűrű sötét er­dőben egy hatalmas farkas várt egy kislányra, akinek — a farkas információi sze­rint — a megadott ösvényen kellett volna jönnie, és egy elemózsiás kosárkát kellett hoznia a szerény erdei bun­galóban élő nagymamájá­nak. A farkas már régen ott ült a bokorban, és végül a türelme elnyerte jutalmát: megpillantotta a kislányt. Pontosan a szürke ordas számításainak megfelelően cselekedett: éppen azon az ösvényen jött, amelyet ö őr­zött, és tényleg hozta a kar­ján az elemózsiás kosárkát is. — Ha nem tévedés. Miss — szólt udvariasan a farkas, kilépve a bozótból —, ezt a kis ínycsiklandozó szagokat árasztó kosárkát a nagyma­májának viszi? — Igen,, sir — felelte egy­szerűen a kislány — ponto­san a nagymamának. Ho­gyan találta ki? A farkas azonban figyel­men kívül hagyta a kérdést. Válasz helyett egy tapasz­talt vénróka ügyességével kiszedte beszélgető partne­réből az öregasszony pontos címét, és tétovázás nélkül eltűnt az erdő sűrűjében, még a kapott értesüléseket is elfeledvén megköszönni a kislánynak. Amikor a kislány kinyitot­ta a nagymama bungalójá­nak ajtaját, meg sem for­dult a fejében, hogy külde­tése nem úgy végződhet, ahogy azt eltervezte. Am a csöppség már a küszöbnél ösztönösen megérezte hogy valami nincs rendjén és épp ezért amint meglátta, hogy — az ismerős hálóköntös és főkötő ellenére — egyáltalán nem a nagymami fekszik az ágyban, óvatosan megállt vagy húsz lábnyira a fek­helyétől. Kitalálni,, hogy a nagyi helyett — akit akkorra már nyilván méígevett — a ta­karó alatt a kegyetlen szür­ke gengszter rejtőzik, egy pillanat műve volt, mivel a farkast még a főkötőben és hálóköntösben is aligha le­hetett összetéveszteni a drá­ga jó nagymamival. A má­sodperc tört része alatt dön­tött a kislány. Villámgyors mozdulattal benyúlt a kis­kosárba, kirántotta onnan a biztonságból előrelátóan odakészített coltot, és a fe­nevadba eresztette az egész tárat, egyetlen lövést sem hibázva el. Tanulság: ahhoz, hogy napjainkban becsapjunk egy pici kislányt, sokkal lelemé­nyesebbeknek kell lennünk, mint száz évvel ezelőtt. Juhász László fordítása Kezdődik az idény Mindent az idegenforga­lomért Gebines Izsák Jenő karikatúrái J. Zlszkind: Egy csokornyi kettes és egyes — Borja — szólt Jelena Jakovlev na a férjéhez — egy kérésem van hozzád... — Nos — dörmögte Bo­risz Pavlovics, felpillantva az újságból. — Tudod, holnap szülői értekezlet lesz az iskolában, én meg pont arra az időre vagyok bejelentve az orvos­hoz a rendelőintézetbe. Menj el, kérlek, te az iskolába. — Én?! — csodálkozott Borisz Pavlovics. — De hi­szen mindig te jártál. — Holnap nem mehetek. Másnap Borisz Pavlovics munkaidő után elment a szülői értekezletre. Bejött az osztályba a ta­nárnő. Egy karcsú platina- szőke nő, aki inkább ha­sonlított egy diáklányra,, mintsem osztályfőnökre. Ä szülők körbefogták, és akár­csak a diákok — egymás szavába vágva — kérdések­kel halmozták el. De ő nyu­godt és ellentmondást nem tűrő hangon lecsendesítette, és a padokba ültette őket. Aztán beszélni kezdett. Borisz Pavlovics szórako­zottan hallgatta, míg egy­szer csak a tanárnő e_zt mondta: — .. .Aki a leginkább ag­gaszt engem, az Szemjonov. Itt van valamelyik szülő­je? — kérdezte a tanárnő. — Én vagyok! — Borisz Pavlovics fülig pirult, és — miközben felállt — beütötte térdét a padba. — A maguk fia. Szemjo­nov elvtárs, nagyon nyug­talanít engem. Tavaly ta­nult, és kielégítően visel­kedett, az idén viszont mintha kicserélték volna! A magaviseleté, és a jegyei, és dohányzik is! — Dohányzik? — kiál­tott fel csodálkozva Borisz Pavlovics. — Igen, dohányzik! Ké­rem önöket. Szemjonov elv­társ, hogy a legkomolyab­ban foglalkozzanak vele! Azt a csokorra való kettest és egyest pedig, amit össze­gyűjtött, ki kell javítani! Az iskolától erős kocogás­sal futott hazáig Borisz Pav­lovics. Az ajtót a mit sem sejtő Valerka nyitotta ki. Még örült is a hazatérő apjá­nak, de az örömét nyom­ban lehervasztotta a két pofon, amit kapott. — Dohányzás!.. Tűrhe­tetlen magaviselet!... Egy csokorra való egyes meg ket­tes. .. — ordította az apa, miközben a harmadik po­font igyekezett lekeverni, de Valerka — aki a boksz­szakosztályba jár — egy balra elhajlással -kitért az ütés elől. — Mi történt!? Mi ez a kiabálás? szaladt ki az elő­szobába Jelena Jakovlevna. — Mi történt! — utánoz­ta a feleségét Borisz Pavlo­vics. — Ez a gazember ci­garettázik, összeszedett egy halom kettest meg egyest és illetlenül viselkedik. — Istenem, te dohányzol?! — hanyatlott le a székre erőtlenül Jelena Jakovlev­na. — Nem! — zokogott fel Valerka. — Már leszoktam róla. — És a csokornyi kettes meg egyes? — folytatta a nyomozást az apa. — Nincs énnékem semmi­lyen csokrom — szipogott Valerka. — Nincs? — kérdezte bi­zalmatlanul az apa. — Egyesem nem is volt. — És kettesek? — Hát, ha nagyon forszí­rozzuk. .. Egy volt... De ki­javítottam. — Hogy javítottad ki? — Hát, a naplóba húztam egy vonalkát és négyes lett belőle. — Bandita! — ordított Borisz Pavlovics. — A fiam egy bandita. — Nem értem — húzta fel a vállát Jelena Jakov­levna. Egy hete voltam az iskolában, és Olga Nyifco- lajevna majdhogynem di­csérte őt. — Olga Nyikolajevna? — kérdezte Borisz Pavlovics. — Hát persze. Olyan feke­te hajú, már nem egészen fiatal, szemüveges nő. — A fészkes fenét! Egy világosszőke nő. A frizurá­ja divatos. És egyáltalán nincs szemüvege. — És hogy hívják? — kérdezte a lassan magához térő Valerka. — Tudja az isten! De nem, várjunk csak, várjunk csak. úgy rémlik, Anna Petrov- nának... Igen. Anna Pet­rovna! — Éljen! — ordított fel Valerka, és egy szempillan­tás alatt felszáradtak szemé­ből a könnyek. — Hát ak­kor te a negyedik B-ben voltál! Ott is van egy Szem­jonov. — És te hányadikba jársz? — kérdezte zavartan Borisz Pavlovics. — Már réges-rég az ötö­dikbe! — mosolygott lené­zően Valerka. — Ötödikbe?! — csodálko­zott az apa. — Az ördög vi­gye el, hát miért nem fi­gyelmeztettél erre előbb?! (Fordította: Juhász László) — Tavaly egy egész év volt — Nem tud beletörődni abba, hogy már kinőtt a gyerekkorból Szöveg nélkül Osztályon felüli

Next

/
Thumbnails
Contents