Szolnok Megyei Néplap, 1980. május (31. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-25 / 121. szám
1M6. május 25. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 9 Veress Miklós: Elefántok bevonulása egy iegész karavánt. Amíg bakafántos, nem kell neki vánkos. Almos az elefánt, zúg az est szele fönt. álmának fele gond, álmának fele csönd. Afrikában kószál, napízű folyónál. Cammog az elefánt, a földbe beleszánt. Húzhatna teli szánt vagy inkább delizsánt. De ilyenformán bókol csak az ormány. Táncol az elefánt, hajlong a dob iránt, s a táncba beleránt, Huh István: Fut a róka Falu felé fut a róka, nem evett már tegnap óta. Csillag-tücskös este van. de a tyúkól messze van. Amikorra eléri, tojással is beéri. A gyermekversek illusztrálására Szóiké Endre kisújszállási általános iskolás gyurmából készített szobrait közöljük. > N icsak! Mi történt szegény Szörnyeteg Lajossal? Már egy jó félórája csak, ténf ereg, kódorog, szé- deleg, lődörög itt a tisztáson. Meg támolyog. Oda is ment hozzá Dömdödöm — akiről mindenki tudja, csak annyit tud mondani: döm- dödöm —, és megkérdezte: — Dömdödöm? — Jaj kedves Dömdödöm — panaszolkodott neki Szörnyeteg Lajos —, nagyon de nagyon gyötör az álmosság. Le akar tepemi, le akar ütni a lábamról, gyúr, gyömöszöl. Au — nagyot ásított. — Döm, Dödöm, dóm — magyarázta élénken Dömdödöm, és már mutatta is. Mi sem egyszerűbb ennél! Ha az ember álmos, bukfencezni kezd. Hét bukfenctől már majdnem virgonc, tizennyolctól már szétveti az éberség. Huszonkilenc bukfenctől még az álomkór is elmúlik. — Rettentően köszönöm — suttogta két ásítás között Szörnyeteg Lajos. —Nagyon de nagyon. És zimzum-zumzim, bukfencezett huszonkilencet. Azaz csak az első tíz bukfenc volt zámzum-zumzim. A második tíz már csak olyanforma, hogy ziim- zuum, lassabbacska, cseande- sebbke, kurtábbacska. Az utolsó kilenc meg, ajaj, csak ilyen, hogy zikk, jaj- denehezenkelekföl, zökk, ta- lánfölsekelek potty... Ak- koránt ásított Szörnyeteg Lajos, hogy szél kerekedett tőle. — Ne haragudj, Dömdödöm — motyogta —, de ettől a huszonkilenc bukfenctől huszonkilencszer álmosabb lettem. Nekiállt volna újra tén- feregni, lődörögni, szédeleg- ni, támolyogni, de szerencsére arra jött éppen Vaes- kamati. — Ó, álmosság ellen ezer módot tudok — hadarta, és nagy on igyekezett hogy abból az ezerből legalább egy eszébe jusson. — A leges- legjobb a hideg-forró módszer — jelentette ki boldogan. — Igen — bólogatott Szörnyeteg Lajos —, hidegforró ... Bár — tette hozzá kis gondolkozás után — nem egészen értem. Hidegforró? Mi az? — Ugyanaz, mint a forró- hideg — mondta Vacska- mati. — Na, gyere csak a zuhany alá. A módszer lényege az, hogy hol forró, hol hideg vizet engedünk rád gyors egymásutánban. — És aztán? — érdeklődött Szörnyeteg Lajos. — Aztán meg hol hideget, hol forrót. — De én az álmosságomat kérdezem. — Az, mint a pinty úgy elmúlik — mondta Vacska- mati, és már tuszkolta is Lajost a zuhany alá. Zitty, hideg, zutty, forró, aztán: zitty, forró zutty, hideg. — Jaj de hideg! — ordított Szörnyeteg Lajos. Aztán meg: — Jaj de forró! — de egyre halkult a hangja, már-már alig volt sóhajnyi, ilyenféleképpen, hogy: ja- haj dehe fohorohohohó, holott már réges-rég a hihide- heg folyt rá. Még szerencse, hogy a nagy locsikolásra odajött Aromo, a fékezh etet len agyvelejű nyúl. — Nicsak ez meg elalszik a zuhany alatt — mondta, mire Vacskamati vasvilla-, szemeket meresztett rá. — Éppen erről van szó — mondta szemrehányóan. — Az álmossága ellen küzdünk. — Zuhannyal, hehehe! — hahotázott Aromo. — Igenis — toppantott Vacskamati —, hideg-forró módszerrel. — Halottnak a csók —legyintett nagyképűen Aromo. — Na, gyere ki onnan! Kiránciigálta Szörnyeteg Lajost a zuhany alól, adott neki két szelíd kis pofont, hogy magához térjen. — Szó sem fér hozzá — mondta neki —, hogy itt csak egyetlen dolog segít. A kutyabengekéreg. Rágicsál- jál kutyalbengekérget, és egyszeriben elmúlik az álmosságod. Ezt az utolsó mondatot — Már egy órája kopla- a kék paripa, Nagy Zoárd, a lépkedő fenyőfa meg Bruckner Szigfrid, a kiérdemesült cirkuszi oroszlán is. Merthogy a zajongásra előkászálódtak a hűvösből. — Még hogy kutyabenge- kérget álmosság ellen! — szólt közbe rögtön méltatlankodva Ló Szerafin. — Tudod te, Aromo, hogy mire való a kutyabengekéreg? — Hogyne tudnám — mondta hetykén Aromo —, mire való lenne?! Hashajtó. — És te hashajtóval akarod elmulasztani az álmosságát?! — háborogtak a többiek. — Persze — mondta Aromo —, amíg megy a hasa, úgysem tud elaludni. Világos, nem? A többiek topogtak, dobogtak, hurrogtak. — Tartsanak ébren téged hashajtóval! — mondta neki Vacskamati. — Ki tud valami jó módszert? — Ki tudna? — mosolygott fölényesen Bruckner Szigfrid. — Hát ki itt az ész, az agy, a főzseni? Ló Szerafin gyanakodva nézte az oroszlánt, — Fogadjunk. magadra gondolsz. — A fogadást megnyerted. Magamra. — Szörnyeteg Lajoshoz fordult. — Egyféleképpen múlik el az álmosságod — mondta neki —, koplalnod kell. — Ez az — mondták a többiek —, persze, mégiscsak van esze ennek a Bruckner Szigfridnek. A koplalás az biztosan jó álmosság ellen. Koplalnod kell! — kiáll tották kórusban. — Mikor? — kérdezte Szörnyeteg Lajos. — Hogyhogy mikor? Most azonnal. — Már egy órája koplalóik, és egyáltalán nem használ — kesergett Szörnyeteg Lajos. Egy órája ugyanis megevett egy sült kappant, két rittyentett hőzönbőzönt, három nyárson pirított úritököt, négy almás pitét, öt bőralmát, hat ringlit és hét habos tortát. — Ilyen körülmények között elég könnyű a koplalás — vélte Ló Szerafin. És gondoljuk meg, igaza is volt. Egy jó kiadós ebéd után szívesen koplal az ember — uzsonnáig. így hát kútba esett a koplalás is. — A munka, az segítene — mondta ékkor Ló Szerafin. A kérdő tekintetekre már magyarázta is. — Mondjuk, ha fát vágna. Emelné a fejszét, lecsapna, megint emelné, megint lecsapna. Az álmosság meg, sity-suty, már ott se lenne. Igaz? — Ez az! Legalább összevágja télire a tüzelőt — helyeseltek mind._ Szörnyeteg Lajos meg nekilátott fát vágni. Na, mondhatom, szép favágás volt! — Már emeli a fejszét — közvetítette Aromo, majd rettentő hosszasan elmesélte, hogy úszta át annakidején a Dunát. Mire odaért, hogy „és akkor én kimásztam a túlsó parton”, Szörnyeteg Lajos már teljesen fölemelte a fejszét. — Most lecsap, — közvetítette Aromo, majd ugyanolyan körülményesen elmesélte, hogy annak idején hogyan úszta vissza a Dunát. Mire odaért, hogy „és akkor kimásztam áz innenső parton”, Szörnyeteg Lajos lecsapott a fejszével. Jaj de lassan csapott le, jaj de erőtlenül, jaj de gyengén, alig-alig. — Rögtön elalszik — riadt meg Vacskamati. Odarohantak hozzá. — Hé, Lajos, hé! — kiabálták neki. Majd Nagy Zoárd, a lépkedő fenyőfa így szólt: — Én most adok neked két fenyőtűt, ezekkel feltámasztod a szemhéjadat, hogy be ne csukódjon a szemed. És közben mondogatod: azért sem alszom el, azért sem alszom el... Szörnyeteg Lajos alig tudott bólintani az álmosságtól. — Jó — mondta, és ebben a pillanatban kilépett a tisztásra Mikkamakka. — Mi ez a nagy ramazu- ri ? — kérdezte. — Képzeld, Mákkamakka — újságolta Vacskamati —, Szörnyeteg Lajost gyötri az álmosság. Már mindenfélét kitaláltunk álmosága ellen. Bukfencezett, farróhideg- ben fürdött, majdnem ku- tyabengét evett, koplalt, fát vágott, most meg majd mondókát mond ... — Dehogy mond, dehogy — mosolygott Mikkamakka. — De micsináljak — siránkozott Szörnyeteg Lajos —, amikor úgy szenvedek az álmosságtól?! — Hát aludj — mondta Mikkamakka —. feküdj le és aludj! V alamennyiük szája tátva maradt. — Jé, hogy erre nem gondoltam — suttogta elámulva Szörnyeteg Lajos, s azon nyomban le is feküdt, azon nyomban el is aludt, hirki- hoifci-harkolászott. A többiek meg lábujjhegyen, csöndeskén, óvatosan. Nagyon büszkék voltak. Megmentették Szörnyeteg Lajost. Lám, nem gyötri már az álmosság szegén 3d. Lázár Ervin: Szörnyeteg Lajos, jaj de álmos Kiss Anna: Viselt dolgaink VEREBEK NYARA A lombos bodzaház fenn larmázik a dombon, hét emeletén tömérdek veréb üldögél, képtelen dolgokkal ámítják egymást: Ekkora magot leltem! Ekkorát! Államosítják a bodzaházat! Január harmincharmadika van! Január harmincharmadika van! Aztán zurr, megszállják a kertet, kezdik élőiről: Ekkora magot leltem! Ekkorát! Államosítják a bodzaházat! Január harmincharmadika van! Január harmincharmadika van! Bögre macska alvást tettet, bajusza rángatózik az idegességtől. — Ezek már nem laknak a bodzaházban? — kérdi öreganyám. — Dehogyisnem. Csak unják magukat. Bögre niacskát jöttek meglátogatni. HOGY REPÜL AZ EMBER? — Azt álmodtam, kismacska vagyok. Csíkos. Kupán vágtak, mehettem föld alá. — Igyekezz elfelejteni — mondta öreganyám —, álmodsz te különbeket is. öreganyámnak igaza volt, tegnap is tulipán-erdőben jártam. Azelőtt repültem. Ügy repül az ember, hogy felemelkedik, szétnéz a háztetőkön, benéz a kéményekbe. A mi kéményünkbe nem lehet belenézni, fészek van rajta. Sosem hittem volna, hogy a gólyatojás egyik piros, másik sárga, harmadik fekete! ÖREGAPÁM MESÉI — Volt egy király, az sosem ehetett pogácsát. — Király volt, mégse ehetett? — Mégse. A zsírosfazekat elhúzták a tulajdon agarai, a tejesköcsögöt eltörték a királyné macskái, a liszteszsákot kirágták a kapitány egerei. — Hát milyen király volt az? — Olyan király, aki sosem ehetett pogácsát. Volt egy fazekas. Ez a fazekas igen elunta, hogy neki mindig köcsögöket, tálakat kell csinálni, elunta, csinált egy cserépkalapot. Pávatollat tűzött bele, abban parádézott a bálban. — Aztán? —. Aztán addig táncolt, eltört a cserépkalap. ÖREGANYÁM MESÉI Tejfölért elküdték a bögrét, megyen a bögre, megyen, pénz csörög a hasában. Szembe jön az ecetesüveg, nyakig ecettel Én a Száraz Regina néném ecetesüvege vagyok! Én meg a Túri ángyom tejfölösbögréje! Hát aztán! Félre! De már jön is a kocsikerék, nyiko- rog-nyekereg, fellöki a tejfölösbög- rét, eltöri az ecetesüveget, begurul a kerékgyártó udvaráha, elrikkantja magát: Kurtán sógor azt üzeni, jöjjön a kerékgyártó gyorsan, mert felborult a szekere! A kútnái beszélik: Esküszik az órás Fertály nevű kutyája, elveszi a postamester Kuperta nevű kutyáját. Lesz nagy lakodalom, az asszonyok már sütik a kalácsot, az emberek már pergetik a mézet! Bor is kell a lakodalomba. Az már a postamester dolga meg az órásé. Mi két csibecsontot viszünk, felszalagozzuk. TÚRI ÁNGYOM MESÉI Nincs bajosabb dolog, mint idegen helyen hálni. Egyszer is mi esett: vásznat vitt a komádi vásárba, tél volt, nagy hó, ott kellett hálni, korán kezdődik a vásár. Ahogy ott forgolódik, álom nem is kerülgeti, hallja, hogy valami füttyög a falban. Kígyó volt, egész éjjel füttyögött. Nyáron meg az esett vele (akkor is Komádiba ment), hogy civakodást hall az árokból. Két kígyó volt egymásba tekeredve, fújták a kígyókövet. Az persze nem igaz, hogy a kígyók '.beszélnek! Füttyögnejk, píva- kodnak, fújják a kígyókövet. VIRÁG-E A LEPKE? A lepkéknek királyuk van meg királynéjuk. A lepkék birodalma itt lehet a közelben. öregapám azt mondja, a folyónál, öreganyám azt, a kertünk végiben. Más baj is van: öregapám azt mondja, a lepke virág, csak tud repülni. Kérdem öreganyámat: — Virág-e a lepke? öerganyám kezéből kiesik a varrni való vászon, ümmög, aztán azt- mondja: — Bajosan virág. — Akkor micsoda? — Lepke. OKÍTANAK Járomszöget, cserepet, csontot fordít ki az eke, ott lenn egy másik falu alszik, öregapám mondja. — Ki ott a tanácselnök? — Nem tanácselnök, bíró. — Van a bírónak lánya? — Három is: Rózsa, Viola, Mályva. — Fel se kelnek, csak alszanak? — Ühürn. Mondom: — Akkor minek a bíró? — Annak fején van a süveg. — Süvegben alszik? — Abban. Az iskola nem való semmire. Hogy itt egy másik falu van, hogy a kútban sárkány lakik, meg hogy az ott fenn a Kaszáscsillag, mindent az öregapámtól kell megtanulnom.
