Szolnok Megyei Néplap, 1980. május (31. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-22 / 118. szám
Huszonhét ország, 1900 kiállító A város déli részén. a Zagyva kanyarulatában épül a szennyvíztisztító, 120 millió forint költséggel. A kiviteli terveket a MÉLYÉP- TERV készítette, a beruházás kivitelezője a Tiszamenti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat. Huszonhét ország és Nyu- gat-Berlin mintegy 1900 kiállítójának részvételével tegnap délelőtt ünnepélyesen megnyílt a budapesti nemzetközi vásái\ a beruházási javak szakvására. Üzleti tárgyalásokra, a látogatók tájékoztatására felkészült több mint hétezer vállalati, gazdasági és műszaki szakember 'foglalta el helyét a tárgyalószobákban, a kiállított gépek, anyagok mellett, óik váltották fel a vásárt előkészítő szerelőket, díszítőket, berendezőket, akik utolsó csoportja alig két órával a nyitás előtt fejezte be munkáját. A résztvevő országok zászlói és a nemzetközi vásárok szövetségének emblémája díszíti a vásár főterét. Itt gyülekeztek a megnyitó ünnepség vendégei: Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese; a kormány több tagja, a diplomáciai képviseletek vezetői és tagjai, a hazai és külföldi kiállítók képviselői. A Himnusz elhangzása után Veress Péter külkereskedelmi miniszter mondott megnyitó beszédet. A miniszter köszöntötte a megnyitó ünnepség vendégeit, majd így folytatta: — A BNV-nek több évtizedes hagyománya van. Eddigi sikerednek igazolása, hogy az idén is 27 országból csaknem 1900 kiállító jelent meg vásárunkon. Nyolc szocialista és tíz nyugati ország hivatalos kiállítással képviselteti magát; sok cég közös vagy egyéni bemutató formájában állítja ki árucikkeit. A fejlett nyugati országok közül az NSZK-ból és Ausztriából érkezett a legtöbb ikiállító. A vásárok évszázadok óta a gazdasági információcsere jelentős eszközei. Alkalmat nyújtanak a kereslet és kínálat közvetlen szembesítésére, a technikai fejlettség szintjének összehasonlítására. Hazai gazdasági életünket műszaki fejlődésünket nagy mértékben serkentA nagy kommunális beruházás 1976-ban kezdődött. Már akkor világossá vált, hogy a vízhálózat bővítése szükségessé teszi a szennyvízelvezető- és tisztítóhálózat kiépítését. Megalakult a Csatornamű Társulat, amely vállalta, hogy hozzájárul a beruházás megvalósításához szükséges anyagi alapok megteremtéséhez. relése. Készülnek a villamos technológiai műszerezéshez szükséges berendezések, kapcsolószekrények, helyszíni szerelésüket ez év júliusában kezdik el. Készek már a telepen kívüli ivóvíz- és szennyvíznyomóvezetékek, és befejezéshez közelednek a belső nyomóvezetékek építésével is. I. A. Megnyílt a tavaszi BNV. A képen a megnyitó résztvevői megtekintik a Szerszámgépipari Művek kiállítását a nemzetközi munkamegosztásiban. Gtazdasági fejlődésünknek alapvető feltétele, hogy bővítsük és elmélyítsük együttműködésünket a Szovjetunióval és a többi KGST- országgal. A BNV-n 768 magyar vállalat mutatja be termékeit. Különösen nagy területen mutatkozik be a járműipar, az építőipar, valamint a vegyipar. Szocialista partnereink elsősorban a jármű-, a szerszámgép- és műszeriparra helyezitek súlyt, nyugati .kiállítóink legnagyobbrészt szerszámgép-, műszeres járműipari termékekkel jelentkeztek. Azt reméljük, hogy a beruházási javák e nagyszabású seregszemléjén a kiállítók tevékenysége nagyközönség előtt is meg- nyütak a vásár kapui. Ezzel egyidőben megkezdődött az üzleti munka megteltek a tárgyalók, megérkeztek a külkereskedelmi vállalatok első külföldi partnerei. Ma tartják a tavaszi vásár első szakmai napját így a délelőtti nyitástól 14 óráig kizárólag szakmai belépőjeggyel lehet felikeresni a kőbányai vásárközpontot. 14 órától 18 óráig ismét a nagy- közönség veheti birtokába a vásárvárost. Az első ..hivatalos munkanapon” több hazai és külföldi vállalat sajtótájékoztatókon mutatja be vásári újdonságait, ismerteti az újságírókkal fejlesztési terveit. Ugyancsak ma járműipari napot is tartanak. Régi idők parlamentje 5. oldal Megállapodás az építőtáborozásról Tegnap az Országházban a KISZ Központi Bizottsága nevében Varga László. a KISZ KB titkára, az Állami Ifjúsági Bizottság nevében Barabás János, az ÁIB titkára valamint Gábor András kohó- és gépipari, Klézl Róbert közlekedési és postaügyi Kovács Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes valamint a többi érdekelt minisztérium, főhatóság képviselője aláírta az 1980. évi nyári önkéntes ifjúsági építőtáborokra vonatkozó megállapodást. Eszerint a KISZ 97 építőtáborba 57900 fiatal mozgósítását vállalta — mezőgazdasági építőipari, út- és vas- útépítési. illetve egyéb nép- gazdasági feladatok megoldásának segítésére. Vegyünk részt a nagy teljesítményű erő- és munkagépek jobb kihasználásában — így határozta meg a KISZ Szolnok megyei Bizottságának intézkedési terve a megye KISZ-szervezetei számára az egyik feladatot az MSZMP agrárpolitikai határozatának valóraváltásából. A Szolnok megye 58 termelőszövetkezetében és 8 állami gazdaságában üzemelő valamennyi nagy teljesítményű munka- és erőgép egyhavi munkájának minden mozzanatát tesztelik az ott dolgozó fiatal agrár- szakemberek a DATE mezőtúri Gépészeti Főiskolájának programja alapján. A főiskola KISZ-szervezete ugyanis a KISZ Szolnok megyei Bizottságától kapott megbízatást vállalva — felmérést végez a nagy teljesítményű erő- és munkagépek kihasználtságáról, gazdaságos üzemeléséről. A hallgatók és tanárok közössége részletes adatgyűjtőlapot és kérdőívet állított össze a vizsgálathoz, és eljuttatta a megye mezőgazdasági nagyüzemeinek KISZ- szervezeteihez, illetve volt diákjaihoz, mivel a Mezőtúron diplomát szerzettek többsége e területen dolgozik. A vizsgálat minden 110 kilowattnál (150 lóerőnél) nagyobb teljesítményű erő- és munkagépre kiterjed,. Az adatgyűjtőlapon egy hónapon át minden alkalommal feltüntetik az elvégzett tényleges munkát, a felhasznált hajtóanyagok fajtánkénti mennyiségét, az adódó javítási költségeket, valamint a munkából kiesett időt. A kérdőívben az egyéb befolyásoló tényezőkre is kíváncsiak: a nagy teljesítményű traktorok vezetőinek iskolai végzettségére, jövedelmére, érdekeltségére éppúgy, mint az üzem gépesítési ágazatának szervezeti felépítésére. _ A felmérést követően elemzik a beküldött adatokat, válaszokat, majd a vizsgálatok eredményét és javaslataikat a megyei tanács vb mezőgazdasági osztálya, a Termelőszövetkezetek Területi Szövetsége és más érintett szervek elé tárják. „Vizes” hírek Jászberényből Újabb nagy kommunális beruházás Sokan emlékeznek még rá, hogy Jászberényben átadták a 60 millió forint költséggel épült víztisztítóművet. Jelentős esemény volt. Mintha csak tegnap történt volna,'és máris újabb „vizes” hír örvendezteti a város lakóit. Befejezéséhez közelednek a szennyvíztisztító építésével. Már az aratásra készítik elő a kombájnokat a Szolnok megyei AGROKER Vállalatnál; 43 NDK-gyártmányú E—516 típusú gépet helyeznek üzembe az aratás megkezdéséig a szakemberek Az elmúlt év végén a Pesti út és a Jókai utca térségében 11 utcában kiépült a szennyvízelvezető csatorna. Elkészült a nyomóvezeték a Jókai utcai átemelőtől két utcán át — a Thököly utcát, a Zöldfa vendéglő és az ABC-áruház előtti zöld területet keresztezve — az Attila utcai torkolatig. Jól haladnak a szerelési munkákkal, elkezdődött a gépek szeA jászladányi Vegyesipari Szövetkezet egyik legjövedelmezőbb tevékenysége az irodagép-alkatrészek gyártása. A 15 nőt foglalkoztató műhely mintegy 10 millió forint termelési értéket tprodukál Tükör az energiafogyasztásról heti egy jól megszervezett vásár: itt a helyszínen mutatja meg a magyar szakembereknek más országok fejlett technikáját és egyúttal a nemzetközi mérce próbájának veti alá saját termékeinket. A továbbiakban a miniszter az MSZMP XII. kongresszusának határozatára utalva rámutatott: országunk adottságai, népünk érdekei egyaránt igénylik, hogy fokozódjék részvételünk 4. oldal eredményes lesz, újabb, kölcsönösen előnyös kapcsolatokat építenek ki — mondotta a miniszter, majd köszönetét mondott a vásár szervezésében, rendezésében közreműködők eddigi munkájáért,' sok sikert kívánt a kiállítóknak és megnyitotta az 1980. , évi tavaszi budapesti nemzetközi vásárt, A miniszter megnyitó beszéde után a vendégek körsétát tettek a vásáron. Délután két órakor a Jó terméssel biztatnak a földek Kétnapos határszemle a megyében 3. oldal Jelölő gyűlések után a „házasoknál” Megnyílt a tavaszi BNV Ára: 1,20 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXI. évi. 118. szám, 1980. május 22. csütörtök A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 9