Szolnok Megyei Néplap, 1980. május (31. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-15 / 112. szám

1960. május 15. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Kedvezően fogadták az autósok a tiszafüredi autószerviz idén beindított zárt technológiás műszaki vizsgáztatását. Az új szolgáltatás iránt növekszik az érdeklődés, egyre több autótulajdonos bízza a szervizre gépkocsijának felkészítését és vizsgáztatását Négyből hármat: társadalmi segítséggel Összefogtak a Bercsényi kisdiákjaiért a jászberényiek Elveszett lehetőségek Nemcsak kalóriákért, látványosságért, munka­szervezési mutatványért megyek örömmel az üzemi ebédlőbe. Helyet foglalok, és jegyemért az ebéd mellé várom az igazi produkciót: Klárika felszolgál... Ahogy dolgozik... Ahogy útjait számító­gépként szervezi.. Ahogy módosítja rossz döntéseit. Ahogyan még gyorsabbra programoz­ható a „Klárika, sietek!” varázsigével. Ilyenkor akár hat-nyolc perc alatt megebédelhetek, ha győzöm étvággyal, evő­eszközzel. Katedrára állítanám, hátha elmondhatná, ho­gyan csinálja. mitől olyan boszorkányosán gyors, holott nem kap­kod, sőt látszólag alig siet. Ugyanakkora terü­leten szolgál fel. mint a többiek, csakhogy több embert lát el, hiszen ná­la gyorsabb a vendég­forgás. El kéne lesni, mit, ho­gyan csinál: milyen sor­rendiben. milyen mozdu­lattal, s hogyan nem fe­lejt el semmi kívánsá­got? (Talán mert azon­nal teljesíti.) Miért nincs számára fölösleges út, s hogyan létezik, hogy minden vendég szereti, pedig nincs ide­je csevegni? A kollégái mégsem kedvelik Klárikát. Azt nem mondhatják, hogy a pénz miatt, hiszen fi­atal, és inkább keveseb­bet kap, mint ők; ugyanannyi asztal tar­tozik hozzá... De akkor miért? Klárika mostanában nincs a helyén. Egyesek szerint beteg, de érde­kes módon többen azt re­besgetik, hogy új helyet keres magának. Pedig itt hogy becsülték... Megszokott asztalunk­nál most kedves, új fel­szolgáló dolgozik, csak gyakorlata kevés. Most visszasírjuk Klárikát, mert nemcsak gyors volt: a levest sem köny- nyű úgy kiönteni, hogy ne fröccsenjen, és az is előfordul, hogy más menüt kapunk. mint amit kértünk. De megértjük. Legin­kább az foglal el ben­nünket szokott asztala­inknál, hogy ülünk és várunk, öt percet, tízet. Megy az idő, ék elve­szett lehetőségeinket vesszük számba, amíg várunk, csak várunk... K. T. Jászberényben, a Bercsé­nyi úti Általános Isko­lában csak egész napos — délelőtti és délutáni ni — tanítással lehet a ta­nulócsoportokat foglalkoz­tatni. Az intézménynek — a körzetéhez tartozó Ta­nács körúti iskolát is bele­értve — 860 tanulója. 28 ta­nulócsoportja és mindössze 15 tanterme van. A tante­remhiány az oka annak is, hogy a napközis csoportok közül néhány sokáig „ván­dorolni” i kényszerült, egy csoport most is az ÁÉV-től kölcsönkapott helyiségben van. Az iskola gondjainak „számbavétele” után egyér­telművé vált, hogy bővítés­re, legalább 4 új tanterem­re van szükség. A városi ta­nács szűkös fejlesztési alap­jából 2 millió 300 ezer fo­rint jutna erre. Ez azon­ban kevés, hiszen egyetlen tanterem építési költsége is meghaladja a másfél milli­ót. Nehéz helyzetében a vá­rosi tanács felhívással for­dult a város üzemeihez, vál­lalataihoz, a munkahelyi kollektívákhoz. Segítségüket kérte, hogy társadalmi mun­kával járuljanak hozzá a tantermek építéséhez. A felhívás jó visszhangra talált. Elsőként a Városgaz­dálkodási Vállalat jelentke­Jászkiséren sokan panasz­kodtak, hogy betegség miatt bezárt a Fényképész Szö­vetkezet helyi részlege. Be­zárt éppen most, amikor esedékessé vált a személy­azonossági igazolványok cseréje, s több száz ember szeretne igazolványképet csináltatni. Május 9-én felkerestük Sajó Pálnét, a helyi rész­leg vezetőjét, az egyszemé­lyes műterem akkor még nyitva volt. A fényképész ott mondta el, hogy megfá­zott, kezelőorvosa május 4- én betegállományba vette. Május 8-án felülvizsgálatra jelentkezett, az orvos to­vábbra is betegállományban hagyta,’ Sajóné a rendelőben tud­ta meg. hogy az igazolvány- képek miatt sokan keresték. Betegen sietett a műterem­be és aznap elkészített ki­lencven felvételt. Kiírta, hogy ezentúl mindennap nyitva lesz, és mindekivel üzente, hogy akár este 7 óráig is bent marad, csak jöjjenek* akiknek igazol­zett. Elfogadta az építkezés kivitelezéséről szóló megbí­zást, és vállalta, hogy kő­műves brigádja társadalmi munkában elvégzi az ala­pozást. A Lenin Tsz ingyen adja és szállítja az építkezéshez szükséges homokot. Fuvaro­zási munkával csökkenti az iskolabővítési költségeket a tanács költségvetési üzeme. A Jászsági Építőipari Szö­vetkezet szocialista brigád­jai az üvegezési, a festési­mázolási munkával segíte­nek. A szakmunkásképző inté­zet fiataljai három tanterem parkettázását, burkolását vállalták, a Vegyesipari Szolgáltató Vállalat a ne­gyedik tanterem burkolásá­val segít. Csatlakozott a fel­híváshoz a Hűtőgépgyár Vályi Péter állami díjas Szocialista Brigádja, amely a négy tanterembe a vil­lanyt vezeti majd be. A dicséretes összefogás eredménye, hogy befejezték az . alapozási. betonozási munkát, elkezdhetik az épü­let elemeinek összeszerelé­sét. Most már remény van arra. hogy a Bercsényi úti iskolában az új tanévet az eddigieknél jobb körülmé­nyek között kezdhetik el a gyerekek. ványképre van szükségük. Talán a biztonságérzettől — hogy a műterem újból nyit­va, — másnap alig negyve­nen jelentkeztek. Ennyit a zárva tartás oká­ról. Tehát nem a dolgozó hibájából szünetelt négy napig a fényképezés, in­kább érdeme, hogy — egész­ségét is kockáztatva — le­rövidítette a kényszerű zár- * va tartási időt. Nem lehet viszont elis­meréssel beszélni a „köz­pontról”, a fényképész szö­vetkezetről. Ott határozták el ugyanis, hogy a fűtési idény a nap elől örökre el­dugott, kőpadlós műterem­ben — a jászkiséri részleg­ben — is csak április 15-ig tart. Attól kezdve nem adott a központ tüzelőolajat fi­gyelmen kívül hagyva, hogy újból hűvösre fordult az idő. A jégveremre emlékeztető műteremben nem volt ne­héz összeszedni a kiadós náthát. Takarékoskodtak, s mi lett az ára? — i. a. — — illés — Szóvá tették — megvizsgáltuk II túlzott takarékosság ára Közélet a lakóhelyen Nem új kóterületi politikai munká­ban sokféle feladat hárul a körzeti népírontbizottságok- ra. Sokat tehetnek azért, hogy fejlődjön a lakóhely de­mokratizmusa. hogy a lakos­ság ismerje állampolgári jo­gait és kötelezettségeit; hogy bekapcsolódjon a terület közéletébe és véleményével, javaslataival, két keze mun­kájával segítse annak fej­lesztését ; hogy kellemes, jó emberi kapcsolatok alakulja­nak ki a lakóterületeken, ahol az ott élők között az egymás kölcsönös tisztelete, megbecsülése, segítése min­dennapos gyakorlat, maga­tartási forma. A megyében jelenleg 51 körzeti népfrontbizottság dolgozik, mintegy hétszáz taggal, négy újabb bizottság szervezéséhez most láttak hozzá a népfrontszervek. A meglévők többsége — szám szerint 34 —. a városokban tevékenykedik, de szép szám­ban vannak a tanyai köz­pontokban is. például Óbal- láin. Pórtelken. Üjszentgyör- gyön. Bánihalmán, Hunyad- falván és így tovább. Mun­kájuk hasznát különösen az elmúlt hetekben mérhettük le: a tanácstagi jelölő gyűlé­sek szervezésében megren­dezésében derakasan részt vettek. A bizottsági tagok kézbesítették a meghívókat a gyűlésekre, és e testületek titkárai hol a gyűlések leve­zető elnökeiként, hol előadói­ként szóltak a tanácsválasz- tások fontosságáról, és be­széltek a jelölt személyéről is. mert ők ott laknak a kör­zetben és ismerik az embe­reket. Tudják kik azok. akik szívesen vállalnak munkát a közösség érdekében, és érde­mesek is arra. hogy az em­berektől bizalmat kapjanak. És majd június 8-án. amikor az urnákhoz járulnak az em­berek. hogy leadják voksu- kat a jelöltekre, jelöltjeikre, akkor is ott lesznek a körze­ti bizottságok tagjai külön­böző megbízatásoknak eleget téve, mert most — úgy mondják — ez a legfonto­sabb feladatuk. Legfontosabb, ezt hangsú­lyozni kell. mert egyéb mun­kát is bőven találnak ma­guknak. — főként, ha akar­nak. Márpedig akaratban úgy látszik a legtöbb bizott­ságnál nincs hiány. Az előbb a lakóterület demokratizmu­sát említettük. Nos a válasz­tások segítése mellett, feltét­lenül meg kell említeni azo­kat a részfalugyűléseket, amelyeket minden évben a tanyai körzetekben — példá­ul Csataszögön, Bánhalmán, Üjszéntgyörgyön stb. — ők szerveznek meg. és amelye­ken a tanyai terület, a köz­ség, a megye, az ország dol­gairól váltanak szót a lakos­sággal. A városokban pedig elsősorban a tanácstagok» és a lakosság kapcsolatát igye­keznek erősíteni, különböző találkozások szervezésével is. Erre nagyon jó lehetőségük nyílik többek között Szolno­kon. a lakóterületi klubok­ban. Tizennégy klub van a megyeszékhelyen, ahol gaz­dag programok várják a ta­gokat a foglalkozásokon. Említhetjük — ha a nép­front körzeti bizottságainak tevékenységéről van szó. — gazdaságpolitikai, település­politikai. környezetvédelmi tevékenységüket. Fórumokat szerveznek különböző kérdé­sekről — például az ár- és bérpolitikáról, a külkereske­delemről. a szolgáltatásokról és e fórumokon az elmúlt három-négy évben mintegy 12 ezer ember vett részt —. szerveznek kertbarátköröket a helyi tanácsokkal közösen a parlagföldek hasznosításá­ra. a lakosság jobb ellátása érdekében. Karcagon példá­ul a kertbarátkor 12 hektár földön dolgozik. Jászberény­ben pedig csaknem 800 hek­tár földet hasznosítanak e közösségek, javítva ezzel a város lakosságának zöldség­ellátását is. A településpolitikai célok elérése érdekében is tevé­kenykednek. Aktíváik össze­gyűjtik a lakosság közérde­kű javaslatait, és eljuttatják azokat a tanácsokhoz, — nem várva mindig a falugyűlésre —. de tájékoztatják is őket. mit tehet az egyes ember, egy-egy család a szűkebb la­kóterület fejlesztéséért, szé­pítéséért. Mert legtöbbször nem száz és ezer forintokon, csupán az emberek akaratán, leleményességén, szépérzékén múlik, hogy kulturáltabb le­gyen egy-egy tanyaközpont, külső település képe. Lényegében itt a társadal­mi munkák szervezéséről is szó van. Hiszen tudjuk, hogy az önkéntes, közös munká­nak nagy hagyományai és nagy eredményei vannak a megyében. Abban, hogy pár­tunk XII. kongresszusa és felszabadulásunk 35. évfor­dulója tiszteletére oly sok társadalmi munkafelajánlás született a lakóterületeken is, — és ómnak első eredmé­nyei már megmutatkoznak, — jelentős szerepet vállaltak a körzeti népfrontbizottsá- gök. Csak két példa erre. Jászberényben az I-es kör­zet lakói felajánlották, hogy játszóteret építenek a Komá­romi úton. A játszótér építé­sének terve 720 ezer forint értékű társadalmi munkával már elkészült. Ebből az ösz- szegből már következtetni lehet arra. milyen szép ..gyermekparadicsom” épül majd a városnak azon a pontján. A másik példa; Szolnokon, a VII-es körzet­ben, az óvoda udvarának rendezése, játékok készítése, felszerelése közös összefogás­sal. Ezek a példák egyben azt is mutatják, hogy nem­csak tanyákon, nemcsak köz­ségekben. hanem városokban is találnak maguknak tenni­valót a körzeti bizottságoki Amikor múltban a Hazafias Népfront megyei elnöksége e közösségek mun­kájáról . tárgyalt, igényként megfogalmazta: keresni kell a lehetőséget a megyében újabb körzeti bizottságok létrehozására. Mert ezek a bizottságok munkájuk mel­lett egyben lehetőséget te­remtenek arra. hogy az em­berek megismerjék mi az, amit úgy nevezünk közéleti tevékenység, gyakorolhatják is azt. először talán csak egy részfalugyűlésen, aztán egy nagyobb fórumon saját lakó­területük jövője érdekében. Hiszen nzt senki nem vitat­hatja. hogy országépítő mun­kánk kis- és nagy feladatai­nak teljesítése közben egyet­len ember tudását szívét, munkáját sem nélkülözhet­jük. V. V. A törökszentmiklósiak nagy gondja Bűzpatak a belvárosban Ha törökszentmiklósiakkal beszélget valaki a városról, előbb-utóbb előhozakodnak a bűzpataknak „becézett” nyi­tott belvízelvezető csatorná­val, amely húsz éve csúfítja a belvárost. De nemcsak az esztétikai érzékünk tiltakozik ellene, hanem az orruk is. Nyá­ron messzire száll a csator­na bűze, mert akadnak, akik könnyelműen beledo­bálják az elhullott állatok tetemét, és sok egyebet. Nyírfa József, a városi ta­nács vb műszaki osztályve­zetője nagyot sóhajt, amikor a bűzpatakról kérdezem. — Hat éve vagyok a ta­nácsnál, azóta nagyon gyak­ran találkoztam már a csa­tornát joggal kifogásolók néha igen kemény kifaka- dásaival, — mondja az osz­tályvezető. — Valamikor egy Tinóka nevű patakocska folydogált a csatorna helyén, ámelynek az volt a feladata. hogyTö- rökszentmiklós legmélyebben fekvő területének belvizét a Galambos tóba vezesse. Nél­külözhetetlen a csatorna, bár tudjuk, hogy kellemetlen szagával sok bosszúságot okoz, különösen nyáron. — Milyen hosszú a bűzpa­tak fedetlen része? — A Táncsics úttól a Ga­lambos tóig 900 méter, a Táncsics út másik oldalától a Mezőgép 2. számú tele­péig 450 méter. Javasolták már, hogy fedjük be, de az akkora költséggel járna, hogy a tanács nem tudja vállalni. A befedés túl azon, hogy sokba kerülne, a csa­torna tisztítását is akadá­lyozná. — Évenként hányszor ta­karítják? — Egyszer. Nincs elég em­berünk hozzá, meg aztán nem is szívesen vállalják. Felf tételezésünk szerint néhány illegális szennyvízcsatorna is „besegít” az orrfacsaró szag terjedésébe. Azon kívül be­ledobálják a műanyag fla­konokat, a használt autógu­mikat ... Az egyszeri tisz­títás százezer forintunkba kerül. , — Szigorúan büntetni kel­lene a szemetelőket... — Büntetjük, ha tetten ér­jük. De többnyire örök ho­mály fedi a környezetet fe­lelőtlenül rondító kilétét. — Számtalanszor bizonygattam már, egyéni beszélgetések alkalmával is, hogy ez eset­ben a feljelentés nem spic- liség, hanem közérdek. Bi­zonyára elmenne a kedve az illetőnek, ha mélyen a zse­bébe kellene nyúlni a bün­tetés kifizetéséhez. Tavály huszonegyszer indított az igazgatási osztály szabály­sértési eljárást és összesen 16 ezer forint büntetést rótt ki illegális szemétlerakásért. — Végül is mi lesz a bűz­patak sorsa? — Egyelőre megmarad. — Terveink szerint a csatorna jelenlegi szintjénél egy mé­terrel mélyebb belvízelveze- tőt ásunk. a ..bűzpatak” nyomvonalává! párhuzamo­san. távolabb a belvárostól. Ehhez azonban tizenkétmil­lió forintra lenne szükség. A közeljövőben ebből azon­ban semmi se lesz, mert er­re nincs pénz. Addig i& amíg kénytelenek vagyunk elviselni a nyitott csatornát, kérjük a lakosságot, ne hasz­nálja dögtemetőnek és sze­métgyűjtőnek. Ez mindany- nyiunk érdeke. B. J. Fotó: T. F.

Next

/
Thumbnails
Contents