Szolnok Megyei Néplap, 1980. április (31. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-13 / 86. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. április 13. Szennyezett víz O * Csöves-szerencse.;, (Izsák JénÖ rajzai) Ezen nevet... Málnaszörp-szemű fehér nyúl — Semmi esetre se igyon sört üres gyomorra! — figyelmezteti az orvos a pácienst. — Ez nem fordulhat elő doktor úr, hiszen előtte mindig iszom egy pohár szilvapálinkát . .. * * * — Ez a mi új anyagbeszerzőnk csodálatos! Nincs olyan alkatrész, amit be ne tudna szerezni. — Ez a feledékenysége miatt van! Minden vállalatnál, ahol valamire szüksége van, az asztalon felejt egy üveg italt, vagy esetleg egy borítékot... * * * A főpénztáros mondja az üzemi orvosnak: — Az utóbbi időben nem tudok aludni. Forgolódom az ágyban, izzadok-, ifáj a fejem ... — Értem — mondja az orvos, — és mennyit sikkasztott? * * * — A maga ,férje is minden este nézi a televíziót? — Dehogy is! Beül a másik szobába i és állandóan könyveket olvas. — Ez rettenetes! Nem kellene elküldeni a pszichiáterhez? * * * — Hogy lehet az, ember, hogy imaga még mindig i nem tanult Imeg lőni? — kérdezi a szakaszparancsnok a honvédet. — Lőni már tudok, csak célba találni nem ... A nyállal a szolnoki főutcán találkoztam, még jó egy héttel húsvét előtt: én mentem, s ő nézett rám egy ketrec mélyéről. Igazi, élő, hófehér nyúl volt, s csak nézett, nézett engem azokkal a málnaszörp színű szemeivel. Aligha meg nem igézett, mert — mintegy révületben — a pénztárcámhoz nyúltam, s leszurkoltam érte hatvan forintot, továbbá két kiló nyúltápot is vásároltam 5,20-ért. A jól sikerült vásár fölött érzett mámoros örömöm csak akkor kezdett oszladozni, amikor a harmadik emeleti, 51,5 négyzetméteres lakótelepi lakásom kilincsére tettem kezemet. „Nyúl van immár, -de most hogyan tovább? Hol fog lakni a nyúl, s ha neki lesz helye, mi hol fogunk lakni? Egyáltalán: nem veszélyes egy ilyen jószág lakásban? És ha megvész, vagy megkergül? Be van vajon oltva szopornyica ellen?” Ilyen kérdések gyötörtek már, amikor beléptem, de hatesztendős leszármazottam kitörő örömmel fogadta a fehér makogót. s az előszoba egyik sarkában, egy dobozból, egy ülőpárnából, továbbá néhány majdani bábkészítés céljából félrerakott műanyagdobozból tökéletes nyúlszállást csinált. Könyveim között azonnal szakirodalom után néztem, ám egyetlen mű sem foglalkozott a „nyúlnevelés lakótelepen” tárgykörrel. Mindössze Nagy Lajos Képtelen természetrajzából tudtam meg annyit, hogy a nyúl gyáva (ebben némiképp hasonlít az emberhez) és hogy nem a núbiai párductól származik. Örkény István szolgált még némi adalékkal. akinek egyik művében az áll, hogy a nyúlszájúak az irodalmat csak. szívószállal fogyaszthatják. Utóbbi szerző állítását későbbi tapasztalataim megcáfolták: piros szemű ismerősöm ugyanis szívószál nélkül, pusztán jól fejlett fogai segítségével egy vaskos Gauguin-életrajz felét ette meg. Megfigyeltem továbbá, hogy több modern magyar prózai munkát messze elkerült, vágyakozva nézegette viszont a magasabb polcokra helyezett klasszikusokat. A nyúl tehát beköltözött a sarokba, s innen tette ki- sebb-nagyobb kirándulásait a lakásban. Hatására lányom hamarosan leszokott a két lábon járásról, négykézláb ereszkedett és egészen tehetséges nyúlnak mutatkozott a szökdécselésben, sőt a tükör előtt hosszan próbálgatta, hogy tudja-e az orrcim- pájá.t olyan ütemesen rezeg tét ni, mint mestere. — Időnként hatalmasakat visított: „Apa-megint-idebogyózott”. így, egyben mondta, az „apa” után semmi szünet, következésképp a vékony falakon keresztül szomszédaim arra a megállapításra juthattak, hogy én... Emberi és lakótársi presztízsem veszni látszott. Éjjelente nyomasztó álomképekben jelent meg előttem a nyúl. A nyúl gyorsan és teljesen megszelídült, miközben én elvadultam. Kollégáim, barátaim gyanakodva figyelték új szokásaimat: sakkozás közben nagyokat dobbantottam hátsó lábaimmal, zsebeimet noteszek helyett fűvel és nyúltáppal töltöttem meg, s ha kérdeztek, érthetetlen makogással válaszoltam. „Szabadulnom kell a nyúltól minden áron” — ez zakatolt a tudatom mélyén. Terveket kovácsoltam, próbálkoztam így és úgy. Gondoltam például, hogy virág- kosárnak álcázom és valamelyik színházi előadás után átadom a főszereplőnek, majd elmenekülök. Pechem- re ezen a héten nem kaptam jegyet. Vizek partján ődöngve horgászokat kérdezgettem, nem kell-e nekik csalinak. Expressz, ajánlott csomagban föladtam egy régi haragosom címére — „A- címzett ismeretlen” visszajött a nyúl. Teljes napi munkával szárnyakat eszkáfoál- tam neki, szépen kifestettem egzotikus színekre, tűrhetően megtanítottam repülni, de a madárkereskedő, akinek bizományba ajánlottam, csak legyintett. mondván, hogy ő csak beszélő törpe- papagájokkal foglalkozik. Szomorúan csatoltam le a nyúl szárnyait — minden hiába! Vigasztalan és kilátástalan napok után köszöntött rám a húsvét. Jöttek a locsolko- dők, lányom óvodás társai, köztük a nagyfülű Kovács gyerek. Akinek fülére nézve azonnal a nyúlra (és apjára) asszociáltam. És ezzel minden megoldódott! A kisfiú boldogan lobogtatva füleit, csinos kosárkában, ajándékként vitte magával a nyulat, s azóta kájánul figyelem Kovács-apukát, hová jár füvet szedni, hol vásárol nyúltápot, mikor tanul meg tűrhetően makogni. Sz. J. ' A bágycsitrai embör A Belváros forgatagában, a Váci utca kellős közepén, a békebeli külvárost idéző palánknak dőlve állt a cifra népviseletbe öltözött férfi. Körülötte formás kis csődület hajladozott egy ruháskosár fölött. Közelébe érve látom, hogy a kosárban kézimunkák van- Inaík; azokat árulja háromnégyszáz forintért. Veszik, mint a cukrot. Jobban megnézem az embert, mert mintha ismerős lenne. Ej. de mégsem ismerhetem, honnan is ismerném ezt a pörge kalapos, mentés, harcsabajszu illetőt? Szerencsére a másik oldalon ballilag Bagolitz Balázs, az ismert néprajzos. Ráköszönök, odahívom, majd ő megmondja. hogy miféle szerzet ez. — Hm! — szólal meg Bagolitz, miután va,gy tíz percig tanulmányozta az egyik kézimunkát. — Ez a felsza- mojédnak és az albunyevác- nak speciális keveréke némi dél-szinigaléz hatással. — Ha nincs érdeklődése köndnek aziránt, miért tetszőit szennyössé tapogatni?! — csóválja rosszallóan a fejét az árus. amikor Balázs visszadobja á kosárba a kendőt. — Mondja, kérem — fordul hozzá Bagolitz a tudós érdeklődésével —. hová való maga? — Bágycsitrai embör vélnék. kérőm tisztelettel. — Bágycsitra. Hát az meg merre van? — Oltón innen, Nyitrán túl. ahol a kurta farkú malac túr — válaszol huncutul kacsintva a férfi. A körülállók nevetnek. Van, aki angol akcentussal. — Te! — húz félre Balázs. — Ez az „embör” Rákospalotán született, és a hetedik kerületben nőtt fél. a Rot- tenbiller utca környékén — közli olyan határozottan, mint Higgins tanár úr Shaw Pygmalionjában a virágárus Lizi nacionaléját. — Stimmel — csapok a homlokomra. — Akkor mégiscsak ismerem. Elkísértem egy darabig Bagolitz Balázst. azután visszasétáltam a palánkhoz, és megvártam, amíg az én cifra népviseletbe öltözött emberem kiárusítja a kosarát. Nem kellett soká várnom. Akkor utánamentem a szomszéd ház kapualjába, ahol éppen szedte le a szép harcsabajuszát. — Ügy csíp ez az átok ku- limász. hogy majd beleőrülök — mondja, és cinkosan rám kacsint. — Csemetke Lóránt, ha nem tévedek — nyújtom felé a kezemet. — Személyesen — hajtja meg a fejét, és a régi barátsággal megrázza a jobbomat. — Hogy jutott eszedbe ez neked, a tisztes főkönyvelőnek? — Muszájból, kérlek. Tudod. a feleségem nincs állásban, otthon van az unokákkal. és némileg bedolgozik a Némükötnek... — Az meg mi? — Népművészeti kötöde. Szépen kézimunkázik, hát ráállították a térítőkre. Minden ment simán, keresett rendesen, amíg nem kezdett járni a legkisebb unokánk, Csabika. Ettől kezdve a nagymaminak nincs egy perc nyugta. A kicsi olyan, mint a higany, és ez meglátszott a kézimunkákon. A Némü- kötöt is meg lehet érteni, hogy nem vették át. sőt megfizettették a fölhasznált anyagot. De ugye minket is meg lehet érteni, hogy mentünk a pénzünk után. Az ötlet a vejerné volt. a kivitelezés az enyém. Elmentem a jelmezkölcsönzőbe. összeválogattam ezt a haculkát. és kihoztam a retúrárut. Ez szeptember közepén volt. Októberben már az egész család éjjel- nappal termelte a kézimunkát. November óta van nyolc-tíz bedolgozónk ... — Nem félsz, hogy lebuksz, ha egyszer igazoltat egy rendőr? — Ugyan, kérlek! Miná- lunk szent dolog a folklór. Csak nem háborgatunk egy „bágycsitrai ernbört?” Sólyom László Aforizmák Mielőtt madár szeretnél lenni, gondolj a sasra. * * * Az italos ember pohara ritkán csordul ki. * * * Kutyahűsége annak van, akinek nincs emberi. * * * Szerencsés vagy, ha csak a fejed veszíted el és nem a lábad. A púpos is lehet egyenes ember. * * * A beteg túlélte, az orvos nem. * * * Üzemi panasszal ne az üzemorvoshoz fordulj. * * * A vadász is lehet nyúlszívű. * * * Kár, hogy csak akkor jut eszébe, hogy ö \is ember, amikor téved. # * * Az okos ember a más fejével is tud gondolkodni, a buta a sajátjával se. Huh István Vállalati üdülőben Kikapcsolódás „Pókháló van már az ablakon” Kiskert
