Szolnok Megyei Néplap, 1980. április (31. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-01 / 77. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. április 1. SZOLNOK MEGYEI 1980. ÁPRILIS 1., KEDD HUGÓ NAPJA A nap kél: 5.23 — nyugszik: 18.14 órakor. A Hold kél: 19.03 — nyugszik: 6.03 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: lóként nyuga­ton időnként erősen megnövekvő felhőzet, ott szórványos esővel. Napközben élénk, időn­ként erős északnyugati, később délnyugatira for­duló szél. A legmaga­sabb nappali hőmérsék­let 15 és 19 fok között alakul. Zsigmondy Richárd Száztizenöt évvel ezelőtt, 1865. április 1-én született Bécsben és 1929-ben halt meg Zsigmondy Richárd magyar származású Nó- bel-díjas kémikus. Bécsi fogorvos fiaként már középiskolás korában saját kis házi laboratóriumában folyta­tott kísérleteket. Bécsben, majd Münchenben végezte egyetemi tanulmányait, 1889-ben doktorált szerves kémiai témából. Jéná­ban magántanárként tanított az egyetemen, egyidejűleg a híres Schott üveggyár munkatársa lett. 1900-tól jénai magánlabo­ratóriumában folytatta kutatá­sait. majd néhány év múlva meghívták a göttingeni egyetem kémia professzorának. A kolloidkémia egyik meg­alapítójaként elsősorban a szer­vetlen kolloidkémiával foglalko­zott. Egyebek közt 1918-ban al­kotta meg a tudományos kuta­tásokban használt membránszű­rőt; ezekkel az eszközökkel különböző méretű részecskéket (bakétriumokat, vírusokat is) lehet egymástól, illetve az oldó­szertől elválasztani. A kémiai Nóbel-díjat 1925-ben nyerte el „a kolloidoldatok heterogén ter­mészetének magyarázatáért, és a kutatásai közben alkalmazott módszerekért, amelyek a mo­dern kolloidkémiában alapvető jelentőségűek.’» Öregek napja Besenyszögön Idős téesztagok találkozó- iát rendezték meg tegnap Besenyszögön. a Kossuth Termelőszövetkezetben. A szövetkezet vezetői a gazda­ság jelenlegi munkájáról, terveiről tájékoztatták a volt munkatársakat, majd a Béke és Barátság Szocialista Bri­gád látta őket vendégül. Két­százhetven egykori téesztag vett részt a rendezvényen, akiknek ebből az alkalomból ötszáztól ezer forintig terje­dő összegű, egyszeri nyugdíj- kiegészítéssel kedveskedett a közös gazdaság vezetősége. Szakosított boltok A megyei Iparcikk Kiske­reskedelmi Vállalat Jászbe­rényben is hozzáfogott bolt­jainak szakosításához, fel­újításához. A készruhaboltot átköltöztették a Szövetkezet út sarkán lévő épületbe és a helyén az átalakítások be­fejezése után. önkiszolgáló rendszerű női cipőboltot nyitnak. Megkezdődött a bútorrak­tár átépítése is, amelyeknek elkészülte után a jelenlegi bútorboltot a bemutatóte­rem ..rangjára” emelik, és bevezetik a minta utáni ér­tékesítést. TOTÓ 17 telitalálat A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 13. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 találatos szelvény 26 darab, nyeremé­nyük egyenként 72 324 fo­rint; ezek közül 13 plusz 1 találatos szelvény 17 darab, a nyeremény és. a jutalom együtt 109 195 forint; 12 ta­lálatos szelvény 412 darab, nyereményük egyenként 3 043 forint; 11 találatos szelvény 4 753 darab, nye­reményük egyenként 264 fo­rint; a 10 találatos szelvé­nyek száma 50 685 darab, nyereményük egyenként 37 forint. A közölt adatok tájékoz­tató jellegűek. Április tizenegy Nem én kiáltok Istenem Tiszta szívvel Kopogtatás nélkül Favágó Külvárosi éj Reménytelenül Óda Eszmélet Születésnapomra Kései sirató Mama Gyermekké tettél Nagyon fáj Kiáltozás Flóra /részletek/ Két hexameter Karóval jöttél íme hát megleltem hazámat Harminckettedik születésnapjára verssel lepte meg ma­gát a költö. Születésének hetvenötödik évfordulóján, Hungaroton-lemezen - sok más költemény között - Latinovits Zoltán hangján szólal meg a már beteljesedett jóslat: „... egész népemet fogom... tani-tani!" A Hungaroton József Attila lemeze méltó módon ünnepli a költőt születésének évfordulóján. LPX 13861.ÁRA: 70 Ft Országos verseny Mezőtúron Az Országos Anyag-és Árhivatal közleménye 1980. április 1—i hatály- lyal az alábbi hatósági árak változnak: A 86-os oktánszámú nor­mál benzin literenkénti fo­gyasztói ára 10,— forintra, a 92-es oktánszámú szuperben­ziné 11,50 forintra, a 98-as oktánszámú extra benziné 13,— forintra módosul. Az általános gázolaj ára literen- kén 8,— forint lesz. Válto­zatlan marad a háztartási tüzelőolaj fogyasztói ára. Az üzemanyag költségek növekedése miatt emelked­nek az áruszállítási tarifák. A taxi viteldíjak 30 száza­lékkal nőnek. Változatlanok maradnak az egyéb személy­szállítási díjtételek. A faanyagok hatósági fo­gyasztói ára is változik. A fenyő-fűrészáru ára átlago­san 16, a farostlemezek és faforgácslapok ára 19—30 százalékkal emelkedik. A faragott fenyőgerenda ára 33, a tölgy fűrészárué 49. a bükk fűrészárué 8, a nyár fűrészárué pedig átlagosan 37 százalékkal nő. A faanyagok áremelése ál­fa Iá ban az azokból készült késztermékek árszintjét is növelik. Nem emelkedik az ára a fából készült ablakke­reteknek, ajtóknak és a par­kettáknak. A tűzifa fogyasz­tói ára is változatlan marad. A bútorok árszintje általá­ban nem változik. Változatlan szintű ártámo­gatás mellett is kisebb mér­tékben emelkedik néhány gyermekbútor ára. Az ártá­mogatás növelésének követ­keztében nem nő a járóka és a gyermekágy fogyasztói ára. Az idei mezőgazdasági gé­pészeti országos szakmai ta­nulmányi verseny döntőjét Mezőtúron, a Dózsa György Mezőgazdasági Gépészeti Szakközépiskolában rendezik holnap. Az ország tizenöt iskolájá­ból huszonhárom tanuló ke­rült a döntőbe, köztük a há­zigazda intézmény három végzős diákja is. A tét igen nagy: az első 10 helyezett már felvételt nyer a szakegyetemre, vagy főiskolába, egyben felmentik őket az elméleti és a gyakor­lati vizsgák alól. Az egész országból össze- sereglett fiatalokat meghív­ták a versenyt követő KISZ- nap sport- és kulturális programjaira, ahol — többek között — bemutatkozik a ki­bernetikai szakkör is. Ellá­togatnak a ‘ DATE főiskolai karára is. ahová többen je­lentkeztek továbbtanulásra. Sokba került a tél a közúti igazgatóságnak Ezer tonna töltelék a kátyúkba Nemcsak javítanak, takarítanak is—Év végére új út a Tisza II. tározóhoz Nyeremény­betétkönyvek sorsolása Az Országos Takarékpénz­tár tegnap Tatán rendezte a nyereménybetétkönyvek el­ső negyedévi, sorrendben 115. sorsolását. A húzáson a március 29-ig váltott és a sorsolás napján forgalomban levő nyereménybetétkönyvek vettek részt. Mindazok a betétkönyvek, amelyek sor­számának utolsó három számjegye (számvégződése) megegyezik az alább felso­rolt számokkal, az 1980. el­ső átlagbetétjüknek a szá­mok mellett feltüntetett szá­zalékát nyerték. számv. nyerv/% számv. nyer./% 026 50 671 50 052 100 706 250 067 25 826 25 091 25 832 25 170 25 900 50 230 25 910 25 332 25 926 100 359 50 927 25 533 25 951 50 534 25 974 25 A nyereményösszeget a betétkönyvet kiállító OTP- fiók, postahivatal, vagy ta­karékszövetkezet, április 1- tól fizeti ki. Pamutakciót hirdet a MÉH Április 1-től hat héten át kiilogrammoniként 5—10— 20 forintért veszik át a MÉH felvevőhelyei a tiszta, fehér, és a színes mosatlan háztartás)! pamut-textilhulla- dékot. Az akció ideje alatt a fővárosi és vidéki átvevő- helyek a szokásos hétköz­napi nyitvatartás mellett minden szombaton (április 5-én és május 3-án is) vár­ják a gyűjtőket, akiket a MÉH ajándéksorsjegyekkel is ösztönöz. flz autóbuszok ünnepi menetrendje Április 6-án 0.00 órától nyári időszámítás A személyszállító, menetrend- szerint közlekedő Volán autó­buszok e hét csütörtökétől áp­rilis 8-ig, keddig az ünnepek miatt részben eltérő időben in­dulnak és érkeznek a meg­szokottaktól. Április 6-án — húsvét első napján — életbelép a nyári időszámítás, ezzel egy­idejűleg a Jászság térségében négy autóbuszjárat menetideje módosul. Április 3-án. csütörtökön ér­vényben marad a csütörtöki me­netrend. kiegészítve a pénteki munkanapra vonatkozó, a vasúti csatlakozásokat biztosító menet­renddel. Április 4-én pénteken. 5-én szombaton, 6-án vasárnap a munkaszüneti napokra Összeál­lított („+”) menetrend az érvé­nyes. Április 7-én hétfőn a vasár­napi, egyben a hét első mun­kanapját megelőző pihenőnap szerint közlekednek a buszok. Kedden, április 8-án a keddi napra, egyúttal a hét első mun­kanapjára érvényes menetrend az irányadó. Április 8-án és 9-én nem köz­lekednek az ,.iskolai járatok”. Tekintettel a várható nagy forgalomra, az ünnepek idején jelentős tartalék áll rendelke­zésre a pályaudvarokon: A mentesítő vonatokhoz is csatla­koznak az autóbuszok. A KPM Szolnok megyei Közútii Igazgatóságának mun. kásái már hetek óta szorgos- kodnak a közutakon. és azok mentén: javítják a fagy okozta útburkolati hi­báikat, feliújítják az útpad­kákat, szélesítik a szakaszo­kat, rendezik az utak men­tét, gallyazzák a fákat. Az elköszönő tél jelentős kárt okozott Szolnok megye útjain, a közelmúltban ké­szült felmérés szerint több, mint 1000 tonna anyagra lenne szükség, hogy feltölt­sék a kátyúkat. Eddig mint­egy 800 tonnát használtak fel a munkások. A téli károk helyreállítá­sa mellett nagy gondot je­lent a fő- és mellékutak menti terület tisztán, tar­tása. Hogy mennyire gon­datlanok vagyunk, egy pél­da: az elmúlt szombaton a 4. számú fő közlekedési út megyei szakaszán 8 teher­autónyi el- és kidobált hul­ladékot — köztük rozsdás boylért, asztali tűzhelyet, Minden készen áll a boszorkányok gyakorlati vizsgájára a , „Szakma ifjú mestere” vetélkedő döntőjének színhelyén. A gyakorlati feladatokban is jeleskedők legjobbjai a „Szakma legjobb bo­szorkánya” cím és a szak­munkás-bizonyítvány mellé a „Reményteljes anyós” kitüntető jel­vényt is megkapják a ma éjfélkor kezdődő eredményhirdetésen. edényeket — szedtek össze az igazgatóság dolgozói. A kedvezőtlen idő ellené­re a tiszafüredi üzemmér­nökség megkezdi e a Fegy­vernek—Tiszafüred közti út szélesítését mintegy 20 kilo­méteres szakaszon. A mun­ka végeztével jó viszonyok között, erről is megközelít­hető lesz a Tisza II. tározó és üdülőkörzet. Az út széle­sítése 9 millió forintba ke­rül. Az igazgatósághoz tartozó többi üzemmérnökségen is megkezdik a szabadtéri munkát április 8-ig. Jászki- séren az átkelési szakaszon és a Cegléd—Vezseny kö­zötti úton „rajtolnak” a munkások. Az igazgatóság gépészei a hosszú téli pihenő alatt meg­javították, felújították a gé­peket, de új szerzeményekkel is gyarapodtak. A munkála­toknak tehát már csak egy feltétele van: a jó idő. — t. sz. e. — A kesztyűbedudálás hagyományainak újrateremtéséért, a kőbányai dallamkincs megőrzéséért a „Népművészet ifjú mestere” lett Békabúvár Béla varsai népművész. A jeles mester „Kinizsi kesergő”-jc nem sokára a hang- lemezboltokba kerül — kőhidi — Segítenek a fiatalok Jászapátiban az épülő új általános iskola terület elő­készítése során régi, elavult üzletsort kellett lebontani. A nagyközség KISZ-fiataljai vállalkoztak a feladatra, és lebontották a régi épületet. Az általános iskolák felső­tagozatos tanulói csatlakoz­tak a KISZ-esek akciójához. A jmunkát azzal folytatják, hogy a bontásnál megmaradt, még hasznosítható építőanya­gokat ,megtisztítják a malter­tól, hogy azt az új tűzoltó­szertár építésénél fel lehes­sen használni. © ISKOLATÖRTÉNETI ve­télkedőt rendeznek csütörtö­kön a mezőtúri Dózsa György Mezőgazgdasági Szakközépiskolában. — Az intézmény az idén ünnepli alakulásának 450. évforduló­ját. ■ APRÖPÓDIUM címmel rendezik meg Esztergályos Cecília előadóestjét holnap, április 2-án este fél 8-kor Szolnokon, a Pelikán presz- szóban. Közreműködik Mi­kes Lilla, valamint Szentir- maj Ákos és Oláh Ferenc zongoraművészek. O MÁTÓL április 6-i.g ..35. éve szabad hazánk” címmel kiállítás nyílik Szolnokon, a helyőrségi művelődési ott­honban. ■ TISZATENYÖN, Tiszapüs- pökiben, Kengyelen és TÖ- rökszcntmiklós három üzle­tében 17 féle konzervet árusít a törökszentmiklósi Áfész kedvezményes áron. A máso­dik műszak könnyítését és a korszerű étkezést szolgáló készételeknek nagy a ke­letje. Q A HAJDÜ-BIHAR me­gyei Szalgáltatóipari Vállalat Jászberényben tizenegy, a járás községeiben pedig öt­venkét fő- és mellékállású szakipari dolgozó foglalkoz­tatásával járul hozzá a la­kossági szolgáltatás javítá­sához. Háztartási és elektro­akusztikai cikkek javítását, ilakáskarbantartását és egyéb szakipari munkákat vállal­nak a jászsági mesterembe­rek. SJ0UK» MiGfII A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093. 12-320, 12-069. 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok, Pf.: 105. Igazgató: Vlrágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál, a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda vállalat Szolnok. Vörös Csillag út 28­Felelős vezető: Gombkötő Béla

Next

/
Thumbnails
Contents