Szolnok Megyei Néplap, 1980. április (31. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-06 / 81. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. április 6. Gyászhírek — Köszönetnyilvánítások Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy TISZA FERENC autószerelő mester életének 56. évében elhunyt. Temetése ápri­lis 8-án 13.30 órakor a Mun­kásőr úti temetőben lesz. Gyá­szoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édes­apánk. HORVÁTH FERENC tragikus hirtelenséggel életének 32. évében elhunyt. Temetése f. hó 9-én 13.30 órakor lesz a Munkásőr úti temetőben. Sze.- rető felesége és gyermekei. Hálás köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, is­merősöknek. Körösmenti Tsz, Vízmű Vállalat dolgozóinak, akik egyetlen gyermekünk PAPAI LÖRÁND temetésén részt vettek, és a ke­gyelet virágaival mély fájdal­munkban velünk éreztek. Gyá­szoló szülei, Kunszentmárton. Köszönetünket fejezzük ki a rokonoknak, ismerősöknek, akik FODOR KAROLY temetésén a kegyelet virágát sírjára elhelyezték, és fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló felesége, leánya, fia, menye, veje és unokái. Szolnok. Köszönetét mondunk a roko­noknak, ismerősöknek, barátok­nak, a Belügyminisztérium dol­gozóinak. akik POLACSIK ANTAL SÁNDOR temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Kö­szönetét mondunk mindazoknak, akik részvétnyllvánításukkal fáj­dalmunkat enyhítették. A gyá­szoló család. apróhirdetés h AA A A ^ A A A A A A AJ INGATLAN KÉTSZINTES. há­romszobás. családi ház eladó. Szolnok, Tanács út 7. (Szan- daszőlősi telket be- számítok.) (H. 1125.) * TANYA 1 hold •te­lekkel eladó, jószág- tartásra, méhészet­re kiválóan alkal­mas. Érdeklődni a helyszínen. Nagytő­ke. Kistőke 165. sz. 6612 halastó mellett. (2215.) Karcag központjá­ban levő 3 szobás, összkomfortos OTP-s öröklakásomat el­adom. Érdeklődni lehet hétköznap es­te 6—8-ig a 446-os telefonon. (2346.) NAGY másfél szo­bás. OTP-s lakás kp + OTP átválla­lással Szolnokon, a Kun Béla körúton eladó. Érdeklődni: 11-530 telefonon. (H. 1035.) HÁZRÉSZ eladó kis kerttel. Szolnok,. Pó­lya T. út 25. Ér­deklődni lehet: egész nap. (2328.) 80 ooo Ft kp 4- ha­vi törlesztéssel la­kásmegoldást kere­sek. ..Szolnok” jel­igére a kiadóba. (2355.) SZOBA, konyhás ház eladó. Besen.yszög Rákóczi út 20 a. Lá­zár László. (H. 1117.) LAKHATÓ alsóépü­let. beépíthető te­lekkel eladó. Ü.i- szász. Holló u. 9. Polónyi. (H. 1041.) KÉTSZOBÁS, fürdő­szobás ház eladó. Rákóczifalva. Ady Endre u. 1. (H. 1052.) CSALÁDI ház mel­léképületekkel. 500 négyszögöl gyümöl­csössel eladó. (Víz az udvaronl. Tisza- földvár, Ókincsem II. út 10. (H. 1025.) SZOBA- konyhás — összkomfortosítható — ház gazdasági melléképületekkel. 265 négyszögöl szőlő — gyümölcsössel sürgősen eladó. .Tász- ladány. Somogyi Bé­la u. 47. (H. 1081.) KISÜJSZALLÄSON Petőfi út 4/a családi ház azonnal beköl­tözhetően eladó. Ér­deklődni : Tóth Miklós. Kenderes. Bocskai út 41. (2480.) SZÉCHENYI lakóte­lep mellett. Fényes Adolf úton beépít­hető telek alsóépü­lettel eladó. Érdek­lődni: Szolnok. Var­jú u. 14. (H. 1122.) KARCAGON. a Fürst S. út 51. szá­mú kertes családi ház. két család ré­sére is eladó. (2503.) RÁKÓCZIFALVAN Rózsa Ferenc úton 600 négyszögöl be­építhető terület el­adó. Érdeklődni: Rákóczifalva. Vörös Hadsereg út 94. (H. 962.) ELADÓ 1+2 félszo­bás OTP-örökla- kás. KP + OTP- átvállalással. Tö- rökszentmiklós. Fáy A. Ikt. II. ép. I. lh. III. 14. (2618.) . AZONNALI kiköl­tözéssel eladnám 85 m-’-es kertes csalá­di házam. Irány­ár : 400 000 Ft. Meg­tekinteni a helyszí­nen egész nap. Csí­pés Ferenc. Mező­túr. Puskin út 18. (Törökszentmiklósi Út). (2107.) GÉPJÁRMŰ GÉPKOCSI alváz- és üregvédelmét a legkorszerűbb tech­nológiával 2 év ga­ranciával vállalom. Nyőgéri Ferenc, autómosó kisiparos. Szolnok. Dózsa György út 11. Tel.: 11-456. (2600.) Megvételre felaján­lunk 1 db Robur LO 3000 típusú autó­buszt, 2 éves mű­szaki vizsgája 1982- ig érvényes. No­vember 7. Tsz. 5331 Kenderes. Ugvinté- ző: B. Nagy István műszaki vezető. (2479.) MTZ 45-ös 3 tonnás pótkocsival. vala­mint egy 7 LE diesel motor eladó. Kis­újszállás. Kossuth 41 b. (2415.) ZM-es 126 Polski, most műszakizott eladó. Kisújszállás. Széchenyi út 51. Ér­deklődni: 17 óra után. (2417.) ÜZEMKÉPES Fiat 600-as rendszám nél­kül eladó. olcsón. Besenyszög. Dam­janich u. 80. (H. 1061.) RENAULT—10 gép­kocsi 1981 nyaráig vizsgáztatva eladó. Érdeklődni: este 18 óra után ll-542-es telefonon. (2391.) P 21-es motorke­rékpár, most mű­szaki vizsgázott sür­gősen eladó. Jász­berény, Gyár u. 1. (2410.) VIZSGÁZTATOTT 6 éves Trabant el­adó. Tiszafüred. Táncsics u. 1. vas­üzlet mellett. (2520.) MEGVÉTELRE ke­resek MIB és BL stabil motorokat. GAz kocsit bontás­ra. Hiányosan is ér­dekel. Gardó Fe­renc. Debrecen. Di­mitrov u. 35. (2308.) VENNÉK rendszám nélküli TS MZ 125- ös használt motor­kerékpárt. ármegje­löléssel. Lehet ka­rambolos is. Aján­latokat Karcag, Lö- wy S. u. 1. II. lép­csőház I. e. 5. (2462.) ­KEVESET futott UB 1200-as Zsiguli friss műszakival eladó. Adám Sándor. Me­zőtúr. Táncsics u. з. Megtekinthető: 18 órától. (2545.) UB-s 1200 fehér La­da 1982 szeptem­berig műszaki vizs­gázott eladó. Szol­nok. Orosz György и. 19. 18. (II. 1062.) SUPER 50-es trak­tor jó állapotban es egy pótkocsi eladó. Mezőtúr. Túr kévéi Út 15. (2509.) US-es Trabant el­adó. Érdeklődni: 6 óra után. Széchenyi út 7. 11/6. Zakár. (2499.) ’8i-ig műszakizott S 100-as Skoda, ugyanott 1200-as Zsi­guli eladó. Tisza- földvár. Bajkai G. út 18. (2522.) JAWA 250 cm:-es motorkerékpár el­adó. Érdeklődni: 17 után. Törökszent- miklós. Vörös Had­sereg 121. (2529.) SZEPTEMBERBEN műszaki vizsgázott 3 éves fehér ZF-es rendszámú 1300-as Lada eladó. Cserke- szőlő. Iskola u. 22. (2536.) , ELADÓ Simson és Jáwa ideál kismo­torkerékpárok. fér­fi. női kerékpárok. Szolíiok. Üttörő út 32 a. (H. Ilii.) NSU 1200-as kerék­tárcsát vennék gu­mival. két darabot. Sáringer József. Tö- rökszentmiklós. Mártírok út 122. (2610.) CS írsz. Trabant Combi friss műsza­kival. új motorral eladó. Mezőtúr. Ál­lami Gazdaság köz­pontja. Hegyi. (2614.) UM 75—01 írsz. Zsi­guli Combi eladó. Mezőtúr. Damjanich u 24. (2546.) ADÁSVÉTEL FŐNIX pálma ’ két és fél méter hosszú eladó. Karcag. Hor­váth F. u. 2. (2345.) RÉGI könyvet. Gj- ságot, folyóiratot keresek megvételre, viszonylag jó álla­potban levőket, be­kötött évfolyamot és egyes példányt is. „Gyűjtő” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 1053.) KÉT áprilisban ellő hasas üsző eladó. Cibakháza. Lenin u. 10. Nádudvari. (H. 1096.) ELEMEKBŐL sze­relhető lábatlani tí­pusú garázs, bontás­ból származó, jó ál­lapotban levő I70x 155 és 90x90-es ab­lakok, 250x100-as be­járati ajtók. 240x100 és 210x90-es válaszfal ajtók, új 285x245-ös egyesített rendszerű erkélyajtós oldalt nyüó ablakos szak­ipari fal eladó. Megtekinthető: Vö­rös Hadsereg út 39— 41. (megyei kórház) Bosnyák Szabolcs. (2390.) ELADÓ két három­éves sodrott ló és két tízéves magyar ló. Tiszaföldvár. Bajcsy-Zsilinszky u. 79. (H. 1066.) SINGER varrógép, négyfiókos. eladó. Karcag. Damjanich u. 37. (2464.) ELADÓ egy Les Paul Ibanez (japán szólógitár) és egy 80 W-os erősítő. Tel.: 13-949. (2432.) KÉT. fias birka el­adó. Szolnok. Al- csisziget 81. (2535.) VESZEK jó állapot­ban levő boroshor­dót. „800 literes” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 1098.) NAPOS- és előne­velt csirke kapható és előjegyeztethető. Fajtánként, gyors- növésű, fehér hús­hibrid. kendermagos és vörös. Lengvári Istvánné. 2740 Abony. Csíki Ger­gely út 22. (H. 363.) ELADÓ kombinált szekrény, asztal, négy kárpitozott székkel. Szolnok. Mikszáth K. út 24. fsz. 1. alatt. Ér­deklődni: 17 órá­tól. (2449.) PRIMA Orion—78 tv még 8 havi garan­ciával eladó. Szol­nok. Kisfaludy u. 12. fsz. 2. (H. 1099.) NÉGYSZEMÉLYES alumínium motor­csónaktest eladó. Érdeklődni 16 órá­tól Szolnok. József Attila u. 25. I. em. 6. Török. (H. 1100.) 7 hetes német ju­hász törzskönyve­zett kutyakölykök eladók. Karcag. Fürst Sándor u. 57. (2502.) KARDVIRÁG hagy­ma. zöldes, bíbor- lila. fehér, bordó, 4 Ft/db. Megrendelhe­tő postán utánvét­tel. 30 darabon alul nem szállítok. Joó Sándor. 2941 Acs. Toldi u. 6. (2514.) SKIF lakósátras utánfutó eladó. Szol­nok. Kisgyep Sár­kány u. 1. (2548.) NAGY tejhozamú közel ellős, friss fejőstehenek, vala­mint leválasztott bika- és üszőbor­júk eladók. Szajol. Vörös Hadsereg 12. (2585.) VERMONA 30 W-os új és Tesla B 700- as magnó eladó. Szabó. Kisújszállás, Mészáros út 8. (2603.) 22 m- tölgy parketta és egyfázisú ter­ménydaráló eladó. Túri. Kisújszállás. Münnich Ferenc 14. (2604.) HÚSZ fiatal anya­juh eladó. Érdek­lődni: Kuncsorba. Szabadság tér 3. Cs. Tóth. (2620.) KÉT 6 éves kanca hasas ló pej félvér és egy sárga gidrán eladó. Rákócziújfa- lu. Táncsics u. 31. (2109.) EGY 4 éves 4 hóna­pos vemhes tehén és két 6 hónapos üsző borjú eladó. Rákóczifalva. Kini­zsi u. 17. id. Markot István. (2110.) egyEb SZABADKAPACI­TÁSSAL rendelkező, kőműves kisiparos minden nemű kő­műves és hidegbur­koló munkát vál­lal. vidéken is. Ti­szaföldvár. Jókai út 3. Piac mögött. (2394.) GARÁZS kiadó Cso­konai út elején. „Hosszabb időre” jeligére a kiadóba. (2323.) MINDENFÉLE órák javítása azonnal megvárható jótál­lással. Kohl Mi­hály, Törökszent- miklós, Kossuth út 77. (2474.) ALCSISZIGET 83- ban 345 négyszögöl föld megművelésre kiadó. Érdeklődni: Jég esi László. Lőwy S. u. 4. Tel.: 12-428 este 6 után. (2538.) IGÉNYES gyermek­telen házaspár Szol­nokon 3 helyiségből álló: „Bútorozatlan albérletet keres”, jeligére a kiadóba. (2515.) 380/220 V nagytelje­sítményű betonke­verőt kölcsönzők. Törökszeritmiklós. Balassa út 10. G- falu (2619.) NAGYKÖRŰBEN a tónál szántó két kis hold föld haszon­bérbe vagy felében sürgősen kiadó. Ér­deklődni lehet: Sze­keres Károlyné, Zagyvarékas. Mó­ricz Zsigmond út 4. sz. (2525.) LAKÁSCSERE SZOLNOKI kétszo­bás. tanácsi lakáso­mat elcserélném kis családi házra. Orosz György u. 10. III/14. (H. 1113.) SZOLNOK környé­ki 2 szoba fürdő­szobás. kertes csa­ládi házam beteg­ség miatt elcserél­ném szolnoki 2 szoba fürdőszobás tanácsi lakásra. Házfelügyelői lakás is érdekel. „Föld­szint vagy első emelet” jeligére a kiadóba (2533). HÁZASSÁG 25 éves. 160 cm ma­gas elvált fiatalem­ber. fizikai dolgozo, megismerkedne há­zasság céljából há­zias leánnyal vagy elvált asszonnyal 27 éves korig. Egy gyermek- nem aka­dály. lakás van. Le­hetőleg fényképes leveleket kérek. „Tavaszi szerelem” jeligére a karcagi hirdetőbe. (2343.) DOLGOZÓKAT ALKALMAZUNK SZOLNOK MEGYEI AGROKER VÁLLALAT felvesz gépkocsi és vagon rakodókat. Jelentkezni le­het a személyzeti vezetőnél, Szolnok, Kombájn út 1. (H. 1083.) TISZA BÜTORIPARI VÁLLA­LAT szolnoki gyára felvesz éj­jeliőrt (nem nyugdíjas, de csök­kent munkaképességű is lehet.) Jelentkezés a gyár munkaügyi osztályán, Szolnok, Vörös Had­sereg U. 40—42. sz. (2402.) VAS- ÉS FAIPARI SZÖVETKE­ZET felvételre keres targonca- vezetőt, valamint kőműves se­gédmunkást. Jelentkezés: Szol­nok, Ostor u. 1. sz. (H. 1084.) A KASSAI ÜTI ISKOLA ÓVO­DÁJÁBA 4 órás kertgondozót felveszünk. Jelentkezés a gond­nokságon. (2471.) SZUV SZOLNOKI SZÁMÍTÓKÖZ­PONTJA érettségizett, -illetve 8 általános iskolát végzett fiatal nőket alkalmaz két műszakos adatrögzítői munkakörben. 44 órás munkahét, műszakpótlék. Szakmai továbbtanulási lehető­séget biztosítunk. Jelentkezés: személyesen, Szolnok. Liget u. 36. a személyzeti előadónál. (H. 1086.) Állást keresek rádió-tv műsze­rész szakképzettséggel, gya­korlattal, hasonló szakmában, szolnoki lakással. „Szolnok ’80” jeligére a kiadóba. (2524.) A TÚRKEVEI VEGYESIPARI SZÖVETKEZET azonnali belé­péssel felvesz: képesítéssel ren­delkező ipari- árkalkulátort, vasipari gyakorlattal jelentke­zők előnyben. Legalább 3 éves szakmai gyakorlattal rendelke­zők jelentkezését várjuk. Jelent­kezni lehet a szövetkezet köz­ponti telephelyén: Túrkeve, Má­jus 1. út »13. (H. 1018.) Közgazdasági egyetemet vagy számviteli főiskolát végzett dol­gozót több éves gyakorlattal középszintű ipari vállalat kö­zépvezetői munkakörbe alkal­maz. Jelentkezéseket: „Májusi” jeligére a Magyar Hirdető szol­noki címére kérjük leadni. (H. 1085.) A FŰRÉSZ-, LEMEZ- ÉS HOR­DÓIPARI VÁLLALAT SZOLNO­KI FŰRÉSZ ÜZEME felvételre keres erdészeti vagy faipari technikust. Szolgálati lakást biztosítani nem tudunk. Jelent­kezni lehet: Szolnok, Vörös Hadsereg u. 23. (H. 1138.) a szolnoki Állami gazda­ság felvételt hirdet főkönyvelői munkakör betöltésére. Feltétel: számviteli főiskola mezőgazdasá­gi tagozat, 3 éves gyakorlat vagy mérlegképes könyvelő. 5 éves gyakorlat. Jelentkezés rész­letes önéletrajzzal, írásban vagy személyesen a közgazdasági igazgatóhelyet'esnél, Szolnok, Szigligeti u. 2. (H. 1112.) A VETŐMAG VÁLLALAT 1. sz. ÜZEME, SZOLNOK, PANEL U. 5. vállalati autóbuszára „D” ka­tegóriájú vezetői engedéllyel rendelkező dolgozót alkalmaz azonnali belépéssel, két műsza­kos munkarendre. Feladata az üzem dolgozóinak szállítása Szolnok központjából Panel úti üzemébe. Az üzem dolgozóinak szállítása saját autóbusszal töf- ténik, reggel 7 órakor a Pelikán Szálló parkolójából. Jelentkezés az üzem bérelszámolójánál. (H. 1104.) A gyapjüforgalmi válla­lat, SZOLNOK MEGYEI KI­RENDELTSÉGE, SZOLNOK, TÁNCSICS M. U. 1. felvásárló munkakörbe érettségivel ren­delkező fiatal férfi munkaerőt vesz fel. (H. 1124.) A FÉMFELDOLGOZÓ IPARI SZÖVETKEZET MEZÖTÜRI GYÁREGYSÉGE, darabbéres munkakörbe felvesz lakatos, he­gesztő szakmunkásokat. (2547.) A SZOLNOK MEGYEI SZOL- TISZ SZOLGÁLTATÓ TERME­LŐ IPARI SZÖVETKEZET, az alábbi munkakörökben felvételt hirdet: lakatos, hegesztő, autó­szerelő, őrportá£c gépíró nyom­darészléghez. Jelentkezni lehet: Szolnok, II. sz. Irodaház, Réka- si úti telep, Tánczos Tibor üzemegységvezetőnél. Nem fi­zikai munkakörben: könyvelő, gépírni tudó előnyben. Jelent­kezni lehet: Szolnok, Várkonyi tér 20. Borsányi Jánosné sze­mélyzeti vezetőnél. (H. 1123.) Konyhamunkához értő női dol­gozót alkalmazunk Szolnokon. „Szezon” jeligére a kiadóba. (2590.) A CUKORTERMELÉSI KUTATÓ INTÉZET MARTFŰI KÍSÉRLETI TELEPÉN betöltendő műszaki­gazdasági ügyintézői munkakör­re felvételt hirdet. Könyvelői szakképesítéssel rendelkezők a telepvezetőnél jelentkezzének. (2507.) Hirdetmények KISKERTTULAJDONOSOK FIGYELEM! Itt a tavaszi kerti munkák ideje. Ezek közül is az egyik legfontosabb a gyümölcsfák metszése. Vállalatunk foglalkozik a Hegedűs—Dr. Gulyás „ÖSZIBARACKFÁK GYÓGYMETSZÉSE” c. szabadalom kiskerttulajdo­nosok körében való terjesz­tésével. A szabadalom hasznosítási jogának és a módszert ismer­tető ileírásnak ellenértéké: 300,— Ft. Megrendelhető a következő címen: LICENCIA Találmá­nyokat Értékesítő Vállalat, 1051 Budapest, V. Bajcsy- Zsilinszky út .16. LICENCIA. (2602.) * * * Felhívjuk a -vállalatok, szövetkezetek, költségvetési szervek vezetőinek és szám­viteli területén dolgozóinak figyelmét, hogy a Pénzügy­minisztérium Továbbképző Intézete az 1980(81 tanévre előkészítő oktatást szervez: — okleveles könyvvizsgálói. — mérlegképes könyvelői (ipari, mezőgazdasági, keres­kedelmi szakon), — felsőfo­kú költségvetési, — képesített könyvelői ' (csak költségveté­si szakon). — képesített ár­szakértői szakon. A jelentke­zés részletes ‘feltételeit -a Pénzügyi Közlöny 1980. feb­ruár 19., 2. száma tartal­mazza. Jelentkezési határidő: 1980. május 15. Jelentkezési lap alnyomtat- ványboltokban vásárolható, melyet kitöltve a megyei ta­nács vb pénzügyi osztályá­hoz Csornán Mihály megye­felelős részére kell eljuttat­ni. (2338.) * * * Értesítjük Szolnok megye lakosságát, hogy a Pénz­ügyminisztérium rendelke­zése értelmében a Szol­nok megyei Kisiparosok és Kiskereskedők adólajstromát közszemlére kifüggesztettük 1980. április 8-tól április 23- ig. Az adólajstromok megte­kinthetők az adóközösségek­nél, KlOSZ-szervezeteknél, községi-yárosi tanácsok adó­csoportjainál 'hivatalos idő­ben. Az adómcgállapítás ellen észrevételt ,'tehet az adókö­zösségek felszólamlási bizott­ságához 1980. április 30-ig. Az adóközösségek titkárságai, (2559.) Szövetkezetünk rövid ha­táridővel vállal: — érintés­védelem szabványossági fe­lülvizsgálatot, — villamos fogyasztói 'berendezések fe­lülvizsgálatát, — villámvé­delem felülvizsgálatát. Megrendeléseket: iFa- és Építőipari KSz./Gyoma. Kos­suth u. 61—63,:szám alá kér­jük. (2458.) A túrkevei Afész értesíti a Túrkeve, Mezőtúr, Kisúj­szállás, Törökszentmiklós, Kuncsorba. Kétpó, Kengyel juhtenyésztőit, hogy a gyap­jú felvásárlása 1980. április 9-én, 25-én, május 16-án, 30- án és június 13-án lesz Túr- kevén a vásártéri malomban, fenti napokon 8—17 óráig. (2541.) A Mezőtúri ÁFÉSZ pályázatot hirdet főkönyvelői munkakör betöltésére Feltételek: KÖZÉPFOKÚ VÉGZETTSÉG, MÉRLEGKÉPES OKLEVÉL ÉS NAGY SZÁMVITELI GYAKORLAT. A vidékieknek nyújtandó kedvezményeket személyesen beszéljük meg. Jelentkezés: Rákóczi út 1. szám alatt. (2577.) KÉSZÜLJÖN MÁR MOST A KIRÁNDULÁSRA! Sátrak, kempingágyak- székek, asztalok, hálózsákok, napernyők, gumimatracok és egyéb kempingcikkek nagy választéka a 72. sz. Kultúrclkk Áruház sport osztályán Szolnok, Ság vári krt. 45 a. ÁPRILIS 8-TÓL — MÁJUS 3-IG 500— FT FELETTI VÁSÁRLÁS ESETÉN 30,------- 500,— FT ÉRTÉKŰ AJÁNDÉKUTALVÁNYT NYERHET. P RÓBÁLJA KI SZERENCSÉJÉT. ÖN IS NYERHET! SZAKTANÁCSADÁS. ELŐRENDELÉST FELVESZÜNK. (2622.)

Next

/
Thumbnails
Contents