Szolnok Megyei Néplap, 1980. április (31. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-04 / 80. szám
16 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. április 4. SZOLNOK MEGYEI 1980. ÁPRILIS 4., PÉNTEK A FELSZABADULÁS ÜNNEPE A Nap kél: 5.17 —, nyugszik: 18.18 órakor. A Hold leél: 22.07 —, nyugszik: 7.25 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: felhőátvonulások, többfelé záporral, később hózáporral, helyenként hóval. Erős, időnként viharos északi, északkeleti szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 4—9 fok között. Lukinich Imre Száz évvel ezelőtt, 1880. április 4-én született és 30 esztendeje, 1950 májusában halt meg Lukinich Imre történetíró, akadémikus. Egyetemi tanulmányait Kolozsvárott végezte, majd előbb erdélyi városokban, 1912-től pedig Budapesten tanított. 1918- tól pozsonyi egyetemi tanár volt; 1923-ban az Országos Levéltár munkatársa, majd a következő esztendőtől az Országos Széchényi Könyvtár igazgatója. 1929-től a budapesti egyetemen nyilvános rendes tanárként oktatott. Közben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává, s 1931-től az Akadémia rendes tagja lett. Sokoldalú kutatómunkát végzett; a többi között szerkesztette az 1926-ban napvilágot látott Mohácsi Emlékkönyvet és a Nagyenyedi Albumot, A szatmári béke története és okirattára című kiadványt, a Rá- kóczi-emlékkönyvet. majd 1940- ben a Mátyás király emlékkönyvet. Pozitivista módszerü történeti kutatásai forrásérté- kűek. Különösen Erdély története, a Rákóczi-korszak és a magyar—lengyel kapcsolatot^ kérdései foglalkoztatták. 1930- ban jelentette meg Magyár történelem életrajzokban című művét. BuMsbüfé az üzemben A Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalat mezőtúri igazgatósága szerdán autós büfét adott át Túrkevén az AFIT ebédlőjében. A kibővített büfé hentesárukból, tejtermékekből és süteményekből bő választékról gondoskodik az AFIT ezerkétszáz munkásának. Nagy tetszést aratott, hogy az átadáskor vásárlással egybekötött süteménybemutatót rendeztek. Az AFIT üzemi konyháját is átvette április 1-től a vendéglátó vállalat. Sport is muzsika: fél nyolctól Ma estétől megváltozik a szolnoki stúdió vasárnapi sportadásainak kezdésideje. Az órák előreigazítása miatt — mint ismeretes — később kezdődnek a labdarúgómérkőzések, és a nyári hónapokban általában félnyolc uitán fejeződnek be. Ehhez igazodva — a mai naptól — a vasárnap délutáni adások 19 óra 30 perckor kezdődnek és 20 órakor fejeződnek be a 222 méteres középhullámon. A szolnoki rádiósok igyekeznék a rendelkezésükre álló igen rövid idő alatt is megszerezni a fontosabb sporthíreket, s csakúgy, mint eddig — minden más hírközlő szervet megelőzve — ismertetik majd a totó eredményeket. Az információk, tudósítások beérkezéseinek „szünetében” a Rádió legújabb könnyűzenei felvételeit hallhatják a sport barátai és mind azok. akik kisujjnyira a Petőfi skálajelzésétől megkeresik a szolnoki adót. A 222 m-es középhullám adásideje — az előzőektől eltekintve — változatlan. Hétköznapokon — szombat kivételével — 17 órakor, szombaton, vasárnap és ünnepnapokon réggé 9 órakor kezdődik a műsor. Túrkevén Domborművel avattak Tegnap délelőtt avatták fel Túrkevén a városi sport- csarnokban Lajos József szobrászművész bronz domborművét. A városi sportcsarnok építésénél végzett társadalmi munkáért kiosztott em- lélkplakettek 80 centiméteres átmérőjű felnagyított másolatát, Herczegh Klára tanácselnökhelyettes leplezte le. Az ünnepségen közreműködött a szakközépiskola fúvós zenekara. Az idő vasfoga <TZ) Éjszaka is lehet „pecázni” Horgászrend a Tisza II. víztározó területén A Tisza IL víztározó környékén az elmúlt években megháromszorozódott a turistaforgalom. A kempingezők többsége napozni, (kirándulni ijött a 'vadregényes vidékre, de (ezrekre becsülhető a horgászok száma is. Éppen ezért a MOHOSZ Szolnak megyei Intéző Bizottságának Tisza II. szak- bizottsága szabályozta a víztározó horgászrendjét. A kiírás értelmében a tározó többi területéhez hasonlóan ettől az évtől Tiszafüred környékén is engedélyezik az éjszakai horgászást. A tóra nem elég a horgászegyesületi, tagsági igazolvány, valamint az érvényes állami horgászjegy. hanem vásárolni kell még hozzájuk úgynevezett területi jegyet is. (A területi jegy akkor is szükséges, ha a vendég csak egyetlen napig kíván horgászni a tóban.) Ezt a jegyet a Szolnok megyei oldalon a tiszafüredi, az abádszalóki. a tiszaderzsi és a tiszaszőllősi horgászegye- sületéknél lehet beszerezni. Tiszafüreden az MHD gyáregységében és az IBUSZ-ki- rendeltségen. Abádszalókon pedig az éttereimben is lehet területi jegyet váltani. (Áprilistól a külföldi állampolgárok számára is.) Az intézőbizottság a vízügyi szervekkel együtt egy régi panaszt orvosolt. A turisták részére a hevesi oldalon tizenkét, a Szolnok megyei részen pedig hét gépko- csi-parkírozóhelyet és csónakkikötőt jelöltek ki. öt évvel ezelőtt a tó egész területén ötvenegy felderített szabálysértés követtek el a horgászok, ez a szám tavaly már 196-ra emelkedett. Továbbra is érvényes a tóra a mennyiségi korlátozás: egy horgász egyetlen napon legfeljebb három nemes halat (ponty, süllő stb.) foghat, illetve keszegfélékből (keszeg, amúr, törpeharcsa stb.) öt kilogramm a napi zsákmány felső határa. Érdekes visszatekintés: tavaly ponty akadt legtöbbször a horogra, a kecsege viszont ..fehér hollónak” bizonyult. A szigorításhoz tartozik az az előírás, amely értelmében az idei évtől horgászati alapismeretekkel is rendelkezniük kell a halak szerelmeseinek. Az ailapismeretek számonkérése a területileg illetékes horgászegyesületek feladata. A vizsga letételét a horgászigazolványba pecséttel igazolják. Pedagógus kórusok találkozója Tiszaroff belterületén két éles útkanyarulat átvágását, cgye- nesítését kezdte el -a KPM. A munkát előreláthatólag szeptemberre fejezik be Ma és holnap rendezik meg Szolnokon immár harmadik alkalommal az Alföld pedagógus kórusainak találkozóját. A hangverseny nyitányaként ma délelőtt a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban kórusparlamen- tel tartanak, amelyen a részvevők Fasang Árpád zeneszerző vezetésével az énekkarok művészeti és belső nevelési munkájáról tanácskoznak. Délután a kórusok megkoszorúzzák a szovjet hősi emlékművet. majd ugyancsak a művelődési központban bemutatják műsoraikat. Nyolc együttes — a törökszentmiklósi Liszt Ferenc kórus, a kunszentmártoni Pedagógus kaimarakorus. a szolnoki Kodály kórus, a hajdúszobosz- lói városi és pedagógus énekkar, a Békés megyei Pedagógus női kar. a kisvárdai pedagógus vegyeskar. a debreceni pedagógus női kar és a kecskeméti pedagógus énekkar lép pódiumra. Korszerű tanműhely Az év derekára elkészül Szolnokon, a Megyei Tanács Építési és Szerelőipari Vállalata központi telepén, a Landler Jenő úton az a korszerű tanműhely, amely 50— 60 szakmát tanuló fiatalnak biztosít jó körülményeket..A tanműhelyt korszerű berendezésekkel szerelik fel. Rádiós hetek Ma: két műsor a Petűlin Ma két Szolnok megyei vonatkozású műsorral folytatódik a megyei rádiós hetek programsorozata. Előoi a „szolnoki üvegpalota” címmel 12 óra 25 perces kezdettel Varsányi Gyula félórás riportja számol be a megyei művelődési központ egy napjáról, majd 20 óra 33 perckor kezdődik az „Iránytű” című szórakoztató magazin, amelynek, jelentős részét Szolnok megyei témájú „mozaikok” adják. Mindkét műsort a Petőfi rádió sugározza. Rendűrségi felhívás Március 29-én este 8 óra 20 perc körül (a 4-es számú főútvonalon, a szajoli Pety- tyes vendéglő előtti útszakaszon, ismeretlen rendszámú személygépkocsi elütötte Hegedűs Csaba 17 éves szajoli gyalogost, aki súlyos Sérülést szenvedett. Az ismeretlen gépkocsi a 'baleset színhelyéről megállás nélkül továbbhaladt Törökszcntmiklós irányába. A rendőrség kéri mindazokat. akik látták a balesetet, Eltűnt a rozsdás kerítés Ha nem is meglepetésszerűen történt, minden esetre örömet szerzett a csépai gyerekeknek és óvónőknek egyaránt, hogy eltűnt az óvodát és udvarát körülfogó rozsdás drótkerítés. Üj vaskerítés fogadta az érkezőket, melyet társadalmi munkában a KÖTIV1ZIG Győzelem és a BVM kunszentmártoni gyárának Gagarin Szocialista Brigádja készített el a szülők segítségével. vagy a jelzett időben a helyszín közelében jártak, jelentkezzenek tanúkihallgatásra a legközelebbi rendőri- szervnél vagy Szolnokon, a Tiszaligetbcn, a Közlekedési Alosztályon. Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság PAM PAM pamuttextil gyűjtés Szolnok megyei telepeinken JÁSZAPÁTIBAN JÁSZBERÉNYBEN KARCAGON KISÚJSZÁLLÁSON KUNHEGYESEN MEZŐTÚRON TÚRKEVÉN SZOLNOKON TÖRÖKSZENTMIKLÓSON TISZAFÜREDEN KUNSZENTMÁRTONBAN Várják a húsvéti nagytakarításból kikerülő textilhulladékot, tartunk. Próbálja meg szerencséjét! 20 Ft értékű textilhulladék átadása után nyerhet. ezért április 5-én is nyitva (2587.) ■ SZOMBATON délután fél 6'-kor a televízió első programjában Kevi emberek címmel mutatnak be dokumentumműsort. Hétfőn — szintén a tv 1-es műsorán — a túrkevei származású Korda Sándor Lady Hamilton című filmjét vetítik. © SZÜLŐK az iskoláért. A szolnoki Vásárhelyi Pál Köz- gazdasági és Postaforgalmi Szakközépiskola bailatonfeny- vesi üdülőjét felújítják. A korszerűsítés tervét, a Szolnok megyei Tanács Tervező Irodája társadalmi munkában készítette el, a tatarozás jelentős részét a diákok szülei vállalták társadalmi munkában. ■ JÁSZÁROKSZÁLLÁSON, a nagyközségi könyvtárban befejezték a fonotékához szükséges erősítőberendezések összeszerelését. A nagy hozzáértést igénylő munkát a Hűtőgépgyár szocialista brigádjai végzik társadalmi munkában. © TISZÁIG ÁRON. T.szaörsön és Nagyivánban 45 fiatal ért a felnőttkor küszöbére. A három társközség 18 éves állampolgárait tegnap a tiszaörsi tanácsházán Kocsis Mihály vb-elnök köszöntötte. majd az úttörők és a KlSZ-ltaigck ajándék- műsorral kedveskedtek nekik. H TEGNAP Jászki.seren a MÁV Építő-Gépjavító Üzem szocialista brigádjai. MSZBT- tagcsoportja. a velük kapcsolatot tartó honvédségi alakulat képviselői és a helyi általános iskola Lenin rajának tagjai rendbehozták, majd megkoszorúzták a szovjet katonák sírját. © HÁLASTAFÉTÁVAL köszöntötte felszabadulásunk 35. évfordulóját az alattyáni 726-o> számú PerőEi Sándor úttörőcsapat. Szerdán délben 200 úttörő és kisdobos futott az évforduló tiszteié- téré 2 ezer métert. ■ SZOLNOK ZALÁBAN. A kilencedik országos kamaratánc fesztiválon részt vesz a Jászsági Népi Együttes is. Április 5—7 között ők képviselik megyénket Zalaegerszegen. © TEGNAP délután az ünnepi nagygyűlésen adta át a Tiszaiföldvár Nagyközségért kitüntetést Csúfos Imréné. a nagyközség' ‘anács elnöke Busi Gyulti és Kovács Tivadar .tiszafö'ldvári lakosoknak, akik a nagyközség fejlődése érdekében huzamosabb időn át fejtettek ki kimagasló tevékenysége'.. S/OUXM MICTtl A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága es a Szolnok megyei Tanács lapja Kii szerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093. 12-320, 12-069. 11-932 Telex: 23 337 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. PL: 105. Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a hírlapkézbesílö postahivataloknál, a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok. Vörös Csillag út 23. Felelős vezető: Gombkötő Béla