Szolnok Megyei Néplap, 1980. április (31. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-04 / 80. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. április 4. Tavasz van, gyönyörű! Süt a nap, melegszik az idő, egyre többen vágyódunk a szabadba. A szeszélyes áprilisi szél se gátolja, hogy az első teraszra rakott székekre telepedjenek a fiatalok, s napsütéses pádon élvezzék a tavaszt az idősebbek. Többet időzünk a virágárusok standja előtt, és többször visszük sétálni négylábú barátunkat is. Ki még télikabátban, ki már ballonban csodálja az idei szép évszak divatját a kirakatokban, a merészebb ifjú hanyatt veti magát, hasát süt- tetni — a szerelmespár a vízparton bújik össze. Es a gyerekek? A legkisebbek „saját” kocsijuk mellett már a játszótéren totyognak, a nagyobbak megkezdték izgalmas focimérkőzéseiket. Tavasz \ van, gyönyörű, szabadba vágyik, jobb kedvvel dolgozik az ember. Ébred, éled minden! — sj — Nagy Zsolt képriportja három VAZL-AT 1 Sah Dzsehán... mogul uralkodó kivételes ragaszkodással szerette kedvenc asszonyát. Mentáz-i Mahallt. Amikor az tizenharmadik magzatának világrahozatala- kor, de még fiatalon. 1631- ben meghalt, nagymogul valósággal búskomorságba esett, vígasztalhatatlan volt, és minden uralkodói feladatát elhanyagolta. Eltökélte, hogy olyan síremléket állíttat feledhetetlen asszonyának. amilyet még nem látott a világ. így született meg a Tádzs Mahall. amit a világ egyik legszebb, legtökéletesebb építményének tartanak. Az első gondolatom az volt: irigyelnem kell Koloh Andrást, mert járt Ágra városában, mert látta Tádzs Mahallt. — 1977 június elsejétől nyolc hónapot töltöttem Indiában. Én lelkesedtem, ha lehet ■ még sárgább lettem az irigységtől. — Reggel hatkor, amikor kiszálltunk a repülőgépből Delhiben, már negyven fok meleg volt — folytatja Koloh András. — Hoppá! — már nem is vagyok olyan sárga. — Az ottani borzasztó nagy ellentétek az első napon fel' tűntek. Gyönyörű paloták tövében rettentő szegény, szerencsétlen emberek éltek. Rossz volt látni. A hegyekbe utaztunk, Chandigar város közelébe (ez nagyon szép hely), ott volt a fúrás, ott dolgoztunk. Rengeteg volt a bogár, kígyó is akadt elég. — Mérges? — Mérges. Már egyáltalán nem irigyeltem a negyven esztendős olajbányászt. — És nagyvadak? — Tigris? — Meg elefánt. — Azok délen élnek. Mi a Himalája lábánál dolgoztunk. — Akkor itt nem .is volt olyan meleg? — Itt nem. Olyan negyven-negyvenöt fok. De a monszun idején nagyon nehezen viseltük a párás hőséget. Állandóan szakadt az eső, minden tele volt iszappal. Az eső akkora köveket hordott az útra, mint egy- egy személyautó. A ruhánk úgy átnedvesedett, hiába szári tgattuk. szellőztettük. - bepe- nészedett. De ki lehetett bírni. — Nem volt beteg? — Nem. Egészségügyi problémája egyikünknek sem volt. A klímát bírtuk olyan jól. mint az indiaiak. — És a munkát? — Azt jobban. — Milyen a keleti ember? — Nyugodt. Nincs az a rohanás. mint nálunk. Barátságosak és jóindulatúak voltak hozzánk. "Az indiai munkásokkal jól kijöttünk a fúráson. de azt a tempót, amit mi diktáltunk, ők nem bírták. — Az étel? — Az első hetekben indiai szakács főzött, de azon a kaján nem lehetett dolgozni: rizs, kecskehús, indiai fűszerek, mindent lelocsoltak valami sárga mártással?'hát az borzasztó volt. ök inkább vegetáriánus életet élnek. Aztán közülünk főzött valaki. az jó volt. Az alapanyagot be tudtuk szerezni. Elmentünk a hegyekbe, vettünk malacot, elkészítettük szilveszterre. — Mit látott Indiából? — Voltam Jaipurban. .Delhiben. Agrában. láttam a Tádzs Mahallt ... hát az gyönyörű. — És a többiek? A brigád többi magyar tagja? — Agrában öten voltunk. Befizettünk egy ottani utazási irodába, s azok elvittek egy körútra. De a többiek is szétnéztek. Főleg a fiatalab-' bak. — Miről álmodott Indiában? — Hogy majd hazajövök. — Honvágya volt? — Nem volt. Tudtam, hogy mit vállalok. És a mienk naEGY OLAJBÁNYÁSZ PORTRÉJÁHOZ gyón jó csapat volt, nem engedtük egymást elkenődni. — És mikor hazajött? Mi volt? — Elváltam. De erről ne beszéljünk! Keserű arcára nézek: szemében a Tádzs Mahall tiszteletreméltó komorságát vélem felfedezni. 2 — Hogyan lett olajbányász? — Endrődön laktunk. Nehéz gyermekkorom volt, édesapám meghalt a háborúban. többen voltunk testvérek. Amint az iskolát elhagytam, már tizennégy évesen dolgozni kellett, mennem az állami gazdaságba. 1958- ban volt Endrődön egy fúrás. falubeli ember volt a fú- rómester. Megkerestem: van felvétel ? — Volt? — Nem. És nem is fogadtak túl barátságosan. Akkor még nagyon nehéz volt ide bejutni. — Aztán? — Eltelt néhány hét, lett hely. Felvettek. Az olajosoknál már kezdetben majdnem a dupláját kerestem annak, amit az állami gazdaságban kaptam. Itt maradtam, mentem a többivel. Azóta mindig fúróberendezéseknél vagyok. Sokfelé dolgoztam. Orosházán, Hajdúszoboszlón. Algyőn ... Ahol csak kutatások vannak. — Sok kutat fúrt? — Sokat. Nem tudom mennyit. A vállalathoz segédmunkásként kerültem, itt lettem szakmunkás, itt végeztem el a technikumot.—- Most főfúrómester itt Öcsöd határában. — Igen. Ez a Martfű—3. számú fúrás, a legnehezebb az összes eddigi közül. — Miért? — Belefúrtunk egy nagynyomású gázrétegbe, kitörés ugyan nem lett, de azóta azzal küszködünk, hogy tovább tudjuk a kutat mélyíteni. — Volt már gázkitörésen? — Voltam. 1955 óta benne vagyok a kitörésvédelmi csoportban. Sok kitörés’ elfojtásában dolgoztam. Szoboszlón is. mikor elsüllyedt á berendezés. De az összes közül Zsana volt a legveszélyesebb. — Ott volt Zsanán? — Igen. — Azbesztruhábap? — Igen. De meleg volt, a fene egye meg! — Maga is bement a tűzbe? — Persze. Mi végeztük a kútfej szerelését. Először mentettük a berendezést, kihúzogattuk az izzó vasakat, mert. azoktól újra belobbant a kút. Amikor lelőtték a kútfejet és eloltották a tüzet a gázturbinával, mi szereltünk a kútra új kitörésgátlót. — Vízfüggönyben dolgoztak? — Igen. Alig bírtunk a tűzben néhány másodpercig, rohantunk kifelé, már locsoltak is. Kemény meló volt. — Én a televízió előtt izgultam magukért. Félelmetes volt az a küzdelem. Belülről is? — Igen. És alapbsan megpróbálta az embert. Akkor nagyon hideg volt: ha eljöttünk a tűztől, majdnem megfagytunk, ha közel mentünk a tűzhöz, csaknem megsültünk. — Milyen emberek vannak egy ilyen brigádban? — Mint én. — Kipróbáltak. — Ez a brigád sokat elviselt. Van olyan ember, aki már majdnem süket. Érthető: a gázkitörésnél iszonyú sívítás van. A munka egy összeszokottságot igényel, jelekből kell értenünk egymást, mert beszélni nem lehet. 3 — Irakban mikor dolgozott? :— 1978-ban. öt hónapig. — Szétnézett egy kicsit itt is? — Egy kicsit. Láttam Ba-- bilont, az Édenkertet. ahol a Tigris és az Eufrátesz összeomlik. Fürödtem a Razzazah nevű tóban, amelynek sós vize van. Jártam Ur városában. Mennyi ismerősen csengő név! Az áldott földűnek nevezett Mezopotámia (Folyamköz) vidéke, ahol a civilizáció alapját a sumérok vetették meg a mai Bagdadtól délre, és már az időszámítás előtti negyedik évezred folyamán fejlett földművelést, ipart és kereskedelmet hoztak létre. Lecsapolták a két folyó vidékének mocsarait, öntözőműveket építettek. A következő évezredben már megszülettek az első sumer városállamok, így Ur városa is. Aztán az akkádok jöttek és teremtettek egységes államot. később jöttek az amorita törzsek, Hammurabi egyesítette egész Mezopotámiát és létrehozta az Óbabiloni Birodalmat. Aztán következtek az asszírok ... És így tovább. A történelem- könyvekből mindez bizonyára mindenkinek ismerős, és rögtön eszébe ötlik, mint most nekem, amikor Koloh András beszámolóját hallgatom. Olyan kultúráról mesél ő. amelynek egész civilizációnk sokat köszönhet. Tisztelet parancsoló vidék. — A többiek is szétri iztek Irakban? — Nem mindenki. De a fiatalabbak igen. őket érdekelte. És erejük is maradt rá. Mert a munka az igen nehéz volt. — A meleg? — Az még kibírható lett vo'na: olyan ötven-ötvenöt fok volt. Nem volt rosszabb, mint a monszun Indiában. Én jól viseltem. — Nem volt beteg? — Nem. Még csak nem is szédültem. A fejem sem fájt. — És a táj? — Az nem volt olyan szép. mint az indiai. — Sivatag . . — Ilyen sárga homoksivatag? — Nem. Sós. szürke föle’ néhol köves. És mocsár is. — Könyvekből, filmből ismerjük a porviharokat. — Voltak. Amikor még naponta bejártunk a közeli városba, elkapott egy ilyen porvihar: azt sem tudtuk, merre megyünk. — Naponta bejártak? — Eleinte. Korán. keltünk. sütöttünk néhány tojást. reggel hatkor már indultunk munkába. Egyikünk otthon maradt főzni, mert áz élelmünkről is magunk gondoskodtunk. Délatán négyig dolgoztunk, sóztuk az iszapot, csípett, nagyon rossz volt. Bérelt autóval vagy busszal bementünk a városba: egész nap nem folyt ösz- sze annyi víz. hogy le tudtunk volna fürödni. Nem volt ugyan mindennapos az ilyen probléma, de előfordult. — És később? — Később sokkal jobb volt. Azért volt nehéz eleinte, mert mi szereltük fel a tábort és a kutat, amikor odaérkeztünk. még semmi sem volt. Akkor hozták a kamionok a berendezéseket. Rengeteg bajunk volt. — Milyen a magyar olajbányászok híre? — Nagyon jó. Azon az olaj mezőn, ahol mi is fúrtunk. fúrtak még az olaszok és a franciák is — az utóbbiak a világ legmodernebb felszerelésével. De minket még azok sem köröztek le. Mondták is az irakiak, hogv kíváncsiak lennének. mit tudnánk mi produkálni a franciák szuperberendezésével? Körmendi Lajos
