Szolnok Megyei Néplap, 1980. március (31. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-07 / 56. szám

1960. március 7. SZOLNOK MEGYE! NÉPLAP KÚTELKI HOLTÁGON (Kép és szöveg: Temesközy Ferenc) kanyarulat belső olda­lán. a parttól a víz­középig még tartja magát a jég, csipkésre vékonyodott széle alá menekülnek a csípős böjti szél kergette vízfodrok. A sügér, csuka reményében fagyoskodó horgász hunyorog a március ele­ji verőfényben. Kezei a pufaj- kazsebben, nem kell a botokért nyulkálni, nincs kapás. Korán érkezett vadkacsák versenyt zörgetik a széllel a túlparti ná­dast, a kócsagok még sehol. Ta­lán úton, légi úton valahol. Az oltalmukra egy éve ilyenkor ki­helyezett tábla — tájvédelmi körzet, óvjuk a természet érté­keit — vakítóan fehérük a gát­oldalban. Egy télre kint felej­tett ladikot rabláncon cibál a vaduló szél, körülötte reped a jég, apró darabjain szilánkokra fröccsen a napfény. A laditc oldalánál elő-elővillanó víztü­körben gyorsjárású gomolyfel- hők lesegetik: hogy megfiata­lodtak ősz óta. A horgas? fázó­san mozdul, újabb csali, ap­rócska hal kerül a horogra: apád-anyád idejöjjön... Akkor délelőtt nem jöttek oda. A hor­gászszerencse is, a tavasz is vá­rat még magára a Ismét az ideiglenes negyedszázadról VISSZATÉRVE CIKKEINKRE Ideiglenes negyedszázad, avagy mire fáj a fogtech­nikusok foga? — címmel 1978. május 14-én foglalkoz­tunk ,a Fogtechnikai Vállalat 'szolnoki laboratóriuma dolgozóinak helyzetével. Megírtuk, hogy az egészségügyi felügyeleti szervek, illetve a szakszervezet illetékesei rossz munkakörülmények miatt \már régen bezárathat­ták volna a laboratóriumot, de nem tették, mert — a létszámban jóval kisebb jászberényi laboratóriummal együtt — a megye fogászati ellátásában nélkülözhetetlen. A szolnoki laboratórium 1952-ben „ideiglenesen” ke­rült az Aradi utcába, egy régi kocsma helyébe. A Kö- zületeket Elhelyező Bizottság vezetője alkkor azt mondta: „Három hónapig meglesz­nek itt”. A három hónapból lassan három, évtized lesz. A dolgozók létszáma azóta há­romszorosára növekedett, a munkaterület ugyanakkora maradt. A vállalat létreho­zásakor igen csekély volt a biztosítottak száma, ők is csupán a hatodik hiányzó fog után igényelhettek ked­vezményes fogászati ellátásit. Időközben a technika is fej­lődött, de a vállalat hely hiányában nem tud korsze­rű gépeket beállítani. — Ugyanezért tanulókat, sem tud foglalkoztatni. Űjafab ideiglenes megoldás kellene — vetettük fel két évvel ezelőtt, — ha a régi késik. Most már végre előrelé­pésről adhatunk számot — bár továbbra is ideiglenes jellegűrőL Dr. Bemáth Zol­tán, a Fogtechnikai Válla­lat vezetője azt mondta er­ről: — Az ország 42 fogászati laboratóriuma között elhe­lyezés tekintetében a szolno­ki az utolsó helyen van. — Olyan zsúfolt, hogy csak két műszakban és nagy erőfe­szítések árán tudjuk bizto­sítani a korszerű . fogászat ipari hátterét, amely okvet­lenül szükséges. A személyi feltételek nagyjából megvan­nak ugyan a jó munkához, de az előrelépés nemcsak ennek, hanem az alapterület bővítésének, és az új gépek beszerzésének kérdése is. Arra a kérdésünkre, hogy milyen megoldást lát a je­lenlegi helyzetben, a követ­kezőket válaszolta az igaz­gató: — A városi tanács a Zrí­nyi utcában vállalatunk költ­ségére kisajátított egy há­romszintes épületet. A szol­noki fogtechnikai laborató­rium alapterülete ezáltal 150 négyzetméterről 450-re nö­vekszik. Az átalakítás után egy műszakban dolgozhatnak a technikusok. Ez is javítja a minőséget, mert például este, mesterséges fénynél ne­héz a megfelelő fogszínt ki­választani. Az alapterület növelése azonban nem minden. A gép­parkot fel lehetne újítani, kiegészíteni, ezáltal alkal­massá tenni a laboratóriu­mot olyan technológiák ki­alakítására, melyeket a szom­széd megyékben már alkal­maznak. Ami távlati elképzelésein­ket illeti: a városi tanács a gyógyszertári központ szom­szédságában kijelölt szá­munkra egy közművesített területet. Az oda tervezen­dő laboratórium (napi áron számolva) 30 millió forintba kerülne, ezért építésére — akkor is csak állami támo­gatással — csak a VII. öt­éves tervben kerülhetne sor. Ezért kell most figyelmün­ket az ideiglenes, mintegy tíz évr«> szóló megoldásra fordítanunk. Szeretnénk elérni, hogy olyan munkákat is helyben végezzenek, melyeket most Budapestre vagy Miskolcra kell küldeni, és emiatt nyolc­tíz nappal nő a várakozási idő. Tisztában vagyunk ve­le, hogy nem akármilyen szolgáltatásról van szó, ha­nem olyanról, ami az embe­rek jó kilencven százalékát érinti. Simon Béla OL VASÓK— OL VASMÁNYOK II könyvtár szerves része a társadalomnak Idestova egy esztendeje, hogy Szolnok megye Taná­csa az 1976-os közművelő­dési törvény megyei végre­hajtását tárgyalta. Egyebek között elhangzott a követ­kező lakonikus megállapítás: „A könyvtári hálózat tartal­mi munkáját a nehéz felté­telek mellett is sikerült fej­leszteni.” A tömör mondat hátterében tények, adatok, olvasók és elolvasott köny­vek, megújult és megrogy- gyanó épületek, betöltött és betöltetlen könyvtárosi stá­tuszok, sikeres, biztató vagy kudarcot vallott próbálkozá­sok sorakoznak. Az adatok tükrében A Szolnok megye könyv­tárügyének elmúlt idő­szakát jellemző adatok való­ban fejlődésről! tanúskodnak. A megye lakosságának mint­egy negyede könyvtári tag, az általuk kölcsönzött köte­tek száma tavaly meghalad­ta a hárommilliót. Az elmúlt években lezaj­lott jelentős társadalmi át- rétegződés némiképp tükrö­ződik az olvasók foglalkozás szerinti megoszlásában is — munkás a tanácsi könyvtári hálózatban az olvasók mint­egy 18 százaléka, s további több ezer munkásolvasóval lőhet szafnedni a megyei szakszervezeti könyvtárháló- zat több mint 20 ezer ol­vasója közül is. Kiegészítő adat: megyénkben az ösz- szes foglalkoztatottak 41,1 százaléka dolgozik az ipar­ban. A könyvtárak olvasótábo­rának gyarapodása nem pusztán mennyiségi növeke­dést jelent, de egyszersmind a könyvtárhasználat színvo­nalának, minőségének emel­kedését is. Hiszen a megye könyvesházai évről évre mind több, korszerűbb is­mereteket hordozó olvasniva­lót, szép-, szak- és tudomá­nyos irodalmat kínálnak az egyre arányosabban emelke­dő, állomány-gyarapításra szánt összegek jóvoltából. Sőt az elmúlt négy-öt évben több könyvtár a könyvek, folyóiratok mellett egyéb do­kumentumokból — főleg hanglemezekből — álló kü­lön, gyűj töményeket is létreho­zott. Csak egyetlen kiraga­dott, idevágó adatot: 1978- ban néhány híján, ötezer da­rab hanglemezt vásároltak könyv táraink! Nen ritka az olyan kisközségi könyvtár sem, amelynek néhány száz hanglemezből álló, klasszi­kus zeneműveket tartalmazó különgyűjteménye van. E becses kulturális kincseket tartalmazó kis gyűjtemények jelentős hatásfokkal segítik — egyebek mellett — az is­kolai ének-zene oktatást, művészeti nevelést is. A könyvi árakban fölhal­mozott. kulturális tőke haté­kony „forgatásához” termé­szetesen. kvalifikált szakem­berek kellenek. Noha tény, hogy Szolnok megyében nem vált még elihanyagolhatóvá a könyvtárosok fluktuációja, s nem kevés a szakképzetlen könyvtárosok száma sem; az elmúlt négy évben a szak­képzettek aránya 27 száza­lékkal nőtt a könyvtári há­lózatban. A körülmények szorításában A megyei könyvtárhálózat vitathatatlan eredményei a körülmények, a működési feltételek szorításában szü­lettek. A könyvtárosok, há­lózatszervezők, a fenntartó szervek képviselői olykor joggal érezhették munkáju­kat sziszifuszinak, bevégez- hetetlennek, céltalannak. — Mire valamelyik járás va­lamelyik csücskében szán­dék, jóakarat, közpénz — minden összejött, addigra ki­derült, hogy a másik telepü­lésen időközben Pató Pál úr házatájává vált a könyvtár. Példákat sorolhatunk: Tisza- derzsen a ’70-es évek elején rosszul építették fel a klubkönyvtárat — tönkre­ment,* Tisza inakén hónapo­kig zárva volt a könyvtár — nem volt, aki kinyissa, Csépán éveken át eltűrték a méltatlan körülményeket... Nemrég, március 1-én ké­szült egy hivatalos, szakem­berek által készített feljegy­zés, amely a megye legna­gyobb járása, a szolnoki já­rás községi könyvtárainak helyzetét vizsgálja a távlati fejlesztési tervek tükrében- (1970-ben a Művelődésügyi Minisztérium minden tanács­csal kidolgoztatja és köte­lezően előírta a könyvtárak távlati fejlesztési normáit.) Idézünk a dokumentumból: „Tiszaföldváron a könyvrak­tár megroggyanó fala több ezer kötet könyv, a hozzá­épített felnőtt kölcsönző fa­lának károsodása (omló, öreg vályogfal) pedig az olvasók testi épségét is veszélyezte­ti.” (A norma szerinti alap­területnél a meglévő 454 négyzetméterrel kevesebb.) Besenyszög: „ .. • a mennye­zetig polcozott könyvtár túl­zsúfolt, bővíteni kell.” (A kívánatos alaptenületből 222 négyzetméter „hiányzik”.) — Kengyelen mindössze 43 négyzetméter a könyvtár alapterülete; zsúfoltsága miatt alkalmatlan korszerű (vagy ahhoz közelítő) műkö­désre. A járásban a könyvtárak átlagos alapterületi alig ha­ladja ' meg az előírt (és a kívánatos) terület 50 száza­lékát, ezzel jóval alatta van a megyei átlagnak. Négyzetméterek dolgában — ami a legfontosabb „mér­tékegysége” könyvtári felté­teleknek — a tiszafüredi já­rás áll a legjobban. S pél­daképp érdemes erről a já­rásról is szót ejteni. Alig van olyan település a füredi járásban, ahol az elmúlt öt­nyolc évben — társadalmi és gazdasági szervek összefogá­sával, az adott pénz ügyes felhasználásával — ne bőví­tették, korszerűsítették vol­na a könyvtárat. A közel­múlt években — törvénysze­rűen — mutatkozott a ki- sebb-nagyabb beruházások, könyvtárbővítések hatása: elsősorban az olvasómozga­lomban. Hálózat-„sejtekbőr Sajátos és a munkahelyi közművelődésben pótolhatat­lan funkciót töltenek be a szakszervezeti könyvtárháló­zat önálló vagy letétként működő könyvtárak Hogy ez a több mint kétszáz kisebb- nagyabb „sejtből” álló könyv­tár, minden szűkös körül­mény és korlátozottság elle­nére milyen hatásfokkal mű­ködik, jól érzékelteti az alábbi összehasonlítás: a megyei .Verseghy könyvtár olvasóinak száma tavaly 8 ezer 813 volt, a szakszerve­zeti hálózat olvasótábora pe­dig több mint 20 ezer főből állt. A hálózat könyvtárait fenntartó szakszervezetek és üzemek jóvoltából jelentős összegeket fordíthattak ál­lománygyarapításra, az 1973- as 174 ezer forinthoz képest tavaly 719 ezer forint értékű könyvvel gyarapodott a könyvtárak állománya. — Mindamellett tény az is, hogy a letéti könyvtáriakat fenntartó üzemek némelyike „el-el£ele|j ti,” a központi könyvtár számlájára átutal­ni a kötelezően előírt1, dol­gozónkénti 8 forintot. A központi szakszervezeti könyvtár s a hozzá tartozó egységek függetlenített, tisz­teletdíjas és társadalmi munkás könyvtárosai jelen­tős munkát végeztek az el­múlt években az olvasás­propagandát szolgáló rendez­vények, akciók szervezésé­vel, lebonyolításával. A ki­ugró eredmények — két évben is első helyezés az „Olvasó munkásért” pályá­zaton, a „Kell a jó könyv!” pályázat sikere a megyében — is jelzik az olvasóvá ne­velés1 e formáinak hatékony­ságát. Szakmai körökben. — és főképp a munkások kö­zött — nagy visszhangot vál­tottak ki a szocialista bri­gádtagok számára megren­dezett olvasótáborok. A me­gyében lévő kis- és közép­üzemek (korábban a mun­kahelyi közművelődés „fe­hér foltjai” voltak) számára meghirdetett „Alkotó em­berért” elnevezésű pályázat eredményes lebonyolításáért ugyancsak sokat tették a szakszervezeti könyvtárak. Tűi a könyvtárak falain Az olvasás iránti érdeklő­dést felkeltő, a könyvtár fa­lain túllépő rendezvényekre — természetesen — a taná­csi könyvtárhálózat is nagy figyelmet fordított az elr múlt időszakban. A megye könyvtárosainak szakmai irányításával lebonyolított olvasótáborokban sok százan jártak — s vitték el a tá­borban szerzett élményeiket iskoláikba, munkahelyekre. Néhány Szolnok megyei szervezésű tábort jelentős szakmai érdeklődés kísért: a tiszafüredi könyvtár cigány- gyermekek számára rende­zett — immár hagyományos — olvasótábora fontos, . a résztvevők életmódjára ható eredményeket hozott, csak­úgy, mint a mezőtúriak mun­kás, szakmunkás résztvevők számára rendezett irodalom­központú táborai. Az ünnepi könyvhét, a költészet napja, a falusi, a mezőgazdasági, a műszaki könyvnapok, — megannyi alkalom a könyvtárak szá­mára az olvasótermek, köl­csönzők falainak jelképes kitágítására. A könyvtáro­sok rendszerint élnek is ezekkel a lehetőségekkel: év­ről évre 5 ezer fölött van azoknak a könyvtári ren­dezvényeknek a száma, ame­lyeknek középpontjában szer­zők, művek állnak. Könyvek az iskolában Az olvasóvá nevelés „alap- intézményei” az iskolai könyvtárak. A megyében 107 iskolai könyvtár van, ame­lyeknek. könyvállománya kö­zel félmillió kötet. Ez a kö­tetszám — egy tanulóra át­számítva — fölötte van, az országos átlagnak. Ugyan­akkor; az állománygyarapí­tásra szánt 545 ezer forint mélyen alátta marad. — A könyvtárhálózat működésé­nek egyenetlenségeit érzé­kelteti továbbá: az iskolák mindössze 49 százalékában van önálló könyvtárhelyiség, s közel 40 iskolában esetle­ges az állománygyarapítás, örvendetes viszont — mint, ahogy egy közelmúltban ké­szített felmérés megállapít­ja, — hogy néhány helyen a székhelyi és az iskolai könyvtárak együttműködésé­vel értek el jó eredménye­ket. * * * Eredményeket, sikerekét — de ellentmondásokat, egye­netlenségeket, konfliktusokat is mutat tehát a megye könyvtári kérképe. S ez tu­lajdonképpen így természe­tes. Egy könyvtár, egy könyvtárhálózat; tartalma és állapota is — mindenkor az életet tükrözi. Megnyugtatók és biztatóak is a magyar könyvtárügy klasszikusának, Szabó Ervinnek jó hatvan­öt esztendővel ezelőtt írott, ma is aktuális sorai: „A könyvtár szerves része a kör­nyező társadalomnak; a tár­sadalom egészét érintő vál­tozások nem hagyhatják érivltetlenüi a könyvtárat sem". Szabó János

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents