Szolnok Megyei Néplap, 1980. március (31. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-05 / 54. szám

1980. március 5. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Hogy a történelem, a múlt, — akár a távolabbi, akár a közelebbi — megidézésének mennyi formája lehetséges a képernyőn, hogy milyen ki­apadhatatlan forrása nem­csak a művészetnek, de egy­szerűen a gondolkodásnak, arra különösképp szemléletes példát adott műsoraival az elmúlt hét, amelyre szinte rányomta bélyegét: a törté­nelem. Milyen sokféleképpen is tudunk közeledni hozzá; pajkos képzelettel, csak ér­dekességeket szimatolva ben­ne — Napóleon és szerelmei — illemtudóan tisztelegve előtte — A párbaj, Sándor Iván tévéjátéka, s ami a leg­izgalmasabb, a tanulságok őszinte számbavételének igé­nyével (ezen belül is milyen különböző színek lehetsége­sek). Ez utóbbit mutatja a most induló, húsz részből álló Hat év történelem vagy egészen más természetű meg­közelítésben a kedd este su­gárzott dokumentumfilm, amely ugyan nem történelmi témájú volt, inkább gazdasá­gi tárgyú, a metró megszüle­tésének és megépülésének históriáját dolgozták fel az alkotók a Földalatti törté­netben. Látszólag egymástól távol állnak, mégis egy tőről fakadnak: világos, tiszta ké­pet nyújtanak olyan esemé­nyekről, illetve korszakok­ról, amelyek pontos ismere­te elengedhetetlen jelenkori önmagunk megítéléséhez. Ha jól meggondolom, gondolati­lag ebbe a sorba illeszthető Karinthy Ferenc Ezer év cí­mű drámájának tévéváltoza­ta is, amelynek középpontjá­ban egy olyan „esemény” ál­lott, egy ostoba gyermek­gyilkosság, amelynek gyöke­rei ugyancsak múltunkban, évezredes elmaradásunkban keresendő, s bár e mérhetet­len hátrányból az eltelt év­tizedekben sokat ledolgoz­tunk, itt-ott még a régi szem­lélet maradékai ma is fel­fel bukkannak. Földalatti történet A „történelemidéző” prog­ramok közül — nem is min­degyiket említettem beveze­tőmben — mindenképpen szeretném kiemelni a Sárdi Anna szerkesztette doku­mentumfilmet, amely a ma­ga nemében már csak azért is újszerű, mert anélkül, hogy valamiféle történelmi mezt öltött volna magára (mindvégig egy létesítmény életéről, az ezzel kapcsolatas feszültségekről és problé­mákról beszélt) mégis csak­úgy árasztotta magából a históriai levegőt. Egy alap­jában véve gazdasági feladat megoldása köré csoportosított dokumentumokban épp azok­ról az időkről adott képet, amelyek iránt oly eleven a mai nemzedékek érdeklődése. A metró történetének bemu­tatásában, a metró „körüljá­rásával” a társadalom-építés új korszakának valóságát si­került feltárnia — feszültsé­geivel, ellentmondásaival egyetemben. Nem a hagyo­mányos értelemben vett tör­ténelem-idézés volt, több an­nál: a valóság megidézése, gazdagon elmerülve a részle­tekben, s ugyanakkor meg­mutatva a vezérlő tendenciá­kat. Hat év történelem A húszrészes, a második t világháború eseményeit be­mutató dokumentumfilm, amelyben a Szovjetunió a fa­siszta Németország szétzúzá­sáért vívott harca elevenedik meg, alighanem ebben a té­mában a leghatalmasabb filmeposz, jóllehet nem egy hasonló, nagyszabású vállal­kozást ismerünk már a tárgykörben. Témája ugyan tisztán történelmi — az első részben is konkrét esemé­nyekről készült dokumentu­mok vonultak fel, de már megfigyelhettük itt is, hogy többről van szó, mint az ese­mények hűséges nyomon kö­vetéséről; azaz nem egysze­rűen a hadműveletek króni­káját kapjuk, hanem az em­ber és a háború kapcsolatá­ban ismerhetjük meg a tör­ténéseket. Ettől még inkább átélhetővé válnak a példát­lan történelmi dráma ese­ményei,. s azzal, hogy a do­kumentumok tárgyilagossá­gához a személyesség szálai is kapcsolódnak, szubjekti- vizálódik a történelem. Két­ségtelen, ez a sorozat a kö­vetkező idők slágere lesz. Egy megjegyzés azonban ide­kívánkozik: nem lehetett volna jobban tömöríteni a sorozatot, akár oly módon, hogy két rész kapcsolódjék egybe, akár úgy, hogy egy héten két folytatást is lát­hatnánk? Az effajta sűrítés nem egyszerű időprobléma, ennél több, vele élményeink válnának sűrűbbé, erőtelje­sebbé. Bonyolultabb a történe­lemhez való viszonyunk áb­rázolása, ha nem dokumen­tumfilmekben történik, ha­nem a képzelet a közvetítő eszköz illetve a közvetítő erő. Ilyenkor könnyebben megtörténik, hogy a múlt átszíneződik, a megköze­lítés módjából eredően még talán el is torzul­hat. Megtörténhet vele az is, hogy mondjuk egy tévédrá­mában a szerző egyszerűen csak a jelen problémáit kí­séri meg beöitöztetni histó­riai köntösbe, azaz a jelent szeretné visszavetítve rá­kényszeríteni a múltra. Ilyenkor azután a történelem csak külsőségeiben jelenik meg, lényege elsikkad. A tör­ténelmi témájú tévédráma akkor jár jó úton, ha a múlt fényeinek feldolgozásában természetesen ragad meg olyan gondolatokat, amelyek időszerűen csengenek össze a jelen bizonyos problémái­val, gondjaival. A Sándor Iván írta, a Hajdúffy Miklós rendezte tévédrámában, A párbajban minden szándék ellenére ezt a határozott gondolati alapállást nem éreztem meggyőzőnek. Az eszmei tartalom sajnos csak a szempontok szintjén jelent meg, igazán nem vált vérré a kosztümös játékban. Nekem úgy tűnik, ezúttal a gombhoz varratott a kabát, azaz nem a históriából nőtt ki a tanulság, hanem bizo­nyos szempontok vetítettek vissza a históriába. így azután hiába a mesterségbe­li fölény, hiába a díszes ki­állítás (kissé túlzás is, hisz idegenbe szakadt emigrán­sokról van szó) s a játék be­fejezéseképpen a földbe szúrt kardok, fegyverek látványa, az is inkább csak Jaocsó- film képeit idézi, semmint hogy eredeti mondanivalót sugallna. Röviden A szombat este látott Hol­todiglan ... — rendezte Ne­mere László — ha mást nem is, de azt feltétlenül bizonyí­totta, hogy mi is tudunk, mármint a magyar televízió­sok, elegánsan semmitmondó filmet készíteni. Elég hozzá mondjuk egy olasz szerző, Aldo Nicolaj, a többi már megy magától. Bánsági Ildi­kó például oly remekül ját­szotta az elegáns hölgyet, aki végül rajtavesztett, hogy bármelyik nyugati filmben dicséretére vált volna. Csak- hát emTyivel mi nem szoktuk beérni, többet várunk egy magyar tévéjátéktól. Lehet, hogy ez csak amolyan rossz beidegződés már? — VM — Pályaválasztás és pólyaorientáció Új típusú iskolák Az eredményes pályaori­entációs munkához a peda­gógusoknak; s a helyes pá­lyaválasztáshoz a szülőknek és a gyerekeknek megfelelő tájékoztatásra van szüksé­gük. Ismerniök kell(ene) egy adott iskolatípus nevelési, oktatási, képzési céljait, elő­nyeit és hátrányait, a nép­gazdaság szakember-szükség­letének várható alakulását, a közép, és hosszútávú szak­ember-keresletet. Ezt segí­tendő, a középfokú oktatás három kevéssé ismert terü­letéről szólok az alábbiak­ban. Szabad tantárgyválasztás Tavaly ősszel került beve­zetésre az új gimnáziumi ne­velés és oktatás terve. Ez­zel egyidejűleg a korábbi úgynevezett szakosított tan- terv alapján működő osztá­lyok — néhány kivételtől eltekintve — felmenő rend­szerben fokozatosan meg­szűnnek. A gimnázium új munkarendjének három sa­rokköve a felzárkóztatás, a pályaorientáció és a szabad tantárgyválasztás (a fakul­táció). Az előző kettővel most nem foglalkoznék, de így is felvetődik a kérdés, a fakultáció képes-e pótolni, helyettesíteni a szakosított tantervű osztályok eddigi munkáját; mi szól a fakul­táció mellett? A fakultáció a legkisebb gimnáziumban is lehetővé teszi egyes tan­tárgyak magasabb óraszám­ban való tanítását, ezzel nagy lépést tesz az esély- egyenlőség megteremtésének útján. A fakultatív tantár­gyak választása a második év végén mindenképpen megalapozottabban történik, mint amikor az általános is­kola befejeztével a tanuló szakosított tantervű osztály­ba iratkozik be. Magyarán: a fakultáció a tanulók több­ségének, a szakosított tan­tervű tanítás pedig a ki­emelkedő képességű gyere­keknek hasznos. A különösen tehetséges gyerekek tehát a továbbiak­ban is beiratkozhatnak sza­kosított tantervű, újabb ne­vükön speciális matemati­kai, idegen nyelvi, ének-ze­nei és testnevelési osztá­lyokba. Sőt, tavaly ősszel speciális természettudomá­nyos ismereteket nyújtó osztályok is indultak a bu­dapesti Apáczai Csere János gyakorlógimnáziumban és a szegedi Radnóti Miklós Gim­náziumban országos beisko­lázással és kollégiumi elhe­lyezéssel. Budapestre a spe­ciális fizika és a komplex természettudományos. Sze­gedre a speciális biológia és kémia iránt érdeklődők je­lentkezhetnek. A speciális osztályban tanulóknak nin­csenek fakultatív tárgyaik, s ez később bizonyos szem­pontból hátráltatja őket — szakjuk kivételével — a fel­sőfokú intézményekbe való felvételi vizsgán. Ugyanak­kor népgazdasági érdek fű­ződik a speciális osztályok­hoz: az id.e járók, különösen a természettudományos sza­kokon tanulók alkotják a ku­tatói utánpótlást. Kiemelt szakmák Az 1978—79-es tanévben indult meg a szakközépis­kolai szakmunkásképzés. Az új képzési cél lényege az, hogy a jelenlegi középfokú szakemberképzést szakmun­kásképzés váltsa fel a mint­egy másfélszáz ipari és me­zőgazdasági szakközépiskolá­ban megkezdődött új típusú nevelő-oktató munka révén. Ezekben az iskolákban a tanulók az érettségi vizsgá­val együtt szakmunkás-képe­sítést szereznek, egyenran­gúan készítik fel őket a szakirányú felsőoktatásra és a szakmára. Ezt úgy érik el, hogy a képzésben fele-fele arányban szerepelnek a szakmai elméleti és gyakor­lati, valamint a közismereti tárgyak. A szakirányú to­vábbtanulást választók fel­készítését segíti a negyedik osztályban két fakultatív óra is. A tovább nem tanu­lók szakmájuknak megfele­lő munkakörben helyezked­hetnek el, s két éves szak­irányú gyakorlat után tech­nikusi képesítést szerezhet­nek. A szakközépiskolai szak­munkásképzést a tudomá­nyos-technikai fejlődés hívta életre, s ez az „iskolatípus" igyekszik is megfelelni fel­adatának. ősztől húsz ki­emelt szakma képzése kizá­rólag szakközépiskolában folyhat. Gép- és gyorsírás középfokon Szintén nem eléggé tájé­kozott a közvélemény az új típusú gépíró- és gyorsíró iskolai képzésről. A koráoci tanfolyamjellegből közép­fokú iskolatípussá alakult, és hatvan iskolában folyó gép- és gyorsírás új képzési formája 1978/79-ben lépett életbe. A heti hatnapos, két­éves nappali képzés abban is különbözik a korábbi gya­korlattól, hogy a közisme­reti tárgyak köre kibővült (tulajdonképpen a szakmun­kásképző iskolák közisme­reti tárgyaival azonos), s ezzel kilépett a korábban oly sokszor szemére vetett zsákutcából. Az itt végzettek most már folytathatják ta­nulmányaikat a szakmunká­sok szakközépiskolája három éves esti-levelező tagozatán, és annak elvégzésével érett­ségizhetnek. Ez a továbbta­nulási forma megkönnyíti számukra a színvonalas is­meretanyaghoz való jutást, s ugyanakkor a népgazdasági érdekek sem szenvednek csorbát: majd mindegyikük a szakmában marad, s a ko­rábbiaknál színvonalasabban végzi munkáját. A pályaválasztás és a pá­lyaorientáció a nevelés egyik legfontosabb és egy­ben legnehezebb területe. Szülőknek, pedagógusoknak és gyerekeknek szorosan együtt kell működniük azért, hogy az utóbbiak megtalál­ják a helyüket az életben, hogy munkájukat magas színvonalon végző, s emiatt azt szerető felnőttekké vál­janak. Rácz-Székely Győző Könyvtárosok munkaversenyben A Szolnok megyei könyv­tárak túlnyomó többségé részt vesz abban a szocialis­ta munkaversenyben, ame­lyet még az év elején a Verseghy Ferenc megyei könyvtár hirdetett meg a Magyar Szocialista Munkás­párt XII. kongresszusa tisz­teletére. A munkaverseny egyetlen célja a hatéko­nyabb, eredményesebb könyvtári munka. Mivel a megye könyvtárai eltérő működési körülmények kö­zött dolgoznak; a munka- verseny-felhívás arra szólí­tott fel, hogy mindannyian főleg azokon a munkaterü­leteken törekedjenek mér­hető, értékelhető javulás­ra, amelyeken 1979-ben le­maradás volt. * A felhívásra érkezett vál­lalások azt tükrözik, hogy a megye könyvtárosai megér­tették a munkaverseny lé­nyegét. így majd mindben megtalálható a hatókör bő­vítésének szándéka, főleg a kiemelt olvasói rétegeket il­letőleg. A forgalom és a lá­togatottság növelése, a hát­rányos helyzetű olvasói réte­gek jobb ellátására való tö­rekvés ugyanúgy jellemzi e felajánlásokat, mint a kata­lógusrendszer minőségi fej­lesztésére, az állomány sok­oldalú feltárására, a [közpon­ti ellátás megszervezésére való törekvés. Nem hiány­zik a könyvtárosok társa­dalmi munkafelajánlásai közül a felszabadulásunk 35. évfordulójával kapcsolatos vándorkiállítások, vetélke­dők, új klubok szervezése sem. Magyar filmhetek Magyar filmhetet rendez­nek március 7—15. között Svájc legnagyobb városai­ban Baselben, Géniben, Zü­richben és Lausanneban, 11 magyar játékfilmet mutat­nák be, közöttük a világ­szerte sikert aratott „Angi Verát”, Gábor Pál alkotá­sát, a Kovács András ren­dezte „A ménesgazdát”, va­lamint Kézdi Kovács Zsolt „A kedves szomszéd és Mé­száros Márta „Ők ketten” című alkotását. A Lüszisztratébon K ezdjük egy mai mesével: egyszer volt. hol nem volt, egy tenyeres-talpas, strand- papucsos, „jól öltözött” ifjú, aki egy parafadugós hor­gászbottal, a legolcsóbb sze­mély fapados hátán a „Nagy Folyó” partjára zö- työgött, ahoi óriási süllők­ről, de még nagyobb szere­pekről álmodott... — Minden stimmel, csak az idővel van egy, kis zűr. Ugyanis 1962-ben jöttem Szolnokra. Nem most volt. De az tény, hogy jókor ér­keztem Szolnokra. Vaksze­rencsém úgy hozta, hogy rögtön mély vízbe dobták: Mensáros volt a polgármes­ter, én meg az írnoka a Pénzt vagy életet című ko­médiában. Istentelenül meg­buktunk, de mégis ... egy kis túlzással azt mondhatom, hogy az elmúlt tizennyolc év alatt együtt játszhattam a kortárs színművészet leg- kiválóbbjaival. Nem sorolom a neveket, telefonkönyvnyi lista lenne, de azt nem győ­zöm hangsúlyozni, hogy mindtől tanultam valamit. Gondolja csak el, idejövök Szolnokra, én, pesti csóró, melás gyerek, s kivirágzik- körülöttem az élet: figyelhe­Az út, avagy a Svejkké válás kalandos története Beszélgetés Hollúsi Frigyessel, a Szigligeti Színház művészével tam a „nagyok” játékát, és kimagasló rendező egyénisé­gek tanítanak. — Kiikre gondol? — Muszáj neveket monda­nom? Ez is „nagy sorozat”. Először is Berényi Gábort említem, akitől szakmai alá­zatot is tanultam — ez is „hiánycikk” manapság — vagy Székely Gábort, aki mindig a lehetetlent köve­telte, s amit ő akart az mindig megvalósult... Hor­váth Jenő hihetetlenül szé­leskörű tudása, Valló Péter, Paál István, Szurdi Miklós — „a fiatalok” — modern színházképe mind, mind fel­becsülhetetlen értékű aján­dék számomra. — Talán már évtizedes távlatra vonatkoztatva is igaz: a legtöbbet foglalkoz­tatott színészek egyike. „Mindent” játszott. Nem ár­tott meg? — Évente — általában — kétszáz-kétszázhanminc elő­adásom volt. Talán az idén kevesebb lesz. Kétségtelen, ... mesedarabban, a gyerekek kedvenceként hogy különféle szerepkörö­kön próbálkoztak velem. Némely esetben talán nem is sikertelenül. Sok volt-e ez vagy' kevés? Volt idő, amikor úgy éreztem: elég, nem bírom a meg­terhelést, ám lehet, ha nem kaptam volna annyi feladatot, azért „ké­szültem volna elpusztulni”, mert mellőznek. Ilyenek vagyunk. — Halló, hölgyem, maga fog ugye kopaszra nyír­ni... ? Nehogy félreértse valaki: ez már leendő Svejkünk ki­szólása az interjúból fodrá­szának. — Milyen lesz tehát az új szolnoki Svejk? Kopasz, azt már tudjuk... — Voltam már Svejk, né­hány éve, Burián adaptáci­ójában. Hogy a mostaniban milyen leszek, döntse el a közönség. Egy biztos, egé­szen más a mostani... Fé­lelmetesen nagy feladat, Lu­kas főhadnaggyal tulajdon­képpen a se veled, se nélkü­led állapotot játsszuk el... Nehezebb, súlyosabb figura ez a színpadi Svejk a régi­nél, nem olyan harsány, minden nevetés meggondol­kodtató. Meglátjuk. Har­minckét kép, ebből huszon­ötben színpadon vagyok. Svejknek, „természetrajzá­nál” fogva nincs belső kont­rollja. Nekem annál több kell, hogy legyen, ezért is nehéz, mert annak az em­bernek kell élnie a színpa­don, aki mindig, mindenben maximálisát akar, de soha semmi jó nem derül ki cse­lekedetei nyomán. Van ilyen az életben. — Viszontlátásra március 7-én pénteken: Az út, avagy Svejk a derék katona továb­bi kalandjai bemutató elő­adásán. Köszönöm a beszél­getést. Tiszai Lajos ... Beckett „játszmájában'’...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents