Szolnok Megyei Néplap, 1980. március (31. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-04 / 53. szám

1980. március 4. SZOLNOK MEGVEI NÉPLAP 5 Háromból egynek sikerült Bár három hete már útjára ,indult a labda a labda­rúgó NB II-ben, a sportág igazi, országos érdeklődésre számot tartó eseményét az NB I-es bajnokság rajtja jelentette. Szombaton csaknem ‘45 ezren kíváncsiskod­tak ki az első osztályú csapatok mérkőzéseire, ám a te­levízió révén ennél is sokkal többen nyertek bepillan­tást a nyitány egyik összecsapásába. A labdarúgás kedvelőit azonban mindjárt csalódás érte a székesfehérvári pályán, illetve a tévékészülékek előtt: valaki hiányzott — az amúgy gyenge — „tánc­ból". Valaki, akinek játékát már nagyon sokan várták — mindhiába: Törőcsik András „visszatérése” nem si­került. Tegyük rögtön hozzá, nem rajta múlott. Buta autóbalesetéből szerencsésen felépült, ám újabb buta adminisztációs hiba — pontosabban mulasztás, hiszen nem neki kellett elintéznie az MLSZ-nél rajtengedélyét — folytán még egy hetet neki is várnia kell. Ugyancsak felfokozott érdeklődés előzte meg Nyilasi Tibor és Pintér Sándor pályáralépését. ök is, miként Törőcsik a legjobb magyar labdarúgók közé számítot­tak, és nem is olyan régen még a válogatott gerincét alkották. Ám ahogy a „Táncolj, Törő” elmaradt, ugyan­úgy Nyilasi bemutatkozására sem került sor. Legaláb­bis nem a Ferencváros első csapatában. Alig telt el két hét azóta, hogy Nyilasi visszamondta elhamarkodott, tavaly októberi döntését, és játékra jelentkezett. Már pedig ilyen rövid idő alatt nem kerülhetett vissza a kezdő tizenegybe. Annál jobban alakult Pintér szereplése. A balszeren­csés játékos — pályafutását kellemetlen sérülések szab­dalták szét — csereként állt be Kocsis helyére mintegy harminc perccel a Tatabánya elleni mérkőzés vége előtt, s a 85. percben remek góllal járult hozzá a baj­nokságra pályázó Bp. Honvéd győzelméhez. Pintér Sándor — aki a legközelebb állt fizikai felkészültség­ben és játékfelfogásban a profi labdarúgókhoz — az akarat és a sportszeretet újabb példáját adta 'mindenki számára. Soha rosszabb visszatérést! — cl — Paróczai ezüstérmes 800 méteren LABDARÚGÓ NB II Elhullajtott pontok Szolnoki MÁV HTE—Balassagyarmat 1:1 (0:0) Balassagyarmat, 12200 m. v.: Nagy. Szolnok: Bartos — He­gedűs, iCsontos, Sebők, Tóth — Bencsik, (Kolláth) Porhanda — Katona i(Földesi), Szatmári, Zakar Sulyok. Edző: Himer István, Balassagyarmat: Balázs Zs. — Pribeli, Robb, Lajkó, Jelen — Hornyák, Erdélyi (Hugyecz a 64. percben), Szűcs — Kovács, Balázs J., iSzedlák (Varga a 64. percben). Edző: Dávid Róbert. Sindelímgen. Újabb ezüst­éremmel lett gazdagabb a magyar válogatott a XI. fe­dettpályás atlétikai Európa- bajnokságon. Bakosi diadala után az éremgyűjtők soréba lépett Paróczai András, a Szolnoki MÁV MTE ver­senyzője a 800 méteres sík­futásban. — Egy helyet előbbre lép­tem a tavalyi EB óta, elége­dett vagyok, bár néhány méterrel tovább tartott vol­na a verseny... — mondta közvetlenül a tiszteletkor után az újdonsült huszon­négy éves ezüstérmes. A döntők alatt a nyugat­európai sportolók nevében néhány világhírű atléta saj­tókonferenciát tartott, és NB I. férfi. — Szombat: Újpesti Dózsa—Szolnoki Ve­gyiművek 3:0 (5, 6, 7). Vágó­híd u., v.; Sumacher, Gáb- ner. Vasárnap: Újpesti Dó­zsa—Szolnoki Vegyiművek 3:0 (13, 9, 12). Szolnok, tisza- ligeti sportcsarnok, 300 n„ V.: Bots. Zalánfi. A szolno­kiak mindkét mérkőzésen az alábbi összeállításban ját­szottak: Tószegi, Hegedűs S.. Boros, Szeghalmi, Poli- csányi, Ilyés. Csere: Kolo- zsi, Tompa, Hegedűs Z., Pé­ter. Edző: Balogh János. Lámpalázas, ideges kapko­dás jellemezte szombaton a fővárosban a Szolnoki Ve­gyiművek újonc csapatának a játékát. A bajnokság nyitá­nyán nem tudtak félnőni a feladathoz, meg kellett ha- jolniok a nagyobb tudás előtt. A szolnokiak gyenge játéka vasárnap is folytató­dott s bár hét közben fo- gadkoztak, hogy az újpestiek ellen az egyik mérkőzést megnyerik, még játszmát sem sikerült elcsípni. A nézők kissé csalódottan távoztak, mert lényegesen többet, jobb játékot vártak a Szolnoki Vegyiművektől. A csapat azonban önmagát alulmúlva, csalódást oko­zott. Mereven, idegesen, lel­kesedés nélkül, görcsösen játszottak. A nyitások töm­ezen határozottan bejelen­tették — társaik nevében is —, hogy folytatják a harcot a moszkvai olimpia bojkott­ja ellen. Győztesek. Férfiak, távol: Desruelles (belga) 808 cm. 400 m: Csemyeckij (szovjet) 46.29. — 3000 m: Fleschen (NSZK) 7:57.5. 1500 m:Wes- singhage (NSZK) 3:37.6, Eu- rópa-csúcs. 800 m: Millhau (francia) 1:50.2, 2. Paróczai András 1:50.3. Súly: Sara- csevics (jugoszláv) 20,43. — Nők, 400 m: Decker (NSZK) 52.28. 1500 m: Koba (szov­jet) 4:12.5. Távol: Wlodar- czyk (lengyel) 674. 800 m: Januchta (lengyel) 2:00.51. 60 m: Popova (bolgár) 7.10, Európacsúcs-beáUítás. Szeghalmi ütését védi a Dózsa-sánc kelegét rontották el, keveset mozogtak, szinte csak áll­dogáltak a pályán. Nem él­tek együtt a játékkal, kép­telenek voltak feloldódni, rossz ütemben indultak a feladásokra, Boros pedig egyszerűen nem érezte a tá­volságot. Ennél jóval többet tudnak, s a lelkes szurkolók pénteken a KOMÉP ellen Szolnokon az igazi Vegyimű­veket szeretnék látni. A csa­patban átlagon felül nem játszott senki, az Újpestből Kiss L., Varga, Melkvi és Dvorák dicsérhető. (Pi) Vasárnap fenn északon még tartotta magát a tél: az egyébként jó talajú ba­lassagyarmati salakpálya körül hókupacok sorakoz­tak. Nem hűtötték le azon­ban a hazai szurkolók ke­délyeit, akik szép számban fogták körbe a szükségjá­tékteret. A szolnoki csapat meglepően magabiztosan kezdett^ az első negyedórá­ban a mezőnyben adok-ka- pok küzdelem folyt, később a hazaiak felülkerekedtek, ám a piros-kékeknél a vé­dekezésben mindenki a he­lyén volt. Igaz, a balassa­gyarmati csatársor nem tün­dökölt és széllel szemben játszva jóformán két ízben kellett az egyre magabizto­sabban védő Bartosnak köz­beavatkoznia. A második 45 percben élénkebb lett a játék: a szél a hazaiakat támogatta, de Sebőkék mind jobban „összerázódtak”, ugyanis a védelem segítségére a kö­zéppályás sor is visszahúzó­dott, és elöl csak Zakar, va­lamint Szatmári várt a nagy lehetőségre, egyelőre hiába. A hazaiak fölényét számos szöglet jelezte, de kimondott veszélyt egyik beívelés sem jelentett. Az 55. percben a A vendégek vezették az első támadást, gólhelyzetet azonban a hazaiak alakítot­tak ki: Szabó jó cselekkeL tisztára játszotta magát, majd Sebestyént indította, aki 8 méterről fölé emelt. Ezután Lakatos meredek labdájával Bachert hozta helyzetbe, aki ugyancsak hi­bázott. Az iram közepes volt, egyik csapat sem tu­dott fölényt kiharcolni, és úgy tűnt nem is akar; bé­kés játszadozás folyt, ese­ménytelen mezőnyjátékkal telt az idő. Szünet után az Nagy iramban kezdett az Olefin, sok dolga akadt a Honvéd védelmének. A 12. percben Batári szabadrú­gását védte Boros, két perc múlva ismét Batári végzett el szabadrúgást és Boros ezúttal is bravúrral hárított. A 17. percben Petró került nagy helyzetbe, de fölé durrantott. Szinte állandó gólveszélyben forgott a Honvéd kapuja: Petró újabb gólbiztos helyzetből bombá­zott kapu fölé. A 21. perc­ben Batári szerzett labdát csereként beállt Földesi az­tán egy ügyes ellenakcióból a vezetést is megszerezte: Zakar labdájával rendre cselezte ki a balassagyarma­ti védőket, aztán a kimoz­duló kapus mellett belsővel a hálóba passzolt^ 1:0. Ilyen gól csak ritkán adódik egy labdarúgó pályafutása so­rán! A gólszerzőt ez annyi­ra fellelkesítette, hogy re­mek szögletet ívelt Szatmári fejére, és a jobbszélső csak hajszállal csúztatta a lab­dát a rövid sarok mellé. Ezután kapásból bombázott kapura, de egy védőn el­akadt a lövése. A hazaiak kétségbeesetten rohamoztak, jóllehet a tá­madásaikban továbbra sem volt átütőerő. Körülményes- kedtek, pontatlanul lőttek, és ha kellett Bartos minden esetben a helyén volt. Az egyenlítő gól balszerencsés körülmények között szüle­tett: a 75. percben Hugyecz a jobbszélről lőtte középre a labdát, és a menteni akaró Tóth Gyula mintegy 11 mé­terről a saját kapujába ta^ Iáit , 1:1. A hátralevő időt meggyőző védekezéssel húz­ták ki a szolnokiak. A MÁV MTE javuló csa­patszelleme volt az, ami első esemény Kovács elfu­tása volt, de gólhelyzetből László kezébe emelte a lab­dát. Tovább tartott a két csapathoz méltatlan, unal­mas, közönséget riasztó já­ték. Negyedóra elteltével a leálló hazai védők között Lukács ugrott ki, László mintegy 30 méterre kifu­tott kapujából, fejjel pró­bált hárítani, de a döntő pillanatban elesett, így a fö­lötte átpattanó labdával a csatár besétált a kapuba, 1:0. Még ebben a percben Sebestyén lövését Buus elő­a felezővonalnál, a kapu fe­lé iramodott és mintegy 25 méterről ballal a jobb felső sorokba lőtt, 1:0. Négy perc­cel később egyenlített a Honvéd: Lázár hibájából Homonnai szerezte meg a labdát, és a kifutó Dohány mellett a kapuba lőtt. 1:1. A 82. percben Cserháti át­adását Homonnai fejelte ka­pura, Dohány azonban re­mekül védett. Két perc múlva nagy védelmi hiba nyomán Belényesi szabadon maradt, és ki is használta a szembeötlőit ezen a szeles mérkőzésen. Egymás segíté­se elsősorban a védekezés­ben mutatkozott meg, és ha a Tóth Gyula balszerencsé­je nem sújtja a gárdát, megérdemelt győzelmet arathattak volna a lelkes, de különösebben nem nagy tudású ellenfél otthonában. Bartos magabiztosan őriz­te kapuját az első félidőben egy nehéz labdát is öklö­zött. Hegedűs játékára nem lehet panasz, miként Cson­tos is derekasan helytállt a védekezésben. Sebők ezúttal kevesebb részt vállalt a tá­madások szervezéséből, el­sősorban a védelmet diri­gálta sikerrel. Tóth Gy. teljesítményét lerontja ön­gólja; a kapu felszabadítá­sára számos más lehetőség is kínálkozott volna. Por- handa a védők sorában érezte igazán otthon magát, de néhányszor támadásra is vállalkozott. Bencsik nem nagyon találta a helyét, ugyancsak keveset nyújtott Katona is. Szatmári az első félidőben gyengébben, a második játékrészben job­ban játszott. Zakar küzdő­képességére ezúttal nem le­hetett panasz, szigorú őrizet mellett is. megpróbált ered­ményes lenni. Sulyok szür­kén játszott, a .cserék indo­koltak voltak, különösen Földesi beállítása volt sze­rencsés húzás. — Pb — Táblázatok Labdarúgás Az NB I állása 1. Bp. Honvéd 18 10 5 3 33:20 25 2. FTC 18 9 6 3 40:25 24 3. Vasas 18 9 5 4 43:27 23 4. Videoton 18 9 4 5 35:29 22 5. ZTE 18 8 6 4 30:24 22 6. Ü. Dózsa 18 8 4 6 38:35 20 7. Békéscs. 18 6 7 5 30:29 19 8. Debrecen 18 6 6 6 25:23 18 9. MTK-VM 18 6 6 6 28:27 18 10. Tatabánya 18 7 4 7 27:27 18 H. Rába ETO 18 8 2 8 31:35 18 12. DVTK 18 8 1 9 23:22 17 13. PMSC 18 5 5 8 27:24 15 14. Volán SC 18 5 5 8 22:33 15 15. STC 18 3 8 7 20:26 14 16. MÁV E. 18 4 6 8 18:36 14 17. Dunaújv. 18 4 5 9 26:33 13 18. PVSK 18 2 5 11 16:37 9 A L9. fordulóban, március 8, szombat: Rába ETO—Bp. Hon­véd, Dunaújváros—Újpesti Dó­zsa, Békécsaba—PVSK. PMSC— MTK-VM, MÁV Előre—Zala­egerszeg. Tatabánya—FTC. Deb­recen—Videoton, Salgótarján— Volán. Március S: Vasas—Diós­győr. NB II Keleti csoport 1. Nyiregyh. 23 15 6 2 50:16 36 2. Eger 23 10 7 6 33:27 27 3. Szolnok 23 11 4 8 41:28 26 4. HMSE 23 8 10 5 23:13 26 5. Lehel 23 8 9 6 28:26 25 6. Gyula 23 10 4 9 33:30 24 7. Szarvas 23 10 4 9 27:24 24 8. Olefin 23 9 6 8 27:28 24 9. Gyöngyös 23 9 6 8 26:35 24 10. K.lbarc. 23 8 7 8 41:35 23 U. Szabó SE 23 8 6 9 29:25 22 12. MVSC 23 7 8 8 33:36 22 13. Ózd 23 8 6 9 34:39 22 14. D. UniV. 23 8 6 9 24:30 22 15. B. TASK 23 8 5 10 23:29 21 16. B.-gyarm. 23 8 5 10 20:27 21 17. Orosháza 23 7 6 10 29:34 20 18. Papp SE 23 7 4 12 29:41 18 19. Asztalos 23 7 3 13 31:43 17 20. Debr. K. 23 6 4 13 27:44 16 Eredmények: Gyula—Kazinc­barcika 0:0. Orosháza—Gyön­gyös 2:0, Eger—Debreceni USE 2:0, H. Papp J. SE—Miskolci VSC 4 :l, özd—Békéscsabai TASK 1:0. H. Asztalos SE— Debreceni Kinizsi 1:0. Szarvas— Hódmezővásárhely l :0. A 24. fordulóban, már­cius 9: Szolnoki MÁV MTE—Miskolci VSC, Szolnok 14.30, Mezőtúri Honvéd—Gyula, Mezőtúr 14.30, Debreceni Kinizsi —Lehel SC, Debrecen 14.30. A megyei bajnokság áUása 1. Karcag 19 17 1 1 66:15 35 2. Törökszent. 19 16 1 2 51:16 33 3. Rákóczii. 19 13 2 4 40:20 28 4. Sz. Cukor. 19 11 3 5 43:27 25 5. Jászárok. 19 10 4 5 40:19 24 6. Jászkisér 19 10 4 5 32:25 24 7. Jb. Vasas 19 9 3 7 41:36 21 8. T. C. SE 19 7 6 6 28:26 20 9. Sz. Vegyi. 19 7 5 7 35:27 19 10. Abádszalók 19 6 5 8 18:27 17 11. Besenyszög 19 6 4 9 31:40 16 12. Kunszent. 19 6 3 10 28:43 15 13. Jászjákó. 19 4 6 9 20:32 14 14. Túrkeve 19 5 4 10 27:40 14 15. Szászberek 19 3 4 12 17:31 10 16. Kunhegyes 19 3 3 13 31:57 9 17. Tiszabura 19 3 3 13 21:59 9 18. Üjszász 19 2 5 12 13:42 9 A 20. fordulóban, március 9., 14.30: Karcag—Tiszabura, Kun- szentmárton—Besenyszög, Szol­noki Cukorgyár—Szászberek (10 óra), Rákóczlfalva—Szolnoki Ve­gyiművek, Túrkeve—Kunhegyes, Jászberényi Vasas—Jászjákóhal- ma, Abádszalók—Jászkisér, Tö- rökszentmiklós—Üjszász. Jász­árokszállás—Tisza Cipő SE. A totó 9. heti eredményei 1. KOMÉP—Kaposvár 1—1 X 2. Dorog—Alumínium 1—2 2 3. Lehel SC—Nyíregyh. 1—3 2 4. Szarvas—Hódmezőv. 1—0 1 5. B.-gyarmat—Szó. MTE 1—1 X 6. Bologna—Ascoli 0—0 X 7. Catanaaro—Fiorentina 0—1 2 3. Lazlo—Roma 1—2 2 9. Milan—Internazlonale 0—1 *2 10. Napoli—Juventus 0—0 X 11. Torino—Perugia 2—0 1 12. Parma—Lanerossi 3-2 1 13. Sampdoria—Como 1—0 1 +1 Építők SC—Bp. V. Izzó 1—1 X „Bunda" Olaszországban „Példátlan botrány az olasz sport történetében” címmel jelent meg hétfőn a Giornale Nuovo milánói lap, amely 27 játékost tesz a vádlottak padjára. Közülük 21 az A), hat a B) ligában szerepel és az a vád velük kapcsolatban, hogy pénzt vettek fel bizonyos mérkőzé­sek „befolyásolására”. Nagy nevek is vannak köztük, mint például Rossi (Perugia), Albertosi (Milan). Savoldi (Bologna), vagy például a Lazio csapatkapitánya Wil­son. Az érdekesség, hogy a már csaknem bajnoknak te­kinthető Internazionáléból egy játékos sem szerepel a ..bűnösök” között. Nyíregyháza—Lehel SC 3:1 (0:0) A Lehel egyetlen gólja két képben: Buus kltenyereli a labdát — Szívós (jobbról) a há­lóba lő Fotó: N. Zs. Jászberény, 2200 n. v.: Tátrai. Nyíregyháza: Buus — Cséke, Gáspár (Kléninger a 63. percben), Ambrusz, Czeczeli — Kozma, Szikszai, Moldván — Lukács, Kovács, Turóczky. Edző: Temesvári Miklós. Lehel SC: László i— Gergely, Kirch­ner, Lakatos, Czigány — Fejes fVáczi a 65. percben). Luká­csi, Szívós — Bacher, Sebestyén, Szabó T. (Pecha a szünet­ben). Edző: Kóczián Antal. Olefin SC—Mezőtúri Honvéd 2:1 (2:1) Leninváros, 1500 n. v.: Mester, Olefin SC: Dohány — Sztankó, Lázár, Vanczó, Kovács i— {Belényesi, TomeSz, ,Ba­tári \— flácz, Petró (Németh ja 75. percben), Edző: Szabó Bé­la. Mezőtúri , Honvéd: Boros — Pribék, Dávid, Mohácsi, Papp A., — Fodor, Homonnai, |Szilágyi — Kakas (Herédi a szünetben) Cserháti, Czikora. Edző: Bencsik Gyula. zékenyen a befutó Szívós elé tenyerelte, aki a kapu torkából egyenlített 1:1. A 79. percben Cséki iramodott meg a jobb oldalon, magas beadása kapura ívelődött, László előbb megfogta a labdát, majd a feje fölött a kapuba segítette, öngól, 2:1. öt perc elteltével Ko­vács beadását Turtóczky Moldván elé perdítette, aki a mozdulatlan László mel­lett lőtt a hálóba. 3:1. A Nyíregyháza csupán a második félidő egyes idő­szakában igazolta hírét, ek­kor szerezte góljait is, ám ezekhez a jászberényi kapus segítsége is kellett. Jó: Cze­czeli, Kozma, Lukács, ill. Czigány,. Szívós. Bacher. — boffer — kínálkozó helyzetet 2:1. Szü­net után változatos lett a játék, az Olefin már nem tudott döntő fölényt kihar­colni, sőt a Honvédnak adódtak helyzetei, de ezeket rendre elszalasztották. A mezőtúri csapat ezen a találkozón gyenge teljesít­ményt nyújtott, és az első félidőben a védelem hibái döntőnek bizonyultak. A Honvéd kapujában Boros három esetben is remekül védett, az első gólt azonban elnézte. A hátvédek közül Papp I. állt legjobban a lá­bán, a középpályán Czikora nagy területen játszott, -a csatárok közül Fodor telje­sítménye emelhető ki. A ha­zaiak legjobbra Sztankó, Ko­vács, Belényesi és Vanczó volt. — sindel — RÖPLABDA Lámpaláxas, ideges rajt

Next

/
Thumbnails
Contents