Szolnok Megyei Néplap, 1980. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-30 / 76. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. március 30. A Vízgépészeti Vállalat profilja az ipari és lakossági vízellátó berendezések és szennyvíztisztító gépek, gépi berendezések gyártása és szerelése. Ebből a kunhegyest gyárban a szennyvíztisztító gépeket s a kehelyformájú, acélszerkezetű víztornyokat gyártják és szerelik. A gyáregységben 300-an dolgoznak, 75 százalékuk szakmunkás, ezen belül pedig negyed része két vagy több szakmával is rendelkezik. Az utóbbi években változott az üzem arculata, s a számtalan egyedi darab gyártása helyett rátértek a kissorozatok gyártására. 1975-höz képest a termelés csaknem megduplázódott. Míg termelési értékük 75- ben 82 millió forint volt, 79-ben már 165 millió forintot termeltek meg 1,3 százalékos létszámcsökkentés mellett. És egy érdekes adat: az egy munkásra jutó termelési érték alakulása 75- ben 350 ezer, 79-ben pedig 712 ezer forint (203 százalék). A tavaly elért kiváló eredmények alapján újból meg pályázták a Kiváló Vállalat címet, amit eddig már Kiszór nyertek el. A víztornyok gyárában Az alkatrészkészítő üzem Nyolcvan ipari tanulója van a gyáregységnek. Modern forgácsoló-tanműhelyt létesítettek A gyárban 18 szocialista brigád dolgozik, ezek közül is kiemelkedik a Dienes Sámuel brigád, amely az ágazat kiváló brigádja címmel büszkélkedhet. A brigádvezető Ferenc József három szakmás. Munka mellett érettségizett, jelenleg marxista egyetemre jár, 20 éve munkásőr és széleskörű társadalmi tevékenységet lát el. 39 vállalati bérlakással rendelkezik az üzem. Április közepén egy háromszintes, 6 lakásos épületet adnak át a dolgozóknak A Wacu-Blast revétlenítő berendezés a beépítendő anyagot (fémtisztára) tisztítja Gönci Mária vöröskeresztes titkár a véradók egy csoportjával beszélget. Az elmúlt évben 136-an adtak vért Szállításra várnak a SSPVX—30 típusú iszapvíztelenítő gépek (Fotó: Nagy Zsolt) TISZTASZOBÁK Másabb ma a falu, mint hajdanán volt. Erdei Ferenc azt írta a második világháború előestéjén: „Nem szabad parasztnak maradni... Nem szabad parasztországot építeni...” Beteljesedett! Más nép lakja a falut, nem a régi parasztság. — Ezernyolcszázötvenen élnek itt, mintegy hatszáz család. A keresőképes lakosok közül háromszázan dolgoznak a helyi téeszben, és körülbelül háromszázötvenen járnak be naponta Jászberénybe a Hűtőgépgyárba, az Aprítóba, a FOKT-hoz —sorolja Jánosi Menyhértné, a tanácsi kirendeltség megbízott vezetője, amikor beszélgetünk. Magyarországon a falusi lakosság fele már nem a mezőgazdaságban dolgozik. A munkásság fele falun él — állapíthattuk meg már az 1970-es népszámlálás adataiból is. — Negyven év az átlagéletkor nálunk. Van, akit arra kötelezünk, hogy tanuljon, szerezze meg a szükséges szakmai képzettséget. Például Rigó Zoltánt most neveztük ki művezetőnek, de köteleztük, hogy végezze el a gépipari technikumot. Ehhez megkapja a szabadságot és minden más támogatást, amit a rendeletek előírnak. Másokat a szakmunkásvizsga letételére ösztönzünk — magyarázza találkozásunkkor Lázár József, a Tolbuhin Tsz elnöke. Andorka Rudolf tanulmánykötetében többek között azt írja a mai mezőgazdasági nagyüzemekben dolgozókról. hogy „munkája ... egy ad,ott speciális munkafolyamat korszerű technikájának alapos ismeretét igényli. Társadalmi helyzete ezért egyre kevésbé különbözik az ipari munkásságétól, és egyre kevésbé hasonlít a régi parasztságéhoz.” És életmódja? Megváltozott-e? A falu új arca — az egymásután sorjázó büszke új házak, a megújult, megszépített régi hajlékok — az életforma változására mutatnak. Vagy ez csak a felszín? A régi paraszti életforma hű kifejezője volt a „tisztaszoba”. A mindig patyolattisztán tartott tükrös szoba, amelybe csak a vendéget volt szabad bevezetni. E mellett a konyha szolgált állandó lakhelyül a családnak. Az volt néma tanúja életüknek a születéstől a halálig. Napi tizennyolc óra Mária asszony pogácsát sut, finom tepertősét. A konyha egyik sarkában kemence. a másikban televízió. Egy összecsukható heverő is bizonyítja: ez a házaspár kedvenc tartózkodási helye. — Használják még a búbos kemencét? — Amikor lakodalom van, meg disznóvágáskor nagyon jó szolgálatot tesz. — Hányat hizlalnak? — Nőst tizenkilenc hízónk van. Szerződtünk rá. Ügy két mázsára hízik egy-egy, mire eladjuk. — Van elegendő takarmány? — A háztájit természetben kapjuk a téesztől. Az ősszel húsz mázsa kukoricát adtak májusi morzsoltban. De ez kevés, és a takarmánybeszerzés most elég körülményes. — Látom, fóliáznak? — Kétszáz négyszögöl területen. Ez az én munkám. Paprikát, paradicsomot, retket termelek, azt viszem piacra hol busszal, hol meg az uram visz el a Wartburggal a környékbeli községekbe. — Hány órát dolgozik egy nap? — Van, amikor csak négyet, mármint a kertben, de a retekszezon kezdetétől már napi tizennyolcat is. Egy keresetből nem lehet spórolni. Márpedig a gyerekeket, az unokákat segíteni kell. Sajnos, a lábam már dagadozik estére, mind,ig lassabban haladok. Mikor mondom, az uram rámszól, hogy én mindig csak tüttyögök. — És este? — Én nem tudok csak úgy ülni. Valamit mindig csinálni kell. A rádió, a tévé nem tud lekötni. Hát hímezek. Az uram szereti a tévét. Este tíz előtt nem fekszünk le soha. Később megnézem a házat, a lakást: három szoba, fürdőszoba. Két szobán lát- - szik, itt nem egy, de két „tisztaszoba” van. A szobákban bútor bútor hátán. „Az unokámnak tartogatom.” — Hány éves? — Nyolcesztendős. A ház előtti zárt folyosón zongora árválkodik. „A lányomé, ha hazajön, játszik rajta.” Igen. Itt még mindennek a régi értéke van. Épít a család Néhány házzal arrább laknak Völgyi Aladárék. Az asszony a Hűtőgépgyárban betanított munkás, a férjnek iparengedélye van, kőműves. És a helyi cigányzene- kar prímása. — Nem kell már a cigányzene falun se, élni meg kell valamiből. Ezért váltotta ki az uram az iparengedélyt. A konyhai asztalnál Melinda — a főiskolai felvételire készülő nagylány — dolgozatot javít. „Apué, most végzi a nyolcadik osztályt ” — Látom, nem akárhogyan élnek. Az asszony elérti a szót: — Megdolgoztunk azért, hogy ilyen házunk, lakásunk legyen. A legnagyobbik lányommal nagyon sokat ti- zenhatóráztunk a gyárban, hogy legyen pénzünk. A család építette a házat. Az uram nappal más házát csinálta, éjjel meg a magunkét. Négy lányunk van. A három nagyobbnak nem volt se nyaralás se pihenés, dolgozniuk kellett. — Még a szomszédok is mondták apunak, nem lányoknak való ez a munka. Apu meg azt válaszolta: ha egyszer lányoknak születtek, el kell végezniük a fiúknak való munkát is. De fölépült a ház és OTP-kölcsön nélkül. Pedig, ha Jásztelken valaki házat akar építeni, az többre kerül, mint egy nagyobb településen. (Annak ellenére is, hogy a téesz fuvarral. kölcsönnel segíti tagjait.) Építőanyagért be kell utazniuk Jászberénybe, Szolnokra vagy más megyébe. Mert helyben nincs. Aztán: ha fürdőszobás házat akarnak — mint amilyen Völgyiéké is — derítőt vagy emésztőt is kell csináltatni, mert csatorna sincs. A ház szép, elegáns, háromszobás, fürdőszobás, hatalmas ablakokkal-. A szobákban modern bútorok. A szülők szobájában tévé, Melinda szobájában is egy. „Anyuék szinkronizálják a műsort és engem idegesít.” A harmadik szobában, a nappaliban könyvek, nem is kevés. — Ismeri azt a fogalmat, hogy tisztaszoba? — Persze, de én szerintem az butaság. Azért van a lakás, hogy éljen benne az ember.. — Állatokat nem tartanak? — kérdem Völgyinét. — Három malacunk van. Saját magunknak hizlalunk. Aztán itt van a kert, elég ennyi a napi munka mellett. A negyedik ház Mondi József épp a malacok körül tesz-vesz, amikor Szabó Jánossal, a téesz üzemi pártvezetőségének titkárával beköszöntünk. Nyolc hízó meg két anyadisznó van az ólakban. Aztán legalább százötven aprójószág kapirgál az udvarban. A férj állatgondozó a téeszben, az asszony a vízmű pénzbeszedője, de köt is, mellényeket, pulóvereket, ha kérik, megrendelésre. Mikor szóvá teszem, szükségük van-e arra, hogy ennyit dolgozzanak, a férj megjegyzi: — Gazdasági cselédek gyerekei vagyunk, belerögződött az emberbe, hogy sohase ülhet tétlenül. Dolgozik a 80 esztendős mama is. Rongyókázik. Reggeltől estig. rongyszőnyegnek hasítja össze - a vásott, maradék rongyokat. Mondi- né nem rtüd beletörődni abba, hogy a mama a rongyó- kát mindig a tisztaszobába viszi. Az asszony magyaráz: — Ha az ember haladni akar, dolgozni kell. Nekünk már ez a negyedik házunk, amit építettünk. Kellett magunknak. a gyerekeinknek. Most meg kocsira gyűjtünk a katonafiunknak. A többi gyereknek már van autója. Mondiék háza is háromszobás családi hajlék. Úgy látszik, ennél kisebb már nem épül a faluban. Utazás? A férj járt a téesszel a Szovjetunióban, hazánk sok szép vidékén. Az asz- szony legtávolabbi útja a Balatonhoz vezetett, amikor a téesz üdülni küldte őket egy hétre. Pihenés? Elég az estétől kora reggelig tartó nyugodalom. Szórakozásra, művelődésre csak a tévé szolgál, azt is a férfi nézi. Hajsza, de miért? — Nagyon szorgalmas nép lakja ezt a községet — mondja Lázár József, amikor a téesz irodájában szóvá te. :”n, hogy itt Jásztelken is sokat dolgoznak az emberek: — Az igaz, hogy a negyvenszemélyes autóbuszunkat tavasszal már nem tudjuk megtölteni, hogy színházba vigyük az embereket. Leköti őket a kert, a jószág. Tavaly húszmillió forint értékű árut vásárol; tunk fel a háztáji gazdaságokból. Anyagilag ráutaltak arra az emberek, hogy minden szabad idejüket a háztájinak szenteljék? Rosszul fizet a téesz? Ötvenötezer forint az évi átlagkereset a gazdaságban és ehhez jön a háztáji. A fiatalok? Tamás Zsigmond a téesz szarv asmarha-szaktelepé- nek vezetője. Ilyenkor, ebédidőben — bár az üzemi konyhán több száz embernek főznek — őt otthon találom. Felesége gyesen van a másfél éves kislányával. Egyébként a takarékszövetkezet helyi kirendeltségén dolgozik. Náluk- is divat, hogy a fiatalasszony esténként kézimunkázik, hogy a házimunka reá vár. Jószágok? — Három malacunk van, meg a kiskert. Nem eladásra hizlalunk. — Elég az egy kereset, meg a gyes? — Kijövünk belőle. Két gyerekünk van, Zoltán már tizenegy éves. Minden évben elmegyünk üdülni, hétvégeken kocsival kirándulunk a Mátrába vagy másfelé. Aztán,, ha cukrászdában rendezvény van, oda is elmegyünk. Én nem értem azokat, akik annyira hajszolják magukat a pénzért. Nincs annak sok értelme. — A szüleik nem mondják, hogy többre vihették volna már. ha ... Nevetnek. „Bizony emlegetik. már megint mentek valahová, minek? — mondja a férj. — De én valóban sokra vittem. A téesz taníttatott. Fizikai munkás voltam, és ma üzemmérnök vagyok.” Tamáséknál nem láttam „tisztaszobát”. * * * Rangos új házak, fürdőszobásak, a lakásokban modern bútorok, színes tévé, nem egy udvarban autó. És van folyosóra kitett zongora, rongyókázás, hajnaltól való gürcölés, teperés ... Még él a szülői „örökség”. Varga Viktória
