Szolnok Megyei Néplap, 1980. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-25 / 71. szám
1980. március 25. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 11 Magasban lenni jó. Legszebb élményeim közé tartoznak az ejtőernyősökkel tett helikopterutak. A szolnoki főutca, száz méter magasból: nyüzsgő hangyaboly; ötszáz méterről az embereket, autókat már nem lehet felismerni, ezer-kétezer méteren a táj már lassan mozdul-fordul alattunk, és a város látványa összefüggésekké, renddé egyszerűsödik. Szóval: magasban lenni jó! De mindig? Aki válaszol: Kézér István R DARU- VEZETŐ — Nyugodtan leveheti a sisakot: itt a darufülkében, negyvenegynéhány méter magasban már nem esik a fejünkre semmi. Ha majd nagyon inog a daru. üljön le, van ott mögöttem egy sámli, ülve jobban tud írni. Én közben azért dolgozom tovább, beszélgetni így is lehet. __ Hogy félek-e? Nem. I gaz, hogy átlag évente fordul elő egy darufeldőlés, és ott a darukezelő többnyire meghal, de ezek az esetek mindig valami rendkívüli dolog miatt történnek. Majdnem minden esetben a szél az ok; de a darus is hibázhat. Egyszer az egyik kollégám elbambult, túl gyorsan eresztett le egy öt és fél tonnás panelt, és amikor ráfékezett, akkorát rántott rajta a daru, hogy kiesett az ablakon a szemüvege. Velem — lekopogom —baleset még nem történt tíz év alatt. De sokszor elgondolkoztam már rajta, mit érezhet a darus, amikor dőlni kezd vele minden. És még tudja, hogy két-három másodpercig eltart a zuhanás, de aztán Ikész, nincs tovább! Az életére gondol? A családjára? Nem tudom... De nincs, aki ezt elmesélné; így nem is fogom megtudni soha. — Voltam már közel hozzá, az igaz! Mikor az a nagy szélvihar volt Szolnokon, hogy a Centrum vadonatúj üvegeit is benyomta, ültem fenn, ezen a darun. Olyan hirtelen jött a szél, hogy itt ért. Szabvány szerint negyven kilométeres szélsebességig dolgozhatunk, az meg volt vagy a duplája. Csak azt vettem észire, hogy a daru* magától elindul a sínen, — a szél pontosan hátulról fújt. Azonnal láttam, nogy ha „felütközök” a bakon, feldőlök menthetetlenül. Ijedtemben nem tudtam mást kitalálni, elindítottam a motort visszafelé: épp, hogy megfogta! Nem tudom, ért-e már le gyorsabban valaki daruról, mint én akkor! — Van, aki fél! Nem is a magasságot nehéz megszokni, hanem a térbeli mozgásokat. A hattonnás elem először lehúzza vagy fél métert a gémet, azután mozdul csak meg. De az árboc is kileng a szélben közel egy métert. Egyszer — egy munkatársam tetőpanelt emelt be; akinek le kellett volna vennie, megbotlott, beesett az alatta levő lakásba. Esett, ha három métert, a kórházban mégis belehalt! A darusnak semmi köze nem volt hozzá, nincs az a bíróság, amely felelőssé tehetné, — de a vizsgálat, a tárgyalások nem múlnak el nyomtalanul: egész pályafutásán el fogja kísérni a tragédia. Amihez csak any- nyi kötötte, hogy látott egy embert meghalni. Hát ez az, amitől tényleg félek; a véletlentől. Hogy a többi emberre jobban kell figyelni, mint a gépre, meg magamra. Még az éjszakai tolvajokra is nekem legyen szemem! — Persze, hogy vannak! Az éjszakai műszak alatt járnak ide, főleg asszonyok, sokszor lékiábálok nekik, hogy holnap jöjjetek, mert bezárt a TÜZÉP — rá se bagóznak. A panelek között bolyonganak, szedik a hulladékfát — meg amit annak tartanak. Hetvenhat óta látom ott azt a putrisort: ide azóta tüzelőt még nem hoztak — a kémény meg télen- nyáron füstöl. Sokszor eltűnődtem már itt a nagy magányban, de elképzelni sem tudom, hogy az építkezés előtt mivel fűtöttek? — A magány? Jó is, rossz is. Ha nincs áram, sokszor fél napig is itt szöbrozok, amíg megcsinálják a lentiek. Ha ki tudom számítani a munkából, hogy könnyebb lesz a nap, akkor hozok könyvet —. de ha váratlanul ér a szünet, csak bámészkodom: innen mindig látni valami furcsaságot. Nem parancsol senki: még a brigádvezető is csak kér, mert tudja, a darussal jóban kell lenni. Tudnám úgy hátráltatni a munkájukat, hogy a hideg vízre valót sem tudnák megkeresni, — és ráadásul még belém sem köthetnének, olyan szabályosan csinálnám. De ennyi év után ilyenre példa sincs. — Nagyon összemelegedni sem szabad velük. Volt egy ismerősöm, jó haverságba került a szerelőkkel. Egyszer, úgy viccből, a tizediken beültek a fiúk a konténerbe, a darus meg szépen letette őket a földre. Mehettek ebédelni, nem kellett gyalogolni. Hiába mondta később, hogy ez tilos: a melósok mindig követelték tőle. Egyszer aztán gondolt egyet, felemelte a konténert a felső végálláskapcsolóig, leállította a darut, bement a központba a munkavédelemhez, jelenteni az esetet. A cimborái meg ott lengedeztek a szélben vagy két óra hosszat. Vége lett a nagy komázásnak rögtön! — Összezördülés? Előfordul! A múltkor a kubikusok nem akarták elhinni, hogy a 25 méteres gémmel nem tudom a konténert 30 méterre rakni — duzzogtak, rájukhagytam. Álljak le velük vitatkozni ? Letettem, pont. Ülök tovább a kalitkámban, ahonnan minden olyan egyszerű, áttekinthető. Sokszor furcsa is, hogy az akasztó — aki alul szereli horogra a panelt — percéket elbóiklászik a felállított elemek között — én meg innen látom, hogy melyiket fogja végül megtalálni. Kivárom. Vagy ha kell, leszólok neki: arra, komám! — Én is bóklásztam életemben sokfelé: Debrecenben végeztem a nehézgépkezelőit, fiatalon becsatangoltam az országot. Építettem lakást Pesten, Szegeden, Debrecenben, dolgoztam a Zsolnay-gyárban is. Akkor még szerettem a változatos életet, nem is vetett véget a csavargásnak, csak a nősülés. Azóta Szolnokot építem: a Vosztok út, a Csokonai, a MÜM-iskola, a Vízügy-székház mind őrzi a kezem nyomát. Ha csak egy hétre vezényeltek is helyettesíteni valahová, minden munkahelyemet számon tartom. Jövök be a buszon a kislányommal Zagyvarékas- ról — ott építettem házat — és kérdezi: apa, most hol dolgozol? Jólesik mutatni: ott a Széchenyin, látod, az a piros daru az enyém! Öt-tíz darus rakta össze az egész lakótelepet — számít a munkám! — Én is szeretnék ezen a lakótelepen lakni, kényelmes, szép és egyre nagyobbak a lakások. A feleségemmel együtt minden szándékunk az volt, hogy ide jövünk. Megvolt a két gyerek, mentünk a tanácshoz. Nem kaphatunk, mondták! Az asszony hiába dolgozott évekig a Május 1. Ruhagyárban, fél esztendővel azelőtt hazament Rékasra, a téeszirodára — nem számított szolnokinak. Az én cégem, az Építőipari Gépesítő Vállalat, az meg pesti — hiába dolgozom itt évek óta, nem szolnoki a munkahelyem mégsem. Ha csak egy félévet vár a nejem a váltással, ma itt lakunk —, de így jogos volt az elutasítás, nem tehettem semmit. Belenyugodtam, mint meg- változtathatatlanba. Jól mondja a mondás: ülve nem lehet állni! Na hagyjuk! A négy bot, ami mozgatja ezt a monstrumot, megmarad, mindig — legföljebb hozzájön még egy, amivel bejárok dolgozni. Ment a darusok innen mennek ám nyugdíjba, ha az évenkénti orvosi vizsga ki nem szuperálja őket! Még nő is van, aki bírja! Tényleg, van itt egy darusnő Szolnokon, most a tűzoltólaktanyát építi, írjon egyszer róla is! Kőhidi Imre A Törökszentmiklósi Állami Gazdaság szenttamási kerületén 100 angol télivér telel. 50—60 lovuk a galop- pályán „vendégeskedik” egész évben. Csajbók János sportlógon- dozó egy frissen heréit mént járat futószáron. A délutáni etetés, végeztével szalmabálákon foglalunk vele helyet az istállóban valamint Fejes Istvánnal és Szabó Jánossal. Mindhárman 18 évesek, 1-2 éve dolgoznak itt. Az általános iskola után téeszben, állami' gazdaságban kezdték más területen. Csajbók János Pestet is megjárta, lovász volt a Magyar Lóverseny Vállalatnál. — Ott nagyon rosszul éreztem magam, borzalmasan ittak meg verekedtek a lovászok, azért jöttem el. Pedig fél év lovaglás után versenyezhettem ' volna, 60 nyert verseny után lesz zsoké a lovasból. Itt a sportlovakkal foglalkozom, lovagolok is természetesen. ’ Fejes István, a vemhes kancák gazdája jobban bízik a Kontárjában, mint a legkezesebb hátaslóban. — Nem szeretek lovagolni. Ha muszáj, ráülök, de munkaidő után, kedvtelésből nem. Amikor tanultam, háromszor is előfordult egy nap, hogy lovon robogtam Itt a Colorion Super! Teljesítették a vállalást A pártkongresszus kezdetére, hétfőre teljesült, az Orion-gyár egyik legfontosabb munkaverseny-vállalá- sa: forgalomba került a Colorion Super színes televízió készülék. Egyelőre kisebb mennyiségben, négy kijelölt szaküzletben kezdték el árusítását, de a gyár vezetői ígérik, hogy a második félévtől már nagyobb sorozatok kerülnek le a futószalagokról, s a moszkvai olimpia kezdetére több ezres tételeket szállítanák a belkereskedelemnek. Az új készülék fogyasztói ára 27 900 forint. A Colorion Super kétnormás, teljesen automatizált, modul elemekből, a mai kor műszakilag legkorszerűbb félvezető alkatrészeiből összeállított tévékészülék. Egyúttal „energiatakarékos” televízió, mert fogyasztása mindössze 75 watt, ami fele-egyharmada a hagyományos típusokénak. A készülékekhez in line rendszerű képcsöveket szereztek be, átmérője középnagyságú, azaz 20 colos (51 centiméter). Ezeket az Orion színes tévéket eddig kizárólag a nyugait-európai és középkeleti országokba exportálták. Színhűsége olyan jó, mint a legfejlettebb színes televízió-kultúrával rendelkező országokiban gyártott készülékeké. Olajosmagvak Növelik a termőterületet Az elmúlt évben elért jó eredményektől ösztönözve növelték az olajosmagvak termőterületét a jászki séri Lenin Tsz-ben. A világ számos piacán keresett repcéből 470 hektáron termesztenek az idén, és hektáronként 15 mázsás átlagtermésre számítanak. A hazai növényolajipar igényeihez igazodva az idén 640 hektáron termesztenek napraforgót, és ha az a tavalyihoz hasonló terméssel fizet, hektáronként 17 mázsát takarítanak be. Mindkét növényt a GITR termesztési rendszeren belül művelik és értékesítik. ki a pályára, és gyalog bicegtem vissza. Szabó János ”77 vége óta telivérgondozó, igazi csikós. Nyáron szinte egész nap lovon ül, vigyázza, tereli a ménest. — Bizony 40—50 kancára oda kell figyelni. Szerencsére Csapi, a csikósló okos segítőtárs. Mindent tud, ami a „feladatával” jár. Sőt többet is; ül — amit nagyon nehéz betanítani —, köszön, fekszik, „imádkozik”. Megszenvedett a tanítvány de a NEMCSAK az emberek, hanem a termékek is bejárják a maguk életútját. Kezdetben — a fejlesztés stádiumában — költeni kell rájuk, majd a gyártás kezdetével. és felfutásával együtt emelkedik a nyereség, egészen a piac telítődéséig. Ez az a — többé-kevésbé előre megjelölhető — pont, amelytől kezdve a haszon csökken, tehát ekkorra már el kell készülnie a következő terméknek, amely újra csak az előbbi görbével ábrázolható utat járja be. A licenc- eladók a lemenő stádiumban válnak meg termékeik, gyártási módjaik kizárólagos hasznosítási jogától. A vásárlók viszont — amennyiben megalapozott gazdasági stratégia részeként vásárolják a licencet — arra számítanak, hogy néhány ciklussal később az eladóval egyidőben (vagy ha lehet, hát kicsivel előbb) jelenhetnek meg legújabb termékükkel a piacon. így élvezhetik a felmenő ág extra nyereségét is. E közbülső idő a tanulásé és a fejlesztésé. vagyis ekkor kell mozgósítani a fejekben szunnyadó értékeket. A leszűrhető törvényszerűség tehát így hangzik: a fejekben levő többlet „anyagi erővé válik” és hatással lesz a zsebekre is. Nem kell hát mást tenni, mint olyan viszonyokat teremlteni, amelyekben a szellemi tőke anyagivá válhat. Persze amilyen egyszerű az elv, olyan nehéz a megvalósítás. Ha már a fejek és a zsebek kapcsolatára, egyszerűsítettük a felhalmozódott ismeretek gyakorlati alkalmazását. akkor fel kell idézni a ..japán csodát’’ is. Japán háború utáni gazdasági fejlődése ugyanis úgy indult, hogy ióval több — műszaki, technikai és gazdasági tudással rendelkező — szakembert képeztek. mint amennyire az akkori termelés igényit tartott. így a ..felesleges fejeket” intézetekbe, laboratóriumokba küldték, ahol a náluk fejlettebb országokból vásárolt gyártásieljárási licenceket kellett adaptálniuk. továbbfejleszteniük. Ez a munka oda vezetett, hogy például azUSA- ban a 40-es évek közepén megalkotott tranzisztorral — nem sokkal több mint egy évtized múltán — a japánok olyan elektronikai berendezéseket készítettek. tanítómester is, mire a fejébe vette ezt a tudományt. Megvan Csöpi utódja is, Renáta, 8 éves gyönyörű sárga tenyészkanca. De most nincs az a pénz, amiért ráülnék. Szeptember közepe óta, mikor behajtottam, nem ültem rajta. A nyár az igazi! Mióta ide járnak az építőtáboros lányok kukoricát címerezni, azóta szeretek igazán csikós lenni. — egri — „Csikósinasok” romantika nélkül Szabó János Renátával — a jövendő csikóslóvad és Nagyasszonnyal hogy az egész világ ezeket kereste. Most hasonló jelenség kezd kibontakozni a mikroelektronikára épülő számítástechnikában; Számítástechnika? Ha ezt tartjuk a korunk iparát, munkánkat életünket és gondolkodásunkat ugyancsak átformáló technikai fejlődés jelképének, akkor nem szabad figyelmen kívül hagynunk valamit. Amíg két évtizeddel ezelőtt egy számítástechnikai rendszer eladásakor maga a gép — a hardware — tette ki a vételár csaknem teljes összegét, addig napjainkban ez már az 50 százalékot sem éri el. Tehát egyre nagyobb hányadot és értéket képviselnek a felhasználást segítő programok — a software. Egy üzem számítógépes irányításának megtervezéséhez pedig nem kellenek költséges eszközök, berendezések. Elég néhány íróasztal. néhány olyan emberrel, akik alkalmasak e munka elvégzésére. Ha valahol, akkor itt közvetlenül válik termelőerővé a magasszínvonalú tudás, ráadásul jó árat is fizetnek érte. Időről-időre kirobban a vita arról, hogy miért „gyömöszöli vissza” a gazdaságitársadalmi környezet az alkotókedvet a többet akaró emberekbe. A válaszok zöme egy feloldhatatlannak tűnő dilemmába torkollik:, gazdaságunk egyes területeken kevesebb szakembert igényel, mint ahányan évről- évre befejezik tanulmányaikat. Ugyanakkor a világ mozgása, az oly sokat hangoztatott ,.a tudomány termelő erővé válása" alapelv viszont ennek éppen az ellenkezőjét kívánja. Akkor mi legyen? A TUDÄS növeléséről semmi szín alatt sem szabad lemondani, hiszen az zsákutcába vinne; a körülmények változására várni ugyancsak nem járható út. Egyik lehetséges alternatíva az említett japán példa, de néhány hasonlót még ki lehet találni. A piacon — talán sikerült érzékeltetni — egyre inkább kelendő árucikk lesz a termékekben megtestesülő emberi tudás. Ezt kihasználva, csökkenő beruházás mellett is biztosítható a gazdasági növekedés. — németh — Csajbók János: 60 nyert verseny után lesz zsoké a jelöltből Fejes István a munka nehezebb végén Fotó: Temesközy Tartalékok a fejekben
