Szolnok Megyei Néplap, 1980. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-23 / 70. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. március 23 avábam folyt a földeken az aratás, az emberek ki se látszottak a munkáiból; eszükbe se jutott. hogy az eget vizsgál-gas- sák. Az meg — baj-e vagy szerencse, még nem tudjuk — világoskék volt. tiszta és |ffelhőtlen; h'gy azután mindenki felkapta a fejét, amikor az a bizonyos titokzatos tárgy feltűnt rajta. A tárgy lapos volt. korong alakú középen átlátszónak tűnt, valamiképpen a medúzára emlékeztetett — ha már láttak medúzát víz alatt lebegni. ha meg nem. hát hasonlítsuk inkább pitypanghoz. igaz, ez olyan lapított pitypang lenne; mondjuk, leleszakítja az ember és ráfúj, hogy szétröppenjenek az er- nyőcskéi, de mégsem szállnak szét, hanem úgy, egészben kezd el felfelé repülni, hatalmassá válik, s kezd lefelé ereszkedni — hát ez az kérem, pontosan ilyen látványról van most szó. A itáingy egyre nőtt, és egyre nagyobb lett a lent állók izgalma is: mi lesz. ha véletlenül beborítja az egész mezőt, sőt az egész környéket, de az sem lehetetlen, hogy még a földgömböt is...? Az izgalom annyira megfoghatatlan volt, hogy menekülésre senki sem gondolt. Filipp Szemjonovics brigádvezető csípőre tett kézzel kémlelte aiz eget. a többiekkel együtt, tekintete egy pillanatra sem szakadt el a tárgytól, majd a megszokott apró mozdulattal magához intette helyettesét, és az operáló orvosok lakoni- kusságával rendelkezett: — Vologya. gyorsan a faluba: kenyér, só, kendő legyen ... szedd a lábad! Vologya elrohant és már jött is vissza; mindez annyi idő alatt történt, amíg a tárgyat már nemcsak a szem észlelte, hanem a fül is; ugyanis valamilyen magas zengésű, zenei hangot bocsátott ki magából. (A helybeli SiarmonikáK később váltig állította, hogy a „Valenka” című népszerű dal melódiája A mikor Povázsad büszkén mutatta élete álmának megvalósulását, a kék Skodát, Csemcse- gi jóindulatúan veregette meg a vállát: — Gratulálok, öregem, gratulálok. Csinos kocsi ez a Skoda. Nem mondom, az én Fiat 1500-asomhoz képest játékszer, barkács dolog az e®ésZfc de azért autó... Lehet vele menni. Nem gyorsan, nem sokat. De autó. Nem Fiat, nem Volvo, nem Herei, de azért autó ... Igen — tette hozzá mély meggyőződéssel — mindenek elleniére autónak mondható... — Hát ez ért hozzá... — Mihez? — kérdezte le- törten a férjétől Csemcsegi távoztával Povázsainé ... — Ahhoz, hogy kedvet csináljo(n az embernek... — legyintett rezignáltan Pová- zsai, és úgy nézett az ártatlan, kék Skodára, mint púpos törpére egy núdista strandon. Amikor Povázsad büszkén mutatta Csemcsegeinek élete másik álmát, a Philips sztereó rádió-magnót, a teljes és csodás felszerelésével együtt, s még egy Boney M. lemezt is leforgatott a vendégnek. Csemcsegi jóindulatúan veregette megPovázsai vállát, mondván: — Gratulálok öregem ... Igazán kellemes hatás. Csinos a sztereód. Nem mondom, ezek az izék... ezek a skatulyák valóban nem hangfalak, aztán hiányzik a keverőasztal is, emiatt bizony amatőr dolog az egész, die azért kétségtelen, hogy lehet hallgatni... Ha egyszer eljöttök hozzám és meghallgatjátok, ugyanezt a lemezt az én NBC hangfalaimon, akkor majd látjátok, hogy... no, de mit is beszélek annyit... Van azért hang. Hang az van. Olyan, amilyen. Kezdőknek ez is jó ... Végeredményben azért leforgatja ez is a lemezt — tette hozzá vigasztalásul Licit Csemcsegi, hogy Povázsai úgy érezte, azonnal ki kell vágnia az egész sztereó ka- catot, úgy ahogyan van, az OTP-hitellevéllel együtt, ki az ablakon, bele egyenesen a kukába... — Mert ez aztán valóban ért ahhoz, hogy kedvet csináljon az embernek — sírta el magát Povázsainé, és csak az vigasztalta, hogy jövőre juszt is megmutatják a víkendházukat Csemcsegi- nek. Nem is akartak egyébként víkendházat. Nem volt rá pénzük se. De ez a Csemcsegi — mondta volt Povázsai a feleségének — ez aztán ért ahhoz, hogy elrontsa az ember kedvét. Most aztán majd mi rontjuk el kedvrontó kedvét a víkend- házzal — álmodozott Povázsai és álmodozott Povázsainé, lelki szemeikkel már előre látván, mint nyeli kedvrontó kedvét a gyomorfekélyig Csemcsegi a szép, új, modern víkendház láttán .,. — Gratulálok gyerekek ... gratulálok, ezt szépen ösz- szehoztátok . . . Van egy barátom Svájcban, annak a házát másoltam le. Alpesi stílusú az enyém. . . Tiszta kő, nem faváz, tiszta kő. .. Négy szoba, kát fürdőiszp- ba ... Nektek egy van csak. ugye? Szóval, az enyém svájci mintájú, nem típusterv ... De azért fel a fejjel, gyere»- kék, itt is lehet víkendez- ni ... Sőt, talán még lakni is... Fel a fejjel, utóvégre azért csak ház ez is — veregette meg Povázsai vállát Csemcsegi és távozott. Úgy hírlik, hogy Povázsai- ék most egy Kozmosz típusú műholdra gyűjtenek, amely pont a ví,kendházuk felett lebeg majd 100 ezer kilométer magasan, és csakis nekik sugározza a világ összes televízió-állomásainak adásait ... Már előre arról álmodoznak, hogyan nyeli majd kedvrontó kedvét Csemcsegi a Povázsai féle Kozmosz 100 000 miatt. Micsoda beteljesülés is lesz az, uram ég.. . Gyurkó Géza volt...) Időközben a tárgy annyira leereszkedett, hogy láthatóvá váilti (fenekének al díszítése. Később kiderült, hogy ez a díszítés nem is díszítés volt. hanem csővezetékek sűrű hálózata. A zene elhalkult és a szerkezet, amely olyan te- nyészbikányi lehetett, puhán landolt a szántáson. Filipp Szemjonovics brigádvezető átvette Vologyiától a kendőt, a kenyeret és a sót, majd vezényelt: — Utánam! Csak sorban, semmi tülekedés! — és megindult az egészben maradt pitypang, a tenyészbika nagyságú medúza felé. A medúza gyomrából közben ketten léptek ki — ahogy illik szkafanderben. Közepes iter- metűek voltaik, de arányaik kicsit a csecsemőkre emlékeztették: hatalmas fej az üvegkupola alatt, testüket sajátságos fűző kígyópántjai fogták körül. Rövid, de láthatóan ízelt lábaikkal ügyesen mozogtak a porhanyós, laza talajon. Felső Végtagjaikkal (integettek, (félméteres Vjacseszláv Kuprijanov: A lapát Majdnem fantasztikus novella ujjaik a könyökükből nőttek. Mondom, ilyen végtagokkal hadonásztak a váratlan jövevények. — Ezek kapzsi ujjak — dörmögött halkan Filipp Szemjonovics és kezében megremegett a kenyér, a só majdnem kiszóródott a tartóból, amit a brigádvezető szerencsére nem vett észre. A lények egy térképet kezdtek böngészni, és szemmel látható bosszúsággal gesztikuláltak — ha érzéseik egyáltalán valamiben is hasonlíthatók a mieinkhez. Végül lecsillapodtak és rá- meredték a tömegre, melynek élén a brigádvezető közeledett feléjük. Csalódott mozdulataikban valami reménységszerű jelent meg. És amikor Filipp Szemjonovics sápadtan bár. de méltóságának teljes tudatában szólásra nyitotta a száját, hogy kitörő örömmel rikoltsa: — Isten hozott benneteket. kedves vendégeink! — érthető kézmozdulattal. lapos ürman- csukikal a férfi orra körül kezdtek hadonászni. Majd az egyik megnyomott esv gombot az öltözékén, ezzel működésbe hozott egy hordozható mikrofont. és tiszta, helyi dialektusban megszólalt: — Nem találtak itt véletlenül egy lapátot? És az apró, riporter-mikrofonra emlékeztető szerkezetéi I Filipp Szemjonovics orra alá nyomta. — Miféle lapátot? — hökkent meg a brigádvezető. — Tudja. 700 millió évvel, 11 hónappal. 4 nappal. 5 órával és 48 perccel ezelőtt az embereink ellátogattak erre Ivan Svoboda: A lótusz Mracek úr kora reggel kilépett a házból, hogy elvigye egy kicsit bejáratni vadonatúj kocsiját. A levegőben már érződött a tavasz illata, ibár még az éjszaka lehülit levegő ikicsípte az ember arcát. A madarak énekeltek. Mracek úr megállít egy pillanatra, gyönyörködött a reggeliben, majd a kocsijához ment. és kétszer is alaposan átvizsgálta minden oldalról. Ezután aggódó tekintettel levetette orkánkabáitját és cipőjét. meglazította nyakkendőjét, és a kocsi tetejére tette aktatáskáját. Lassan telisszívta tüdejét levegővel, néhány másodpercig visszatartotta, majd az orrán át a bolygóra, hogy a mi And- roméda állatkentünket feltöltsék diplodokokkal. A feladat elvégzése után, felszálláskor — éppen ezen a helyen — észrevették, hogy a szerkezet egyik kereke beleragadt a sárba. A kereket egy lapát segítségével kiszabadították, ám amikor hazaértek, az ellenőrzés megállapította, hogy ezt a lapátot valamelyik mamlasz itthagyta az önök bolygóján. Hogy ki volt a bűnös, nem sikerült kideríteni, mivel a hazarepüléshez mintegy nyolcvan nemzedéknyi idő kellett. így vagy úgy. de sürgősen vissza kellett (térni ide, az állam tulajdonáért. Minket ért es a megtiszteltetés, hála nyolc- vanadiziigleni őseinknek Egyszóval, nem találták meí a lapátot? — A lapátot? — kérdezte újból borzalommal a hangjában Filipp Szemjonovics — Hát, van nekünk lapátunk amennyi csak tetszik... Vologya! — fordult a helyetteséhez — szaladj csak a raktárba. s hozzál néhány új lapátot ... — Hogy képzeli? — szólal meg egy sértődött hang i mikrofonból —. hogy képzeld kérem? Nekünk az a lapé kell. Hiszen bélyegző var rajta. Leltárba van véve.. Pontosan itt történt, a számítások tökéletesek, csak i lapát nincs ... Hát, ez baj.. Filipp Szemjonovics atya sajnálkozással nézte a jövevényeket. — Hiszen hát elhozza Vologya a lapátokat, felvégre azokkal is lehet ásni, fél őrt sem kell, (míg a raktárhoz ér. Mlálr lafcaM (megvárlják nem...? — Nem, így nem lesz jó — válaszolt szomorúan a készülék. Csak az a lapát jó. má sik nem. Nincs mit tennünk üres kézzel kell visszarepül nün-k. Igen ... De hogy is le hetne megtalálni? Hány évszázada már annak... — És most mi lesz? —I kérdezte együttérzéstő könnybe lábadt szemmel Fi- lipp Szemjonovics. — Bíróság elé kerül- az üg> — válaszolta a készülék. — De ez már nem tartozik ránk mi a ránkbízott feladató végrehajtottuk. Majd < nyolcvanadik nemzedél tartja a hátát... Na. min den jót. öreg ...! lény valamenny gombot kikapcsolt; magán ég társévá (társnőjével??) visz szamászotit a medú za gyomrába. Még mindkét len búcsút integettek kapzs mancsukkal, majd a lapo: pitypang könnyedén felemel kedett a magasba. Újból felhangzott az a bi zonyos zene. de már nen olyan vidáman, mint leszál léskor. (A helybeli harmoni kás később megesküdött rá hogy a „Sudár búzaszálak között tűnt el” című ismeri melódia volt. Fordította: Szentpétery Csilla kifújta. Zsebkendőjét leterí tétté az aszfaltra, és törökülésben ráült, sarkait ikezeive magához húzva. Szemeit behunyta. — Bocsánat — halilatszot egy hang — mit csinál magi itt? — Jógázom — felelte Mna cfek úr, szemét iki sem nyiitví Ez a lótusz-póz. — Jógázik? — Nagyon megnyugtatj az idegieket, és filozófiku életszemléletre serkent. — No de itt az utcán? — Halaszthatatlan volt - magyarázta türelmesen Mra ceik úr, továbbra sem nyit va iki szemeit. — Az imént láttam mei hogy valalki az éjjel lasze reite a kocsimról a kerefke két. (Fordította: Juhász Lászlc Altató Abszolút pimaszság II. Abszolút pimaszság I. A profi Kép a jövőből Fogd meg Izsák Jenő rajzai