Szolnok Megyei Néplap, 1980. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-22 / 69. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. március 22. SZOLNOK MEGYEI Üst Magasabb áronv mint addig " > j Megveszi a fáradtolajat az ÁFOR toztak a feltételek is. Ez év január 1-től felemelt áron. a korábbi 40 fillér helyett 2 forint 20 fillérért vásárolja fel az ÁFOR az olaj kilóját. A magán gépjármű tulajdonosaitól a négy megye 12 éjjel-nappal üzemelő benzin- kútja. valamint a Kecskeméten. Gyulán és Szegeden működő szervizállomások veszik át az olaj cserélésekor leengedett fáradtolajat. pénzt azonban nem kapnak érte. A 17 ÁFOR-telepen azonban tőlük is minden mennyiségben 2 forint 20 filléres áron veszik azt meg. Az ÁFOR természetesen az idei feladatok teljesítése során is számít a KISZ-esek segítségére. Jászberény járás: dr. Pesti Béla Alattyán (Alattyán, Jásztelek. jánoshida. Jászboldoghá- za, Jászalsószentgyörgy). dr. ifj. Czifra György Jászapáti (Jászapáti, jászivány). dr. Gulyás József Jászárokszállás (Jászárok- szállás, Jászágó). dr. Rada Illés Jászdózsa (Jászjákóhalma. Jász- dózsa), dr. Tasi János Jászki- sér (Jászkisér), dr. Kökényesi Albert Jászladány (Jászladány). dr. Kiss Béla Jászszentandrá.s (Jászszentandrás). Jászberény- Jászfelsőszentgyörgy-Puszta- monostor-Jászfényszaru: dr. Kobács János, Jászberény. Báthory út 13. Kisújszállás: dr. Tölgyvári Béla, Kisújszállás. Ifjúság út 15. Kunszentmártoni járás: dr. Farkas Elek, Kun- szentmárton. Kilián Itp. 0. ép. 13. (Cserkeszőlő, Szelevény, Kunszentmárton, Öcsöd. Mester- szállás). dr. Nagy Lajos, Csépa, Béke út 54 a. (Mezőhék, Cibakháza. Nagyrév. Tiszainoka. Ti- szakürt, Tiszaug. Tiszasas. Csépa). Mezőtúr-Kétpó: dr. Rega- zy Ferenc. Mezőtúr. Vörösmarty út 4. Karcag: Nagyüzem és tanyai terület: dr. Temesváry Tamás, Karcag. Vöröshadsereg út 38. Városi körzet: dr. Fűzfői Béla. Karcag, Eötvös út 3. Szolnok és környéke: dr. Kiss Ferenc. Szolnok. Vörösmarty út 17. (ázolnok. Rákóczifalva). cTr. Gulyás Pál, Szajol, Fő út 1. (Szajol). dr. Csizmás István. Tószeg. Orvosi rendelő (Tószeg, Tiszavárkonv. TiszajenŐ. Ve- zseny). Szolnoki járás: dr. Katona István. Besenvszög. Palo- tási AG. (Besenvszög. Nagykörű. Kőtelek. Tiszasüly), dr. László Domokos, Zagyvarékas, Szabadság tér 8 to. (Üjszász. Zagyvarékas). dr. Rucz István. Kengyel. Kossuth út 91. (Kengyel. Tiszatenyő), dr. Major Antal. Fegyvernek. Hársfa út. 1.3. (Fegyvernek. Kuncsorba, örményes. Tiszabő). dr. Erdélyi Iván, Kunhegyes. Kossuth út 49 'a. (Kunhegyes. Kenderes), dr. Magyar Zoltán, Tiszaföldvár. Kossuth út 127. (Martfű. Rákócziúi- falu. Tiszaföldvár). Tiszafüredi járás: dr. Balogh Sándor. Tisza- örs. Rákóczi út 5. (Tiszafüred- Tiszaigar-Tiszaörs-Nagyivánv Kunmadaras-Tiszaszőlős), dr. ifj.. Lőrinc/ József. Tiszaderzs. Felszabadulás út 11. (Abádsza- lók-Tiszas/entimre-Tiszagyen- da-Tis^aroff-Ti^abnra-Tomai- monostor). Törökszentmiklós- Tiszapiispöki: dr. Regler Kálmán. Törökszentmiklós. Ady E. út 4. Tis7aDüsoöki község: dr. Regler Kálmán Törökszentmiklós. Ady E. út 4. Túrkeve: dr. Lakatom János. Túrkeve. Mátyás kir. út 9. Az olimpiára Stúdiómagnetofonok Pécsről A Mechlabor Híradástechnikai Vállalat pécsi gyárából útnak indították a moszkvai olimpiára rendelt utolsó 46 stúdiómagnetofont. A fiatal gyár legkorszerűbb termékeiből! az STM 300 és STM 600 típusú berendezésekből összesen 1162-tőt készítettek a nagy sporteseményre. Ez volt a gyár eddigi legnagyobb megrendelése. A szállítást 1978-ban kezdték és minden egyes tétel határidő előtt rendeltetési helyére érkezett. Az utolsó szállítmányt is tíz nappal hamarabb vitték el a s.zovjet kamionok. Ezzel a gyár kollektívája teljes fi ette egyik legfőbb kongresszusi vállalását. (Fotó: T. K. L). női GVKRÍTKK CIPÓK SKÁLÁJA C/PÖOSZTÁLYUNKON! 1980. MÁRCIUS 22. SZOMBAT BEÁTA, IZOLDA NAPJA A Nap kél 5.43, nyugszik Í8.00 órakor. A Hold kél 9.31, nyugszik — órakor. VARHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: Eleinte túlnyomóan borult idő, sokjelé újabb havazás, havas eső, délen eső. Később időnként kissé felszakadozó felhőzet, szórványosan havazás, havas eső, eső. Általában élénk, napközben rövid időre erős északi, északnyugati szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet holnap általában 5 fok közelében. Illés Béla Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1895. március 22-én született Kassán és 1974-ben halt meg Illés Béla író, lapszerkesztő, a magyar szocialista realista irodalom egyik úttörője. Jómódú kispolgár szülők gyermekeként tanulmányait Bereg- r szászon és Szolyván végezte; az utóbbi városban elsajátította az ukrán nyelvet, megismerkedett a kárpát-ukrajnai nemzetiségek, az erdei munkások vérlázítóan nyomorúságos helyzetével. Tizennégy éves volt, amikor Pestre költöztek, s a gimnázium elvégzése után beiratkozott az egyetem jogi fakultására. Újpesten megismerkedett a munkásmozgalom életével, s a háborús tapasztalatok tovább erősítették társadalombíráló szemléletét. A Tanácsköztársaság idején Újpest kulturális munkájának vezetésével bízták meg, majd az újpesti fegyveres erők politikai biztosa lett. 1919 őszétől a Felvidéken folytatott forradalmi tevékenységet, ezért kitiltották Csehszlovákiából. Másfél évig Bécsben élt, s itt írta első igazán jelentős, pártos szellemű novelláját. Az aranylibát. Amikor Ausztriából is kiutasították, a Szovjetunióba ment. A szovjet írószövetség egyik titkára lett, s tevékenyen részt vett a haladó írók nemzetközi mozgalmában. Sok műve, így többek között az £g a Tisza, a Kárpáti rapszódia. a Honfoglalás nagy népszerűséget szerzett neki nálunk és külföldön is. 1945 után részt- vett irodalmi életünk újjászervezésében. éveken át főszerkesztője volt az Irodalmi Újságnak. Két ízben (1950. 1955) tüntették ki Kossuth-díjjal. MflF-iilés Szolnokon, a Járműjavító művelődési központjában tartja ma délelőtt fél 10-kor kihelyezett ülését, a Magyar Amatőr Filmszövetség elnöksége Bán Róbert filmrendező elnökletével, s a májusban Szolnokon rendezendő országos amatőr filmfesztivál •előkészítéséről tárgyalnak. Olimpiai sportlottó 11 négyes A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 7. Nemzetközi Olimpiai sportlottó-szelvények nyereményei a nyeremény illeték levonása után a következők: 5 találatos szelvény nem volt. 4 találata 11 fogadónak volt, nyereményük egyenként 220 410 Ft. 3 találata 1506 fogadónak volt, nyereményük egyenként 805 Ft. A 2 találatos szelvények száma 52 845 darab, ezekre egyenként 29 forintot fizetnek. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. Molnár ikrek „Kinőtték” az inkubátort Négyhetes korukra mind a négyen „kinőtték” az inkubátort a Székesfehérvárott született Molnár ikrek: Gábor, Péter, András és Márta. Az első- 'és másodszülöttet, Gábort és Pétert már korábban kivették a fűtött burából, a harmadikként született András és .a negyedikként világra jött Márta hőszabályozása azonban csak e hétre vált megfelelően éretté. A hét utolsó napjain már mind a négyen pólyában „fogadták” a székesfehérvári megyei kórház csecsemőosztá- - Jyán levő külön szobájukban édesanyjukat, A kicsik változatlanul szépen gyarapodnak, Gábor már 11 dekagrammal túllépte a két kilogrammot, Péter testsúlya kétezernyolc gramm, András 1960 gramm, Márta pedig 1900 gramm. Mind a négyen egészségesek, jó ét- vágyúak. II lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a Szekszárdon megtartott 12. heti lottósorsolás alkalmával a következő számokat húzták ki: 7, 38, 43, 69, 81 Martfűn bővül az BBC Háromszorosára bővíti Martfűn az „ófalui” kis ABC-t. a Szolnok megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat. A munkát lépcsőzetesen végzik, az ideiglenesen kialakított eladótérben folyamatosan vásárolhatnak a környék lakói, miközben a vásárlótér további kialakításán, a raktár és a szociális épületrész építésén dolgoznak.' Az ÁFOR IV. számú tájegysége Szolnok megyén kívül még három. Békés. Csongrád és Bács-Kiskun megyében fejti ki tevékenységét. Üzemelteti a megyék szinte valamennyi benzin* kútját. Az energiatakarékosság érdekében a még felhasználható fáradtolaj visszavásárlásával is foglalkozik, mivel az nemcsak népgazdasági érdek, de környezetünk megóvása miatt is szükséges. Mint köztudott, az elhasznált, fáradtolajat finomítóba szállítják. ahol, felfrissítéssel ismét felhasználhatóvá teszik. A négy megye területén tavaly 2300 tonna fáradtolaj felvásárlását tervezték, ezt Tl-ti-lá-tá Közgazdaságtanból Vetélkedtek a testvériskolák Több éves barátság fűzi össze a szolnoki Vásárhelyi Pál Közgazdasági és Posta- forgalmi Szakközépiskolát a békéscsabai, a ceglédi és a mezőtúri „közgázosok”-kai. Ennek jegyében tegnap közgazdasági vetélkedőt rendeztek Szolnokon. A csapatoknak politikai gazdaságtanból, könyvvitelből, statisztikából és tervezésből kellett számot adni tudnivalóikból. A verseny első helyezettje a békéscsabai- Sebes György Közgazdasági Szakközépiskola csapata lett, megelőzve a házigazdákat. 24 tonnával túlteljesítették. Nyílt titok, hogy az elért eredményekben nagy részük van a megyében lévő KISZ- szervezeteknek. A fiatalok kimagasló teljesítményt értek el a fáradtolaj összegyűjtésében. A napokban adták át az emléklapokat és a 15 ezer forintos jutalmat az arra érdemeseknek. Az idén 2800 torma olaj felvásárlását tervezik a négy megyében. Ehhez a feltételek viszonylag biztosítottak. Míg l979-,ben négy átalakított tankautó szállította az üzemekből. a szövetkezetekből a fáradtolajat. addig az idén öt látja el ezt a feladatot. VálIfjú távirászok Először 1969-ben rendezték meg a „Lenin ifjú távírásza” versenyt, azután évenként megismételték. A végig nagy izgalmakat hozó, alapos fel- készültséget. hozzáértést igénylő országos versenyt mindig helyi, járási, majd megyei vetélkedők előzik meg. és a megyei találkozók legjobbjai vehetnek részt az országos döntőn. Megyénkben az idén a Magyar Honvédelmi Szövetség jászjákóhalmi rádiósklubja adott otthont a „Lenin ifjú távírásza” verseny megyei döntőjének, s a tegnap, március 21-én megtartott megyei versenyen huszonegy ifjú távírász vett részt. A versenyzők a tiszaföldvári. a ti- szavárkonyi. a jászberényi, és a házigazda, a jászjákóhalmi rádiósklub színeiben mérték össze erejüket, adtak számot felkészültségükről. A tét ezúttal se volt kevés. A legeredményesebb „ti- titázók” a versenyen elért helyezésük alapján részt vesznek áprilisban a Lenin- városban megrendezésre kerülő „Lenin ifjú távírásza” verseny országos döntőjén. A hegesztő Skála Coop Sikeres év Sikeres évet zárt a Skála- Coop Országos Szövetkezeti Beszerző és Értékesítő Közös Vállalat, 1979-ben összesen 5,6 milliárd forint, forgalmat bonyolított le. A vállalkozás eredményeiről és terveiről tegnap igazgatótanácsi ülésen számoltak be a részvevők. Mint elmondták, a Ská- la-Coop 38 áruházában az elmúlt évben gazdag választékot biztosítottak a vásárlóknak. Űj élelmiszer- és háztartási cikkek árusítása is megkezdődött az áruházakban. Az idei tervek között a forgalom további növekedése, közös akciók szervezése és az áruválaszték további bővítése szerepel. Űj tagokkal is gazdagodik a Skála- Coop hálózat: a komlói, a várpalotai és a győri Áfész- áruházak viselik majd ez évtől a Skála-Coop emblémát, amely egyben a magasabb színvonal biztosításának feltétele. Hétvégi állatorvosi ügyelet Tiszta udvar- rendes ház Törökszentmiklóson a városi tanács, a Hazafias Népfront és a Vöröskereszt városi bizottsága minden évben meghirdeti az egészségesebb, szebb környezet kialakítását célzó, márciustól őszig tartó tisztasági mozgalmat. Tavaly 5900 családi ház rendjét ellenőrizte az értékelő bizottság, amely 2812- tőt tartott érdemesnek a „Tiszta udvar — rendes ház” megkülönböztető címre. A Vöröskereszt rendezésében csütörtökön délután tartott ünnepségen 250 új tulajdonos vehette át az elismerést: a pirosbetűs táblácskát. ■ A HÉT KÖZEPÉN kezdték, és április 4-ig be is fe- jezik Szolnokon az átkelési szakaszok útpadkáinak rendezését a KPM megyei igazgatóságának szakemberei. A felújítási munkát egy új gép végzi. A Mercedes típusú célgép „főpróbája” is egyben az útpadkaépítés és -javítás. 0 TÖBB MINT százan látogatják rendszeresen Nagy- ivánon a nyugdíjasok klubját. Mai összejövetelükre Szendrei Mária gyógyszerészt, a helyi Vöröskereszt szervezet titkárát hívták meg, aki délután 2 órától arról beszélget az idős emberekkel: mit tartsanak a házipatikában? ■ A V1ZMÜTÄRSULÄS támogatásához ebben az évben másfél mil|ió forinttal járul hozzá a jászárokszállási Nagyközségi Közös Tanács. • MÁSODIK LETT az országos versenyben. Pályi Hajnalka, a Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalat, szolnoki. Marcipán cukrászdájának fiatal szakmunkása második helyezést ért el a közelmúltban, a fővárosban megrendezett Ki minek mestere? mozgalom cukrászainak versenyén. 'A rangos helyezést szakmai, politikai és nem utolsó sorban gyakorlati tudásával vívta ki a mezőny legfiatalabbja, akinek mestere Móra László mestercukrász. ■ LEHET-E fegyver a lézer? címmel tart előadást dr. Gregus Pál egyetemi tanár hétfőn, március 24-én fél 6- kor a szolnoki Helyőrségi Művelődési Otthonban. MOUMt MICTII A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága é* a Szolnok megyei Tanáén lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093. 12-320, 12-069. 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 IIU ISSN 0133—0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf.: 105. Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés dija egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a hírlapkézbesttő postahivataloknál, a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok. Vörös Csillag át 2«. Felelős vezető: Gombkötő Béla