Szolnok Megyei Néplap, 1980. március (31. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-21 / 68. szám

1980. március 21. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 n Szolnoki szimfonikus zenekar hangversenye Koncertkrónika Hétfőn este az Országos Filharmónia rendezésében a Szolnoki szimfonikus zene­kar adott hangversenyt Báli József vezetésével a Megyei Művelődési és Ifjúsági Köz­pontban. Közreműködött Kiss Gyula, fiatal kiváló zongoraművész; a Filharmó­nia szólistája. Sajnálatos, hogy két na­gyobb zenei esemény ez al­kalommal is azonos időpont­ra esett. Különösen jelentős ez a tény,' ha éppen váro­sunk zenekarának szereplé­séről van szó. Nyugodtan le­hetünk annyira elfogultak, hogy helyi együttesünk fel­lépését tekintsük elsődleges­nek és egy olyan közismer­ten népszerű operával, mint a Pillangókisasszony még vé­letlenül se kelljen konkur- rálni viszonylag kisebb vá­rosunkban. A hangverseny legéret­tebb, legjobban megoldott kiforrott produkciójának Mozart G-moll szimfóniáját éreztem. 1788-ban készül el a szerző három utolsó szim­fóniája, az SZ-dur, a G-moll és a C-dur, melyek az egész mozarti életművet szinte min­den vonatkozásban a teljes­ségében tükrözik. Az elhang­zott G-moll nagyon szenve­délyes. fájdalmas, igen drá­mai hangvételű alkotás, me­lyet Mozart tudatosan ebben a hangnemben valósított meg. A zenekar összjátéka ebben a műben érvényesült a legszínesebben, a legegy­ségesebben itt szóltak a vo­nósok és fúvósok dinamikai- lag is a legdifferenciáltabb, legkifejezőbb a szimfónia ze­nei, érzelmi megoldása volt. A zenekar és talán a kar­mester is felszabadult a ko­rábbi érthetően intenzívebb feszültség alól, mely a mo­dern mű előadásánál, vagy a zongoraverseny kíséreténél óhatatlanul jelentkezik. Kü­lön említést érdemlő a ke­serű hangvételű Menüetté és a Finálé előadása. Kiss Gyula kitűnő pianis­ta adottsággal rendelkező művész. Igen érzékeny, kifi­nomult zenei, technikai fel- készültséggel, problémamen­tesen oldotta meg feladatát. Beethoven G-dur zongora- versenyének csodálatos má­sodik tételében éreztem a szólista egyéniségének leg- szuggesztívebb pillanatait. Megkapó muzikalitással ol­dotta meg a versenymű las­sú tételét. A műsor érdekessége Su­gár Rezső Pastorale és Ron­do című zenekari művének szolnoki bemutatója. A mű­vet a veszprémi kamarazene- kari fesztivál alkalmából ír­ta a szerző a szolnoki zene­kar részére. Nagyszerűen felépített, igen jól meghang­szerelt mű -Sugár modern hangvételű zenekari darab­ja. Egyszerű kis ritmus, illet­ve dallamképletből fejleszti ki a majdnem „monumentá­lissá” növő hangzásképet. Az elsősorban vonósokra épülő zenemű igen sok színnel, rit­mikai, dinamikai változatos­sággal szolgálja a zenei gon­dolat érvényesülését. Nem alkalmaz szélsőséges megol­dásokat, nagyon világom át­fogható technikai-zenei szer­kesztéssel, testre szabottan, de mégis kifejezően érvény­re jut a szerzői gondolat. Egyedül a mű befejezését nem érzem teljesen meggyő­zőnek. Sugár műve bizonyá­ra sikeres repertoár darabja lesz a zenekarnak. Végezetül mindenképpen elismerést érdemlő, hogy vá­rosunk félhivatásos zenekara képes megoldani a kortárs muzsika előadói nehézségeit. Segíti a ma még úttörő mun­kának számító modernzenei ismeretterjesztést, vállalva az olykor nehéz és kevésbé há­lás feladatot. Efeyed Ferenc Tegnap Szolnokon Fiatal művelődésügyi dolgozók kitüntetése Bensőséges hangulatú ün­nepség színhelye volt tegnap délután a megyei tanács vb- térme. Kiemelkedő munkát végző fiatal művelődésügyi dolgozókat tüntettek ki. Dr. Vincze Sándor, a megyei ta­nács művelődésügyi osztály- vezetője mondott köszöntőt. A köszöntőben méltatta az oktatásban, közművelődésben dolgozó fiatalok tevékenysé­gét. szerepét; azokét a szak­emberekét, akik — az ezred­forduló után is dolgozni fog­nak. A kitüntetéseket dr. Si­pos Károly, a megyei tanács elnökhelyettese adta át. Az oktatási miniszter „Kiváló Munkáért” kitüntetését kap­ta: Bugyik Lászlóné. a kar­cagi Arany János úti Álta­lános Iskola tanítója. Túri Katalin, a törökszentmiklósi Hunyadi úti iskola óvónője, Sebő György, a szolnoki Vegyipari Finommechanikai és Műszeripari Szakközépis­kola tanára, és Vincze László, a szelevényi általános iskola tanóra. IA kulturális miniszter ..Kiváló Munkáért” kitüntetését Kósia Károly, a Verseghy Ferenc megyei könyvtár könyvtárosa és Modla Dezsőné ügyviteli al­kalmazott (ugyancsak a me­gyei könyvtár dolgozója) ve­hette át. A kulturális minisz­ter „Szocialista Kultúráért” jelvénnyel tüntette ki Sipos Anna Magdolnát, a kun­szentmártoni jái'ási könyvtár munkatársát és Takács Gá­bort, — társadalmi munká­ban végzett tevékenységéért í— a Középtiszayidéki 'Víz­ügyi Igazgatóság labor-veze­tőhelyettesét. Az oktatási mi­niszter miniszteri dicséret­ben részesítette Balogh Ma­rianna törökszentmiklósi óvó­nőt, Palla Editet, a szolnoki Ságvári körúti Általános Is­kola tanárát, és Vinczéné Papp Mária kunszentmártoni tanítót. Napközis nevelők A szaktanárok árnyékában Pontban fél háromkor el­indul a napköziben a kép­zeletbeli stopper. Kezdődik a tanulás, a „versenyfutás az idővel”, az órákra való felkészülésre fordítható más­fél órával. A diákok rajtra készen, a tanárnő felügyele­te mellett látnak munká­hoz. Az egyik a számtannal kezdi a tanulást, a másik ceruzája végét rágva mered az irodalomkönyv lapjaira, a harmadik félhangosan mormolja az orosz szavakat — társa nem győzi csendre inteni — a negyedik meg azt tudakolja szomszédjától, mi a lecke nyelvtanból. Min­denki dolgozik — legalábbis látszólag. Ki lát bele a könyv fölé hajló gyerekfe­jekbe, melyik gondolatai ka­landoznak el a tananyagtól? Ez csak az ellenőrzésnél de­rül ki, akkor meg már vége a délutánnak, a diák úgy megy haza a napköziből, hogy nem tanulta meg a leckét. Bosszankodik a nap­közis nevelő, s természete­sen bosszankodnak a szülők is. Már megint estére ma­radt a tanulás, ráadásul so­kan nem is igen tudnak se­gíteni gyermekeiknek a fel­adatok megoldásában. Eltérő tanulási szokások rök, próbák miatt nincs is a napköziben egész délután. Holott a tanóra védelme nemcsak a tanítási órákra vonatkozik. A szakkörök idő­pontját a legtöbb iskolában mégis a napközi tanulmányi idejére teszik. Jobb szerve­zéssel, időbeosztással el le­hetne érni, hogy ne hiányoz­zanak a diákok a napközis foglalkozásokról. Bár a szak­körök is a tanulók tudásá­nak- szélesítését, elmélyítését szolgálják, mégis az az el­sődleges, hogy a gyermekek délután - felkészüljenek a másnapi órákra. A napközi azonban gyak­ran nemcsak emiatt nem tudjá betölteni funkcióját teljes mértékben. Megyénk­ben a napközis diákok ará­nya 41,3 százalék, magasabb az országos átlagnál. Az al­só tagozatosok között pedig még ennél is magasabb: 60 —70 százalék az arányuk. A napközis szobák száma azon­ban nagyon kevés. Ebből lát­hatóan következik, hogy a napközi — főleg a városok­ban — meglehetősen zsú­folt. Nem ritka az olyan cso­port, amelyben a tanulók száma eléri a negyven-ötve- net. Amíg az egy tanuló- csoportra jutó diákok ará­nya 28, a napköziben meg­haladja a harmincnégyet. A napközis foglalkozáso­kat helyhiány miatt rend­szerint az osztálytermekben tartják meg, holott az ideá­lis az lenne, ha külön szoba állna rendelkezésre, amely­ben játéksarok, könyvek, fo­lyóiratok ís helyet kapná­nak. Egyáltalán otthonosabb légkört sugározna a terem, hiszen a napközi az otthont pótolja a gyerekek számára. Az iskolás diákok számának növekedése miatt egyelőre ez azonban várat magára. A nehéz körülmények is hozzájárulnak ahhoz, hogy a pedagógusok általában nem szívesen vállalnak a napkö­ziben munkát. Másrészt — ha nem is általános, de sok helyen nem kapja meg a napközis nevelő a kellő megbecsülést tanártársaitól. Ha jó eredményeket ér el egy osztályközösség, az osz­tályfőnököt, a szaktanárokat dicsérik, pedig a sikerben része van a napközis neve­lőnek is, s a munkája — nem túlzás, ha azt állítjuk — nehezebb, mint az osz­tályt tanítóknak. A pedagógia „perifériája ”7 A napközis csoportok nem egy osztály, de gyakran nem is egy évfolyam tanulói­ból állnak. A nevelőnek így ismernie kell minden tan­tárgy anyagát, tantervét szak­módszertanát, a diákok ké­pességeit, adottságait, hiszen csak így tud segíteni nekik a tanulásban. A napközis nevelők többsége a gyerekek jobb megismeréséért gyako­ri vendég a tanítási órákon. Fordítva nem jellemző, a szaktanárok csak nagyon ritkán hospitálnak a napkö­zis foglalkozásokon, noha a rendtartás előírja a csopor­tok számára a szakos korre­petálást is — heti hat órá­ban. Sok iskolában — rend­szerint anyagi okok miatt — ez is elsikkad. A napközis nevelő sem lehet polihisz­tor. nyilvánvalóan nem ért­het minden tantárgyhoz egy­formán. Ráadásul napközis­nek senki sem születik — a főiskolákon sem igen ké­szítik fel a hallgatókat a pedagógia e speciális terüle­tére — hanem ki-ki azzá lesz. A nevelő — sokszor nincs is megfelelő munkakapcso­latban a tanárokkal, csak ritkán találkoznak — magá­ra hagyottan végzi munká­ját az öt-hat órás tanulás után, bizony már eléggé fá­radt, inkább a szabadban játszani, sétálni vágyó gye­rekekkel. A napközis tanulás gyakori hibája, hogy a ne­velő újratanítja a leckét a diákoknak, noha nem ez a feladata. Sokkal inkább azt kell elérnie, hogy a fiata­lokat rászoktassa az önálló feladatmegoldásra; tanulni tanítson. A napközi — noha szociális funkciót is be kell töltenie — nem gyermek- megőrző. hanem az iskolai oktató-nevelő munka szerves része. Sokan úgy vélik, hogy a napköziben a legjobb peda­gógusoknak kellene a gyere­kekkel foglalkozni. Csakhogy a nevelők körében nem túl népszerű a pedagógia peri­fériájára szorított napközis munka, száműzetésnek te­kintik az oktatás-nevelés e területét. A napközis neve­lők jelentős százaléka vi­szont szívvel-lélek kel fog­lalkozik. játszik, tanul a gyerekekkel, a világért sem állna a katedrára. Munká­jukért gyakran mégsem kapják meg a kellő megbe­csülést, a kitüntetett nevelők között csak ritkán találkoz­hatunk velük. Nyilván en­nek is oka van a napközis nevelők „presztízsveszteségé­ben”, s a tanítók, tanárok nem szívesen vállalják ezt a diákok nevelésében, szemé­lyiségformálásában, s a tan­kötelezettségi törvény telje­sítésében igen fontos, jelen­tős szerepet. A megye 585 napközis ne­velője közül — a napközis csoportok száma 589! — hu­szonheten már nyugdíjjogo­sultak, 5.6 százalékuk pedig képesítés nélküli. A napkö­zis nevelők „hátrányos hely­zete” — munkájuk , fontos­sága miatt is — javításra szorul. Elsősorban az isko­lák és a pedagógusok fel­adata. hogy kellő elistperés- sel, megbecsüléssel, értékel­jék a napközisek munkáját, a tantestületek teljes értékű nevelőjének, partnernek te­kintsék az oktató-nevelő munkában. Egy kísértet tapasztalatai Igen jó eredményeket ér­tek el kísérletükkel a szol­noki Abonyi úti Általános Iskolában, a napközis neve­lők és a tanítók közötti új­fajta kapcsolat kialakításá­ban. Megváltoztatták a taní­tás és a napközi hagyomá­nyos, merev szerkezetét oly módon, hogy a tanító és a napközis váltják egymást a katedrán, illetve a délutáni foglalkozásokon is. Az alsó tagozatban nincs csak nap­közis és csak tanító. Hol az egyik napközis, hol a má­sik. Az eredmény: a neve­lők jobban megismerik diák­jaikat, adottságaikat, képes­ségeiket, több lehetőség nyí­lik az egyéni foglalkoztatá­sokra. a tanulók tudása a tapasztalatok szerint elmé­lyültebb. alaposabb, közössé­gi magatartásuk fejlettebb, mintha a hagyományos mó­don oktatnák-nevelnék őket. A kísérlet e legnagyobb si • kere mellett említést érde­mel az is, hogy a tanító és a napközis között jó mun­kakapcsolat alakult ki, ugyanazt a munkát végzik mind a ketten egymást fel­váltva, s felszámolódtak a „presztizskülönbségek” is. A kísérletről tanulmányt készítenek az Abonyi úti iskola nevelői, a tapasztala­taik átadásával segítik majd a többi oktatási intézményt az új módszer bevezetésé­ben. Addig is azonban — s a felső tagozatban tovább­ra is — jobb együttműkö­dési kell kialakítaniuk a ta­nítóknak és napközis neve­lőknek, hiszen céljaik azo­nosak, s munkájukban nincs fontossági sorrend. Tál Gizella Noha a diákok többsége sikeresen megoldja a leckét a tanulási idő alatt, a jól végzett munka örömével hagyhatja el az iskolát, mégis érdemes eltöprengeni a ki­sebbség gondján, szétnézni a napközi házatáján. Sokféle 'oka lehet annak, .hogy a tanulók egy része nem tud­ja megtanulni a tananyagot a másfél óra alatt. Valószí­nűleg akad olyan, akinek nem elég ennyi idő, a má­sik csak hangosan tud ta­nulni — legalábbis azt hi­szi — mivel szokásává vált, a harmadik pedig a szakkö­Darázsolt tálak a fesztiválra Beszélgetés Szűcs Imre tiszafüredi fazekassal Az egykori cingár Kántor tanítványnak nemcsak a baj­sza nőtt meg. Összeforogta korongja a takaros házra va­lót. s a nappali szoba kész múzeum: a füredi cserép szentélye. Nyolc év munká­jának legszebb, legmegbe­csültebb darabjait láthatják a tárlón Szűcs Imre vendé­gei. — Most is egymásnak ad­tuk a kilincset. Nem sokall­ja... a vendégjárást. — Nem a vendég a sok. mert mindenkit igazán szí­vesen látok, aki érdeklődik a füredi cserép s munkássá­gom iránt, hanem az idő ke­vés. De ezt nem panasznak szánom, hiszen — szemé­lyemtől függetlenül mondom — csak örülni lehet annak, hogyha a Füredre kiránduló vagy ügyes-bajos dolgukat intéző embereknek eszükbe jut: hoppá, már ha itt va­gyok. lássam a híres, neveze­tes cserepet. Ügy hiszem, az érdeklődés elsősorban a ha­gyománynak szól, de a mai népművész hitelét erősíti. Ezért is fogadok szívesen minden érdeklődőt. Jövőre, vagy azután talán még több lehetőségem lesz erre. s meg­felelőbbek lesznek talán a körülményeim is: megtoldom egy pár méterrel a házat, s kialakítok egy szerény, be­mutatótermet. Idestova mu­száj a jövővel is törődni. — Furcsa egy mesterség a magáé, maguké, fazekas nép­művészeké: a múltból élnek a jövőnek. A tegnapiból mait csinálnak, de holnap, már az is réginek számít. — Így valahogy, csak sok­kal nehezebb ezt megvalósí­tani, mint kigondolni. Kilenc évig voltam Kántor Sanyi bácsi mellett, sokszor megfe­jeltem a nappalokat az éjsza­kákkal, töprengtem: belevág­jak-e? — Nevezetesen abba, gon­dolom, hogy visszahozza-e Füredre — Karcagról — a füredi kerámiát'. Nyolc éve „tüzelt be” először ebbe az öreg kemencébe, hogy évtize­des szünet után újra agyag égjen a Tisza partján. Szól­jon, ha rosszul tudom a dá­tumokat ... — Jól tudja: éppen a Nép­lapban láttam viszont a leg­első termést, a csöcsös kor­sóimat ... — Azóta már elektromos kemencéje is van. — Nagyon szépen dolgo­zik, olyan lesz benne az agyag, a máz. hogy megszó­lal. De azért nem hagyom az ..öreg kemencét”. Dehogy öreg ez! Még vagy harminc évig bírnia kell. — Elégedettnek tűnik, de célzott rá: mindenért nagyon meg kellett küszködnie. — Ott folytatom, ahol az imént abbahagytuk a gon­dolatsort: visszajöttem ide, de nem lehettem Kántor Sándor tiszafüredi műhelye. A saját utamat kellett jár­nom. csak így érte meg. Eb­ben igen sok volt a változás: kezdetben még büszke is vol­tam, ha összetévesztették a magam keze munkáját Kán­tor bácsiéval. De aztán már nem, hiszen Sándor bácsi sem arra tanított, hogy őt utánozzam, hanem amikor elengedte a kezemet, gondo­lom azt várta: menjek a ma­gam útján. — A legrangosabb fazekas fesztiválok, a siklósi Geren­csér Sebestyén verseny és a Egy évtized java munkája szolnoki triennálé díjazottja — a volt mestere elégedett lehet. — Határtalanul jól esik. pl. hogy ebben a színes, a ma­gyar népművészetet több nyelven népszerűsítő pros­pektusban együtt szerepelek Sándor bácsival, — ifj. Sza­bó Miska társaságában. — Most min dolgozik? — Nagyméretű, dongózott füredi tálakat készítek a sik­lósi fesztiválra. Utoljára má­sodik lettem ott. ez kötelez. — Dongózás, darázsolás ... Többször említette...? — Jellegzetes füredi tech­nika, meghajlított pulykatol- lal milliónyi apró, tűszúrás- nyi lyukat ejtünk az agyá­gon. forgás közben természe­tesen, s így sokkal jobban köt majd a máz. de szebb is lesz. a tál. Ezzel próbálko­zom. Ezt a technikát külön­ben sehol a világon máshol nem ismerik csak Füreden. — Köszönjük a beszélge­tést. Tiszai Lajos Min dolgozik? Megküszködtem...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents