Szolnok Megyei Néplap, 1980. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-20 / 67. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. március 20. Gyógyítás, orvos nélkül Segítség egész évben A pedagógusok felkészítése a polgári védelmi órákra Katasztrófakörülménvek között — Munkája hány iskolát, tanulót és pedagógust érint? — A tiszafüredi járásban jelenleg tizenöt településen működik általános iskola, amelyekben 437 nevelő tanítja a 4 ezer 900 alsó és felső tagozatos diákot. Az intézményeket, illetve azok vezetőit közvetlenül a járási művelődésügyi osztály irányítja, így természetes, hogy a pedagógusok, osztályfőnökök felkészítésében is az osztály dolgozóitól kapom a legjelentősebb segítséget. Elvégre ők és az igazgatók tudják a legjobban, hogy az iskolákban melyik nevelő a legalkalmasabb a honvédelmi felelős posztjára. hiszen minden pedagógussal, osztályfőnökkel képtelen vagyok havonta, kéthavonta találkozni. Rajtuk kívül még jelentős támogatást kapunk a járási úttörő- elnökségtől, hiszen a különféle szakkörök, úttörő honvédelmi versenyek felügyelete az ő reszortjuk. — Folyamatos vagy idény - jellegű a felkészítés? — Rendszeres, elvégre a honvédelmi, polgári védelmi ismeretek oktatása nem szűkíthető le egyetlen osztályfőnöki órára, hiszen ez valamilyen formában sokszor kapcsolódik szakórákhoz, iskolai szakkörökhöz, ünnepségekhez, iskolán és tanórán kívüli versenyekhez, akciókhoz, túrákhoz. A kérdésre válaszolva a folyamatos felkészítés mindig ősszel, az igazgatók tanévkezdő értekezletén indul. Ezen az összejövetelen én is szót; kapok, és rendszerint a 10—15 perces tájékoztatómban felhívom a vezetők figyelmét arra, hogy milyen, régebben és újonnan kapott szemléltető eszközökkel, filmekkel, diákkal, tablókkal valamint technikai feltételekkel rendelkezik ■ a tiszafüredi bázis. Azt is tisztázzuk: a polgári védelmi fel(Beszélgctés Kovács Ágoston őrnaggyal, a tiszafüredi járási polgári védelmi törzs parancsnokával.) adatok a honvédelmi nevelés fontos részét jelentik, és arra hivatottak, hogy az ifjúságot sokoldalúan felkészítsék a hadkötelezettségre, a fiúknál és a lányoknál hasonló esetekben szükséges egészségügyi ismereteket, jártasságokat, készségeket fejlesszék ki. Ha ilyenkor kérdés merül fel, közösen megbeszéljük, és azt is közlöm: egész évben folyamatosan hívhatnak honvédelmi, polgári védelmi óra tartására a 7. és a 8. osztályokba. — Hogyan készíti fel a hasonló órákra az osztály- főnököket? — Közvetett módon, a honvédelmi felelősök továbbképzésével. Ilyen reszortos minden iskolában van, és az ő alapos felkészítése az iskolai polgári védelmi Oktatás kulcspontja. Ezt az öthatórás, egynapos tanfolyamot rendszerint a naptári év elejére szervezzük a járási polgári védelmi bázis tantermébe. A nevelőkkel együtt ezt az időpontot tartjuk a legjobbnak, mert az iskolák összetett honvédelmi versenyére rendszerint április végén Vagy májusban kerül sor. Ezen az összejövetelen már évek óta részt vesz Varga Ferenc, ,a járási művelődési osztály tanulmányi felügyelője is. — A tanácskozáson igyekszem szakmai, módszertani fogásokat bemutatni. Jelenleg a bázison 29 tizenöt-, húszperces mozgófilmmel rendelkezünk, és ezek közül mindig levetítek kettőt, hármat. A látottakat kiegészítem, kommentálom, azaz arra törekszem, hogy minden részlet érthető és világos legyen. A vetítés után, ha akad kérdés, közösen válaszolunk rá. Sort kerítünk az egyéni védőeszközök, felszerelések bemutatására, használatának gyakorlására is. Arra is figyelmet fordítok, hogy a polgári védelmi ismeretek egyik másik tanórai része elvontabb, nehezebben követhető, így ezeket az anyagrészeket, azok órai feldolgozását együttesen megbeszéljük. Mindenképpen véleményt cserélünk az egészségügyi, a tűzoltó és lövészszakkörök szerepéről, fontosságáról is. A nevelőket arra kérem, hogy az elméleti oktatást feltétlenül ki, kell egészítenie a szemléltetésnek. Tavaly a járás minden iskolája kapott tőlünk tablót, képsorozatot, de ha ez kevés, a 29 film bármelyike bármikor kölcsönözhető. A lépcsőzetes felkészítés következő foka az, hogy a honvédelmi felelősök, iskolájukba visszatérve, továbbadják az osztályfőnököknek, pedagógusoknak a látottakat. hallottakat. — Tapasztalatai szerint milyen eredménnyel? — A hatékonyságot a járási művelődési osztály és az úttörőelnökség tagjaival együtt vizsgáljuk. Ügy érzem, a tiszafüredi járásban jó a tanulók honvédelmi és ezen belül a polgári védelmi nevelése. A célok és a feladatok szervesen beépültek a tanmenetekbe, és ezt a koncentrációt én természetesen nemcsak az osztály- főnöki órákra értem Sűrűn látogatom az iskolákat, beszélgetek a nevelőkkel, gyermekekkel, elvégre az egyenruha, a személyes példa ereje még a katonai pálya- választás tudatos irányításában sem lekicsinylendő. D. Szabó Miklós Háború vagy elemi csapások okozta katasztrófakörülmények közt az orvosi segítség késik. A kórházakban ápolt betegeket kevés kivétellel hazabocsátják, hogy a harci cselekmények sérültjeinek és az állapotuk súlyossága miatt feltétlenül kórházi kezelést igénylő betegeknek adják át a helyüket. Ha ilyenkor az otthon ápolt betegek panaszai fokozódnak. állapotuk romlik, hívásunkra nem várhatunk belátható időn belül orvosi segítséget, mentőt, sürgős kórházi felvételre nem számíthatunk. Mit tehet ilyenkor a betegért a család vagy a szűkebb környezet? A sokféle betegség közt eligazodni. gyógyszertani ismeretek hiányában gyógyszert adni a • legjobb szándékú laikus segítségnyújtó sem tud. Az oktalan vagy tudálékos próbálkozás pedig többet árt, mint használ. Kompromisszumos megoldás Katasztrófahelyzetben. — mint annyi más területen is ilyenkor, — a megoldás csak kompromisszumos lehet. Csak bizonyos feltételek engedik meg az ilyen jellegű, eredménnyel kecsegtető és nem ártalmas laikus segítségnyújtást. Melyek ezek a feltételek? Gyógyítás orvos nélkül kizárólag katasztrófahelyzetben engedhető meg. Ez természetesen nem tévesztendő össze az elsősegélynyújtással, amely mindenki számára. — a tőle elvárható mértékben, — kötelező, . békekörülmények között is. Csak olyan betegekkel foglalkozhatunk. akiknek betegségét az orvos kórházban vagy járóbetegként már felismerte, és az erről kiállított dokumentum (zárójelentés) a beteg birtokában van. Gyógyszereket csak olyan módon és mennyiségben alkalmazhatunk. ahogyan azt az orvos a betegnek előírta. A „nem ártani” elvet mindig tartsuk szem előtt. Ezért kétséges esetben nem szabad beavatkozni. Ilyenkor a segítség elmaradása kisebb baj. mintha a betegnek segítő szándékkal ártunk. Még katasztrófahelyzetben is keressük az orvosi szaksegítséget. Nagyon sok betegség okozhat problémát katasztrófakörülmények között. A következőkben néhány olyan betegségről lesz szó. amelyeknek gyakorisága, hajlama az állapot romlására, indokolja, hogy kiemelten foglalkozzunk velük és a laikus segítségnyújtó eredményesnek ígérkező beavatkozását igényelhetik. A cukorbetegség szinte népbetegségnek nevezhető. Gyakran inzulinkezelést igényel. Az inzulinra szoruló cukorbeteg a gyógyszer nélkül súlyosan károsodhat, esetleg meg is halhat. Az inzulint csak injekcióban lehet beadni. A legtöbb cukorbeteg önmagát injekciózza. Sokan közülük ezt képtelenek megtanulni, vagy megtenni és a körzeti orvostól vagy betegápolónőtől naponta kapják az inzulint. Ha nincs orvos és ápolónő, vagy ha a befeg mozgászavar, bénulás, tudatzavar miatt öninjekció- zásra képtelen, környezetének kell az inzulin beadásáról gondoskodnia. Az inzulininjekció beadásának módja: A betegeket inzulinfecskendővel és tűkkel-az Állami Egészségügyi Szolgálat látia el. Az inzulinfecskendő skálája a milliliterben mért osztáson kívül a felszívott in- zulinegvségeket is mutatja. A szétszedett fecskendőt. Láthatjuk, hogy egy olyan életmentő és életfenntartó gvógyszer. mint az inzulin, súlyos, nem kívánt hatásokat is kiválthat. Általában a gyógyszerek gyógyító és káros (vagv mérgező) adagjai közt gyakran csak mennyihez! különbség van'. Egyes gyógyszerek hosszú szedése esetén fellépő káros felhalmozódás (kumuláció) is okozhat nem kívánatos mellékhatásokat. Ezért a gyógyszerek mellékhatásainak észlelése és azok elhárítása a beteg sorsát döntően befolyásolhatja. A szívbetegek ápolása és megfigyelése során is fontos teendő a kielégítő vérkeringés fenntartására gvakrá.n rendelt szívszerek, mint pl. a digoxin és izolanid készítmények káros meljékhatásaiA beteg számára rendelt gyógyszereket (Troparin. Atropin stb.) szedni kell. Hiányukban kamiMós ivókúra, napi 2—3 alkalommal, 1—2 kávéskanálnyi szódabikarbóna bevétele is jól csillapítja a gyomorfájdalmat. A gyomorbeteg óvakodjék a fájdalom- és lázcsillapításra használatos szaliciltartalmú gyógyszerektől (Kalmopyrin, Aszpirin stb.) mert ezek gyo- morfájdalmat. sőt még gyomorvérzést is okozhatnak. Az Amidazophen tartalmú gyógyszerek (Amidazophen, Algopyrin. Demalgon) nem okoznak gyomorbántaümakat. Az epeutak és a húgyutak köves betegségei hirtelen fellépő, nagy görcsös fájdalmakat okozhatnak. Akkor gondolhatunk rájuk, ha ezt az orvosi dokumentáció egyértelműen kijelenti. Az epekövesség fájdalma a tűket és egy csipeszt kis villanysterilizátorban. vagy tisztára mosott alumínium lábasban 20 perces forralással, vízben sterilizáljuk. Miután a zárójelentésből a szükséges inzulin fajtájáról (kristályos vagy cink) tájékozódtunk, tisztára mosott kézzel, a csipesz segítségével összeállítjuk a fecskendőt. Az inzulinampulla dugójának benzines lemosása után vastagabb (pl. szérium 1-es) tűvel felszívjuk a fecskendőbe az inzulint, gondosan ügyeljünk a szükséges’mennyiségre. Majd a beteg benzinnel lemosott bőre alá vékonyabb (pl. rekord 17-es) tűvel befecskendezzük az inzulint. Ezután a fecskendőt és a tűt folyó vízben átmossuk • és szétszedve a sterilizáló edénybe visszahelyezzük. Előfordul, hogy az inzulinnal kezelt cukorbetegeknél hirtelen rosszullét lép fel. iz- zadással. éhségérzettel, zavart idegállapottal súlyos esetben eszméletvesztéssel. Ez rendszerint akkor jelentkezik. ha a beteg az étrendjében előírt szénhidrátmeny- nviséget (kenyér, burgonya, rizs. tésztafélék) nem fogyasztotta el. Ilyenko.r az inzulin hatására a vércukor mennyisége kórosan alacsony lesz. ez váltja ki a tüneteket. A rosszullétet kenyér, de főleg cukor etetésével, cukros tea itatásával másodpercek alatt megszüntethetjük. nak észlelése. Ezeket a gyógyszereket a szívbetegek gyakran hónapokon, éveken át is szedik és az előírt gvógyszeradag pontos betartása mellett is. az előbb említett felhalmozódás következtében nem kívánatos, sőt Iveszélyes mellékhatások — étvágytalanság, émelygés, hányás. ritkuló érverés — léphetnek fel. Az érverés percenként 70 és 90 közt változik; a csukló felett jól tapintható ütőéren. másodpercmutatós óra segítségével számlálható. Ha az érverés percenként 70 alá csökken és különösen, ha ugyanakkor az előbb említett panaszokat is halljuk, tanácsoljuk, hogy a beteg hagvja abba a szívszer szedését. és csak orvosi utasításra kezdje el azt újból. has jobb felső részében, a májtájon jelentkezik. Megelőzésében lényeges a zsír. vaj, tejfel, tojásrántotta, lecsó, uborka, csokoládé, ká- posztaneműek elkerülése az étrendben. A kodein tartalmú gyógyszerek is válthatnak ki epegörcsöt. Az epe- görcsöt görcsoldószerekkel (Bilagit, Troparin. Papaverin, Nospa tabletták) csillapíthatjuk. Jó hatású a máj- tájékra helyezett melegvizes tömlő. A vesekő leggyakrabban a deréktájon okoz fájdalmat. Az epegörcs oldására ajánlott görcsoldó gyógyszereken kívül a fájdalmas deréktájra helyezett melegvizes tömlő előnyös hatású lehet. Járká- lás. ugrálás segítheti a vesekő távozását. A ki vizelt vesekövet későbbi kémiai vizsgálat céljára őrizzük meg. Sok szívbeteg panaszkodik Elsősegélynyújtás tömeges sérülések esetén A Jászság f79 gyakorlat alapján Katasztrófahelyzet A sebesültek felderítése A sebesültek összegyűjtése A sebesültek osztályozása A sebesültek ellátása Sok szívbeteg panaszkodik [kínzó, szfvtójd fájdalmakra, melyeket gyakran testi megerőltetés. vagy izgalmak váltanak ki. (Nehéz időkben mindkettőből több jut mindenkinek.) • Az ilyen betegek kórházi zárójelentésében rendszerint a koszorúsér-elégtelenség, vagy a lezajlott szívinfarktus kórisméje szerepel. Egy nitromin vagy nitroglicerin tabletta elszopogatása a fájdalmat megoldja. Ha nincs kéznél gyógyszer, jó hatású lehet egy pohárka tömény ital. például konyák elfogyasztása is. (Rendszeres használata alkoholizmus veszélye miatt nem ajánlatos.) A leggyakoribb emésztőszervi betegség a nyombél- fekély. Rendkívüli körülmények között, élelmiszerhiány esetén gondot okozhat a gyomorkímélő étrend biztosítása. A szükségdiétás étkezésben az étel mineműjségénél fontosabb, hogy hogyan, milyen formában táplálkozik a beteg. Egyék gyakran, gyomra hosszasan ne legyen üres. Pirított, vágy szikkadt kenyér, háztartási vagy egyéb keksz. tej. vajas vagy zsíros kenyér, lágytojás, nem túl fűszerezett húskonzerv, nyers paradicsom, nyugodtan fogyasztható. Elkerülendő az olyan étel. amii a beteg tapasztalata szerint gyomorfájdalmat vagy gyomorégést okozott, a főtt paradicsomos étel. az alkohol, a kávé. R gyógyszereket szedni kell Nem kívánt hatások ■TU jrm ■ n ia ■ Hm ^BgngF jgg UEfflEI EIUI ■ HS ggSMis Sfc« aigffi spt sg» 88— PSmctSK