Szolnok Megyei Néplap, 1980. március (31. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-18 / 65. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. március 18. Mi lesz a jászapáti lakkel-hagyatékkal ? Hogyan tovább Jászapátin, a Petőfi Sán­dor u. 15. szám alatti ház előtt gyakran állnak meg gépkocsik; jönnek az érdek­lődők. hazaiak külföldiek, hogy megnézzék az 1977-ben elhunyt Jakkel Sándor kék- Destő-mester és iparos ősei ritkaságszámba menő hagya­tékát. Jakkel Sándor neve a kékfestő-szakmában még életében fogalommá vált, méltán kapta meg a „Nép­művészet mestere” kitünte­tést.- ha van tovább A nagyközség „múzeufná- ban”, a Vágó Pál emlékház­ban ez illő tájt szép népmű­vészeti kióliítás (látható. A kiállított tárgyak között van Jakkel mester néhány szé­pen mintázott.festett textíli­ája is — a vendégkönyv be­jegyzéseinek tanúsága sze­rint sokan e darabok kedvé­ért jöttek el megnézni a ki­állítást. A bejegyzések már­cius végéig — amíg a kiál­lítás nyitva tart — bizonyá­ra szaporodni fognak. Egy testes dosszié Mint ahogy szaporodnak immár 1976 óta, a Jakkel- műhely „tárgyában” írott le­velek, följegyzések, vélemé­nyek, emlékeztetők, jegyző­könyvek. IA megyéi tanács közművelődési csoportja is őriz egy testes dossziéra va­ló iratot — mindegyik a jászapáti kékfestő-műhely megvétele, megőrzése, köz- művelődési, kulturális kincs­esé tétele ügyében íródott. Jakkel Sándor még élt. ami­kor — nagyon indokoltan — fölvetődött a maga nemében egyedülálló műhely műem­lékként, tá jhózkén t való megőrzésének gondolata. Do­monkos Ottó. a soproni mú­zeum igazgatója a kékfestő­ipar kiváló néprajzos isme­rője 1977-iben — a megyei tanács felkérésére — minősí­tette a Jakkel-műhelyt. Do­monkos Ottó nagyon értékes­nek találta az anyagot, s azt javasolta, nyilvánítsák vé­detté, úgy, hogy a műhely legyen továbbra is működő­képes állapotban (özvegy Jakkel Sándorné is kitanul­ta a kékfestő szakmát.) Kö­zel két évvel ezelőtt özvegy Jakkel Sándorné úgy nyilat­kozott, számára is az volna a legjobb, ha a műhelyben maradna minden a helyén, persze védettség alá helyez­ve, s valamiképp megolda­nák a műhely százesztendős vályogépületének rekonstruk­cióját is. A föntebb említett terje­delmes iratgyűjtő néhány írása arra utal, hogy a me­gyei tanács az első pillanat­tól kezdve kész jelentős anyagi áldozatot hozni a ha­gyaték megőrzése, megmen­tése érdekében. Ügy tűnik — mindenki egyet akar. s in­nen már csak egy kicsiny lé­pés kell ahhoz, hogy Jász­apátin egy kis kékfestő táj­ház legyen ... A cél; a megőrzés Tavaly július tizenhatodi­kén zajlott le egy megbeszé­lés, amelyen az örökösökön (Jaikkel Sándorné, Hagyó László és felesége) kívül részt vettek a megyei tanács, a jászberényi Járási Hivatal, az Országos Műemlékvédel­mi Felügyelőség képviselői is. Idézünk a megbeszélésről készült emlékeztetőből. „A tárgyalást Visnyovszky Béla, a megyei tanács műve­lődésügyi osztálya gazdálko­dási csoportjának főelőadója vezette. Ismertette a műhely berendezéséről készült érté­kelést, valamint a műhely épületének értékelését. Az összeg közel 300 ezer forint. Az özvegy elmondtál hogy korábban az itt ismertetett értékeléseket nem ismerte, és mivel ilyen sokáig elhú­zódott a megvétel eldöntése, már lemondott arról, hogy a műhelyt eladja, és ő to­vább akarja folytatni a mes­terséget. Visnyovszky Béla elmondta, hogy nem a mű­hely mindenáron való meg­vétele a cél, hanem az ipar- történetileg jelentős gyűjte­mény megóvása, megőrzése. Sisa Béla. az Országos Mű­emlékvédelmi Felügyelőség munkatársa elmondta, hogy az OMF anyagi támogatást tudna a felújításhoz nyújta­ni. A műhely további mű­ködtetése lenne indokolt. Jakkelnét, mint gyűjtemény­kezelőt lehetne alkalmaz­ni ...” Ne folytassuk a szöveg ci- tálását, az utóbbi mondat­ban benne van az. amit min­denki — a Jakkel-örökösök is. — szeretne... Azazhogy: tisztázatlan a műhelyhez tartozó lakóház és a telek sorsa. Utóbbiak megvétele nélkül nem lehet tárgyalni a műhelyről és berendezései­ről sem. A végösszeget illetőleg: az örökösök egyessel kezdődő, hét számjegyből álló számot mondanak. Balázs György, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum muzeológu­sa. tavaly májusban minősí­tette részletesen az anyagot. Értékelése szerint: „A Jakkel-féle kékfestő­műhely az ipartörténeti em­lékben szegény Jászság je­lentős kéziipari objektuma, múzeumi megőrzése minden­képpen indokolt. A kékfestő­műhely tárgyi berendezés a 19. század második felétől... e század első harmadáig rep­rezentálja a mesterség esz­közeit”. A tárgyak részletes elem­zése után így fogalmaz Ba­lázs György: „Fentiek figyelembevételé­vel a Jakkel Sándor féle kékfestöműhely berendezé­seinek összértéke mintegy 160 000 forint.” Addig is, amíg... A szakértői vélemény sze­rint ennyi és nem több az. aminek kulturális értékként való megőrzése indokolt. De (milyen áron? Ebben pilla­natnyilag lehetetlennek tűnik a megegyezés. Érthető végső soron az örökösök álláspont­ja: mindent — lehetőleg jó áron — eladni, s biztosítani a Jákkel-hagyaték fennma­radását, megőrzését. Érthető a hivatalos szervek tartózko­dása is: jól megnézni miért, mennyit kell kiadni! Ha a Jakkel-hagyaték — netán — mégis köztulajdonba kerül: mennyit kell rákölteni. hogy látogatható állapotba hozzák, ki gondoskodik majd a fo­lyamatos fenntartásáról — s folytathatjuk a fejtörésre okot adó kérdéseket. Ami bizonyos: a műhely, a berendezések állapota az idő múlásával egyre romlik.. az örökösök millión felüli végösszeget mondanak (né­miképp figyelmen kívül hagyva, hogy a köztulajdon­ba vétel az egyedüli útja a hagyaték megmentésének, s hogy ez kitüntetést, elisme­rést, jelent a famíliának is), vásárlásra egyelőre nincs le­hetőség. Amíg átfogó megol­dás nem születik, jó lenne — az értékek mielőbbi vé­delme érdekében, hatásos részmegoldásokat keresni a hivatalos szerveknek és az örökösöknek is. Szabó János A tömegkommunikációban számtalan mód, forma, mű­faj, keret kínálkozik a történelmi időbe való vissza­pillantásra. A rádió él is a változatosság lehetőségé­vel, nehéz volna elvitatni „tőle” a történelmi tudatfor­málásban betöltött szerepét. Szombaton — nemzeti ün­nepünk napján — különösen gazdag és változatos volt a történelmi „műsorválaszték”, s a műsorok többsége nem nélkülözte a mához szóló mondanivalót sem. Szép és okosan szerkesztett volt a Kossuth rádióban a színházi magazin különkiadása, a Petőfin pedig örömmel hall­gattuk — a gyermékrádió adásaként elhangzott — „Szebeni fiúk”-at. Lengyel Balázs regényének izgalmas rádióváltozatát. Beszédes emlékezet Más történelmi kort, más eszközökkel idézett meg a hétvége két műsora, a szom­baton elhangzott „Erőd a Moldván” című. Dr. Pozso­nyi Tivadar, a történelem­tudományok kandidátusa. Török Pál és Kádas Lajos nyugdíjasok mondták el tör­téneteiket, amelyeket 1945- ben, Dél-Csehországban egy hátborzongatóan furcsa, fe­szült történelmi-politikai helyzet „alkotott”. A műsor a hősiesség­nek olyan változatait villan­totta fel, amilyeneket csak az élő emlékezet képes meg­idézni. Csöndes szóval, erős érzelmeikkel, túlzásoktól mentesen. S végiggondolásra kényszerítő módon: kik is voltak azok a magyar kato­nák, akik ’45 tavaszán szem­befordulva a németekkel, a cseh partizánokhoz csatla­koztak. A műsor szerkezete is elég feszes volt ahhoz, hogy a hallgató figyelme ne lankadjon. A „nagy időik tanúit” min­dig jó hallgatni — s érdek­lődésünk korántsem csak az eseménveknek, nemcsak az eseményeket megélőik (s azok ba belieavaitikozák) személyes varázsának szól. Talán a fi­gyelmeztetést is érezzük: történelmi időben élünk. Röviden Az utóbbi idők egyik leg­jobb kívánságműsora hang­zott el szombaton a Petőfi adón. S nem csak azért tet­szet, ment jobbnál jobb és javarészt nemes anyagok alkották, hanem mert ötle­tesen szerkesztve — s nem „ömlesztve”, ahogy nem rit­kán előfordul — kaptuk mindezt. Az elektronikus ze­ne kedvelőinek összeállított blokkot — feltehetőleg — „viszonthalljuk” még né­hányszor (s miért ne?) a rádióban. A „Táskarádió” ezúttal szokásos színvonala alatt maradt, különösen gyenge volt a jégtánc világbajnok édesapjával készített beszél­getés. — eszjé — Verseghy diáknapok *80 Énekszótól visszhangzott az aula Énekkarok, diákszínjátszók, hangszeresek a pódiumon A szolnoki Varga Katalin Gimnázium irodalmi színpadának műsorát a gálán is láthatja a közönség Képünkön a mezőtúri fúvóstrió látható Az elmúlt hét végén meg­kezdődött Szolnokon a me­gye középiskolásainak kultu­rális seregszemléje, a Ver­seghy diáknapok. Szombaton délelőtt a kórusok a Tisza- parti Gimnázium és Egész­ségügyi Szakközépiskola aulájában léptek közönség illetve zsűri elé, a pol- és folk-beat szólisták, együtte­sek a Vegyipari-Finomme­chanikai és Műszeripari Szakközépiskolában mutat­ták be produkciójukat, míg az irodalmi színpadoknak a Megyei Művelődési és Ifjú­sági Központ adott otthont. A kórusok diáknapi bemu­tatója egyben az Éneklő If­júság mozgalom középiskolai megyei döntője is volt. Har­minckilenc együttest hallha­tott a közönség a kétnapos bemutatón. — Tizenkilenc énekkar teljesítményét arany oklevéllel jutalmazta a zsű­ri, tíz együttes kapott ezüst, három pedig bronz minősí­tést. Az „aranyosok” közül a gálán helyet kap a mező­túri Teleki Blanka Gimná­zium és Közgazdasági Szak­középiskola. a szolnoki Sza­muely Tibor Gépgyártás- technológiai Szakközépiskola és a Tiszaparti Gimnázium kórusa. Az utóbbi nívódíjas lett, és elnyerte az Év kó­rusa címet. Ugyancsak nívó­díjat kapott a jászberényi Lehel Vezér Gimnázium, a Verseghy Ferenc Gimnázium és a Vásárhelyi Pál Közgaz­dasági Szakközépiskola ének­kara. Az arany minősítés mellett a kisújszállási Mó­ricz Zsigmond Gimnázium és Közgazdasági Szakközép- iskola diákjai is magukénak tudhatják az Év kórusa cí­met. A KISZ éneklő körök hangversenyét szombaton dél­után tartották a Tiszaparti Gimnáziumiban. A kislétszá- mú együttesek műsorán fő­leg mozgalmi dalok és nép­dalok szerepeltek. A zsűri a bemutató alapján négy énekkar produkcióját arany­ra, háromét pedig ezüstre minősítette. Szépszámú érdeklődő gyűlt össze a pól- és folk-beat együttesek versenyén. — A szólisták és a zenekarok ve­télkedőjén a tiszaföldvári Hajnóczy József Gimnázium és Óvónői Szakközépiskola együttese illetve Dudás Zol­tán, a jászberényi Lehel Ve­zér Gimnázium diákja ka­pott arany oklevelet. A gálaműsoron a műfajt a ti­szaföldvári óvónőjelöltek képviselik. A szolnoki Bartók Béla Zeneiskola látta vendégül vasárnap a szólóhangszere­sek, kamarazenekarok be­mutatójának résztvevőit. A zsűrinek több mint 70 pro­dukciót kellett minősítenie. A színvonalas versenyen 11-en kaptak arany, 6-an ezüst és 10-en bronz okleve­let. A kamarazenekarok kö­zül három produkciót arany­ra, ötöt ezüstre, illetve ötöt bronzra minősítettek. — A hangszereseket Fekete Ka­talin (cselló) a jászberényi Lehel Vezér Gimnázium diákja és Pál János, a Vegy­ipari-Finommechanikai és Műszeripari Szakközépiskola tanulója képviseli a legjob­bak előadásán. A diákszínjátszók kétna­pos bemutatóján 20 csoport szerepelt. Arany oklevelet kapott a szolnoki 605-ös szá­mú Ipari Szakmunkásképző Intézet színpada. Arany Já­nos Nagyidai cigányok cí­mű komikus eposzának fel­dolgozásával a túrkevei Vá­nyai Ambrus Gimnázium és Közlekedésgépészeti Szak- középiskola diákjainak Jó­zsef Attila emlékműsora. Az újszászi középiskolások Be- cket Godotra várva művé­ből mutattak be részleteket, de a tiszaföldvári „hajnó- czysok” Kocsonya Mihály házassága című játéka is sikert aratott. Az öt „arany” okleveles irodalmi színpad közül a szolnoki Varga Ka­talin Gimnázium együttesé­nek 1979. november 7. cí­mű ünnepi műsora került be a gála forgatókönyvébe. A Verseghy diáknapok rendezvényei pénteken dél­előtt a vers- és prózamon­dók, szólóénekesek, néptán­cosok és népi hangszeresek bemutatójával folytatódik. A záró rendezvényt, a gálát, ugyancsak pénteken tartják 16 órától a Megyei Művelő­dési és Ifjúsági Központ színháztermében. V. F. S. Az újszászi lányok jól szerepeltek a bemutatón RflPlQ / n dim > ihi iva ií A Szolnoki Galériában Megnyílt Sváby Lajos kiállítása Kiemelkedő képzőművé­szeti esemény színhelye volt vasárnap délelőtt a Szolno­ki Galéria. Sváby Lajos Munkácsy-díjas festőmű­vész gyűjteményes kiállítá­sát Somogyi József Kossuth- díjas szobrászművész, a Kép­zőművészeti' Főiskola rektora nyitotta meg. Sváby Lajos festészete a kortárs képzőművészet egyik legizgalmasabb jelensége. Képei között járva a festő hallatlanul gazdag színvilá­ga, a színek tökéletes har­móniája, a gyönyörű festői előadásmód ragadja meg a nézőt. Sváby Lajos az em­bert ábrázolja, emberi kap­csolatokat. szituációkat jele­nít meg a vásznain, lényei örökös mozgásban vannak, gesztusaikkal, mozdulataik­kal közvetítik a festő gondo­latait. A gondolatokat, ame­lyek a nézőből újabb érzé­seket, asszociációkat válta­nak ki. A jó művek örökkön változnak, képesek a meg­újulás^ lényeges pontja ez a művészetnek és Sváby La­jos festészetének egyik leg­nagyobb erénye éppen ez. — mondatta többek kö­zött Somogyi József, majd néhány, — számára különö­sen kedves festményről; Sváby Lajos portréiról az Örkény Istvánt, Kardos G. Györgyöt, Szabó Lőrincet sa­játos művészi látásmóddal megjelenítő képekről, Sváby önarcképeiről szólt. A festőművész az év ele­jén néhány hétig a szolnoki Művésztelepen dolgozott, az ott készült alkotásai Ugyan­Felvételünk a kiállítás megnyitóján készült Lidi csak láthatók a kiállí­táson. Sváby Lajos az utóbbi tíz esztendő festői termésének legjavát mutatja be a szol­noki közönségnek a május 4-ig nyitva tartó gyűjtemé­nyes kiállításián.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents