Szolnok Megyei Néplap, 1980. március (31. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-16 / 64. szám

12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. március 16. EZEN NEVET... — Ez maguknál a fogyasz­tó diéta? Ez a kicsi adag? — Igen, asszonyom. — Akkor hozzon nekem még egy ugyanilyen adagot. Én ugyanis le akarok fogy­ni. * * * A jósnő elmélyülten nézi a kliens tenyerét és ezt mondja: — Annyit mondhatok ma­gának, hogy a maga szeren­csétlen száma a 6-_os, a sze. rencsés száma pedig a 2­es... — Ez tényleg így van. Hatkor kell elkezdenem a munkát és kettőkor fejezem be. — Az én háziasságom olyan, mint egy tv-játék. — Miért? — Szintén tele van felesle­ges jelenetekkel... * * * Éjfél után az utcán egy magányos járókelőhöz két férfi lép oda: — Tudna nekünk adni két szál gyufát? — Persze, akár egy egész dobozzal — mondja ijedten a járókelő. — Elég kettő, mert csak ki akarjuk sorsolni, hogy melyikünk fossza ki magát. * * * — Adj tanácsot: két állást ajánlanak nékem, az egyik, hez intelligencia kell, a má­sikhoz testi erő; Melyiket válasszam? — Fütyülj mind a kettő­re és keress magadnak va­lami olyan állást, ami meg. felel a képességeidnek! * * * — Papa. a tanár úr azt mondta, azért születtünk, hogy segítsünk a többiek­nek. Ez igaz? — Igaz... — És közben a többiek mit csinálnak? * * * Elképzelés Már a férőhelyet is készíti magának Autószerelőnek készül Gyerek akarok maradni! A férj a vadászatról egy lenyúzott nyállal tér haza. — Ezt te lőtted? — kérde­zi csodálkozva a felesége. ,— Természetesen! — És hogy lehet az, hogy nincs rajta a bőre? — Akkor lőttem le, ami­kor fürdött... * * * — Hallottad milyen sze­rencsétlenség érte Novákot? — Nem. Mi történt vele? — Amíg szabadságon vol­tam, odaköltözött hozzá a feleségem. « « * Az orvosi rendelőbe egy fej nélküli ember lép be. Az orvos szigorú pillantást vet rá, és ezt mondja: — Hát még életemben nem láttam ilyen ravasz szimulánst! A meg nem értett ember icsurák Zsigán nyugtalanító ér­zés lett úrrá. Határozottan érezte, hogy a vita reá nézve kedvezőtlen formákat kezd ölteni. Erre akkor jött rá, amikor Gede­on, a mázsát környékező óriás vésztjóslóan megállt mellette. Az aggodalom pillanatok alatt jogosnak bizonyult. Micsurák tulajdonképpen csak a földön fogta fel tel­jes valóságában kidobatásá- nak tényét. Feltápászkodott, leporolta ruháját, és mél­tatlankodó hangon odaszólt Gedeonnak, aki az ajtóban állva, minden szempontból a hivatali felsőbbséget képvi­selte: — Azért az egy beköpé- - sért szaladt fel a vérnyomá­sa? Az addig középkori ítélet- végrehajtók némaságával rendelkező kidobólegény azt mondta erre: — Az étterem épületében vagy közvetlen közelében maga nem köpködhet. Ha van szeme, akkor láthassa a táblát: köpködni és kerék­párt a falhoz támasztani ti­los! Menjen haza, aztán ott köpködhet kedvire. Ameny- nyi jól esik. — Kidobott az ökör — mormogta maga elé Zsiga — pedig egy új világot csillog­tattam meg előtte. Micsurák — FÓRUM. Üj szín a na­pokban. A fonnyadt csapos- né már benne is volt a mű­sorban, igaz, kissé ferdén ér­tette a kérdés-feleletet... Hanyag testtartással, unott arccal lépkedett tova, — nem köszönt senkinek, igaz, neki sem köszöntek, így az. tán nem lehetett tudni, va­jon visszaköszönni hajlandó lenne-e? — Keresek egy másik vendéglátóipari intézményt — döntötte el, hogy célja legyen életének. Lelt is. Egyenesen a zenekarhoz lép­delt: — .ácsi, more! — bódult egy kiéhezett szarvas büsz­keségével, alkalmazkodva a való világhoz. A prímás le­nyelte rágógumiját úgy megilletődött. hiszen már a téeszszervezés óta nem hal­lotta e renyhe kifejezést. Micsurák kihialászott egy százas bankót csikkzsebéből, és megnedvesítve az ' asztal szélére helyezte azt. — Húzd a vonót, míg ket­tőt nem látsz a pirosból! — rendelte földbirtokosi póz­ban. A helybéli hangászkar prí­mása pedig rázendített. Húzta-vonta, mígnem a szomszédos garázsépítők meg nem sokallták hangverse­nyét, és másfelé kezdték bütykölni a bejáratot. Ekorra már a Nap is nyu­govóra tért, és a zenekar is egy ingben, hegedűben vo- naglott. — Kérem, Micsurák úr, már kettőt látok! — koc­káztatta meg a szólóprím a vég közeledtét. — No, jó, — egyezett be­le meghökkentő méltósággal Zsiga. — Akkor tedd el, amit te látsz! — ez meg az enyém, ami itt van az asz­talon. Nem tudni, hogy az épület a kőművesek akut munkája nyomán-é, vagy a felrittye- nő röhejtöl omladozott meg. Tény, hogy azóta is talajvíz van. Micsurák még két, ha­sonszőrű intézményből tett kirohanást, nem épp jószán­tából, de ami szégyen, oly­kor hasznos is. Hazafelé battyogva azt latolgatta, hogy miért nem találja a kor hangját? Elhatározta, hogy tévét se néz, és cigány­zenét se hallgat. Csendben issza meg a na­pi adagot a ház pincéjében. — szűcs — LEHETŐSÉG LAKÓGYŰLÉSSEL Fölöttébb örvendetes volt a levél. Az Általában Ész­szerű Vállalkozás bélyegző­jével ellátott boríték tartal­ma a leendő szövet kezieti la­kástulajdonosokat lakógyű­lésre invitálta. Megtárgyal­juk ott, — így a levél — a kivitelezéssel kapcsolatos problémákéit, egyéni elkép­zeléseket, és szavazás for­májában döntünk a megol­dásról. Íme — lelkesedik a címzett — a szövetkezeti de­mokrácia, valami csodálatos dolog. Néhány nap elteltével újabb borítékot kézbesített a postás, rajta bélyegző me­gint csak az Általában Ész­szerű Vállalkozást tüntette fel feladóként. A koperté* ban talált levél is szívderí­tőén kezdődött. Valahogy így: Értesítem, hogy lakásá­nak csempeburkolatához le­hetőség^ van színválasztás­ra. Hiába, — lelkesedik hő­sünk még jobban — a nagy lehetőségek városa a mi Ti- sza-parti lakóhelyünk. (Igaz, az ő esetében csak leendő lakóhelye.) A következő so­rok megtorpedózták a lelke­sedést. A kötöttségek — so­rolta a levél — a követke­zők : választható csempeszí­nek világossárga, világos­kék, világoszöld. Nos,’ hát lehetőségnek az­ért ez is lehetőség, pátyol- gatta a leendő lakástulajdo­nos takarékra vett lelkese­dését, amely a levél követ­kező sorát olvasva végleg lelohadt. Szigorú volt. a szentencia: OLYAN LEHE­TŐSÉG NINCS, HOGY A W. C. PL SÁRGA? A KONYHA PL. ZÖLD, STB.., így, fehéren, feketével, csu­pa nagybetűvel és aláhúz­va. Az említett lakógyűlés el­ső és utolsó fél órájában (mert, hogy mindössze ed­dig tartott) a nagy, azaz mint később kiderült a sem. milyen lehetőség volt a té­ma. Egyesek bátorkodtak kardoskodni, miszerint a fürdőszobába kényszerűség­ből, látatlanba választott csempe színe egyáltalán nem biztos, hogy harmo­nikus a konyhába kapható étkezőgarnitúra színével. A lakógyűlés vezetője az Álta­lában Ésszerű Vállalkozástól (az egyszerűség kedvéért a továbiakban nevezzük Szó­vivő Kartársnák) kijelentet­te, hogy ami a levélben nagybetűs, és aláhúzott, az, és csakis az a lehetőség. No de kérem, — próbál­koztak a lakások váromá­nyosai többen — majdnem félmilliót fizetünk azért a lakásért... A Szóvivő Kar­társ balján ülő, nyilván az Általában Ésszerű Vállalko­zás képviselője (az egyszerű­ség kedvéért a továbbiakban nevezzük Hozzáértő Kar­társnak), felvilágosította a jelenlevőket arról, hogy tu­lajdonképpen a három szín közül választás maga is nagy lehetőség. Hiszen az eredeti tervben és költség- vetésben csak világoszöld csempét írtak elő! Még egy bátortalan pró­bálkozás, naiv kérdés az Általában Ésszerű Vállalko­zást képviselő kartársakhoz: ha egyszer lehetőség van mind a háromféle csempe beszerzésére, miért nem le­het. a konyhában zöld, a vé­cében mondjuk kék csempét a szakmunkás kezébe adni? Hozzáértő Kartárs kész volt a válasszal, miszerint, la­ikus lakók honnan is tud­hatnák, hogy a burkolok normában dolgoznak, és nem kapkodhatnak hol ilyen, hol meg olyan csem­péhez. Nos, mindezek után Szóvivő Kartárs be is re­kesztette a lakógyűlést. Nem volt mit megtárgyalni, nem volt mit szavazás for­májában eldönteni. Nem is lesz. Mert az említett levél­ben is megírták: valameny- nyi kedves lakótárs megje­lenésére számítottak, mivél a későbbiek során nem lesz lehetőség az egyéni kívánal­mak teljesítésére... Mire js volt jó tulajdon­képpen a lakógyűlés? Azt hiszem SEMMIRE, így, fehéren feketével, csupa nagybetűvel, és aláhúzva. T. F. Dino Buzzati: Házkutatás — Nos, uram, ehhez mit szól? — Esküszöm, biztos úr, a -pisztoly még egy órája itt volt, ebben a fiókban. Egy szép, töltött pisztoly, engedély nélkül. — Mind ezt mondják, de ha utánanézünk a nyilvántartásban, kiderül, hogy nagyon is van enge­délyük. — Nem, nem, esküszöm. — Akkor hol van? — Hát.... nem tudom... valaki elvette... — Túl kényelmes kifo­gás. — Szavamat adom, törzsőrmester úr, valaki titokban elvihette... Giu- ditta. Giuditta, nem te nyúltál bele a fiókomba’ — Mi iut eszébe, uram? — Pedig valaki volt, v&; laki tönkre akar tenni... — No, hogy bebizonyít­sam a jóindulatomat, mu­tassa legalább azokat a felforgató iratokat és ki­áltványokat. — ó azonnal, főtörzsőr­mester úr. Tessék, ide vannak zárva, ebbe a kis faliszekrénybe, látja, van itt egy titkos rekesz, he­he, tudunk ám. szervezni mi, a társadalom ellensé­gei ! Tessék, itt. tessék... várjon... pedig... itt vol­tak. .. Istenem, nincsenek, ellopták.. hogy tönkre­tegyenek a disznók! — Drága uram, azt hi­szem túl sOk türelmet ta­núsítottam már eddig is. — Ö, én szerencsétlen... felügyelő úr, szánjon meg, valaki tönkre akar tenni, hagyjon még egy lehető­séget a menekvésre. Két hullát tartok a pincében. — Mindjárt kettőt! — Igenis uram. — Kinek a hulláját? — Nőkét. Nagyon fiata­lokét. Ezzel a két kezem­mel fojtottam meg őket. — És az ok? — Ej, ej főfelügyelő úr, nem fogja elhinni: igazi perverzió... Erre tessék, az a kisajtó jobbra, óva­tosan, meredek a lépcső... Tessék, menjenek csak előre. Ott, a sarokban, a ponyva alatt. — Itt? — Igen. — Itt csak egy rakás szén van. — Kegyelem!... Én. nem értem, excellenciás uram, nem több mint két nap­ja. .. Itt üssön meg a gu­ta, ha... Giuditta. Giudit­ta, nem te vitted el azt a két hullát? — Én? Még tréfából se mondjon ilyet a nagysá­gos úr, én ebben a ház­ban egy tűhöz sem ér­tem. .. — Most már elég, meg­elégeltem, hogy az orrom­nál fogva vezessen... Pisz­toly. .. felforgató iratok... hullák... njmd. mese! A törvény nevében letartóz­tatlak. Ide a kezedet! (És hallatszott a bilincs kat­tanása.) Csantavcri Júlia fordítása Berki Imre rajzai — ö az egyedüli az osz­tályunkban, aki nem kozme­tikusnak készül Tanácstalanság Az életrevaló

Next

/
Thumbnails
Contents