Szolnok Megyei Néplap, 1980. február (31. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-09 / 33. szám
1980. február 9. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Kiállítás, kellemes meglepetésekkel Megjegyzések a szolnoki Téli Tárlatról I Magyar Képzőművészek Szövetsége Középmagyarországi Területi Szervezete ezúttal is megrendezte hagyományos Téli Tárlatát a szolnoki Damjanich János Múzeum földszinti kiállítótermében, amely egyébként a napokban már be is zárta kapuit. A bemutatás kereted nem változtak, hisz az évek óta bevált gyakorlat szerint a tősgyökeres szolnokiak mellett egyenrangú félként juthattak szóhoz a megye más területén élő alkotók, és azok, akik a vendégművészek számára fenntartott műteremben időztek a kolónián. Az ilyesfajta felfrissítés mindig, így most is javát szolgálta a téli számadásnak. És itt rögtön hangsúlyozni szeretnénk, hogy nem azért, mintha a szolnokiak erejéből nem telne ki annyi, hogy a maguk festményeivel, grafikáival és szobraival töltsék meg a helyiséget, hanem mert a tőlük már megszokott alkotói szemlélet mellett csak színesíthetik és gazdagíthatják a kiállítási összképet a más stiláris eszközökkel dolgozó pályatársak munkái. A művésztelepi közösség festői ilyenformán is saját kvalitásaikkal jeleskedtek. Igaz, feltűnően újszerűt nem hoztak az idei tárlatra, de néhányuktól így is láttunk egy-egy meg kapót, az összképből kiemelkedőt. Helyhiányában csak ezekre térünk ki annak előrebocsátásával, hogy a szótlanul hagyott képek sem méltatlanok a kiállításra, s hogy a kritikus objektív szándékú értékelés sem lehet mentes a szubjektivitástól, hiszen saját ízlése, világképe és esztétikai mércéje van. Ilyenformán Berényi Ferenc Behavazva című olaj- pasztélljének örült a legjobban, mindenekelőtt azért, mert meglehetősen egyéni hangot szólaltatott meg, feledni tudta példaképeinek hatását, s még azzal sem lehet gyanúsítani, hogy a kietlen és rideg téli tájban röpdöső varjait Bemáth Aurél vagy Chiovini Ferenc hasonló témájú, muzeális képei ihlették volna. A merőben más látásmódot képviselő Fazekas Magdolna Kertészek című kompozícióját — az utóbbi években kimunkált — abszolút festőiség hptja át. Változatlanul távol áll tőle a magakellető manir vagy az üres hatáskeltés; sajátja viszont a könnyedséggel festett témák elevensége, varázslatosan tiszta invenciója. A téli bemutatás közben még állt Chiovini Ferenc gyűjteményes kiállítása, ám tisztes mesterünknek _ mégis volt erötartaléka ahhoz, hogy két beküldött művével (Alkony a tanyán, Tehenek) önmaga kvalitásait erősítse, és hogy az annyiszor megfestett témákhoz ismét hozzáadjon egy árnyalatnyi vizuális többletet. Ugyanakkor egy másféle vonatkozás is élesen kirajzolódott; éspedig az, hogy Chiovini, és a közép generációt képviselő Meggyes László állnak egymással a legközelebbi szellemi rokonságban. Stílusuk tehát eltérő és kimondottan egyéni, de a természeti valósághoz való emocionális viszonyulásuk szinte azonos tőről fakad. E közös és szuverén ismérvek Meggyesnél szemlátomást az Őszi tájon mérhetők le, s képe már csak azért is kiemelést érdemel, mivel a sokágú szolnoki művészet egyik irányának a kontinuitása jelentkezik benne. Nem változott semmi a szolnoki expresszíveknél sem. Baranyó Sándor Falurészletének képfelülete és spektruma egyébként bravúrosan izgatott, de azt a bizonyos többletet az iméntinél vadabb színösszetételű Folyókanyar látványában fedezhetjük fel. A pozitív értelemben „kétéltű” (fővárosi és szolnoki) Bényi László magabiztosan vette az akadályt a Tavasz szokatlanul merész képi felépítése közben. A megye más területein élő festők munkáit nem azért tárgyaljuk külön, mintha a Szolnokon élőknek valamiféle privilégiumot akarnék biztosítani. A szétválasztás magából a színvonal különbözőségéből adódik. — Kellemes meglepetést egyedül Tűzkő Tibor expresszív erejű Reggeli fényekje keltett, bár a patetikus hangvételt mellőzhette volna a jászárokszállási festő. Az alattyáni Gecse Árpád biztos kézzel és beidegzett rutinnal teszi tetszetőssé az Utolsó sugarakon uralkodó fény-árnyék ellentéteket. A jászberényi Ben ke László, Sáros András és Vuits István hűségesen kitart a natura- lisztikus ábrázolásmód mellett, bár az egyéni megjelenítés egyiküktől sem vitatható el. vonatkozásban is hasznosnak mondható a budapestiek szereplése. Kiváltképp Bőd Lászlóé, aki egy- ' felöl igazolja, hogy nem volt számára élmény híjával a szolnoki tartózkodás. másrészt viszont képeinek .idegen” festői felfogása és stílusa olyképpen frissíti-gaz- dagítja a tárlatot, hogy a tájegység jellemzői, a lokális összetevők is átsejlenek rajtuk (Karcagi táj ősszel, Tópart). Ha Bőd képeinél szerényebb artisztikummal is, de feltétlen új hangulati elemeket tartalmaz Szily Több Géza kubisztikusan megoldott és dekoratív színfoltokra tagolt Hegyi faluja. A jelenkori európai képzőművészetben igencsak rangos helyet foglal el a magyar grafika. Kár, hogy Szabó Ágnes kivételével a szolnokiak jelenleg nem ambicionálták, így nem lehetséges a különféle alkotói tendenciák összevetése. Itt most a budapestieké a szó, ők határozzák meg a grafikai anyag arculatát. Ez az arculat pedig sokszínű, mindenki más formanyelven beszél, s Donáth Gyula népi ihletésű linómetszetei kivételével inkább urbánus problémákkal foglalkozó. Ezen belül viszont nagyrészt a jelenségek individualista megközelítése figyelhető meg, s elmosódik vagy jelen sincs az általános érvényű — vagyis realista — tartalom igénye. E valós problémáktól való félrevonulás — persz*» — a tehetségeseknél nem megy az esztétikum és a kiművelt grafikai nyelv rovására. De látni a tárlaton indokoltan elvont és filozofikus mélységű grafikai lapokat is.' A fővárosi kiállítók — Ágotha Margit, Donáth Gyula, Rékassy Csaba, Sáros András Miklós — művei ily módon felemás arculatot mutatnak. A minden vonatkozásban pozitív példák közül Rékassy Bátorság, Tudás. Szorgalom című rézkarca kívánkozik az élre. tárlatok plasztikai anyaga meny- nyiségileg volt már gazdagabb is, de a minőség tekintetében elégedettek lehetünk. A kiállítás meglepetése a karcagi Győr- fi Sándor, aki plakettban és körplasztikában egyaránt sokoldalúan kibontakozó tehetségéről adott számot. — Maroknyi bronz szobra, a Pár, a nyugalom, a meghittség és a tömör formaadás példája. A kisújszállási Papi Lajos már rég nem őstehetség, hanem egyike legjobb szobrászainknak. Anyagszerűen gondolkodik, s az anyag ősformájához nyúl vissza. Művei szinte az egyéni alakítástól mentes érintetlenség érzetét keltik (Hal, őskor). A „mívesebb” alkotók ma is a szolnokiak, akik közül ezúttal csak Nagy István. három, és Simon Ferenc egy szobrát láthattuk. Nagy István ma is tömbszerű formába zárja egyértelműen mély érzéseit (Együtt), míg Simon Ferenc Egy a sok közül című lemezdomborítása egy markáns és nagyvonalú férfifejet ábrá- • zol meggyőző erővel. Művének újdonsága, hogy eredményesen ki tudott lépni a nagy biztonsággal formált görög ideálokat követő klasz- szicizáló stílusából. Ecsery Elemér ítéli II sok bába között.. Cikksorozatunk első részében néhány pályaválasztási „pálfordulás” lehetséges okait vettük számba, majd a szakmunkásképző intézetek beiskolázási nehézségeiről szóltunk. A felvetett gondok azt sugallják, hogy érdemes eltöprengeni a fiatalok pályaválasztásán, annak motivációin, megalapozottságán, s egyáltalán: mikor érett valaki arra, hogy válasszon az ötezer féle munkalehetőségből? Osztályfőnökök és pályaválasztási felelősök Egyes vélemények szerint a pályára irányítást, felkészítést nem lehet elég korán kezdeni. Pszichológusok szorgalmazzák, hogy már az óvodás kisgyerekek kezébe olyan játékokat is adjunk, amelyek segítségével megismerhetnek néhány szakmát, pályát. Csakhogy a választék szerény a játékboltok polcain. A kisgyerekekben pedig megvan a hajlandóság a „szerepjátszásra”. Játék közben a kisgyerek, életkori sajátosságainak megfelelő szinten megbarátkozhat a pálya- választás, a majdani munka gondolatával. Ami az óvodáskorban még csak kívánatos lenne, az az általános iskolában — főként a felsőtagozatban — már elodázhatatlan. Az általános iskola pályairányítási munkájáról igen eltérően vélekednek a középfokú oktatási intézményekben. Szerintük a fiatalok nagy részének fogalma sincs a választott szakmáról. Mielőtt azonban ennek okairól szólnánk, le kell szögezni, noha számtalan vállalat, üzem, társadalmi szervezet, mozgalom „bábáskodik” a pályaválasztás körül — még mindig „elveszne a gyerek”, ha az iskola nem kísérné figyelemmel tanítványai sorsát — úgy ahogy. A pályaválasztás, irányítás, a hozzákapcsolódó adminisztrációval jobbára az osztályfőnökök vállaira nehezedik, noha az utóbbi évtizedben már minden iskolában a tantestület egyik pedaKi, mire. gogusa kapta feladatként ezt a munkát. A pályaválasztási felelős, természetesen társadalmi munkában, órakedvezmény nélkül'látja el megbízatását. Sokan nem emiatt nem tesznek eleget a feladatoknak, hanem mert nincs megfelelő szakismeretük, a továbbképzésük is megoldatlan. Senkitől nem várható el, hogy ismerje valamennyi szakma követelményeit. Van persze segítség. Szinte még meg sem száradt a nyomdafesték azon a vaskos köteten, amelyet „Mi lehet? Mi legyen?” címmel az Országos Pályaválasztási Tanácsadó Intézet adott ki. A könyv tájékoztatást nyújt a középfokú szakképzésről, több száz szakma személyi és egészségügyi követelményeit taglalja. „Ez igen, hiányt pótló kötet” — dicsérik a pálya- választással foglalkozók. Valóban minden benne van, a diákok testi fejlettségének mutatóitól a különböző betegségekig, csak éppen azt nem jelölték meg a könyvben, hogy melyik iskolában sajátíthatók el a különböző szakmák. Így ha például egy kunszentmártoni diák azt venné a fejébe, hogy sörgyártó szakmunkás szeretne lenni, az osztályfőnöke és a pályaválasztási felelős alapos nyomozásba kezdhetne, míg megtalálná az iskolát, ahová elküldhetné tanítványa jelentkezését. A tapasztalatok szerint különben igen szerény az általános iskolai nevelők, s a szülők ismerete a középfokú oktatási intézményekről. A hiányosságok ellenére az utóbbi években némiképp mégis javult a diákok pálya- ismerete, választásuk megalapozottabb. Kevesebben hagyják ott választott szakmájukat, mint 10—15 évvel ezelőtt. Az oktatásügyi szakemberek véleménye szerint az lenne az ideális, ha ötödik osztálytól felfelé minden diák pályaalkalmassági vizsgálaton venne részt. Így összhangba kerülhetnének a választott pálya követelményei az egyéni adottságokkal. De a Pályaválasztási Tanácsadó Intézetbe pályaalkalmassági vizsgálatra sajnos még nem juthat el minden diák. A Szolnok megyei Pálya- választási Tanácsadó Intézet 12 éve nyitotta meg kapuit. Az eltelt idő alatt csaknem ötezer diák kapott egyéni, pszichológiai vagy pedagógiai tanácsot az intézet munkatársaitól. Tízezernél is több azonban azoknak a száma, akik csoportos felvilágosító beszélgetéseken, pálya- választást segítő ankétokon vettek részt. Az egyéni tanácsadásra a legkülönbözőbb okokból jelentkeznek a fiatalok, pontosabban nem is ők, hanem az iskola javasolja, küldi el az úgynevezett „problémás” diákokat. Az intézetben, noha mindössze öten — egy pszichológus és pedagógusok — végzik a szaktanácsadást, minden jelentkezőt megvizsgálnak. Nemcsak ilyenkor, a pályaválasztás utolsó perceiben, hanem egész évben teljés a nagyüzem. Az utolsó évesek mellett egyre nő a tanácsadáson megjelenő hetedikesek és a harmadikos közép- iskolások száma. A több mint tíz év tapasztalatai alapján az intézet munkatársai úgy vélekednek, hogy az iskolában és a családban is egyre fontosabb szerepet kap a fiatalok pályairányítása, noha még mindig messze van a kívánt szinttől. Az egyéni pályaválasztási tanácsadás az intézet munkájának csak egyik része — tulajdonképpen kisebbik hányada. A korlátozott munkaerőlétszám miatt nem is igen lehetne több. Hiányzik az előrelátás A fiatalok szakmák közötti eligazodását, választását immár hat éve pályafelvilágosító beszélgetésekkel segíti az intézet. A harmadéves középiskolások számára tavasszal rendezik meg ezeket az ankétokat, amelyeken találkozhatnak a felsőoktatási intézmények képviselőivel, majd megnézik azokat a munkahelyeket is, ahol az egyetem, főiskola elvégzése után elhelyezkedhetnek. Az általános iskolák hetedik osztályosainak szintén tartanak pályafelvilágosító beszélgetéseket, szakma- s iskolaismertetőket. Rendszerint egy-egy középfokú oktatási intézmény a házigazdája az ankétoknak, s a 'diákok üzemlátogatáson is részt vesznek. Az intézet munkatársai kapcsolatban állnak az üzemek pályaválasztási megbí- zottaival is. így lehetőségeikhez mérten — igyekeznek koordinálni az oktatási intézmények és a munkahelyek között. Lehetőségeikhez mérten, — mert gyakran alapvető munkaerőgazdálkodási információk nélkül végzik munkájukat. Az eredményesebb, hatékonyabb pályaválasztási, irányítási tevékenységhez pedig ez elengedhetetlen. Az információk hiánya nehezíti a megyei Pályaválasztási Tanács munkáját is. A megyei tanács oktatási, sport-, ifjúsági-egészségügyi és szociálpolitikai bizottságának albizottságaként 1974- ben hozták létre a pedagógusokból, munkahelyi pályaválasztási felelősökből, tanácsi dolgozókból álló testületet, amely ugyan lelkiismeretesen, de magárahagyottan keresi a helyét azóta is, a pályaválasztási-irányítási munka szövevényében. Tál Gizella (Következik: Tízet kérnek, felét kapják) Ma a szolnoki tánoszínpadon Bemutatkozik a Népszínház tá ncegy üttese Magfar filmhét Kubában az első Hazánk felszabadulásának 35. évfordulója tiszteletére magyar filmhetet rendeznek a Kubai Köztársaságban. A távoli baráti országban először kerül sor ilyen jelentős magyar film eseményre, amelynek során nemcsak Havannában, hanem előreláthatólag más városokban is levetítik a kiválogatott kilenc magyar filmet. Február 12-től a kubai nézők is megismerhetik a többi között Jancsó Miklós két legújabb művét, a Magyar rapszódiát és az Allegro barbárok A Szinetár Miklós rendezte „Az erőd” című produkciót, amelyet a tavalyi moszkvai nemzetközi film- fesztiválon különdíjjal jutalmaztak. Vetítik majd Mészáros Márta „Olyan mint otthon” című alkotását és Bácskai Lauró István gyermekekhez szóló filmjét a „Keménykalap és Krumpli- orr”_t. Műsorra kerül a „Hasta Manana” is, amely a KISZ KB megbízásából készült az 1978-as kubai világifjúsági találkozón. A Népszínház táncegyüttese mutatkozik be a szolnoki táncszínpad következő műsorában, szombaton este 7 órától a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban. Az 1978-ban alakult együttes törekvéseiről, munkájáról talán még keveset tud Szolnok táncművészetet kedvelő közönsége. A fiatal táncosok és zenészek arra vállalkoztak, hogy egy, már nem teljesen ismeretlen, de még szokatlan táncművészeti törekvést képviseljenek a hazai színpadokon. Műsoraik kiindulási alapját á gazdag, sokszínű és kimeríthetetlen magyar népművészet adja. Mégsem szokásos értelemben vett néptáncokat láthatnak a nézők. Az együttes szándéka, — a népművészet ápolásának más módjait tiszteletben tartva — hogy a hagyományokat új összefüggésbe állítva a táncművészet sajátos nyelvén a mához, a ma emberéhez szóljon. Az együttes szolnoki műsorában Rossa László és Simon Zoltán zeneszerző műveire koreografált táncokat láthatnak a nézők. A koreográfia Györgyfalvay Katalin és Szigeti Károly munkája. A bemutatásra kerülő táncok között szerepel Rossa— Györgyfalvay: Változatok egy munkásmozgalmi dalra című műve is, amelyről az érdeklődők a Táncművészet című folyóirat idei első számában cikket olvashatnak. Rendszeres szórakozásuk az éneklés. A Jászsági Egyesült Afész kis vegyeskara, amelyet Czeglédi Zoltán karnagy irányít