Szolnok Megyei Néplap, 1980. február (31. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-08 / 32. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. február 8. Gyászhír—Köszönetnyilvánítások Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. PUSZTAI FERENCNÉ szül.: Mezei Mária 1980. II. 5-én 81 éves korában elhunyt. Temetése f. hó 8-án 13.30 órakor lesz a Munkásőr úti temető halottasházából. A gyászoló család. Szolnok. Köszönetét mondunk, mind­azoknak a rokonoknak, isme­rősöknek. munkatársaknak, akik CSAPÓ SÁNDOR temetésén megjelentek és együtt érzésüket fejezték ki. A gyászoló család, Szolnok. Köszönetünket fejezzük ki ro­konainknak. ismerőseinknek, szomszédoknak, mindazoknak, akik férjem. MARSI LAJOS hamvasztás utáni búcsúztatásán megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek. részvét­nyilvánításukkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyá­szoló felesége, Zagyvarékas. Fájdalomtól megtört szívvel mondunk köszönetét, mindazok­nak. akik szeretett hű férjem­nek és szerető édesapánknak BADARI BÉLA temetésén megjelentek. Sírjára virágot, koszorút helyeztek, részvétnyilvánításukkal mély­séges gyászunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. Tiszajenő. Köszönetét mondunk mindazok­nak. akik szeretett feleségem, édesanyánk, nagymamánk és dédnagymamánk HANGODI JÓZSEFNÉ szül.: Ujszászi Piroska temetésén megjelentek, koszo­rúk, virágok elhelyezésével részvétnyilvánítással mély fáj­dalmunkban velünk együtt éreztek. Külön köszönetét mon­dunk az Ingatlankezelő Válla­lat dolgozóinak, Május 1. Ru­hagyár meo-sainak. a Bőripari Ksz dolgozóinak, a ház lakói­nak, rokonoknak, szomszédok­nak, ismerősöknek. A gyászoló család. Szolnok. apróhirdetés INGATLAN KIS lakás alsóépü­lettel eladó olcsón. Szolnok, Ürge u. 6. Barátság Bisztró mellett. (H. 318.) HAROMSZOBAS összkomfortos, köz­ponti fűtéses csalá­di ház garázzsal el­adó. Cibakháza, Kont u. 8. (H. 206.) FÉLKÉSZ állapot­ban levő családi ház eladó sürgősen. Kenderes. Virág út 47. Érdeklődni: Rá- kóczifalva, Ady E. u. 2. egész nap. Szűcs. (H. 341.) BALATONBOGLÁ- RON, Balatonfü- reden, a Velencei­tónál építendő szö­vetkezeti üdülőré­szek tagságát szer­vezi 49. ÜMK. Bu­dapest, Alkotás u, 11.. 351-165. 153-898. Kérjen tájékoztatót! (313.) KARCAGON. Sport u. 38. számú há­romszobás, komfor­tos, kertes családi ház eladó vagy szolnokira cserélhe­tő. (584.) FÉL kertes családi ház alsóépülettel beköltözhetően el­adó. Szolnok, Orosz­lán u. 2. Érdeklőd­ni: Kossuth tér 7 —8. II/7. délután 17 órától. (H. 331.) KÉT szoba össz­komfortos családi ház eladó. Másfél szobás OTF-s vagy Szövetkezeti lakájé­ra cserélhető. Sár­közi, Jászberény, Sólyom u, 20. Ugyanott: gépírást, másolást lakásomon vállalok. (1140.) KARCAG belterüle­tén, kórházhoz kö­zel. kövesút mellett közművesített telek 150 négyszögöl áron alul eladó. „Sür­gős” jeligére a ti­szafüredi hirdetőbe. (634.) TÖROKSZENT. MIKLÓSON. Körösi Csorna Sándor út 11. alatt, kertes csalá­di ház 200 négy­szögöl telekkel el­adó, vasútállomás­hoz 200 m-re. (H. 351.) HOLT-TlSZA-part- ján -üres hobbltel- ket vásárolnék. „Leánynév” jeligére a kiadóba. (656.) VlKEND telket ven­nék Szandaszőlősön, Kiss János ú. ele­je, Gorkij - útig. „Sürgős” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 359.) EGY szoba össz­komfortos családi ház 700 négyszögöl kerttel, pincés alsó­épülettel eladó. Ti­szajenő. Úttörő u. 3. (H. 366.) GÉPJÁRMŰ PEUGEOT 504-es IG rendszámú sürgősen eladó. Szolnok, Zrí­nyi u. 5. (H. 312.) VERMATT oldalko­csi eladó. Jászbe­rény. Zagyva-part 46. (639.) 850-es Fiat ka­rosszériahibás, al­katrésznek 1 vagy egészben eladó. Megtekinthető bár­mikor. Jászberény, Üjerdő 167. Bekő Ferenc. (638.) 407-es Moszkvics (motorhibás) 1 éves műszaki vizsgával 5000 Ft és egy 350- es XZS motorkerék­pár 1500 Ft-ért el­adó. Tiszaföldvár, Kossuth út 9. Ré­vész István. (659.) US 19—58 Trabant 001 Special sürgő­sen eladó. Szolnok, Kun B. krt. 7. IÍI/7. délután 5—8 óra között. (669.) RENDSZÁM nélküli 408, 412, 426-OS Moszkvicsot veszek. Árajánlatokat Krát- ki Pál Törökszent- miklós, Kossuth út 11. (680.) WARTBURG 1000-es alkatrészenként el­adó. Szolnok. Ve­gyiművek. X. ép. Borzi. (H. 357.) JO állapotban levő felújított Moszkvics 408-ás szgk. eladó. Erdeklődn i: Urbán Ferenc, Szolnok, Széchenyi u. 5. IV. 12. minden nap 16 órí^utón^(H^ 372j) ADÁSVÉTEL KERlTÉSDROT PVC-bevonattal 46 Ft/rrF. Nyolcévi ga­ranciával 5540 Szarvas, Damjanich 33. (564.) KILENC választási malac eladó. Szol­nok, Páfrány u. 3. (Tulipán utca vé­gén) , Nádas. (H. 348.) KÉT jó erőben le­vő fuvaros lovak, 8—9 évesek és egy egyéves csikó el­adó. Polgár Pál, Tö- rökszentmiklós, Bé­ke út 46. (617.) KÉT bikaborjú el­adó, Szolnok. Ugar 79. (új kenyérgyár­ral szemben.) (607.) GUMICENTÍRO- ZÖT és gumilesze­relő gépet vennék. „Vulkanizáló” jel­igére a szolnoki hirdetőbe. (H. 197.) KELTETÖGÉPEK eladók. Mezőtúr, Damjanich út 38/b. Érdeklődni: 14 óra után. (602.) EGY fiatal tehén — 15 liter tejü — egy közelálló vemhes üsző eladó. Vezseny, Rákóczi út 22. (606.) 2000 kilokalóriás le­mezkazán eladó. Jászberény, Béke u. 32. (637.) GÁZTŰZHELY palackkal eladó. Szolnok, Vörös Had­sereg u. 5. Érdek­lődni: 9—11. 16—18 óráig. (H. 362.) NAPOS- és előne­velt csirke kapható és előjegyeztethető. Fajtánként, gyors- "líövésü. fehér hús­hibrid, kenderma­gos és vörös. Leng- vári Istvánná, 2740 Abony. Csíki Ger­gely út 22. (H. 363.) EGYÉB FIATAL házaspár egy gyermekkel al­bérletet keres Rá- kóczifalván. „Azon­nali” jeligére a ki­adóba. (624.) VlZ-, központi fű­tés szerelést, javí­tást vállalok. Ér­deklődni : Szolnok 13-841 telefonon. (H. 185.) MENYASSZONYI és alkalmi szoknyák guvrírozását, plisz- szírozását 115 cm hosszúságban is so- ronkívül vállalom. Domokosné. Szolnok Thököly u. 2. (vízto­rony mögött). (H. 367.) SEPRÖKÖTÖGÉP készítését vállalom. Olasz. Martfű, Me­ző I. u. 30. (603.) LAKÁSCSERE SZOLNOKI másfél szobás I. emeleti szövetkezeti lakásom elcserélném 2—2 1/2 szobás lakásra. Érdeklődni: 17 óra után. Szolnok. Jó­zsef Attila u. 23. I. em. 6. (H. 347.) KÉT szoba össz­komfortos tanácsi lakásom városköz­pontjában elcserél­ném másfél szobás tanácsira. „Második emelet” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 369.) dolgozókat ALKALMAZUNK Élelmiszeripari főiskola] vég­zettséggel több éves gyakorlat­tal állást változtatnék. „Szep­tembertől” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 360.) Ipari szakon végzett közgaz­dász Szolnok területén állást változtatna. „Hatéves gyakor­lattal” jeligére a szolnoki hir­detőbe. (H. 310.) TALLINN KÖRZETI ALTALA­NOS ISKOLA, SZOLNOK. BA­LOGH BÉLA CT, takarítót vesz fel. (559.) SZOLNOK MEGYEI ÁLLAT­EGÉSZSÉGÜGYI ÁLLOMÁS, SZOLNOK, VERSEGHY U. 9. ta­karítónőt vesz fel állandó mun­kára. Gépírni tudó adminisztrá­tort szerződéssel alkalmazunk. (622.) Hirdetmény Martfű nagyközség Taná­csa 1979. évi 3. számú ta­nácsrendeletével megtiltotta az üzletek előtt, azok közelé­ben és környékén levő köz­területeken az italozást. Fen­ti tanácsrendelet megtekint­hető a végrehajtó bizottság titkáránál, Martfű. Hirdetmények Martfű nagyközség Taná­csa 1979. évi 2. számú tanács- rendeletével módosította és kiegészítette az építkezések­ről szóló 1966. évi 1. számú; a piacokról szóló 1972. évi 2. számú; a köztisztaság fenn­tartásáról szóló 1975. évi 2. számú; a közterület haszná­latáról, annak díjáról és fi­zetési módjáról szóló 1975. évi 1. számú tanácsrendelé1 teit. A kiegészítő és módosító tanácsrendelet megtekinthető munkaidőben a végrehajtó bizottság titkáránál. (642.) A COOPTOURIST újabb ajánlatai: Nemzetközi nőnap Poprá- don, március 6—9. Utazás busszal, kir. Tlomnicra és a Csorba-tóhoz. Rd: 1730,— Ft. 7 napos jugó-bolgár-török társasutazás busszal, március 17—23. Rd: 5720,— Ft. 6 napos utazás Kijevbe vo­nattal. Teljes ellátás, márci­us. Rd: 2590,— Ft. Felvilágosítás és jelentke­zés a Cooptourist szolnoki, Ságvári krt. 31. sz. alatti iro­dájában. (Tel.: 11-248), vala­mint a legközelebbi takarék- szövetkezetnél. (H. 346.) MHSZ Szolnok megyei Gépjárművezető-képző Is­kola, Szolnok, Verseghy F. út 7. szakoktatói tanfolya­mot indít elméleti és gya­korlati oktatók részére. — Fjeltételek: — közép, vagy főiskolai végzettség; — 22. életév betöltése; — hivatá­sos vezetői engedély; — 3 év vezetési gyakorlat. — Jelentkezni lehet a fenti cí­men túl az MHSZ járási­városi vezetőségeken: Jász­berény, Törökszentmiklós, Kunszentmárton, Mezőtúr, Kisújszállás. Karcag, Tisza­füred. (H. 342.) Csepel 452 5,5 tonnás tehergépkocsi pótkocsival 1981. októberig érvényes vizsgával eladó. Költségvetési üzem 5502 Endrőd, Lenin u. 2. (684.) Hazánkban a legrégihb és hosszú ideig a legnagyobb áruház a Párizsi Nagy Áruház volt. Alapítása a múlt századra nyúlik vissza. A pesti Rákóczi utat még Kerepesi útnak hívták, met­ró és autóbuszok helyett dö­cögő lóvasúti kocsik szállí­tották az utasokat, amikor a mai Klauzál utca sarkán egy négyemeletes bérházban Goldberger S. J. bazárt nyi­tott. (Ott, ahol a mai Otthon Áruház áll.) Az üzletet gyors iramban fejlesztette, családi részvénytársasággá alakítot­ta át; kibérelte a ház egész földszintjét, első emeletét, pincéjét, udvarát, sőt még a szomszédos bérház föld­szintjét is és mindezt beren­dezte árusításra. Az udvar fölé üvegtetőt emeltetett és nagy betűkkel kiírta a cég új nevét: „Grand Magasin de Paris — Párisi Nagy Áruház”. Az áruháznak volt méter-, cipő-, kalap-, kesztyű-, füg­göny-, szőnyeg-, vad-, edény-, ruha-, bútor-, fegy­ver- stb. osztálya, sőt tűzi­játékokat is árult. 1903-ban 148 alkalmazottal dolgozott. 1903. augusztus 24-én este 7 órakor bekapcsolták a ki- rakatyilágítást, s ekkor a helytelen szigetelés miatt kipattant szikra felgyújtot­ta az áruházat. A tűz villám­gyorsasággal terjedt. Az áruház falépcsői, a minden kis zugot eltorlaszoló áruk gyorsan lángra lobbantak, sőt hamarosan átterjedt a tűz a szomszédos bérházban levő részlegre is. A tűz elől az áruház alkal­mazottai és vevői idejekorán kimenekültek. De a ház egyetlen kijárata, kapualja, amelyet amúgyds telezsúfol­tak kirakatokkal, a tűz kö­vetkeztében elzárult, s az emeletek lakói nem tudtak kijutni rajta. A nagylétszámmal kivo­nult tűzoltóság a ház mellett ponyvákat feszített ki, hogy a lakók abba ugorva mene­küljenek meg a tűzhaláltól. Sokan azonban rosszul ug­rottak, és a ponyva helyett a földre zuhanva, szörnyet A Karcagi Déryné Műve­lődési Központ felvételt hirdet népitánc csoportjá­ba, 16 éven felüli fiatalok részére. Jelentkezni lehet a városi ifjúsági klubban 1980. feb­ruár 11-én 16 órakor. (653.) A mai Otthon Áruház a Rá­kóczi úton haltak. A ponyvát elérők közül is sokan szenvedtek törést, rándulást, összesen tizenhármán haltak meg. A szomszédos ház földszintje és első emelete is kiégett, de a tűz szerencsére nem ter­jedt tovább. A .tulajdonos új helyet keresett áruházának, és megvásárolta az Andrássy (ma Népköztársaság) út 29. számú épületet. Ezt Pet- schauer Gusztáv építész ter­vezte neoreneszánsz stílus­ban a Terézvárosi Kaszinó részére. Goldberger Sziklai Zsigmond építészt bízta még az átépítéssel. Sziklai elkészítette a ter­veket és a munkát 1909. májusában elkezdte. Kide­rüld azonban, hogy a ház alapozása gyenge, nem bír­ja el az átalakítást, olcsóbb lenne a teljesen új építkezés, így is történt és 1910 kará­csonyára készen állt az öt­emeletes, modem áruház, amelyben a földszinti és a négy emelet egy középen üveggel fedett udvar köré csoportosult. Efelett van az ötödik emelet, ahol az iro­dahelyiségek, csomagoló és egy fényképész műterem ka­pott helyet. A svéd gránit­ból készült bejárati homlok­zat modern diadalkapu Miét mutat. Az épület másutt szép len­ne, de itt, ezen a helyen el­hibázott. A Népköztársaság útjának egyik szépsége ab­ban rejlik, hogy mindkét oldalon egységes stílusú há­zak övezik. Ezt a harmóniát egyetlen épület rontja, az áruházé. Sziklai szerencsére nem bontotta le a Kaszinó egész épületét, hanem a hátsó, Szerecsen (ma Paulay - Ede) utcai részt a reneszánsz homlokzattal meghagyta. Itt található a Lotz Károly ál­tal festett freskókkal díszített gyönyörű dísz­terem. össze van köt­ve az áruházzal külön­böző kiállításokat, vásárokat rendeznek benne. Aki a Népköztársaság útján jár, feltétlenül nézze meg a Lotz termet és benne a művész 1885-ben készült festményeit. Az építkezés 1910 karácso­nyára fejeződött be, s az ■•áruház új helyén 1911 már­ciusában nyílt meg. A fő­város egyik nevezetessége lett. Nemcsak a budapestiek vásároltak sokat benne, ha­nem a Pestre jövő vidékiek túlnyomó része is felkereste. A virágzás fő oka az ügyes vezetés és a jó reklám. Ol­csó áraival a nagy forgalom, kicsi haszon elvét valósítot­ta meg. Egyik különlegessé­ge a 96 filléres egységár. Jó­formán minden osztályán árultak ilyen árú csomago­kat, ennyiért lehetett kapni például egy pár műselyem harisnyát, női nadrágot, 17 méter hosszú szárítókötelet, 6 zsebkendőt, 6 poharat, 3 és fél kg babot... és a bü­fében egy kávét habbal és brióssal. A Goldberger RT. azonban hasznát másképp is fokozta, alkalmazottjainak a szoká­sosnál nagyobb kizsákmá­nyolásával. Fizetésük a lehe­tő legkisebb volt és belépé­sükkor nyilatkozatot kellett aláírni, hogy bármikor el­bocsáthatók, felmondási idő­re nem tarthatnak igényt. Az épület Budapest ostro­ma alatt aránylag kisebb sérüléseket szenvedett, de csak sokára hozták rendibe. Évekig az Állami Könyvter­jesztő Vállalat használta raktárnak és csak hosszú idő elteltével lett ismét áru­ház Divatcsarnok néven. — Vé — Értesítjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Szolnok, Abonyi úti töltőállomásunkat 1980. február 11-től rekonstrukciós munkálatok miott további értesítésig nem üzemeltetjük Ez alatt az idő alatt csak háztartási tüzelőolajat szol­gálunk ki. A rekonstrukció ideje alatt a Szolnok- Szajól közötti IV 75. sz. töltőállomásunkat éjjel-nappal nyittató rtjuk. „AFOR" TISZÁNTÚLI KÖZPONTJA SZOLNOK (642.) Tűz az áruházBatL Földszint és négy emelet Lotz freskói A Divatcsarnok a Népköztársaság útján

Next

/
Thumbnails
Contents