Szolnok Megyei Néplap, 1980. február (31. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-26 / 47. szám
TCXXI. évf. 47. sióm. 1980. február 26., kedd A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA „Lenézett” vállalatok Van olyan gépipari szövetkezet az országban, amelynek dolgozói — és termékei — ott voltak, vannak a Paksi Atomerőmű építésénél éppúgy, mint a Gyulai Húskombinát szerelési munkáinál, s részesei lehettek a Vinnyica és Albertirsa közötti 750 kilovoltos távvezeték beruházásának is. Szerény részesei: nem minősítés ez, hanem az arányok kifelezése csupán, hiszen ahogy a ^nagyok” nélkül nem képzelhető el egy-egy említett — vagy hasonló — fejlesztés befejezése, úgy a szövetkezet munkája sem nélkülözhető. A furcsa csak az. hogy ezeket a konkrét termelőhelyeket általánosságban lenézően, lekicsinylőén kezelik — tisztelet a kivételnek — a nagyobbak, de csak addig, míg ki nem derül: valamilyen részfeladat teljesítésében az igényeket rugalmasan fogadó, gyorsan teljesítő partnerek lőhetnek. Az ipari szövetkezeteknél 1970 és 1978 között a foglalkoztatottak száma csupán 2,6 százalékkal, a bruttó termelés viszont 91 százalékkal nőtt. Különösen gyorsan fejlőditek a közlekedési-eszköz iparban, a villamosgép- és készülékiparban, illetve a műszeriparban dolgozó szövetkezetek; azok, amelyek népgazdaság i lag is kiemeltnek számító területekhez tartoznak. Amikor a kicsikről beszélünk. hangsúlyoznunk kell. pusztán méretet, s nem értéket jelöl a kifejezés. A minisztériumi iparban átlagosan 296 fő fizikai foglalkozású jut egy ipartelepre, a tanácsi és a szövetkezeti iparban 39, illetve 34. S képet ad a munkakörülményekről az is. hogy a szövetkezeti iparban az egy telepre számított hajtóerő az állami ipar hasonló mutatójának 1,8 százalékát éri el csupán! A szövetkezeti ipar egy évtized alatt megnégyszerezte termelő állóeszközeit — bruttó érték alapján —. ám mielőtt úgy vélné , valaki, szédületes a tempó, leírjuk: ennek a területnek a javai a minisztériumi ipar állóeszközei értékének mindössze a 2,5 százalékát érik el. Még néhány vonás az ellentmondásos arculathoz. A tanácsi vállalatok részesedéi se a hetvenes években csökkent a szocialista ipar bruttó termeléséből, a szövetkezeti iparé viszont nőtt, 1973- ra 6,5 százalékra. Ez utóbbi ugyanakkor a létrehozott tiszta jövedelemnek a 9,2 százalékát állította elő. s ez már érzékletes különbség! Főként, ha azt is 'hozzátesz- szük, hogy a támogatásoknak — a visszatérítéseknek és dotációknak — mindösz- sze 1,7 százalékát kapta a szövetkezeti ipar. Mindezek ismeretében már egészen másként vélekedhetünk arról a mindmáig létező — s párt- és kormány- határozatok ellenére szívósnak bizonyuló — gyakorlatról, mely - méreteket, szek- torális hovatartozást vél elsődleges jegynek, holott nyüvánvaló: a döntő a teljesítmény, a produktum minősége, a ráfordítások és a hozamok viszonya. Szó sincs ; arról, hogy bárki is a nagyvállalatok szerepkörét kívánja ezeknek a cégeknek: egyik a másikkal föl nem cserélhető. Egyik a másikat azonban kiegészíti. mégpedig nélkülözhetetlenül. V. V. T. J Választások vasárnap Kétszáz millióan szavaztak a Szovjetunióban Vasárnap 'tartották meg a Szovjetunióban a Szövetséges köztársaságok Legfelsőbb Tanácsai és a helyi iszov- jetek tagjainak újraválasztását. A csaknem kétszáz millió választásra jogosult szovjet állampolgár összesen mintegy 2,2 millió jelöltre (szavazott — ennyi a különböző szintű tanácsok tagjainak száma. Országszerte nagy lelkesedéssel készültek a szavazásra. A városokat, falvakat ünnepi díszbe öltöztették, a szavazóhelyiségeket is feldíszítették. Moszkvában még éjjel volt, amikor a Szovjetunió legkeletibb részein már be is fejeződött a szavazás: a szavazóhelyiségeket korán kinyitották és a választásra jogosultak legnagyobb része szinte mindenütt már a kora délelőtti órákban meg is jelent az urnák előtt. Moszkvában is zenével köszöntötték az ünnepi köntöst öltött választóhelyiségekben a szavazókat. Leadták szavazatukat az SZKP és a szovjet- állam vezetői is. Leonyid Brezs- nyev röviddel dél előtt, a szovjet főváros Kijevi kerületének 33. számú körzetében élt szavazati jogával, ugyancsak délelőtt szavazott . Alekszej Koszigin miniszter- elnök és több más vezető szovjet politikus is. Moszkvai idő szerint vasárnap 18 óráig az Orosz- országi Szovjet Szövetségi SZK területén élő bejegyzett választók 99,26 százaléka leadta szavazatát a Legfelsőbb Tanács tagjainak választásán — hangzik az OSZSZSZK központi választási bizottságának jelentése. A szövetségi és autonóm köztársaságok, valamint a helyi tanácsok képviselőinek megválasztása az egész ország területén egyszerre történt. A szavazóhelyiségeket az ottani helyi idő szerint reggel 6 órakor nyitották meg és 22 órakor zárták. A választás ünnepi hangulatban ■ folyt. A szovjet nép egyhangúan adta szavazatát a képviselőjelöltekre — kommunistákra és párton- kívüliekre, a szovjet társadalom valamennyi rétegét képviselő személyekre. Hivatalos eredmény csak később várható, de a választás kimenetele nem kétséges: a szovjet emberek feltétel nélkül bíznak a lenini pártban, egyhangúlag támogatják annak bel- és külpolitikáját, készek állhatatosan dolgozni a párt által kitűzött célok elérése érdekében, a kommunista társadalom felépítéséért. Elsősegélynyújtás, tisztaság, véradás , Megvonta éves munkájának mérlegét a Vöröskereszt Az elsősegélynyújtó tanfolyamok, a tisztasági mozgalom és a véradás szervezésében munkálkodott a legeredményesebben 1979-ben a vöröskeresztes társadalmi aktivisták ma már több mint egymilliós serege. Idei munkájukkal is hasonlóképpen fontos egészségnevelési feladatok megoldását segítik, és részt vállalnak különféle szociálpolitikai társadalmi teendőkből is. Erről tájékoztatták az MTI munkatársát a Magyar Vöröskereszt Országos Központjában, annak kapcsán, hogy a napokban országszerte befejeződtek a vöröskeresztes mozgalom összesen 11 ezer 320 alapszervezetében a szokásos évi munkaértékelő gyűlések. Országos tapasztalat, hogy sok teendője van még a Vöröskeresztnek a termelőszövetkezeti egészségügyi állomások kiépítésében. Ehhez jó példaként említhető Zala megyéből a Muramente Tsz, ahol nyolc egészségügyi állomást alakítottak ki az egymástól távoli munka- és telephelyeken, egységenként 3—5 aktivistával. Országos eredmény, hogy kiteljesedőben van a Vörös- kereszt szervezetek család- védelmi tevékenysége. Figyelemmel kísérik például a veszélyeztetett környezetű gyermekeket, kapcsolatot ' terem tenek-tartanak a távol levő kismamák és munkahelyük között. Összehívták Szolnok megye Tanáesát A megyei tanács végrehajtó bizottsága Szolnok megye Tanácsának ülését 1980. február 29- én, pénteken délelőtt 9 órakor tartja. A tanácsülés napirendi porttjai: a megyei főügyész tájékoztatója a törvényesség helyzetéről; jelentés a tanácsok és a népi ellenőrzési bizottságok kapcsolatáról, az együttműködés fejlesztésére vonatkozó elgondolásokról; a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság 1980. évi ellenőrzési tervének jóváhagyása. A második fürt virágzásban mesterségesen porozza a paradicsomot Havrilla Józsefné. A növényházban már tavasz van A Compack Kereskedelmi Vállalat 5. számú tiszaroffi telepén havonta közel 30 fajta cikket csomagolnak. Képünkön egy-egy műszakban mintegy 350 kartont tudnak Zizivel megtölteni fl Guatemalái Munkapárt főtitkárának látogatása A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására látogatást tett hazánkban Carlos Gonzales, a Guatemalái Munkapárt főtitkára. A testvérpárt vezetőjét fogadta Kádár János, az MSZMP Központi Bizottság gánaik első titkára. A vendéggel megbeszélést folytatott Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkárai, valamint Berecz János, az MSZMP KB külügyi osztályának vezetője. Carlos Gonzales látogatást tett Kecskeméten és Kalocsán. A szívélyes, baráti légkörben folytatott tárgyalások során a két párt képviselői tájékoztatták egymást országuk helyzetéről, pártjuk tevékenységéiről, az előttük álló legfontosabb feladatokról. Áttekintették a pártközi kapcsolatokat és további fejlesztésük lehetőségeit. Véleményt cseréltek a nemzetközi kommunista mozgalom időszerű kérdéseiről, a nemzetközi helyzetről, s ennek során különös figyelmet fordítottak a Karib térség legújabb fejleményeinek értékelésére. A tárgyalásokon megerősítették. hogy továbbfejlesztik a két párt hagyományosan jó együttműködését a marxizmus—len in izmus és a proletár internacionalizmus alapján. Napirenden a szociális tervezés ülést tartott a SZOT elnöksége Szakszervezetek Országos Tanácsának Elnöksége tegnap ülést tartott. Megvitatta és elfogadta a Munkaügyi Minisztérium és a SZOT irányelveit, amelyek a vállalatok és szövetkezetek szociális tervezéséhez nyújtanak segítséget a VI. ötéves terv időszakára. Ezenkívül kijelölte a szakszervezetek feladatait a testnevelési és sportmozgal ómban elért eredmények megszilárdítására és továbbfejlesztésére. A rókóczifalvai Rákóczi Tsz szajoli növényházaiban kitavaszodott: a mór termő kígyóuborkatövekre 27—28 fokig fűtenek, húsz fok melegben köt a virágzó paradicsom, és a szegfűtől, ger- berától torkolló üvegházakban is 12 foknál melegebb a hőmérséklet. A napfényt hiányolják o 'hat hektárnyi primőrtelepen szorgoskodó kertészek, akik már megkezdték a korai uborka szállítását, és áprilistól folyamatosan primőr paradicsommal is ellátják majd a megye üzleteit. (Fotó: Temesközy) Az üvegház városban két hektáron pompázik a szegfű, a gerbera és az aszparágusz Kígyóuborkából — amelyet képünkön a téesz szolnoki üzlete részére szed Túrái Györgyné — egyelőre hetente másfél-két mázsát szüretelnek, de az idei primőrszezonban összesen mintegy 8 vagonra számítanak.