Szolnok Megyei Néplap, 1980. február (31. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-23 / 45. szám
1980. február 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A tavaszi munkákra készítik elő az erőgépeket a kenderes! Növényvédő és Agrokémiai Állomáson. Képünkön Zetor super 50-es nagyjavításán dolgoznak Végül drágának ___________ _______bizonyulhat az olcsó B eszélgetés a takarmányozásról és a takarmánygazdálkodási együttműködésről Az 1912-ben alapított Fhylaxia Oltóanyag- és Tápszertermelő Vállalat két évtizede foglalkozik az állatok táplálására szolgáló premixek és tápszerek készítésével. E tevékenységükről beszélgetett munkatársunk dr. Szabó Szűcs Jánossal, a vállalat premix- és tápszertermelési igazgatójával. — A mezőgazdasági üzemeknek tehát nem premi- xeket adnak el, mint néhány évvei korábban, de a kész takarmányok keverésére sem vállalkoznak. Miért egy „közbenső” termék, a koncentrátum eladása mellett döntöttek? — A takarmány megdrágulna, ha a jószágoknak szánt kész eledelt mi készítenénk, hiszen az alapanyagok jelentős részét a gazdaságok helyben megtermelik. A takarékosság azonban azt követeli, hogy ne csak a premixek össze— Önöknek is sok éves tapasztalataik vannak a tápszerkészítés terén, a mezőgazdasági üzemekben is igyekeznek a takarmányozás módszereit korszerűsíteni. Mégis sokat hallani arról, hogy jelentős összegeket pazarolnak el hazánkban a jószágok etetésekor. tételét garantáljuk. A koncentrátum már a fehérjékből is minőségileg és meny- nyiségileg ellenőrzött adagokat tartalmaz. így aztán a takarmány 30 százaléka optimális arányban tartalmazza a legolcsóbb súly- gyarapodást elősegítő anyagokat. Ez igen lényeges szempont, ha figyelembe vesszük, hogy az állattenyésztés költségeinek 70—80 százalékát a takarmányra fordítják. — A tápszerkészítők és a felhasználók közvetlenebb kapcsolatáról mondottak igazolni látszanak a TTT előnyeit. Az állattartóktól kapott információk felhasználása végül is a gazdaságokban kamatozik. Milyen hasznát látja még az együttműködésnek? — Nekünk biztonságot ad, hogy az alapanyagként használt kukoricát hosszútávú szerződésekben rögzített feltételek szerint, karcagi gyárunkhoz viszonylag közel eső mezőgazdasági üzemekből kapjuk. Jó ez a növénytermesztőknek is, hiszen mi biztos vevők vagyunk évek múlva is. De nemcsak az alapanyag fűz össze bennünket. A Phyla- xiának alapvető érdeke, hogy tápszerei népszerűvé partnerei állandó vevőkké váljanak. — Az új termékek bevezetése nem mindig egyszerű feladat. Ügy tudom, Kar- baphyl nevű tápszerükért nem nagyon kapkodnak a vevők, mert hazánkban a karbamidetetés még mindig újdonságnak számít. A félelmen kívül az új táp drágaságára hivatkoznak a gazdák. Van-e érvelésükben valami igazság ? Végig számolni! — A Karbphyl gyártásával néhány hónapja foglalkozunk. A gazdák nem ismerik még előnyeit, például azt, hogy a mérgezés veszélye minimális. Az azonban tagadhatatlan, hogy a karbamid tartalmú anyagoktól sokan idegenkednek, (Főleg azok, akik nem ismerik tulajdonságaikat, a szakszerű adagolás előírásait.) A drágasággal érvelők azonban felületesen, egyetlen részletet kiragadva gondolkodnak. A kukoricával hasonlítják össze a tápszert, pedig a kettőnek csak egyetlen közös vonása van: a jószág ezt is, azt is elfogyasztja. A kukorica azonban alig tartalmaz fehérjét, és ez meg is látszik az állatok súlygyarapodásán ... így vizsgálva a dolgot, hiába olcsó a saját előállítású gabona, a végső elszámoláskor a tápszert etetők járnak jól. Ezt azonban csak az veszi észre, aki nem torpan meg a számítások első lépcsőjénél, hanem a ráfordításokat az eredményekhez viszonyítja. Egy széleskörű, a kiadásokat a súlygyarapodáshoz, a hús minőségéhez mérő vizsgálat az „olcsó” tarkarmányról is bebizonyíthatja, hogy drága. Ennek az igazságnak a gyakorlati igazolását is várjuk, a TTT- től. VSZJ Kevés fehérjéből sok hús — Tagadhatatlan. hogy ésszerűbb .takarmányozással sok kemény valutát takaríthatna meg az ország, és — ha nem is mindenhol hiszik el — olcsóbban termelhetnének húst az üzemek. Persze a kívánt változásokat nem lehet egy csapásra megvalósítani. Már csak azért sem, mert állandóan változnak a feltételek. Az iparszerű tartás és az intenzív állatfajták elterjedése után, néhány évvel ezelőtt a korábban bevált premixek és tápszerek helyett újakat dolgoztunk ki. Termékeink korszerűsítésére kényszerített az is, hogy égetően fontossá vált a fehérjetakarékos gazdálkodás elérése. Ma már nemcsak az a lényeges, hogy mennyi húst állítanak elő az állat- tenyésztő üzemekben, hanem az is, hogy mennyiért. A jószág például nemcsak külföldről vásárolt szóját fogyaszthat, hanem a szükségleteit figyelembevévő receptúra szerint előállított takarmánykeveréket is. Márpedig az utóbbiak elkészítése olcsóbb, mint az etetésre szánt fehérjék előteremtése. Célunk az, hogy minél kevesebb fehérje fel- használásával állítson elő több fehérjét, húst a mező- gazdaság. — E cél elérését segíthe- ti-e, hogy a Phylaxia a nemrég alakult Tiszavidé- ki Takarmánygazdálkodási Társaság tagja lett? — Feltétlenül, hiszen ebben a szervezetben az eddiginél közvetlenebb kapcsolatba kerülnek a tápszerek termelői és felhasználói. Vállalatunknak azért jó ez, mert maguktól az állattenyésztő szakemberektől kapunk jelzéseket. A takarmányozás valóságos problémái jutnak el a gyári szakemberekhez. Sok gazdasággal állunk kapcsolatban, így könnyebben feltárhatjuk, hogy a tartástechnológiák és az állatfajták különbségei milyen eltéréseket ókoznak a takarmányfelhasználásnál. A gyakorlat szülte igényekre gyorsabban reagálhatunk a premixek és a tápszerek ösz- szetételének változtatásával. —• A társaság épp hogy megalakult. Hol tartanak most a gazdaságok igényeihez való alkalmazkodásban? — A Phylaxiánál már dolgozunk a koncentrátu- mok összetételének kidolgozásán. A .társaság gesztorgazdaságának információi alapján ugyanis már ismerjük az eddig csatlakozott szarvasmarha- és sertéstartó üzemek adottságait, leglényegesebb jellemzőit. Ezek figyelembe vételével állítjuk össze a nálunk készülő koncentrátumokat. amelyeket saját termelésű alapanyagokkal keverve maguk a gazdaságok állítják elő az állatok takarmányát. 1 Garantált minőség fl szovjet hadsereg születésnapjára Szovjetunióban járva sok magyarnak feltűnt már: javakorabeli civil férfiak és nők ruháját gyakran díszítik katonai kitüntetések színes szalagsávjai. Az érdemrendek és érmek ma már többnyire idős tulajdonosait a háború után harmincöt évvel is közmegbecsülés övezi. Észreveszi ezt a külföldi is. A háborús veteránokat megillető tisztelet jelei azt bizonyítják: a szovjet nép számára ma is világos, milyen hatalmas szerepe van a hadseregnek ás flottának az ország meg- védelmezésében, az új élet vívmányainak megőrzésében. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom fegyveres felkeléssel robbant ki, de a béke forradalma volt: Lenin, a szovjet állam megalapítója békedekrétummal fordult az első világháborúban egymással hadakozó országokhoz. E felhívásra az imperialista hatalmak intervenciója volt a válasz. Ez ellen és a régi rend akkor még nagy erőt jelentő hívei ellen kellett 1918-ban létrehozni a Munkás-Paraszt Vörös Hadsereget, amely első nagy győzelmét a narvai csatában, a Petrográd ellen törő német csapatok felett aratta. így lett ez a nap a Vörös Hadsereg és a Haditengerészeti Flotta születésnapja, a Szovjetunió állami ünnepe. A szocializmus első országának legnagyobb erőpróbája a Nagy Honvédő Háború volt. A náci Németország és szövetségesei elleni hősies harcban húszmillió szovjet polgár vesztette életét. Emlékük ma is ott ég a szovjet emberek szívében. Mindent a hatékony védelemért! Ez a szovjet katonai politika alapelve. A kommunista párt és az állam vezetői beszédeikben mindenkor hangsúlyozzák: a Szovjetuniónak nincsenek más országokkal szemben területszerző szándékai és nem törnek katonai fölényre. A cél az erőegyensúly fenntartása, mivel ez az a tényező, amely lehetővé tette az elmúlt másfél évtizedben a nemzetközi enyhülés tendenciáját. Ezért mondhatjuk, hogy a Szovjet helikopter-pilóták szovjet hadsereg ereje a nemzetközi béke és biztonság záloga is. A Szovjetunió legfelsőbb vezetői — köztük a fegyveres erők parancsnokai — sokszor hangoztatták: országukban a hadiipar fejlesztésében, a katonai kiadások növelésében senki nem érdekelt, sokkal jobban szeretnék a rubelmilldárdokat a gazdaság fejlesztésére, a dolgozók élet- színvonalának további javítására fordítani. Ezt azonban akadályozzák az imperializmus agresszív elképzelései, az Egyesült Államok támadó erejének szüntelen növelése, s a kínai vezetés militarista, területszerző politikája. szovjet fegyveres erők, híven több mint hat évtizedes hagyományukhoz — nemcsak országuk biztonságát szavatolják, de szövetségeseiét is. Egykor, a polgárháború éveiben az internacionalisták között százezer „vörös magyar” harcolt. Ezt a segítséget sokszorosan viszonozta az országunkat a fasizmus alól felszabadító Szovjet Hadsereg. Hatvankettedik születésnapján köszöntjük szövetségesünket, a Szovjetunió baráti fegyveres erőit! Zárszámadás a cibakházi Vörös Csillag Tsz-ben A szövetkezet szakvezetőinek idejében kezdeményezett intézkedései, a tagság elismerésre méltó szorgalma révén a közös gazdaság felülkerekedett a mostoha időjárás okozta nehézségeken, és árbevételi tervét túlteljesítve eredményesen zárta az 1979-es évet — állapították meg tegnap a cibakházi Vörös Csillag Tsz zárszámadó közgyűlésén. A mintegy félezer dolgozót számláló kollektíva tanácskozásán részt vett és felszólalt Szűcs János, a megyei pártbizottság titkára is. A Raisz Gusztáv elnök ismertette vezetőségi beszámolóból kitűnt, hogy a cibakházi határban gazdálkodóknak is volt mit pótolniuk tavaly. A tsz gabonatábláit nagymértékben károsította az aszály, a fagy, és mintegy 60 hektáron a Körösmenti árvíz pusztított. A meglevő kapacitások, elsősorban az öntözőberendezések jobb kihasználásával, a kertészeti és az őszi betaka- rítású kultúrák hozamainak növelésével nemcsak a veszteségeket sikerült pótolniuk a növénytermesztőknek. Fi-. gyelemre méltó a tavalyi eredmények között a tervezett 65 mázsával szemben elért 92 és fél mázsás hektáronkénti kukoricatermés, amely magában véve 6,5 milliós többletbevételhez juttatta a gazdaságot. önkritikusan számba vették a közgyűlésen a tsz állattenyésztésében mutatkozó hiányosságokat. Kívánnivalót hagy maga után a tenyésztési munka színvonala, és a jelentős javulást figyelembe véve is van még tennivaló az állateltiullási százalék és a fajlagos abrakfelhasználás csökkentéséért. összességében a főágazatok dolgozói eredményesen munkálkodtak 1979-ben. a tsz tavalyi 132 millió forintos árbevétele 15 százalékkal, azaz 14.5 millió forinttal több volt a tervezettnél. A beszámolót követő vita meglehetősen aktívnak bizonyult. a tagok soraiból sokan elmondták véleményüket az eddigi és a jövőbeni munkával kapcsolatban. Felszólalt a vitában a megyei pártbizottság titkára. Szűcs János is. Megyénk mezőgazdasági nagyüzemeinek dolgozói — mondotta elöljáróban — megtalálták a módját, hogy a tavalyi kedvezőtlen gazdálkodási feltételek ellenére eleget tegyenek a népgazdasági követelményeknek. A hazai és a külföldi piacon egyaránt keresettebb árunövényekkel pótolták a gabonakiesések jó részét, és kiegyenlítetten gazdálkodik a biztonságosabban termelő ágazat, a megye állattenyésztése is. A cibakházi tsz munkájáról szólva Szűcs János elmondotta. hogy a növény- termesztési eredmények jobbak a megyei átlagnál, de a közös gazdaság termelési adottságai is kedvezőbbek. Ez meghatározza a szövetkezet időszerű tennivalóit, többek között az irányítás, a vezetés színvonalának javítását. a gazdaságosabb termelés érdekében. A növény- termesztésben —1 nem a gazdaságtalannak látszó termékek megszüntetésével, hanem az eredménytelenség okainak feltárásával, azok kiküszöbölésével — tovább szükséges növelni a hozamokat. Nagyobb gondot kell fordítani a termőföld maximális kihasználására, és jobban kell élni a Tiszai öntöző Gazdaságok Együttműködése adta lehetőségekkel. A termelésben az állatállomány nagyságának megfelelő szerephez ketll juttatni az állattenyésztést, a megyei átlagnál jelenleg még alacsonyabb hatékonyságú mutatók javításával. A tegnapi közgyűlésen jóváhagyott tervek szerint ak idén 10 százalékkal növelik a növénytermesztés árbevételét. Az állattenyésztés eredményeit fokozza majd a sertéstelep rekonstrukciójának befejezése, amelyre előreláthatóan idén júniusban kerül sor. Az 1980. évi 124 milliós termelési terv teljesítése érdekében az elmúlt esztendőben 25 milliós felvásárlási árbevételt eredményezett háztáji gazdaságot is továbbfejlesztik a cibakházi Vörös Csillag Tsz-ben. T. F. A kisújszállási Vas-, Fa- és Építőipari Szövetkezet egyebek között a budapesti KIPSZER Vállalat megrendelésére is dolgozik. Forgácsoló műhelyükben jelenleg peremes szcleptestek esztergályo- zását végzik