Szolnok Megyei Néplap, 1980. február (31. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-02 / 27. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. február 2. SZOLNOK MEGYEI rir-inp Frank László Kilencven évvel ezelőtt, 1890. február 2-án született, és 75 éves korában hunyt el Frank László író, újságíró. Középiskolai és egyetemi ta­nulmányait Budapesten végezte, s már egészen fiatalon érdek­lődni kezdett a társadalmi kér­dések iránt. Diákként lett tag­ja a haladó fiatalok csakhamar népszerűvé vált szellemi köz­pontjának, a Galilei-körnek. s 1912-ben belépett a szociálde­mokrata pártba. Amikor 1918 őszén megalakult a Kommunis­ták Magyarországi Pártja, rög­tön annak lett a tagja. A második világháború befeje­zésekor Bécsbe költözött, s az Osztrák Kommunista Párt központi lapjának, a Volks- stimmének lett a munkatársa. 1949-ben tért végleg haza, s kü­lönböző lapok (Könyvbarát, Ojí- tók Lapja. Freies Leben, illetve Neue Zeitung) élén dolgozott. Több könyvet is írt élményei­ről. Halálos baleset Csütörtökön este háromne­gyed 10-kor Martfű külterü­letén Karácsony József 21 éves gépkocsivezető (Szolnok, Nefelejcs út 22. szám alatti lakos) az általa vezetett szöv- taxival nem az útviszonyok­nak megfelelő sebességgel haladt. A fiatalember elvesz­tette uralmát járműve felett, átsodródott a menetirány sze­rinti bal oldalra, ahol egy kőrakásnak ütközve felborult a kocsi. Egyik utasa, Szilágyi Gábor 22 éves (Kisújszállás, Vásár u. 23.) a helyszínen meghalt, míg Deme Attila 20 éves (Szolnok, Bercsényi u. 40.) nyolc napon belül gyó­gyuló sérülést szenvedett. A gépkocsivezető ellen — őrizetbevétele mellett — meg­indult a büntetőeljárás. Tavasz a virágházban Szorgos munka folyik a túrkevei Városgazdálkodási Vállalat kertészetében: vetik, palántázzák a tavasszal ki­ültetendő, a város parkjait, közterületeit díszítő virágo­kat. Az elmúlt évben mint­egy 200 ezer forintos költség-, gél felújított kertészeti tele­pen a virágok ápolása mel­lett nevelnek konyhakerti növényeket is. A 2 ezer 200 négyzetméter alapterületű üveg és fóliahá­zakban tavaly már 6 ezer szál krizantém, 7 ezer szál szeg­fű nevelkedett. A kertészet — ahol termálenergiával fű- tenek — a közeljövőben kor­szerűsítendő virágüzlettel kö­zösen az idén másfél millió forint bevételre számít.- Mi szem, s szájnak ingere... Szemlélődik a közönség a Pelikán étteremben (T. K. L.) A mezőfalvai mezőgazda- sági kombinátban — ha­zánk .egyik legkorszerűbb mezőgazdasági nagyüzemé­ben — tegnap megnyitották a huszonharmadik mezőgaz­dasági könyvihónapot. Az ünnepségen Dénes Lajos mezőgázdasági és élelmezés- ügyi miniszterhelyettes mél­tatta a szakkönyv, a szak­irodalom növekvő szerepét. Tegnap osztották ki országszerte a félévi értesítőket az álta­lános és a középiskolákban. Képünk a szolnoki Újvárosi Általános Iskolában készült, ahol 358 tanuló kapott jegyes, 270-en pedig szöveges értékelést. A 3. a. osztály átveszi a félévi értesítőt n dohányzás ellen Dohányzás vagy egészség, válasszon! — ez a mottója a tegnap Hatvanban meg­nyitott Heves megyei do- hányelleni hónapnak. A rendezői elsősorban a fia­talokra akarnák hatni. Fő­leg nekik szól az ugyancsak Hatvanban megnyitott „Miért ne dohányozz” című kiállítás. Mint a hatvani megnyi­tón elmondták, hazánkban évente 26 milliárd cigarettát készít a dohányipar. A fo­gyasztás a legutóbbi tíz év­ben megkétszereződött, or­szágszerte mintegy 4 millió ember vallja magát rend­szeres dohányosnak. Évente 7 milliárd forintot költ az ország lakossága füstölniva­lóra, ugyanannyit, mint hús­ra vagy tejtermékre, éskét- y szer annyit, mint friss gyü­mölcsre és zöldségfélékre. Különösen riasztó, hogy a dohányosok között egyre több a fiatal. Töltött fogas hálóban Szakmai Ki mit tud? a Pelikánban Csütörtök délután Deák László, a KISZ megyei bizottságának titkára nyitotta meg az ifjú vendéglátóipari szakmunkások te­rületi vetélkedőjét. Szolnokon, a Pelikán Szállóban. A négy megyéből érkezett) ver­senyzők köszöntése után a hidegkonyhai szakácsok és a cukrászok már munkához is láttak — kihúzott tételek alapján. Tegnap délelőtt már kiállításon mutatják be remekműveiket, miközben a felszolgá­lók a díszasztalok terítésében versengtek. Hivatalos eredményt a zsűri csak ma hir­det, ám a látogatták szavazatait már érté­kelték. A közönség különdíját elnyert hi­degtálat és dísztortát a szavazók között, a többi finomságot pedig az Aranylakájban — a verseny résztvevői között — kisorsol­ták az esti rendezvényen. Negyvennégy új szakkönyv félmillió példányban Gépírókat alkalmazunk Jelentősen javította Szolnok helyi közlekedését a január 2-án munkába állt M/24-es jelzésű autóbusz, amely a Széche­nyi lakótelepet köti össze a Cukorgyárral. A Volán 7-es számú Vállalat az utazók kérésére február 4-től, hétfőtől újabb megállóhelyet jelölt ki ezen a vonalon: ezentúl megáll az M/24-es a Bajcsy-Zs. úti, visszafelé a Csa­nádi körúti megállóhelyeken is. Felavatták a MED0SZ vendégházát Csütörtökön Budapesten a Liszt Ferenc téren ünnepé­lyesen felavatták a MEDOSZ vendégházát, amely 86 társ- tulajdonos összefogásával épült több mint 60 millió forint költséggel. A léte­sítmény, amelynek felépíté­séhez a szakszervezet mellett a MÉM, a OVH, valamint egész sor állami gazdaság, termelőszövetkezet, erdő- gazdaság és vízügyi igazga­tóság is hozzájárult, 104 személyt fogadhat egyidejű­leg. Elsősorban szakszerve­zeti tagoknak, de időnként — amennyiben van hely — az idegenforgalom rendel­kezésére is áll. Az előcsar­nokban kapott helyet Bene­dek György Munkácsy-dí- jas szobrászművész alkotá­sa, az agrárproletáriátus ki­emelkedő alakjának. Szán­tó Kovács Jánosnak a re­liefje. A szálló első vendé­gei : szakszervezeti veterá­nok, akiket a MEDOSZ iát vendégül. flz M/24-es új megállói Megnyitották a mezőgazdasági könyvhénapot Hangsúlyozta, hogy élelmi­szertermeléssel foglalkozó nagyüzemeink a jövőben csak akkor tudnak hiányta­lanul eleget tenni megnöve­kedett feladataiknak, ha dolgozóik az eddiginél na-' gyobb gondot fordítanak új ismeretek megszerzésére, a legújabb tudományos ered­mények megismerésére. A harminc éves Mezőgazdasági Könyvkiadó — a társki­adókkal együtt — az eddi­ginél színvonalasabb kivite­lezésben félmillió példány­ban negyvennégy könyvet adott ki az idei könyvhó­napra. Ezek szorosan kap­csolódnak a mezőgazdaság feladataihoz: főleg a szarvas­marha-tenyésztés, * a gyü­mölcstermesztés, valamint az élelmiszeripar korszerűsí­tését, feljesztését segítik elő. Az elmúlt három évtized­ben egyébként 11 ezer ki­advány látott napvilágot több mint harmincnégymil­lió példányban a Mezőgaz­dasági Könyvkiadó gondozá­sában. Az ötödik ötéves terv időszakában öt és fél mil­lió új mezőgazdasági szak­könyv került az üzletekbe, a szakkönyvtárak és a szak­emberek polcaira. A mezőgazdasági könyv- hónap pénteki megnyitóján szót kaptak azok az írók, tudósok, kutatók is, akik az elmúlt években új művekkel gazdagították a szakirodal­mat. n lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 5. heti lottósorsolás alkalmá­val a következő számokat húzták ki: 3, 17, 53, 56, 59, AZ AUTÓKÖZLEKEDÉSI TANINTÉZET (ATI) SZOLNOK MEGYEI ISKOLÁJA gyakorlati, KRESZ, műszak elméleti szakoktatói tanfolyamot indít február hónapban. Jelentkezési feltételek: Felsőfokú vagy középiskolai végzettség, 22 életév betöltése, 3 éves gk. vezetési gyakorlat, erkölcsi bizonyítvány, hivatásos vezetői engedély. Jelentkezni lehet: Szolnok, Eötvös tér 3. (Kupái Irén). {H. 183.) 1980. FEBRUAR 2., SZOMBAT KAROLINA NAPJA A Nap kél 7.11 nyugszik 16.46 órakor. A Hold kél 18.18 - nyugszik 7.45 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: eleinte túl­nyomóan borult idő, sok- jelé ismétlődő eső, zá­por. Később átmenetileg csökkenő -felhőzet, és már csak elszórtan zá­porral, az északi ország­részben és a hegyekben hózáporral. Az élénk, erős lökésekkel kísért délnyugati, déli szél északnyugatira fordul és a Dunántúlon időnként viharossá fokozódik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1, plusz 6 fok kö­zött. Gyakorlott, a helyesírást jól ismerő gépírókat keresünk négyórás délelőtti és délutáni munkára, esetleg egész nap­ra. Nyugdíjasok jelentkezését is várjuk. Néplap szerkesztőség, Kos­suth téri irodaház, I. emelet, titkárság. II szakma kiválói Versenyeztek a női szabók Csütörtökön a kisújszállási 625. számú Ipari Szakmun­kásképző Intézetben rendez­ték meg a Szakma kiváló ta­nulója megyei versenyt, a női szabó szakmában. Három in­tézet — a törökszentmiklósi, a szolnoki és a kisújszállási — legjobbjai bizonyították felkészültségüket. Tóth Júlia lett az első, a második Kónya Júlia, mind­ketten helybeliek, a harma­dik legjobb eredményt a tö­rökszentmiklósi Kada Ilona érte el. A 'győztes utazik Nyír­egyházára, ő képviseli a me­gyét az országos versenyen. Veszeti rókák Zalában A Zala megyei Állategész­ségügyi Állomás jelentése szerint veszett rókák tűntek fel a megye különböző tája­in: a Keszthelyi hegység alat­ti Vonyarcvashegyen, a Gö­csej vidéki Bánokszentgyörgy és a Zalaegerszeg közeli Hot- tó községben. Az állategész­ségügyi szakemberek felhív­ják a lakosság figyelmét, hogy óvakodjanak a súlyos betegséget hordozó, „megsze­lídült” rókáktól. A megye területén 10 évvel ezelőtt észleltek először ve­szettséget, s azóta évenként 40—50 eset fordul elő, fő­képpen rókáknál. Ébred a Balaton A Balatonon tegnapra virradó éjjel az időnként 70—80 kilométeres óránkénti sebességét elérő széllökések felszakították a 20 centimé­ter vastagságú-, összefüggő jégpáncélt. A jégtömeg több tíz négyzetkilométeres fol­tokban mozgásba lendütt. A déli part egyes helyein 2— 3 méter magas jégtorlaszok keletkeztek. A nagy erővel összetorlódó jég néhol meg­rongálta a partvédműveket is. A Balaton „ébredése” vé­get vetett a téli sportolás­nak és meghiúsította a va­sárnapra tervezett jégkar­nevált. ■ A KEDVEZŐTLEN időjá­rás miatt elmarad a február 3-ra hirdetett „Mini Déli olim­pia” Szolnokon a kertvárosi Ragó Antal ifjúsági klubban. © FRANCIAORSZÁGBAN, a Kombinat Forschritt leány- vállalatánál mutatja be zöld- borsó-rendrearató adapterét a Szolnoki MEZŐGÉP Válla­lat, a szerkezet egy adaptált változatát pedig Jugoszláviá­ban állítják ki. ■ VASÁRNAP kilencven hűtőgépgyári dolgozó indul szánkókirándulásra. Két Vo­lán-busz viszi őket Mátrahá­zára. © A TÖRÖKSZENTMIKLÓ­SI Áfész 27 szocialista bri­gádjának háromszázöt tagja e hét eleiétől — holnapig — értékeli az elmúlt évben vég­zett gazdasági, társadalmi munkát. A számadás után a kollektívák a fogyasztási szövetkezet irányelvei szerint meghatározzák az idei esz­tendő feladatait. ■ A DUNAFÖLDVÄRI Al­kotmány Tsz-ben a téli idő­szakban a növénytermesztő­ket ciroksöprűkötéssel fog­lalkoztatják. A tavaly 15 hektáron termesztett cirok- szakállból kötik a keresett söprűket a különféle cégek, áfészek, állami gazdaságok és ingatlankezelő vállalatok megrendelésére. A ciroksöp­rűkből tavaszig mintegy 40 ezer darab készül a duna- földvári tsz-ben. © SZABADIDŐKÖZPONT épül Szombathelyen társa­dalmi összefogással. Tizen­hat hektáros területen — hajdani homoikbányák he­lyén — teremtik meg a la­kosság minden rétegének a megfelelő pihenési, szórako­zási, sportolási lehetőséget. S/OLNOR «lórii A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telelőn: 12-093. 12-320, 12-069. 11-932 Telex: 23 351 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133—0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok, Pl.: 105. Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál, a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag út 28, Felelős vezető: Gombkötő Béla

Next

/
Thumbnails
Contents