Szolnok Megyei Néplap, 1980. január (31. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-13 / 10. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. január 13. IZSÁK JENŐ RAJZAI Kompromisszum Formatervezett asztal közművelődési bizottságok részére- Melyik a kedvenc fantasztikus könyve?- A brigádnaplónk. Érdeklődő ember- Kis példányszámban adjuk ki. Szerepcsere a Hamletben Verbőczy Antal; Fecsegnek a fák — Kedves Tölgyem! Legyen a harsam! — Félek, hogy cserben hagy! * * * — Tulajdonképpen mi baja a nyárnak? — A kórisme szerint rájött a rezgetés. * * * — Hát nincsenek már együtt? Megcsalta az a cédrus! * * * — Szép szál ja, csak kissé fenyveskezű. — Miért nem koppint rá valaki? — A tűivel jenyöget. * * * — Ez itt szegény kétszer is nyit? — Akác akar — akár nem! * * * — Azt beszélik, jársz utána. — Kőris nekem! * * * — Micsoda lombok! — Vigyázz! A Vöjegenye veszedelmes fickó! — Platán mégis megpróbálom? — Kinyír! * * * — Mit a,kar tőled ez a hosszúhajú? — Fűz. * * * — Aztán találtál-e már nekedvalót? — Igen, csak az a bükke- nő, hogy van egy csemetéje! * * * — Ne légy már olyan elfásult! Mulassunk egyet! — Ihar — juhar! Sosem vágnak ki! E z a karcolat úgy kezdődik, mintha a kánikuláról szólna. Ne tessék megijedni. Bár a perzselő forrósággal kezdődik, kevés köze van az időjáráshoz, amely már olyan ellenszenvnek örvend, hogy még csevegni sem illik róla. Ott üldögéltünk a teraszon, langyos málnaszörppel locsolgattuk égő torkunkat, amikor a társaság egyik tagja a szomszédjához fordult: — Holnap felhívlak. Mennyi is a telefonszámod? A kérdezett végigtörülte gyöngyöző homlokát, és dadogni kezdett: — Háromnyolcvan... izé... Gyerekek, ebben a hőségben elfelejtettem a saját telefonszámomat. Nem történt semmi. Megnézték a telefonkönyvet. Viszont megkezdődött az a sorozat, amit „az semmi” gyűjtőnéven tart nyilván az anekdota-irodalom. Mindenki le akarna tromfolni a mási~ kát a saját történetével. Jómagam is letettem a garast:- Az semmi, hogy valh- ki elfelejti a telefonszá— Halló! BIMBAMTUKI? — Igen. — Kapcsolja, kérem, az elméleti laboratóriumot. Laboratórium? Munka ügyében érdeklődöm. Szükségük van egy neves emberre? — Hogy érti ezt? — Hát, egy híres tudósra... — Komolyan beszél ? — Nemcsak, hogy híres--- hanem nagy is! — Kíváncsi vagyok, kicsoda ez a neves ember? — Én magam! — Neve? — Einstein. — Várjon, várjon, a keresztneve mi ? — Albert. — Biztosan rosszul hallottam ... — Dehogy, valóban Einstein beszél! Csak ne izguljon, az életben sok minden előfordul.. . Éppen erre mentem az utcán, különböző tudományos gondolatok forogtak a fejemben, a kvantumelméletről is gondolkodtam, és egyszerre csak észrevettem az Önök hirdetményét: ..Azonnali belépéssel felveszünk elméleti fizikusokat kutatómunkára” ... Nos, gondoltam, telefonálok, hátha szerencsém lesz... — Hálás köszönet, amiért figyelemre méltatta a mi „BIMBAMTUKI-nkat!” — Kérem szépen! Mindig örömömre szolgál, ha a tudomány hasznára lehetek bármely területen... — De azonnal tájékoztatnom kell a fizetésről! NáSz. Komisszarenko: Kivételes eset lünk bizony nem veti fel a pénz az embereket... — Mitévő legyek, minden relatív... De kérem, vegyék tekintetbe: én neves ember vagyok! — Hát persze, persze . .. — A tudományos világban a munkafajta neves embereket erőnek erejével igyekeznek megkaparintani. Valósággal kapkodnak utánuk! — Hogyne! Egy neves ember jelenléte a tudományos intézménynél: a tekintély sajátos fokmérője! Csakhogy ki hinné el, hogy ön az a bizonyos Einstein, a nagy fizikus? A szilveszteri műsor után mát! De az már valami, ha elfelejti, hogy hol lakik! És már mesélem is. Réges-régen történt az első világháború előtt. Egy kedves, tehetséges fiatal író, a nem is nagyon régen elköltözött Relle Pál, első párizsi útjára készült. Húszéves volt. Jó barátai taná~ csókát adogattak, és Pásztor Árpád, a világjáró újságíró remek címekkel látta el, közte olcsó lakáscímmel. A diáknegyedben feküdt az ajánlott kis szálloda, az Ady által megénekelt Szent Mihály útján. Hotel des Mi- nes-nek hívták. Pásztor Árpád nem állította, hogy luxusszálloda. — Úgysem vagy otthon egész nap — mondotta, és ezzel körülbelül megadta a kis hotel rangját. Késő este érkezett Relle a fény városába. Vézna testét összepotyolta a kétnapos, fapados utazás, de nem törődött a fáradtsággal, ki sem pakolt a parányi padlásszobában, mohón vágott neki a város rengetegének. Átsétált a hídon, és csakhamar Párizs középpontjá~ ban ámuldozott. Egyszerre akart megnézni mindent. Napóleon sírját, a Mona Li- sát, a Milói Vénuszt, a Luxembourg klasszikus vásznait, mivel azonban éjjel a múzeumok zárva voltak, de mulatóhelyeket nyitva találta, amennyire kis pén~ zecskéje engedte, az éjszakai Párizs életének tanulmányozásába merült. Hajnal négy órakor kitört rajta a halálos fáradtság. Hazamenni, aludni! Elindult a diáknegyed felé. Hol Stella Adorján; Kínos helyzet — Hát én nem is vagyok az. Nicsak. micsoda igények! Az az Einstein, ha tudni akarja, soha életében nem fogadná el az Önök fizetését! — Hát kicsoda maga? — Albert Einstein vagyok. Névrokon. Egyébként szintén fizikus. — Kíváncsi vagyok, minek kellene nekünk egy névrokon? — Hogyhogy minek? Hát a név kutya?! Az Önök BIMBAMTUKI-jának minden tudományos dolgozatára ráírhatják: „A téma kidolgozásában részt vett A. Einstein.” Ismerje el, ez jól hangzik! Meg aztán engem bármelyik tudományos munkatársuk szívesen fogadna társszerzőnek! Megint csak a jó hangzás kedvéért... Szakvéleményeket is adhatok rendszeresen. „A. Einstein” aláírással! Az aláírásomat egyébként hitelesíteni lehet... a házkezelőségen ... Szóval felvesznek? — Legfeljebb félállásba. Kísérletügyi előadóként... Egy pillanat! A kollégám éppen most mondja ... már be van töltve nálunk ez az állás, Einstein elvtárs! — És ki foglalja el most ezt a helyet? — D. Mengyelejev ... (Fordította: Gellért György) Humorszolgálat A teherautóról egy lazán rögzített gerenda leesik, és éppen a mellette elhaladó személyautóra hull. Az alaposan megrongált gépkocsiból kikászálódik egy nő, és sírva fakad: — A férjem semmi szín alatt sem hiszi majd el, hogy a fa ment nekem, nem pedig én a fának! * * * Két nő nagy erőfeszítéssel megpróbál kiráncigálni a pocsolyából egy megrekedt autót. Éppen arra megy egy férfi. Megkérik, hogy segítsen. — Bocsánat hölgyeim — szabadkozik az — szégyenszemre íbe kell vallanom, hogy halvány fogalmam sincs az autókhoz! * * * Párbeszéd a bíróságon: — Vádlott, maga azt állítja, 50 dollárt kapott azért, hogy a konzervatívokra szavazzon, azonfelül ugyanany- nyit kapott, hogy a haladáspártiakra szavazzon — igaz ez? — Igaz, bíró úr. — No és kire szavazott? — Természetesen úgy szavaztam, ahogyan a lelkiismeretem sugallta! — válaszolt önérzetesen a vádlott. is lakik? Rémület fogta el. Az élmények súlyától elkín' zott agya nem akart engedelmeskedni. Hiába gyötörte magát, nem jutott eszébe a szálloda neve vagy címe. Eldadogta a rendőrnek a keservét, körülírta a szállodát. A havelockos rendőr a vállát vonogatta: — Uram, a kártiéban legalább száz hotel van! Ott áll a fiatal pesti író a Ri- voli árkádjai alatt, és nem tudja, hova menjen. Mitévő legyen? Megerőltette az agyát, és csakhamar eszébe jutott az egyetlen mentő megoldás. A főpostára rohant és a következő sürgönyt adta fel Pásztor Árpádnak: „Hol lakom? Sürgős drótválaszt kérek főposta restante, Párizs, Relle Pali”. Leült a postán egy padra, és bóbiskolva várta a választ. Történetesen Pásztorék leutaztak a Balatonra és az író öreg szakácsnője kapta meg a sürgönyt. Nyomban plajbászt ragadott, és a délelőtti órákban már Relle kezei között volt a drótválasz: „A Pozsonyi út 16-ba tetszik lakni. Mari néni”, Apák és fiúk ...
