Szolnok Megyei Néplap, 1980. január (31. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-13 / 10. szám

4 SZOLNOK MEGYE! NÉPLAP 1980. január 13. Téli oromok zikrázó fehérség borítja télen a fekete földet, jégvirágos lesz az ablak, hó­csillámtól nehéz a faág. A városban hamar szürké­sen fekete latyakká válik, így a gyerekek és felnőt­tek a lejtős havas hegyol­dalakra kívánkoznak. Hét­végén, szabadság idején aki csak teheti, és szereti a telet az fölruccan a he­gyekbe, síelni, hógolyózni, szánkózni. Akik viszont nem jutnak el ezekre a helyekre, azok helyben is megtalálják a hó örömeit. Tarpai Zoltán képriportja MAGYARORSZÁGON 1975 ÓTA MINDENKI ÁLLAMPOLGÁRSÁGA JOGÁN INGYEN KAP MIN­DENFÉLE EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁST. A TÁRSADALOM SZÁMLÁJÁRA LEHETÜNK BETEGEK. A GYÓGYÍTÁS KÖLTSÉGEIT MAGÁRA VÁLLALTA AZ ÁLLAM. HA VALAMIT ELLENSZOLGÁLTATÁS NÉLKÜL KAPHAT AZ EMBER, MIÉRT RAGASZKODIK AHHOZ, HOGY FIZESSEN? MIÉRT AKAR A PÉNZÉÉRT MAGÁNBETEG LENNI? Ml ERRŐL AZ ORVOSOK VÉLEMÉNYE? EZEKRE A KÉRDÉ­SEKRE AD VÁLASZT ___________________________ A magánpraxis élettana Régimódi ház, Szolnok egykori főutcáján. A kapun két orvos névtáblája. Az udvarból nyíló megannyi ajtó egyikén újra a két név: dr. Rusvai Antal kórházi fő­orvos. dr. Kenyeres Borbála szemész szakorvos. A váróban a legszüksége­sebb bútorok. . Székek, asz­tal, kopott szőnyeg, gyér vi­lágítás. A doktornő ötkor kezd. a főorvos már rendel. Rövid idő alatt olyan a vá­ró, . mint egy zsúfolt peron, ahol örül az ember, ha ál­lóhely jut a fal mellett. No­csak, a magánrendelőben is tumultus van? Akár az SZTK-ban vagy a körzeti or­vosnál. Ha itt is, ott is vár­ni kell, nem mindegy, hogy hol tolonganak? Bizalom és pénz — Nem mindegy! —vágja rá ingerülten egy fiatalasz- szony. — Azt akarom, hogy végre olyan szemüveget kap­jon a 9 éves fiám, amivel lát is. Órákat áll a szeren­csétlen az iskoláiban a tábla mellett. Ügy kell neki kibo­garászni, hogy mit ír a ta­nár. A doktornőről azt hal­lottam otthon Jászapátin, hogy nagyon érti a dolgát. — Mi Rákócziból jöttünk a főorvos úrhoz. Megijedt az uram — rebben a férjére az idős asszony. — Látta a Viitray-műsorban azt az em­bert. akinek levágták a lá­bát, az egyik karját. Attól fél az uram, hogy neki is érszűkülete van. — A körzeti orvosuknál már jártak? — Tetszik tudni, ott egy­másnak adják a kilincset az orvosok. Ügy hallom, most megint egy újabb fiatal dok­tornő jött. Nem ismerjük. — Nekem általában nem szokásom magánorvoshoz járni. 1977. januárjában, amikor elmentem az SZTK- ba a szemészetre; áprilisra jegyeztek elő — szól közbe egy fiatal lány. — Ez három éve volt. A három hónapos előjegyzés már a múlté. Szemészektől, köztük dr. Faragó Margittól tudom, hogy a szolnoki szak­rendelőben az első napon bejutnak a betegek. — Lehet. Csák addig va­gyok ott, amíg magánre­ceptről átíratom SZTK- vényre a szemüveget. — Hároméves volt a gve­rek — komtrázik egy édes­anya, — amikor az óvónő figyelmeztetett, hogy baj van a kislány szemével. Hó­napokig hurcoltam azSZTK- ba. Azt mondták, semmi ba­ja. Iskolás korában már mi is rájöttünk, hogy rosszul lát. Vittem volna ugyanoda, ahol még csák meg sem vizsgálták rendesen? Inkább idejöttem. A doktornő álla­pította meg, hogy a kis­lány bal szeme már csák ötven százalékos. — Tudja, hogy Kenyeres doktornő is dolgozik abban a rendelőintézetben? — Másképp mennek ott a dolgok, mint privát alapon. — Doktornő! Tényleg más­képp mennek ott a dolgok? — Lfgyan! Sokszor csodál­kozom. miért hiszik, hogy a magánrendelőben okosabb és gondosabb vagyok, mint az SZTK-ban, ahol ráadá­sul korszerű a felszerelés és hozzáértő asszisztensek segítenek. A szemészet na­gyon műszerigényes szakma. Éppen ezért itt sokszor te­hetetlen vagyok. — Miért nyitott rendelőt? — öt évvel ezelőtt egy idős kollégám beszélt rá. Tőle vettem nagyon kedvező áron az alapvető műszereket és segédeszközöket is. Ele­inte előfordult, hogy egy teremtett lélek sem nyitott be hozzám. Most? Néha ret­tenetesen elfáradok. — Mégis több időt tud szánni egy betegre itt mint a rendelőintézetben? — Nem. Épp olyan hatá­rozottan elejét veszem a szó- cséplésnek. mint az intézet­ben. Ne azzal és ne azért jöjjenek hozzám. „mert olyan kedves a doktornő”. Mondják, hogy ha a ma­gánrendelés másra nem is, de arra jó, hogy az embe­rek kibeszéljék magukat. Az orvos helyettesíti a pszi­chológusit, a barátot. Pa­naszkodhatnak neki a fő­nökre. a férjre, a feleségre, a szomszédra, az ellenségre. A pénzéért bárki kiöntheti a szívét. Dr. Rusvai Antal belgyógyász főorvos vélemé­nye szerint: — Vannak betegek, de a világért sem általánosít­sunk, akik tényleg szeretnek panaszkodni. Amíg a beteg­séggel kapcsolatos, addig hagyom, had,d beszéljenek. Nem a magánrendelők vé­delmében mondom, hiszen hamarosan (és őszintén szól­va örömmel) abbahagyom, de tény, hogy az orvosvá­lasztás lehetőségét ma csak a magánrendeléssel lehet biztosítani. Sok ember így juthat hozzá képzettebb szakember véleményéhez. Ide már leletékkel, vizsgá­lati eredményekkel jönnek, sokszor csak a véleményem­re kíváncsiak. — ön mennyit kér? — Évekig 100 forint volt a tarifám, most 150. — Az az orvos nyit ma­gánrendelőt. aki keresni akar? — És tegyük hozzá: gyó­gyítani. Esetleg próbára ten­ni magát. Megtudni, mire képes egyedül. Többet vál­lal, többet dolgozik, termé­szetes, hogy ez pluszkereset­tel jár. — Az adóhatóság szerint az ön jövedelembevallása talán a legkorrektebb a vá­rosban. — Naprakészen vezetem a beteg- és a pénztárnaplót. Nézze csak! — A keményfe- deles füzetekben dátumok, sorszámozott nevek. — 1963. július 8-án kezdtem. Abban az éyben 25 betegem volt, ’64-ben 93, tavaly 719. Va­lamivel kevesebb, mint az előző évben, amikor 18 ezer forint adót fizettem. — Sosem számolgattam, mennyit hoz a magánrende­lés. A kórházi osztályvezető főorvosi fizetésemmel is elé­gedett voltam, a nyugdíjam­ból is gondtalanul megélnék, — fakad ki Durstné dr. Gyurkicza Blanka, amikor az anyagiakról beszélgetünk. — Azt csak egy orvos tudja, milyen érzés, ha ségíthet. S azlt is, hogy mennyire jól­esik. ha távoli községekből felkeresik. Hogy őt választ­ják, hogy benne bíznak. — Az orvosválasztás lehe­tősége? Nem hiszek benne. — legyint dühösen a kórhá­zi gyérekgyógyász. — Beke­rül az osztályra a gyerek. A szülei akkor látnak elő­ször, de már a második mondat így hangzik: „Ad­junktus úr, rendel otthon? Mert akkor a részleteket ott megbeszélhetnénk.” Nem ő választott, egyszerűen en­gem talált ott, mert történe­tesen éppen én voltam az ügyeletes. Mást mondok: sírva jön az anya, nézzem mór meg a gyereket, mert elfogyott a pénzük. Addig amíg volt. csak magánren­delőbe vitték. Kivételes bá­násmódot akartak. Azt hit­ték, pénzért valami extrát kapnak. Ha olyan lenne az állami egészségügyi hálózat felszereltsége, szakmai szín­vonala. mint a privát ren­delőké, az katasztrófa vol­na. Persze így könnyű. Ál­lamilag biztosított laborató­riumi és röntgenháttérrel maszekolni. Könnyű, csak nem biztos, hogy tisztessé­ges. Zavaros és ellentmon­dásos az egész, oedig egy­értelműen szabályozza a magánpraxist a törvény. Hol privát, hol biztosított Egyértelmű a törvény, el­lentmondásos a gyakorlat. A jogszabály szerint, ha olyan vizsgálatra van szükség, amit a magánrendelőben nem tudnak elvégezni, a privát orvos a szakrendelés­re csak magánvénnyel küld­heti a beteget, s a vizsgála­tok (röntgen, laboratórium) díját a kórház pénztárába be kell fizetni. — Ilyen címen 1978-ban például mennyit fizettek be a Hetényi kórház pénztárá­ba? — Egy fillért sem. — vá­laszolja Szekeres József gazdasági igazgató. A magyarázat: a magán­praxist folytató orvosok, a nyugdíjasok kivételével fő­állásban az állami egészség­ügyben dolgoznak. így lehe­tőségük van állami nyom­tatványokon kérni a külön­böző részvizsgálatok elvég­zését. Tavaly a Hetényi kórház és rendelőintézet főigazgató főorvosa megpróbált megfe­lelő szabályokat bevezetni. — Elrendeltem, hogy a vizsgálatot kérő rendelvény­re írják rá a napló és a be­teg kartonjának számát — mondja dr. Csépényi Attila. — A gazdasági igazgató arról tájékoztatott, hogy ta­valy 2560 forint folyt be. Ez az összeg 14 fogászati röntgenfelvétel és 20 lábo- ratóriumi vizsgálat dija. Ir­reálisan kevésnek tűnik. Mi a véleménye erről? — Nehezen ellenőrizhető. A beteg a kezelés alatt ugyanis több ízben vált. Pri­vát betegként kezdi, de a labor- és a röntgenvizsgála­tokat már mint biztosított igényli (állampolgári joga), aztán a leletek birtokában ismét magánbeteg lesz, — válaszolja dr. Csépányi Attila. — Nem lehetne másképp csinálni ? — Sehol sincs még rá igazán elfogadható gyakor­lat. Romániában például az állami szakrendelő délután kibérelhető. A beteg a felvé­teli irodában fizet, a vá­lasztott orvos pedig a díj 40 százalékát kapja. Szükség van rá, de... Magánpraxis. Mellette szól­tak betegek, akik esküdnek X. Y. doktorra, bizonygat­ták jogosultságát, orvosok, kiknek magánrendelőjük van; érveltek ellene, akik nem hívei a magángyakor­latnak. Ahány ember, annyi vélemény. De ábban vala­mennyien egyetértettek, hogy ma még igény és szük­ség yan rá. Egy biztos: nem lehet általánosságban beszél­ni, és megítélni (elítélni), külön kasztba sorolni Szol­nok miegye 814 orvosa közül azt a 168-at, akinek magán­praxisa van. Közel harmincnak a ren­delőjében jártam. Azt írtam le, amit a legjellemzőbbnek találtam, hiszen ahogy a be­tegek szemlélete más és más, éppúgy különböző ezek­nek az orvosoknak a felké­szültsége, szaktudása, maga­tartása gyógyító módszere. Közös vonásuk: hogy miután az állami egészségügyi szol­gálatban a fizetésükért helytálltak, privát alapon pénzért gyógyítanak. Ki többért, ki kevesebbért. Sajnos akad közöttük, aki az SZTK-receptre kiváltott tablettáikat darabonként száz forintért adagolja, gyer­mekgyógyász, aki nem lé­tező tüdőgyulladásokat gyó­gyít bravúros eredménnyel, van. aki 200 forint havi jö­vedelmet vall be. egv má­sik pedig adómentesen az állami szakrendelőben ' ille­gálisan. maszek alapon gyó­gyít. De voltam nőgyógyásznál, aki 30 forintot kór egy vi­zitért. körzeti orvosnál, aki­nek 20 forint a tarifája és esetenként még pénzt is ad. orvosságra, fogorvosnál, aki páciense szociális helyzeté­hez ..igazítja” a munkadí- jat... Mindannyian arra tettek esküt: Salus aegroti suprema lex — Legfőbb törvény a beteg érdeke. Kovács Katalin ♦

Next

/
Thumbnails
Contents