Szolnok Megyei Néplap, 1980. január (31. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-06 / 4. szám

12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. január 6. Szöveg nélkül Alaposság- Neki nyugodtan megmondhatod, hogy hány éves vagy- Olyan rossz, hogy írhatja kettőnek- Neme? A precíz Már harmadszor jön hozzánk összeírni Berki Imre rajzai Ezen nevet... Az alapos vizsgálat után ezt mondja a sportorvos az élsportolónak: — Jegyezze meg ezt a, fő elvet: mindent, ami magá­nak jólesik, vagy amit sze­retne megtenni, szigorúan tilos! * * * — Mi a különbség a fele­ség és a rabló között?­_ ? — A rabló pénzt vagy éle­tet követel. A feleség mind a kettőt. * * * — Pincér, ez a marhasze­let éppen olyan, mint egy cipőtalp! — Hogy maga már mi mindent meg nem kóstolt! * * * — Ha újra kezdhetné, hoz- zámenne-e ugyanazokhoz a férfiakhoz? — kérdezik a híres filmszínésznőtől, aki hetedszer megy férjhez. — Igen, de nem ugyan­abban a sorrendben! — hangzik a válasz. * * * Az öregedő lord így szól a szép színésznőhöz, akit egy pillanattal ezelőtt félig fel­öltözötten látott a színpadon: — Bárcsak húsz évvel öre­gebb lehetnék! — Talán húsz évvel fia­talabb. nem, kedves lord? — Nem. öregebb kedve­sem. Akkor, miközben ma­gára néznék, már minden mindegy lenne! * * * Egy New Orleans-i autós panasza: — Nálunk olyan kevés a parkolóhely, hogy az egyet­len kiút az, ha eladom az autómat és megveszek egy másikat, amely már talált magának parkolóhelyet. * * * — Főúr, szerintem hét meg öt az tizenkettő és nem tizenöt! — Most mit csináljak! Er­ről ugyanis minden vendég­nek más a véleménye! * * * — Szomszédasszony, mit csinál az ebéddel, ha az nem ízlik a férjének? — Elteszem vacsorára! (Ford.: Lipcsey Lászlóné) Hálátlanság Megszólalt a telefon. Egy hölgy hangján hal­lottam: — Jónapot uram. — Jónapot asszonyom — válaszoltam. Egy pillanatig hallgat­tam, mert abból indultam ki, hogy ez a hölgy még biztosan akar mondani va­lamit, ha már egyszer vet­te a fáradságot, hogy fel­tárcsázza a számot. Tehát nem akartam a szavába vágni. Valóban egy pillanat múlva megszólalt, de nem túl határozottan: — Beszélhetnék Chlu­pinski úrral? — Bocsánat — mondtam —, nem tudom, vajon jól hallottam-e a nevet? Chla- pinski úrral? — Chlupinski úrral — mondta a hölgy, most már határozottan. — Beszélhet­nék vele? Az embereknek a legkü­lönbözőbb dolgokban van­nak kétségeik, ha viszont hozzám fordulnak véle­ményért, arra mindig szá­míthatnak, hogy nem fo­gom őket általánosítások­kal lerázni. —- Azt hiszem, hogy igen — mondtam egy kis gondolkodás után. — Sőt, biztos vagyok benne, hogy igen. Lényegében minden­ki beszélhet mindenkivel. Végeredményben a társa­dalmi egyenlőség rendsze­rében élünk. Ismeri őt asszonyom? — Sajnos — mondta a hölgy. Ez nem volt elég precíz meghatározás, és ezért ma­gyarázatra szorult. — Sajnos, igen, vagy saj­nos nem? — kérdeztem. — Sajnos nem — vála­szolt a hölgy. , Gyorsan felmértem a helyzetet. — Tudja asszonyom — válaszoltam, — ez bizo­nyos fokon komplikálja a kérdést. Az, hogy beszél­gethetünk-e ismeretlenek­kel, végső soron valameny- nyiünk jóakaratán múlik. Másrészt azonban ha józa­nul mérlegeljük a kérdést, a világban nyüzsögnek az olyan ismerősök, akikkel nem akarunk beszélgetni. Tehát tulajdonképpen ez nem is a legrosszabb do­log, ha önök nem ismerik egymást személyesen. Eb­ben a helyzetben ugyanis nem lehet szó arról, hogy az ismeretség egyoldalúan befolyásolja önöket. A hölgy valamilyen konkrét dolgot akar megbeszélni Chlupinski úrral? — Igen — mondta a hölgy a telefonba. — Ar­ról van szó, hogy... — Bocsásson meg — szakítottam félbe —, de hadd marad jon ez az ön és Chlupinski úr dolga. Nem szeretek idegen ügyekbe beleavatkozni. Minél ke­vesebbet tud. az ember, drága asszonyom, lényegé­ben annál jobb minden­' kinek. — Akkor tudná őt a te­lefonhoz hívni? — kérdezte a hölgy. — Nem tudom, hol la­kik — válaszoltam. — Ta­lán az lenne a legjobb, ha megpróbálná őt magát fel­hívni. így gyorsabban men­ne a dolog. A telefonban egy pilla­natig csend volt. hogy azután annál nagyobb vi­har törjön ki a vonal má­sik végén. Hát sajnos, így van ez. Az ember segítőkész és mit kap cserébe? Hálátlanságot. (Ford.: Lipcsey Lászlóné) Nehéz döntés A középkorú pár moziból tér haza, a ház előtt sokáig búcsúzkodnák, majd a férfi megkérdezi: — Drágám, mikor dön- tesz már végre? — Drágám, jól tudod, az az egyetlen vágyam, hogy hozzád szökhessem — vála­szol a nő —, de ugyanak­kor azt is tudom, hpgy ez­zel mekkora örömet szerez­nék a férjemnek! Beszélgetés az órásüzletben — Ez pedig kérem szépen a legmodernebb újdonsá­gunk ... Óra mutató és számlap nélkül! —• Na de akkor honnan tudja az ember, hogy éppen hány óra van ? — Elég ha beugrik hoz­zánk, vagy idetelefonál, és mi mindig szívesen meg­mondjuk magának! „Ezen nevettünk” Vadnai László A kabarékedvelő közönség többsége Vadnai Lászlóról csak annyit jegyzett meg, hogy ő volt a „szülőatyja’’ a mű­faj két legnépszerűbb és immár klasszikussá vált figurájá­nak: Hacseknak és Sajónak. Azt már kevesen tudják róla, hogy nemcsak a kabaréban dolgozott. A húszas-harmincas években magyar filmvígjáték-forgatókönyveket is írt: Mese­autó, Havi 200 fix. Az ember néha téved. S amikor a har­mincas évek második felében külföldre emigrált, Holly­woodban is elsősorban tv-játékok, filmforgatókönyvek írá­sával foglalkozott. Duvivier világsikert aratott, hazánkban is bemutatott produkciójának, az Egy frakk történetének filmszalagján is ott szerepel a neve az alkotók között. ELEMI CSAPÁS Hacsak: (ül a kávéházban) Pincér: (jön) Parancsol, Ha­csak úr? Hacsek: Tudja, mit szeret­nék? Hozzon nekem két kenyér között egy szegedi halászlét. Pincér: Halászlét? Hogy kép­zeli ezt, Hacsek úr? Hát az kicsurog. Hacsek: Miért csurogna ki? Pincér: Hát azt tetszett mon­dani, hogy két kenyér közt hozzam. Hacsek: No és?... Most eszem az egyik kenyeret, akkor maga hozza a ha­lászlét, és utána megeszem a másik kenyeret. Pincér: Hogy a Hacsek úr­nak mindig van kedve vic­celni! (el). Sajó: (jön) Jó napot, Hacsek Úr. Hol volt. hogy egész héten nem láttam? Hacsek: El sem fogja hin­ni... Egy bíró a törvény­széken meghívott modell­nek. Sajó: Modellnek? Egy bíró? Hacsek: Igen. Kért, hogy ül­jek neki. Sajó: Jóságos ég! Le volt csukva? Hacsek: Dé csak a cellában. Sajó: És miért? Hacsek: Hatóság elleni erő­szak ... A feleségem ugya­nis kidobta a végrehajtót. Sajót Hát akkor miért maga ült? Hacsek: Mert szegény fele­ségem három napja gyer­mekágyban fekszik. Sajó: Gratulálok. Nem is tud­tam, hogy gyereke lesz. Hacsek: Ki mondta, hogy lesz? Sajó: Hát most mondta, hogy a felesége gyermekágyban fekszik! Hacsek: No, mert az ágyun­kat elvitte a végrehajtó! Most, hogy a kisfiam, a Sanyika nyaral, a felesé­gem fekszik az ágyban. Sajó: Hogy fér el ott? Hány éves a Sanyika? Hacsek: Huszonhét. Sajó: Hogy magának mindig van kedve viccelni!... Hát meséljen, ha már ilyen ré­gen nem láttam. Hacsek: Sajókám, rég akar­tam már valamit magától kérdezni. .. Mondja, igaz, hogy divat mostanában a csőbútor? Sajó: A legnagyobb. Hacsek: Hát akkor fel kell jönnie hozzánk, mert olyan modern lakást, mint az enyém, még nem látott! Sajó: Honnan volt pénze cső- bútorra? Hacsek: Minek ahhoz pénz? Az árverés után olyan üres lett a lakás, hogy csak a csövek álltak ki a falból. Sajó: Az ég áldja meg, hány­szor van magánál egy év­ben a végrehajtó? Hacsek: Mindennap. Nálunk lakik albérletben ... Any- nyit jár hozzánk, hogy ké­nyelmi szempontból elha­tározta, hogy odaköltözik. Most reggelenként felkel, bejön a szobánkba, jó reg­gelt kíván, kicsit végrehajt, és megy a dolgára. Sajó: Azért ez borzasztó ma­gával. Már megint nincs állása? Slussz ez a téma be van fejezve!... Tudja, hogy tegnap bridzsverse­nyen voltam? ... Tudja, mi az a bridzs? Hacsek: Térdnadrág. Sajó: Az bricsesz. A bridzs egy kártyajáték. És abban volt a verseny. Hacsek: Hogy ki tud gyor­sabban kártyázni? Sajó: Az esze tokját!... Hallgasson ide, majd én elmagyarázom. Négy em­ber először elkezd licitál­ni. Hacsek: Nahát, ez érdekes! Nem is tudtam, hogy teg­napelőtt nálam bridzsez­' tek ... Feljött négy ember, és elkezdtek licitálni a bú­torokra ! Sajó: Hacsek, magánál az árverés volt!... De itt nem bútorokra licitáltak, hanem kártyákra... Például, ha valakinek pikkje van, az licitálni kezd. Hacsek: Nekem mondja? ... Én könyörögtem a végre­hajtónak, hogy hagyjon békében, de neki pikkje volt rám, és licitálni kez­dett! Sajó: A fene enné meg ma­gát a hülyeségeivel!... Mondja meg őszintén, mi­ből él maga? Hacsek: Rám ne legyen gond­ja. Most már el leszek lát­va. Csináltam egy biztosí­tást elemi csapás ellen. Sajó: Hogyhogy? Hacsek: Hallgasson ide! Az én kisebbik fiam olyan rossz az iskolában, hogy nem lehet kibírni. Sajó: De hogy jön ide az ele­mi csapás? Hacsek: Hogy jön? Az a rossz kölyök az elemibe jár, és ha a tanító egyszer poforícsapja, akkor én megkapom a biztosítási dí­jat!!! VARIÁCIÓK AUTÓRA

Next

/
Thumbnails
Contents