Szolnok Megyei Néplap, 1980. január (31. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-31 / 25. szám
1980. január 31. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A ködös téli délutánokon benépesül a mesterszállási klubkönyvtár. A magnóról Halász Judit gyermekdalai szólnak, az asztalnál szótárt és mesekönyvet böngésznek a diáklányok, akiknek segitője Szabó Zsuzsanna, a könyvtár vezetője. Láthatóan élvezik a gyerekek a kultúra kellemes, otthonos hajlékát, amelyet a Táncsics Termelőszövetkezet 400 ezer forintért építtetett Üt vagy sárrázó? Rendelet szabályozza: állami pénzen épített, pormentes közút után közműfejlesztési adót kell fizetni annak, akinek lakóháza előtt az út épült. Jászberényben is, áhol a városi tanács az ÉVM—PM rendeletben foglaltak szerint 4500 forintban határozta meg a hozzájárulást. Egy másik rendelet (KPM Tanácsi Közlekedési Főosztály állásfoglalása) kimondja: sárrázó építése esetén a tanács nem vethet ki közműfejlesztési hozzájárulást. Ez így rendben volna. Az út- és közműfejlesztési hozzájárulás célja, hogy a közművesítés költségeinek bizonyos hányadát a telkek tulajdonosai vállalják. Ez is érthető. mert ha egy lakóház előtt burkolt út épül, növekszik a telek forgalmi értéke. lAhol sárrázó épül, ott...? és ez az, ami nem világos. A sárrázó fogalma az évek folyamán megváltozott. A hagyományos nagy kockakőből vagy terméskőből épített néhány méter hosszúságú sárrázó helyett ma 200 méter hosszú, 30—40 centiméter vastagságú út épül. Ennek minden paramétere megegyezik a közútéval. Az ilyen út építése — amikor a város vagy a község pénzügyi helyzete lehetővé teszi — folytatódik, pormentes közút lesz belőle, közműfejlesztési hozzájárulással. Vagyis, azok az ingatlantulajdonosok, akiknek telke előtt ,sárrázó” épült, nem fizetnek, néhány házzal odébb viszont, az ugyanolyan minőségű és értékű út közműfejlesztési hozzájárulásra kötelezi — jogosan — a tulajdonosokat. Ez az aránytalan anyagi megterhelés — megkülönböztetés — feszültséget okoz nemcsak az utcák lakói között, de a választópolgárok és a tanács kapcsolatában is. Jogosan vetődik fel a kérdés: vajon nem tévedt újból zsákutcába néhány rendelkezés? Nem olyan dzsungel ez, ahol mindenki számára egyformán járható ösvényt kellene vágni? Vagy úgy. hogy módosítják a jelek szerint elavult >r endelke zést, vagy pedig a tanács, amikor „sárrázót” készít, mondja ki: most az előírásoknak megfelelő, pormentes közutat épít. Kimondhatná, hiszen a valóságban is azt teszi. L a. JÓ TUDNI A személyi igazolványok cseréje előtt Egységes fényképek — Húszforintos illetékbélyeg A személyi igazolvány minden 14 éven felüti magyar állampolgár alapvető dokumentuma, amelyet becsben kell tartanunk, mindig magunknál kelt hordanunk. A szabályok szerint abba életünk minden jelentősebb változását be kell jegyeztetnünk. A dokumentum a személyi adatokat, az állandó és az ideiglenes lakcímeket, a munkahelyi változásokat, a családi állapotot, a szakképzettséget, a katonai és az egyéb bejegyzéseket tartalmazza. A változásokat, az adatokat csakis az arra jogosult szervek — a rendőrség és a tanácsok — vezetik be. Az igazolványt érvényességi határidővel adják ki, amelyet a második oldalon tüntetnek fel. Az idén — kerek évszám lévén — tömeges személyi igazolvány cserére, illetve érvényesítésre kerül sor. Azokat az állampolgárokat, akiknél ez esedékes, a rendőrkapitányságok értesítik, amely egyben idézés is: tartalmazza az ügyintézés idejét, helyét. Mi a teendő az igazolvány cseréjét megelőzően? Trafikokban, postán vásárolni kell egy csere-adatlapot, amelyet a feltüntetett utasítás szerint ki kell tölteni. A tapasztalatok alapján sokan felületesen olvassák el az utasításokat, esetenként félreértik a kérdéseket. Leggyakoribb eset, amikor a szülők nevét kérdő rubrika után lévő „foglalkozása, beosztása?” — helyre nem a saját, hanem a szülők munkakörét írják be; ilyen esetekben természetesen új adatlapot kell kitölteni. Előfordul, hogy tévés — esetleg elírt — adatot tartalmaz a lejárt okmány, ebben az esetben a születési anyakönyvi kivonatot is vinni kell a lejárt igazolványnyal együtt. Ugyancsak be kell mutatni az időközben szakképzettséget szerzetteknek az azt dokumentáló oklevelet, bizonyítványt. Aki időközben nem változtatott lakást, annak nem kell aláíratni az adatlapot a lakásnyilvántartó illetékesével. A közelmúltban befejeződött népszámlálásnál kiderült, hogy sok embernek nincs személyi száma, ők a néhány éve kapott sárga, II. számú igazolólapot mutatják be a cserénél. (Aki elvesztette, előbb szerezze be a népesség-nyilvántartóban.) A változásokról: köztudomású, hogy már egységes méretű igazolványképeket készítenek országszerte. A fényképészszövetkezetek tudják, hogy a személyi igazolványba ezentúl 4-szer 4 centiméteres fotó szükséges, fehér sarok nélkül. Ez nem jelenti azt, hogy a még érvényes igazolvánnyal rendelkezőknek is ki kell cserélni a képet, ők az esedékes időpontban kapnak új formátumú képet, amelyből kettőt kér a rendőrség. Üjdonság még, hogy az eddigi 10 forintos illetékbélyeg helyett 20 forintosat kell vásárolni. A rendőrkapitányságok a folyamatos, gyors ügyintézés érdekében egyes községekben a helyszínen cserélik és érvényesítik a személyi igazolványokat, erről az érdekelteket értesítik. Mindenki csak személyesen intézheti ügyét. Aki az idézésben megjelölt időpontban nyomós ok (például betegség stb.) miatt nem tud megjelenni, az akadályoztatás megszűnése után intézze a személyi okmány cseréjét, érvényesítését. Ki a legjobb Hagyomány már, hogy a jászberényi 606. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet Jászkiséren, a MÁV Építőgépjavító Üzemben rendezi meg esztergályos szakmában a szakma kiváló tanulója megyei versenyt. A megye intézetei a január 29-i vetélkedőre tizenhét fiatalt küldtek, akik először gyakorlati, majd elméleti tudásukról adtak számot. Első lett Elek Gyula, a 606. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet tanulója, aki megyénket képviseli majd az országos versenyen. A második helyet Kozma József, a harmadikat Orosz József szerezte meg — mindketten a 606. sz. intézet Jászapátin tanuló esztergályos jelöltjei. Felelősség az öregekért egy évben összehívja a vállalat a nyugdíjasokat. Terített asztal várja az idős asszonyokat és férfiakat, együtt vannak néhány órán át az egykori főosztályvezetők és a volt takarítónők. Demokratikus a légkör. Aztán szétszélednek, és egy évig ismét nem gondol rájuk senki. Mindez nem egy helyen van így, hanem szinte általános. Az orvosi rendelőintézetek váróhelyiségeiben alkalmi ismeretségek szövődnek öregek között, az idő gyorsabban telik, ha van kihez szólniuk egy-két szót. Részletesen elmondják egymásnak vélt vagy valódi betegségük tüneteit, társalgásukba beleszövődik kínzó magányuk. Hajlamosak vagyunk arra, hogy mindezt törvényszerűnek, az élet velejárójának fogadjuk el. Rohanó időnkben általában a munkából kiöregedettek magányosságát természetesnek tekintik. Ki-ki a maga lelkiismeretét nyugtatja azzal, hogy soha hazánkban nem tettek annyit az emberek késői napjainak megkönnyítéséért, mint amennyit szocialista rendszerünk eddig is tett. Nyugdíj, díjmentes egészségügyi ellátás, szociális otthonok, öregek napközi otthona, nyugdíjasházak — s még sorolhatnánk ... Csakhogy mindezt az állam, a társadalom hozta és hozza létre, megkönnyebbítve nemcsak az idős emberek életét, de az aktív korosztály vállairól is levéve a gondok sokaságát. Intézkedések és intézmények azonban soha nem pótolhatták az emberi kapcsolatokat. A munkából kiöregedett emberek tudják és érzik — még akkor is, ha a nyugdíjak összege az államkassza teherbíró képességével és iftm a szükségletek növekedésével tart lépést —■, hogy a társadalom néltányolja korábban végzett munkájukat, egész életük tevékenységét. Mégsem oldja fel a magányt. Korszerűek, kényelmesek az új nyugdíjasházak. Mint ahogy jól felszereltek az öregek szociális otthonai is. A két intézménytípus között igen sok a különbség, de egy közös bennük. Mindkét helyen hiányzik az eleven kapcsolat a zajló, igazi élettel, a mában élő, dolgozó nemzedékekkel. Régi megállapítás, hogy az aktivitás meghosszabbítja az életet, s igaz ez fordítva is: aki úgy érzi, hogy rá már nincs szükség sehol, elveszti önbizalmát, életkedvét. Számos országban felismerték ennek jelentőségét, s például úgy is igyekeztek megvédeni a legidősebb nemzedéket az elszigetelődéstől, az életuntságtól, hogy a nyugdíjasházakat-a korábbi csöndes, városoktól távoli helyekről fokozatosan áttelepítették forgalmasabb környékekre, az „élet sűrűjébe”. Az eredmény — a nyugdíjasok vitalitásának visszatérése, életük meghosszabbodása lett. Nálunk sokan, sokszor és szívesen hivatkoznak arra, hogy az élet tempója felgyorsult, „nincs idő” az öregekkel való foglalkozásra. Ennek az álláspontnak hívei éppen a nyugdíjasházakat hozzák fel példának arra, hogy „van, aki törődjék az öregekkel”, nem hagyják őket sorsukra. Csakhogy az idős embernek éppen azért kell az emberi melegség, a megszokott családi, baráti környezet, mert — azonkívül már nem sok, sőt egyre kevesebb maradt neki. Nem kell külön ecsetelni az öregség fizikai-biológiai tüneteit; nem megy már úgy a munka, fogy az erő. Több idő maradna ugyan a sétára, de lábbal egyre nehezebben bírja az idős ember. Lehetne sokat olvasni, de gyengül a látás, fárasztó a betűtenger. Egyre több tehát igényük a családtagok szeretetére, vágynak rá, hogy minél többet beszélgethessenek övéikkel, visszaidézve a megszépített múltat. Kétségtelen, hogy a nap 24 órájából erre kevesebb jut, mint az öregek szeretnék, hiszen a munkában álló korosztályoknak van első és — leggyakrabban — második műszak, ami kinek gyereknevelésből, házimunkából, kinek otthon vagy házon kívül végzett különmunkából áll. Teljesíteni kell a kötelességeket nemcsak a munkahelyen, de az utódok, a magáról gondoskodni még nem tudó gyermekek iránt is. Ám éppen azért kell arra gondolni: valaha éppúgy megtett mindent gyermekeiért a most már hajlott korú apa és anya is! Igaz, akkor sem vártak viszonzást, s nem várnak a hetedik vagy a nyolcadik évtizedükben sem. Csupán annyit — s még ezt sem mondják, talán végig sem gondolják —, hogy ne tartsák őket fölöslegesnek. A nyugdíjasház kitűnő intézmény, máris sokkal nagyobb iránta az érdeklődés, mint amennyit ki lehet elégíteni. Megkapják ott az idős emberek mindazt, amire fizikailag szükségük van: lakást, ellátást, takarítást. Lehet ott rádiót hallgatni, tévét nézni, újságot, könyvet vehetnek és olvashatnak a nyugdíjasház lakói. Látogatót is fogadhatnak. De sajnos — inkább csak fogadhatnának. A legtöbb nyugdíjasházban ritkaság- számba megy, valóságos szenzáció, ha valamelyik lakának látogatója érkezik. Az igazi megoldás azonban nem is az időnkénti, kénytelen-kelletlen napirendre tűzött szülőlátogatás, hanem az, ha nem hagyjuk kiesni az időseket a mindennapi élet zajlásából. Lehet, hogy — éppen felfokozott szeretetéhségük miatt — elkényeztetik unokáikat, ha többet vannak együtt velük. Mégis — csak hadd töltse egymással szabad idejét a legidősebb és a legfiatalabb nemzedék. Érzelmileg mindkettőnek sokat használ. — különösen az elmagányosodást amúgyis óhatatlanul tápláló lakótelepi házban — látásból ismert öregeket bevonjuk a ház közös gondjaiba, ha megkérjük őket, hogy vigyázzanak egy-két óra hosszat a .ház előtt magukról megfeledkezve játszadozó gyerekekre, ha társadalmi megbízatásként a környékbeli park rendjén őrködnek — az életüket hosszabbítjuk meg. __ Az pedig nagyon sokat jelent, ha apánkról, anyánkról van szó. S ha idegenről — akkor sem mindegy. Sokat beszélünk, írunk arról, hogy mindannyian felelősek vagyunk a gyermekekért. Nincs különben ez az öregekkel sem. V. E. Egyszer Ha a házban A dohányzás elleni küzdelem éve „Az egészség — érték” — ezt a jelmondatot választotta idei munkájának jellemzésére, törekvéseinek érzékeltetésére az Országos Egészség- nevelési Intézet, ahol tegnap délelőtt sajtótájékoztatón ismertették az idei programot. Kiadványokkal, kiállítások vándoroltatásával, plakátokkal, előadások szervezésével — iskolákban, munkahelyeken is — irányítják rá a figyelmet ebben az esztendőben mindenekelőtt a dohányzás, a mértéktelen alkoholfogyasztás, a zajártalmak elleni küzdelemre, a személyes és a környezeti higiéné fontosságára. Miként elhangzott: az idei esztendőt a dohányzás elleni küzdelem évének nyilvánította az Egészség- ügyi Világszervezet. Nigériába utaznak Nigériába utazik hétfőn az Országos Vízügyi Beruházási Vállalat öt szakembere, akik háromhónapos kinntartózko- dásuk alatt — államközi megállapodás alapján — részt vesznek a Niger folyó szabályozásában. A csoport egyik tagja Szekeres István, a KÖTIVIZIG szállítási üzemének vezetője. Átépítik a jásztelki utcai villanyhálózat csatlakozó vezetékeit. Az ÉMÁSZ szakemberei biztonságosabb, szigetelt vezetékeket szerelnek fel, ugyanakkor megszüntetik az oszlopokon levő biztosítékokat. A hálózatban így lényegesen kevesebb lesz a hibaforrás
