Szolnok Megyei Néplap, 1980. január (31. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-05 / 3. szám
1980. január 5. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Langmár István befejezte autá-motor n túlfogyasztásról Tapasztalati tény, hogy nemcsak a városi, de a téli forgalomban részt vevő kocsik fogyasztása is megnő. Az okok között szerepelnek olyan tényezők amelyek nem befolyásolhatók. (Például a légköri, az út- és forgalmi viszonyok.) A túlfogyasztás nem kis hányada azonban az autósok számlájára írható. Ezek között az autós „babonák” éppúgy megtalálhatók, mint a megrögzött, rossz vezetői szokások. Jelentős és felesleges benzinpazarlás például az álló helyzetben történő melegítés. Szükségtelenül szennyezi a levegőt, és rövidíti a motor élettartamát. Az üzemi hőmérséklet eléréséhez így sokkal hosszabb idő szükséges, mint menet közben, a hideg motor kopása pedig hatványozott. Nem említve, hogy a melegítés alatt füstbe ment benzin nemritkán 5—10 km-nyi út megtételéhez lenne elegendő. Ugyancsak élettartamcsökkentő és benzinpazarló a motor hosszadalmas üresjáratása vagy a bekapcsolva felejtett szívató. A rossz szokások között az erőltetett gyorsítások foglalják el a vezető helyet. Ezek egyenes következménye a fékek gyakori használata, ami nemcsak fékbetétet, de benzint is fogyaszt. A leggyakoribb hibák: az üresjárat helytelen szabályozása, az elhasznált gyújtó- gyertyák és megszakítók, a pontatlanul beállított elő- gyújtás. Mechanikai okok miatt — csúszó tengelykapcsoló, surlódó fékek, puha gumik stb. — szintén sok benzin megy veszendőbe. Mindent összevetve: kedvezőtlen körülmények növelhetik az üzemanyag-fogyasztást, de ennek mértéke meg- felelős vezetéstechnikai és műszaki felkészültséggel minimálisra csökkenthető. B. L. A Lehel SC kézilabdacsapatának oszlopos tagja volt több mint 10 éven keresztül. Játszott átlövőt, irányítót, beállást, mindent megtett, hogy együttese továbbra is NB Il-es maradjon. Nem sikerült, pályafutása azonban így is szép. — Jászberényben több sportág is népszerűbb, mint a kézilabda. Miért éppen ezt választotta, és mikor került a csapatba? — Amikor általános iskolába jártam, még kézilabdában is voltak úttörőbajnokságok, és az ott szerzett élmények vezettek a szakosztályba, 1962-ben. 14 éves koromban, korengedéllyel már játszottam az akkor megyei I. osztályú csapatban. Két év megszakítással, amikor katonai szolgálatot teljesítettem ,— az egyesület tagja vagyok. — Soha nem gondolt arra, hogy más csapatban folytassa? — Többször hívtak Martfűre, Szolnokra, az Olajbányászhoz, de mindig nemet mondtam. Megnősültem, egzisztenciám kialakulóban volt, és mindig úgy éreztem, hogy itt is van olyan társaság, akikkel jó eredményeket érhetünk el. — A jó eredmény, az NB II-be kerülés 1978-ig váratott magára. — A Lehel 1973-tól kezdve mindig úgy indult a megyei bajnokságban, mint az egyik nagy esélyes, de 1978- ig csak a 2—3. helyet sikerült megszerezni. Ebben több dolog közrejátszott, hosszú időn keresztül nem A belgrádi Szport szerte Európából 45 újságírót kérdezett meg: mi az európai válogatottak 1979. évi rangsora és melyik a kontinens válogatott. Tizennégy ország csapata kapott szavazatot — Magyarország nincs közöttük. Sorrend a válogatottak között: 1. NSZK 231 pont. 2. Jugoszlávia 189, 3. Anglia 178. 4. Hollandia 174, 5. Csehszlovákia 53, 6. Ausztria 46. 7. Görögország 30, 8. Olaszország 16. 9. Spanyolország 4, io. Belgium, NDK és Lengyelország 2—2. 13. Dánia és Franciaország 1—1. Európa válogatottja: Pante- lics (jugoszláv) — Kaltz (nyugatnémet). Krol (holland), Pezzey (osztrák! Cabrini (olasz) — Breitner (nyugatnémet), Piatini (francia). Woodcock (angol) — Keegan (angol). Susies (ju- jogszláv, Rummenigge (nyugatnémet) . Rio de Janeiróban megkezdődött az ötvenéves jubileumi labdarúgótornát előkészítő kongresszus, amelyről meglepetésre hiányzik Brazília képviselője. Mindez egyben azt jelenti, mint arról a hírügynökségek beszámolnak, hogy a brazil válogatott nem lesz ott az évvégi nagyszabású mérkőzéssorozaton, amelyre az első VB 1930-as kiírásától aranyérmet szerzett válogatottak a meghívottak. volt a csapatnak edzője, közülünk került ki játékosedző — 72—73-ban például jómagam — és ez természetesen nagy hátrány. 1976- ban került ide Koncz András, akinek vezetésével aztán megnyertük a megyei bajnokságot, és biztosítottuk az NB II-be kerülést. — A kézilabda elég kemény sport. Milyen sérülésekkel járt? — Láb-, kéz-, borda- orrcsonttörés. Egyszer a szememen a kötőhártya elszakadt, és műtéttel kellett ösz- szevarrni. — Egy-egy súlyos sérülés után nem jutott eszébe, hogy abba kellene hagyni? — Nem. Ma már azonban szinte állandóan fáj 'a derekam, az orvosok szerint meszesedés van a gerincemben. Persze nemcsak ezért hagytam abba. Feleségem vidéken tanít két műszakban, két fiam van, egyre nehezebb összeegyeztetni az edzéseket a mindennapi élet egyéb gondjaival. És lassan az idő is eljár felettem. — A kézilabda-mérkőzéseken kevés a néző, viszonylag kevés a szakosztályban a játékos. Ha lehetősége lenne, mit tenne, hogy a városban népszerűbb ler gyen ez a sportág? — A Bathó-kertben építenék egy bitumenes kézilabdapályát, emelt nézőtérrel. A város közepén levő pályára biztosan sokkal többen kijönnének, és megkedvelnék a játékót. Egyszer talán megvalósul Langmár István elképzelése. —szórád — Elkészült az európai asztaliteniszezők legújabb ranglistája. Amint dr. Lakatos György, az Európai Unió elnökségének tagja. a ranglista bizottság vezetője elmondta, az értékelésnél az őszi Szuper Liga és három nemzetközi bajnokság (magyar, skandináv, francia) eredményeit vették alapul. Lényeges változás nincs: a férfiaknál Klam- pár Tibor, a nőknél az angol Jill Hammersley megőrizte elsőségét. A helyezések között viszont van több előbbre lépés, illetve visszaesés akad. Így a férfiaknál a svéd Bentsson a kilencedikről a 4. helyre lépett előre, Gergely Gábor viszont a harmadikról a 6-ra esett vissza. A ranglista mostani összeállítása azért is fontos, mert ennek alapján történik a meghívás a Münchenben február 1—3. között sorra kerülő Európa 12 versenyre. A magyar asztalitenisz sport erejét bizonyítja, hogy 3—3 férfi (Klampár. Jónyer és Gergely), s női (Szabó. Magos és Oláh) játékos jogosult indulni. Esemény Asztalitenisz. Városi egyéni, férfi és női felnőtt bajnokság, Szolnok, Kilián Főiskola 15. SPORTHÍRADÓ SPORT O SPORT O SPORT Sílesiklás télen, nyáron Használat közben láthatjuk a polietilén építőelemekből összeállított sípályát, amelyen ugyanúgy lehet lesiklani, mint a rendes hó fedte hegyi pályákon, vagyis semmiféle új technika elsajátitásá ra nincs szükség A műanyag borítású sípályák lehetővé teszik, hogy a sísport kedvelői bármely évszakban hódolhassanak szenvedélyüknek. Vannak, akiknek csupán kedvtelés, a versenyzőknek azonban elengedhetetlen feltétel az, hogy az évnek ne csak a téli hónapjaiban síelhessenek. A probléma tehát mindenütt megoldható lenne, ha nem volnának olyan drágák az eddig ismert műanyagból készíthető sípályák. A nyugatnémet BASF cég szakemberei szerint az általuk újabban gyártott, polietilénből készült sípálya már jóval kevesebbe kerül, mint elődei. Mindamellett kevesebb karbantartást is igényel és élettartama jóval hosz- szabb, mint a régebbieké volt. E műanyak sípályák az időjárás viszontagságait és a nagy hidegeket is jól bírják. Maga a pálya 25X25 centiméteres fröccsöntött kockákból áll, amelyeket egy reteszes zármegoldással fognak össze nagy, összefüggő lapokká. Gondoskodtak arról is, hogy a pálya alatt újra éledő növényzet a sípálya simaságát ne befolyásolja. Három sorban 22 mili- méteres csúszótűk rögzítik az egyes darabokat a földhöz, s megfelelően védekeznek az ellen is, hogy ezek a szögek a műanyagot nehogy átüssék. Az egyes darabok lerakása előtt természetesen gondosan el kell hordani a pályáról a nagyobb köveket, az ágakat, rönkdarabokat, nehogy azok a lesiklás biztonságát zavarják. A pálya egyébként bármely hagyományos síléccel használható, de száraz időben egy speciális szerrel be kell kenni a lécek siklófelületét, hogy a csúszóképesség megfelelő legyen. A hegyes síbot fölsérthetné a műanyagpályát, éppen ezért a botokon gumi- végződést alkalmaznak, amit a pályafenntartó bocsát a síelők rendelkezésére (az 5 érdeke, hogy ne essen nagyobb sérülés a pályán.) Műkorcsolya Moczó Erika sikere December 29-én és 30-án Budapesten az FTC versenyén vettek részt a Lehel SC fiatal műkorcsolyázói. Eredményeik: Újonc fiúk (7 induló): 1. Pemyész Csaba, 5. Muhari Zsolt. Újonc leány (17): 9. Bodó. Ildikó, 10. Túróczy Ágnes. Serdülő leány (13): 6. Moczó Erika, 9. Kovács Mónika. 10. Bőtös Valéria, 11. Szalai Ágnes. Mivel az országos serdülő bajnokságon csak minősített versenyzők indulhatnak, nagy siker, hogy ezen a versenyen Moczó Erika megszerezte a minősítéshez szükséges pontszámot. Rajta kívül még Goczó Beatrix minősített versenyző a Lehel SC korcsolyázói közül. A vidékbajnokságot február 16—17- én a Lehel rendezi JószJje- rényben. Vízi úttörők táborozása Először rendezik meg a megyében az úttörőolimpia országos döntőjét. Kajakkenuban a szolnokiak szeretnének jól szerepelni, ennek érdekében a víziúttö- rő-csapat negyvenkét tagja Bánhorvátiba utazott, ahol január 3. és 7. között edzőtáborban vesz részt. mai műsor Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ 10 órakor a színházteremben: ROLI SULI bűvészműsor. — 15.30 órakor az előadóteremben: Madártani kör, — 16 órától képzőművészeti játék a szakköri teremben. SZÍNHÁZ A szolnoki Szigligeti Színházban este 7 órakor Bál a Savoy- ban. (Varsányi-bérlet.) MCZI Szolnok Vörös Csillag: Volt egyszer egy vadnyugat I—n. (14, n. dupla helyáron), A kérdés (16). Tisza: Kínai negyed (14, III. helyáron), Tallinn: Szabadság fantomja (n. helyáron, 16), Vegyiművek: szünnap, Reptér: szünnap. Szanda szőlős Terv: Tigrisszelídítönő. Abád- szalók Petőfi: Rosszemberek (16). Jászapáti Táncsics: Magyarok a prérin. Jászberény Lehel: A jó, a rossz, és a csúf I—II. (16, in. dupla helyáron). Karcag Déryné: Nada csoport (16, II. helyáron). Kisújszállás Ady: SzületésnapKunhegyes Szabadság: Családi összeesküvés (III. helyáron. 14). Kunmadaras Petőfi: Ajándék ez a nap (14). Kunszentmárton Körös : Ellenintézkedés. Mezőtúr Szabadság: A vasálarcos férfi (II. helyáron). Hogyan felejtsük ei életünk legnagyobb szerelmét (14), Dózsa: A skarlátbetű (14), Béke: A javíthatatlan (ni. helyáron). Rákóczifalva Rákóczi: Fekete farkasok üvöltése (14). Tószeg Petőfi: Magyar rapszódia (14). Törökszentmik- lós Dózsa: Élő erők (14). A reménység szele, Hunyadi: Rafferty és a lányok (14). Túrke- ve Vörös Csillag: A dervis lerombolja Párizst. RÁDIÓMŰSOR SZOLNOKI STÜDIÓ: 9.00: Hétvégi kaleidoszkóp. Szerkesztő: Dalocsa István. (A tartalomból: Hírek. — Ma. tegnap, holnap. — Lapszemle. — Közvetítőkocsink jelentkezik. — Ellenpólus (karcolat). — Programajánlat a hétvégére. — Jövő heti műsorainkból. — 9.30: Két dal — egy előadó. Az Eruption együttes énekel. — 9.35: Sport. — 9.45: Operettalbum. — 10.00: A rajztábla mellett. Riporter Cseh Éva. — 10.15: Ritmikus percek. — HJ.26—10.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.30: Lányok, asszonyok. — 8.55: Tipegő. — 9.30: Helyettem írták. Bródy Jánossal beszélget Szilágyi János. — 10.05: Balzac és a muzsika. — 11.04: Középkori kalandozások. I. rész. — 12.20: Zenei anyanyelvűnk. — 12.30: Magyarán szólva ... — 12.45: Szatirikus dalok. — 13.00: Mindenki szórakozik. — 14.00: Elégtelen elégtelen. Tóth Benedek írása. — 14.10: Holnap közvetítjük. . . — 14.30: Az idei népgazdasági terv és a mező- gazdaság. — 15.0!5: Új Zenei Új' ság. — 16.00: 168 óra. — 17.30: Üj melódia lemezeinkből. — 18.15: Hol volt. hol nem volt. . . — 18.45: Rádiószínház. Az igazi karácsonyfa. Jerzi Janyicki hangjátéka. — 19.37: Nótacsokor, csárdáscsokor. — 20.20: Sass Sylvia és Miller Lajos operettfelvételeiből. — 20.51; örökzöld dallamok. — 22.15: „Búcsúzom tőled, te szent, gyönyörű emlék.”. Emlékezés Laczó Istvánra. — 23.00: Népszerű szimfonikus zene. — 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI: 8.05: Fábián Éva népdalokat énekel, Mihály Sebestyén citerán játszik. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.33: Klasszikus operettekből. — 9.25: Válaszolunk hallgatóinknak. — 9.40: Szabad szombat a Hegedűs családnál. — 11.40: Fiataloknak! — 12.33: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.30: Éneklő Ifjúság. — 14.35: Orvosi tanácsok. — 14.40: Feltámadt piros csizma. Versek Petőfi Sándorról. — 14.52: Kersics Anka és Madaras Gábor népdalokat énekel. — 15.20: Sztambul rózsája. Részletek Fali operettjéből. — 15.57: Százszorszép Színház. — 16.33: Pophullám. — 17.30: Közkívánatra. — 19.20: „Befogad és kitaszít a világ”. Francois Villon versei. — 19.30: Portré slágerekből. — 20.38: Társalgó. — 22.35: Népdalok. — 23.10: Slágermúzeum. 3. MŰSOR: 7.30: A miskolci stúdió szlovák nyelvű műsora. — 8.08: Emlékezés Bél Mátyásra. — 8.38: Beethoven késői kamaraművei- ből. — 10.2'5: Slágerlista. — 11.05: Zenekari muzsika. — 13.07: XIX. századi operákból. — 14.08: A kétéltű ember. Alexandr Belja- jev regénye rádióra alkalmazva. II. rész. — 15.OÓ: Huszonöt perc beat. — 15.25: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Délutáni hangverseny. — Közben: kb. 16.05: Kritikusok fóruma. — kb. 16.15: A Délutáni hangverseny közvetítésének folytatása. — 16.45: Tündérálom. Részletek Petőfi Sándor költeményeiből. — 16.50: Századunk mesterműveiből. — 18.10: Bemutatjuk a Magyar Hanglemez- gyártó Vállalat új kóruslemezét. — 19.05: Felicia Weathers és Nikola Nikolov operaáriákat énekel. — 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Az Észak-német Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. — Közben: 20.25: Egy egész nép dalol. Mai kubai költők versei. — kb. 20.45: A hangversenyközvetítés folytatása. — kb. 9.00: Tévétorna. 9.05: Rész és egész. 9.25: A természet válaszol. Dr. Frenyó Vilmos műsora. 9.35: Szünidei matiné. 10.35: A csinos férj. Magyarul beszélő olasz filmvígjáték. 12.05: Játék a betűkkel. 15.20: Parti túra Wamemündében. 15.50: Hírek. 15.55: Reklám. 16100: T’TT (asztalitenisz kupa. Leány döntők. 17.20: A vadon világa. Finn ismeretterjesztő filmsorozat. Az amerikai mosómedve. 17.45: Költőnk és kora. Csontomig hazám. Ágh István versei. 18.15: „Játszani is engedd . . .” I. tétel: 1979 a gyermekek éve volt. 18.45: Reklám. 18.50: Egymillió fontos hangjegy. 19.10: Tévétorna. 19.15; Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Vers — mindenkinek. József Attila: Hazám. Elmondja: Avar István. 20.05: Derrick. Magyarul beszélő NSZK bűnügyi filmsorozat. „Johanna”. 21.05: A pop-világ csillagai. Bob Marley és 21.30: Dzsesszfelvételekből. — 21.49: Legszebb stúdiófelvételeinkből. — 22.37: Üj zenei könyvekről. — 22.52: Napjaink zenéje. a Waiters együttes műsora. 21.45: Sepitykó sorozat. Forróság. Magyarul beszélő szovjet film. 23.10: Tv-híradó. 3. 2. MŰSOR: 18.20: Forró mezők. Tévéfilm Móricz Zsigmond regényéből. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Rajzfilm. 20.05: Az utolsó ítélet. Magyarul beszélő olasz—francia film víg játék. 21.40: Tv-híradó. 2. 22.00: Zenés ajándékkosár. BUKAREST: 10.00: Szünidei matiné. 11.10: Bukarest—Amszterdam. (Közös műsorösszeállítás) 12.40: Dokumentumfilm. 13.00: Ismeretterjesztő műsor. 17.50: Fiatalok klubja. 18.35: A hét politikai eseményei. 18.50: A legkisebbeknek. 19.00: Tv-híradó. 19.35: Energetikai kérdésekről. 19.45: Tv-enciklopédia. 20.15: Dallas, az olaj város. 21.05: Műsorösszeállítás. 21.35: Tv-híradó. V PROBRfim