Szolnok Megyei Néplap, 1980. január (31. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-15 / 11. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. január 15. iászapátin épfii az új tanácsháza 1978-ban kezdték építeni Jászapátin az új tanácsházát és pártszékházat. Tavaly a 10 millió forintos költségből mintegy 6,7 millió forint értékű munkát végeztek el. Téliesítették az építkezést úgy, hogy a belső szerelést most a hidegben is tudják végezni. Így az építők is remélik, hogy a tervezett időiben, ez év augusztus 20-án átadhatják rendeltetésének a kétszintes, több mint 1100 négyzetméter alap- területű létesítményt, amelyben a korszerű irodák, a szép házasságkötő terem mellett kialakíthatják majd az ügyfélszolgálati irodát is. A községi tanács jelenlegi épülete műemlék, és az új épület elkészülte után ebben alakítják majd ki a községi könyvtárat. Az erre vonatkozó tervek is készülnek már. Totótájékoztató A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 2. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 találatos szelvény 77 darab, nyereményük egyenként 21754 forint; ezek közül 13 plusz 1 találatos szelvény 31 darab, nyeremény és a jutalom együtt 39 765 forint; 12 találatos szelvény 1597 darab, nyereményük egyenként 699 forint. 11 találatos szelvény 13 558 darab, nyereményük egyenként 82 forint, a 10 találatos szelvények száma 72 255 darab, ezekre egyenként 29 forintot fizetnek. A közölt adatok tájékozr tató jellegűek. y,Emelik” a hidal Készülnek a jászberényi „Akasztófa hídja” átépítési, felújítási tervei. A Hatvan felé vezető 32-es utat a Zagyva két partjával összekötő híd áteresztőképességét az évek során „kinőtte” a megnövekedett forgalom. Az átépítés során mintegy hetven méterrel odébb helyezik. megerősítik és kiszélesítik a híd alatti Zagyva medret. Az új híd szélesebb lesz, magassága pedig a maximális árvízszint fölé emelkedik. Tűz az Operaházban Hétfőn délután a Magyar Állami Operaház színpadán, zenekari próba közben tűz keletkezett. A nagy erőkkel kivonult tűzoltóság az operaházi dolgozók segítségével a tüzet rövid idő alatt eloltotta. Az is segített, hogy egy színházi dolgozó működésbe hozta a színpadi záporberendezést. A színpad berendezésének egy része — előfüggöny, lengődíszlet stb. — tönkrement. A tűzoltásban segédkező egyik operaházi dolgozót füstmérgezés gyanújával kórházba szállították. Egyéb személyi sérülés nem történt, a tűz keletkezésének okát és a kár nagyságát szakértők bevonásával vizsgálják. A tűz miatt az előadások néhány napig szünetelnek. Helyenként csúszósak az utak Készenlétben hatvan gép A tegnap hajnaltól szállingózó hó és a zúzmara- hullás miatt a megyében helyenként újból csúszóssá vált néhány fő közlekedési út, a mellékutakról pedig még nem olvadt fel a jégréteg. A KPM megyei igazgatóságának hatvan tisztítógépe teljes készenlétben állt. Délután megkezdték a jelzett útvonalakon a sózást, a mellékutakon pedig — főként a kanyarokban és az összekötő, átjáróhelyeken — a homok- és sóderszórást. Jelentősebb akadályról nem érkezett hír, de a helyenkénti síkosság miatt továbbra sem árt óvatosan közlekedni. Megalakult a Mélyépítési Kutatási-Fejlesztési Társaság A társasági szerződés aláírásával tegnap — az Űt- és Vasútépítő Vállalat kultúrtermében — 8 kutató, tervező és kivitelező vállalat vezetői megalakították a Mélyépítési Kutatási-Fejlesztési Társaságot. Az összefogás célja, hogy a rendelkezésükre álló szellemi és anyagi erőforrások koncentrálásával és összehangolásával hatékonyabbá tegyék a kutatást, a műszaki fejlesztést, és lényegesen meggyorsítsák a tudomány és a technika legújabb eredményeinek hasznosítását a mélyépítési objektumok — utak, vasutak, közművek, épületalapok stb. — létrehozásában. A társaság tagjainak ösz- szetétele kedvező: kutatással vesz részt az együttműködésben az Építéstudományi Intézet, a tudományos és technikai eredményeket tartalmazó műszaki tervdokumentációk elkészítésével a Mélyépítési Tervező Vállalat, a fejlesztéssel kialakított új anyagok, szerkezetek és korszerű munkamódszerek hasznosításával, országos elterjesztésével pedig négy budapesti és két vidéki mélyépítő vállalat. Sirályparádé Hazánkban vészeli át a telet az észak-nyugati országokban költő sirályok nagy része. Legtöbbjük a dél-alföldi vadvizeken, a természetvédelmi területeken telepedett le. Legnépesebb tanyájuk a Szegeddel határos fehér-tói rezervátum, ahol kitűnő búvóhelyet találtak maguknak a nádasokban. Az állóvizeket azonban már jégpáncél borítja, ezért a vendégszá myasok a Tisza szegedi, még be nem fagyott szakaszán kerestek menedéket. Sok ezer dankasirály valósággal megszállva tartotta tegnap a folyót. A nagytestű ezüst- és heringsirályok is a szokottnál nagyobb számban tűntek fel. A tengeri madarak sűrű csapatokban lepték el az úszó, hatalmas jégtáblákat, s róluk időnként a levegőbe emelkedtek. majd villámgyorsan lecsaptak a víz felszínén felbukkanó zsákmányra. Látványos parádéjuk, vadászatuk láttán jól szórakoztak a Tisza-partján sétálók. SZOLNOK MEGYEI 1980. JANUÁR 15., KEDD LÓRÁNT NAPJA A Nap kői: 7.28 — nyugszik: 16.19 órakor. A Hold kél: 4.45 — nyugszik: 14.15 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: változóan felhős, párás, többfelé tartósan ködös idő, elszórtan havazás, hószállin- gózás. Időnként megélénkülő, mérsékelt szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet: mínusz 4—mínusz 9 fok között, néhány tartósan ködös helyen kevéssel mínusz 10 fok alatt. TÁVOLABBI KILÁTÁSOK szerdától — szombatig: a hét közepétől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, többfelé havazásra lehet számítani. A hőmérséklet kissé emelkedik. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte mínusz 10— mínusz 15, később mínusz 6—mínusz 11 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte mínusz 3—mínusz 8, később mínusz 2—mínusz 7 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 80 százalékán várható. flrthuri llmari Virlanen Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1895. január 15-én született Arthuri Virtanen Nobel-díjas finn kémikus, aki a magas tudományos kitüntetést 1945-ben nyerte el a „mezőgazdasági és élelmiszerkémia területén elért eredményei elismeréséül, különös tekintettel a tarkarmány- tápanyagok és takarmánynövények konzerválásának módszereire”. Kémiai tanulmányait a helsinki egyetemen végezte, s ott doktorált 1919-ben. Zürichben, Münsterben, Stockholmban végzett egyetemi tanulmányokat, majd bakteriológiát is tanult. A többi között bebizonyította, hogy helytelen tárolásnál a zöldtakarmányban tejsavas erjedés megy végbe, amely csökkenti a tápanyag szénhidrát- és nitrogéntartalmát; a tejsavbak- tériumok ugyanis a takarmánynak ezeket a tápanyagait használják fel saját életfolyamataikhoz. Kísérletképpen a tartósítandó takarmányhoz , sósa’- adott, s az anyagot annyira savanyította meg, hogy a baktériumok szaporodásának meggát- lásához elegendő savas közeget állítson elő. Ezzel a módszerrel sikerült megőrizni a takarmány szénhidrát- és nitrogéntartalmát, s jobban megmaradt a vitamintartalom is. 35 évszabad hazában ... címmel vetélkedősorozatot hirdet a Magyar Honvédelmi Szövetség' — január és május között — hazánk felszabadulásának és a győzelem napja 35. évfordulója tiszteletére. A rendezvény céljá: méltóképpen megemlékezni történelmünk legnagyobb nemzeti ünnepéről, a felszabadító szovjet hadsereg harcairól, megismertetni a magyar és a nemzetközi ellenállási mozgalom küzdelmeit, hőseit, mártírjait. A vetélkedőn részt vehetnek mindazok, akik az MHSZ szerveinél és klubjainál, a repülőtéri és a városi helyőrségi művelődési otthonok előadóinál megvásárolják és megfejtik az erre a célra készült rejtvényújságot. Beküldési határidő: január 25. A legjobb eredményt elérők jogot nyernek a helyi, a járási, a városi, a kerületi majd a megyei vetélkedőn való részvételre. Megnyílt a pécsi bank Folytatódik a robbanás okának a vizsgálata Több napi kényszerszünet után, hétfőn a pénztár nyitásával és a munkabérek fizetésével ismét megkezdte működését a Magyar Nemzeti Bank Baranya megyei igazgatósága, amelynek pécsi székházát a múlt hét csütörtök éjszaka történt robbanás súlyosan megrongálta. Kisvári András, az MNB Baranya megyei igazgatója az MTI munkatársának elmondotta: szakértők bevonásával még folyik a robbanás körülményeinek vizsgálata. Közben szinte az egész város megmozdult, a megyei és a városi tanács, a vállalatok sora segít abban, hogy a pénzintézet mielőbb megfelelő körülmények közé jusson. A nagy összefogás eredményeként várhatóan hét végén fogadja ismét ügyfeleit a Nemzeti Bank. Az igazgató elmondta azt is, hogy a megsérült gondnok, Horváth Lajos már elhagyta a kórházat, felesége hosszabb ápolásra szorul. A gondnok házaspár elhelyezéséről a tanács gondoskodott, inig otthonukba visszatérhetnék. A banképület helyreállításáról csak a feltárás és a statikai vizsgálatok után történik intézkedés. A SZOLNOK MEGYEI BERUHÁZÁSI VÁLLALAT 1980. jan. 16-án 10 órakor nyilvános árverést hirdet a Szolnok, Fürst Sándor u. 10. és 12/a sz. alatti ingatlanokra. Az árverésen érvényes építési engedéllyel rendelkezők vehetnek részt. (147,) iégvirágos hétköszöntö. A hallgatag, reggeli órákat ütemes csattanás ébreszti: megérkeztek a köztisztaságiak. A feneketlen gyomrú tartálykocsi nyeli a hétvégi szemetet, miközben „kiszolgálója” és irányítója - az ember - meleg nyárról álmodik (NZS) Velencei tervek Újabb 250 személyes motel és központi étterem, valamint kétezer adagos báziskonyha építésével megkezdték az ifjúsági üdülő és kiránduló központ bővítését Velencén. Az új motel már az idei szezonra elkészül és ezzel összesen 760 fiatal pihenhet a Velencei-tó partján. Ugyancsak elkészült a tábor strandja, s a cölöpalapozással megkezdték a parti üzletsor építését is. A pavilonsor helyiségeiben öltözők, bisztró, klu-b strandcikk-kölcsönző és raktár kap helyet. Mexikái olaj Mexikó meggyorsítja olajexportját és már az év közepén el kívánják érni az év végére kitűzött célt. a napi 500 ezer hordónyi olajexport 1,1 millió hordóra történő növelését — közölte a Pemex állami olajtársaság. Hivatalos adatok szerint Mexikó olajtartalékai jóval meghaladják korábbi becsléseket és a bizonyított olaj- tartalékok nagysága eléri a 45.8 milliárd hordót — ez több mint másfélszerese az USA tartalékainak és kétszerese annak, amit még egy évvel ezelőtt feltételeztek. 0 GAZDAG kulturális programot állított össze a jászberényi Hűtőgépgyár Munkás és Ifjúsági Háza januárra. Két, színházlátogatással egybekötött, autóbusz- kirándulást szerveznek a fóvárosba és Szolnokra az ifjúsági háziban pedig bemutatják a Kacor király című kétrészes mesejátékot és A mama közbeszól című vidám színdarabot. ■ BEZÁRT két korszerűtlen üzletet — a háztartási és a zöldségboltot — a helyi áfész Üjsrászon. Korszerűsítés után mezőgazdasági szakbolt nyílik az kiürített háztartási bolt helyén. ® KEZDŐDIK az új tanév. Február elsején újabb tanfolyamok kezdődnek Szolnokon, a Dolgozók Általános Iskolájában, a Beloiannisz út 42. szám alatt. Hetenként kétszer tartanak foglalkozást a felnőtteknek, akik az alapismereti tudnivalóktól az általános iskola VIII. osztályának tananyagáig sajátíthatják el a tudnivalókat. Jelentkezni lehet a helyszínen minden munkanapon 16.30-ig. ■ SZÁMADÁS. A fegyver- neki Nagyközségi Tanács Költségvetési Üzemében is értékelték a szocialista munkaversenyben részt vevő kollektívák és dolgozók — pótfelajánlással kiegészített — múlt évi eredményeit. Az eredményes gazdasági munka, a munkafegyelem megszilárdítása mellett 996 óra társadalmi munkát végeztek. ® HŰTÉSTECHNIKAI fejlesztési bázis létesül Jászberényben, a Hűtőgépgyárban. A két lépcsőben épülő kutatóbázis első ütemében egy 1440 négyzetméteres épület elkészítés«, szerepel, amelynek az alapozási munkálatai már elkezdődtek. 0 KOVÁCS KATI. Koncz Tibor és az Universál együttes szerepel Törökszentmik- lóson holnap délután fél 6- kor és este 8 órakor a művelődési központ pódiumtermében. @ AZ ELMÚLT hét végén az ország területén összesen 43 sérüléses közúti baleset történt. A balesetek közül négy halálos, 14 súlyos és 25 könnyű sérüléses volt. SI0UKM MfCYII A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093. 12-320, 12-069. 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133—0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok, PL: 105. Igazgató: Virágú Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál, a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag út 2#. Felelős vezető: Gombkötő Béla