Szolnok Megyei Néplap, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-11 / 289. szám

1979. december 11. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Táblázatok Labdarúgás Az NB I állása Labdarúgó NB II A jobbik csapat nyerte a rangadót lói játszottak a mezőtúriak, gyengén a jászberényiek Nyíregyháza—Szolnoki MÁV MTE 2:1 (0:0) Lódi „kétkapufás” 11-es gólja után még volt remény... Fotó: Dede Szolnok, 7000 n., v.: Bárt- ■fai. Nyíregyháza: Buus — Cséke, Szűcs, Ambrusz, Czeczeli — Kozma, Tur- tóczky, Moldván — Pólyák, Kiss (Kléninger a 80. perc­ben), Kovács (Szekrényes a 60. percben). Edző: Temes­vári Miklós. SZMÁV MTE: Farkas — Kábák, Sebők, Kolláth, Tóth — Porhanda, Lódi, Földest (Csontos az 53. percben) — Szatmári, Zakar. Nász (László a 70. percben). Edző: Himer Ist­ván. Hát igen, ilyen egy • vér­beli rangadó, már ami a szurkolást, illeti. Több mint kétezer nyíregyházi drukker ünnepelt, tombolt, szórta te­le szerpentinnel a Véső ut­cai pályát. És erre minden okuk meg is volt: a Keleti csoport rangadóján a job­ban játszó együttes vitte haza a két bajnoki pontot. Nagyobb meggyőződéssel hittek a győzelemben a nyíregyházi játékosok, mint a piros-kékek — ez már a mérkőzés első negyedórájá­ban kitűnt. Kezdés után azonnal kezükbe kaparin­tották a fölényt a középpá­lyán, és valójában a 90 perc alatt nem is engedték át az irányítást a pálya középső harmadában. Igaz, kezdetben kifejezett gólhelyzetet nem tudtak teremteni — mind­össze Czeczeli süvöltő sza­badrúgásai borzolták a né­zők kedélyeit, ezek azonban rendre célt tévesztettek. A 18. percben aztán könnyen vezetésihez juthatott volna a MÁV MTE: Zakar átemelés­sel próbálkozott. Buus azon­ban könnyedén lehúzta a labdát. Közben a másik ol­dalon a tartaléksorból előlé­pett kapus. Farkas bravúrt bravúrra halmozott. A második játékrész jó­szerivel szolnoki góllal kez­dődött. Az 50. percben Szat­márit vállal eltaszították a labdától, 11-es! Lódi bün­tetője nem kis szerencsével a kapufáról pattant a háló­ba, 0:1. A 60. percben egy zseniális edzői húzás fordí­tott a mérkőzés állásán: Te­mesvári a sérüléséből éppen felépült hátvédet, Szekré­nyest állította a bal szélre, ettől kezdve a robosztus szőke fiú főszereplője lett minden támadásnak. Érett az egyenlítés, egy alkalom­mal csak Farkas önfeláldo­zó közbevetődése segített, majd Sebők vágta ki a lab­dát a gólvonalról. A 67. percben aztán a jól sikerült szakvezetői döntés meghoz­ta az eredményt. Szekré­nyes csatározott a bal olda­lon, majd beadását Kiss rúgta a hálóba, 1:1. Jó tíz perccel a mérkőzés vége előtt vezetéshez juthatott volna a szolnoki csapat: Szatmári fejese a kapufáról pattant ki és László három méterről a földön fekvő Buus kezébe emelte a lab­dát. A „büntetés” a kiha­gyott helyzetért nem ma­radt el. a 84. percben Tur- tóczky húzott el a jobb ol­dalon, és beadását Kozma kapásból lőtte Farkas hasa alatt a hálóba. 2:1. íme a labdarúgás örök bizonytalansága: bár a pi­ros-kékek is megszerethet­ték volna a győzelmet, hi­szen hatalmas helyzetet sza­lasztottak el, mégis a job­bik csapat győzött ezen a rangadón. Farkas a második gólt háríthatta volna, egyébként nagyszerű dolgokat produ­kált. Kolláth harcos volt, olykor lövéssel is próbálko­zott. Sebők egyetlen hibá­ját leszámítva csapata leg­jobbjának bizonyult, pedig nem volt könnyű helyzetben a 90 perc során. Kabakot szélsője gyakran becsapta, Tóth Gyula lelkesedése pe­dig ezúttal is szembetűnő volt. Lódi hetek óta formán kívül van. miként Porhanda sem sok hasznára volt csa­patának. Földesi sokat moz­gott, bár az ütközésektől ezúttal is tartózkodott. Szat­mári rendre alulmaradt őr­zőjével szemben, és Zakar sem jelentett veszélyt Buus kapujára. Nász lecserélése indokolt volt, helyettese, László „a nap hőse” lehe­tett volna, ha nem puskázza el hatalmas helyzetét. A nyíregyházi csapatban sok volt a kiemelkedő teljesít­mény, Buus, Ambrusz. Cze- czeli. Kozma, Moldván. Pó­lyák, Kiss és Szekrényes egyaránt feladata magasla­tán állt. — pb — 1. Bp. Honvéd 15 9 4 2 27-17 22 2. FTC 15 7 6 2 33-19 20 3. Vasas 15 7 3 35-24 19 4. Videoton 15 8 3 4 32-21 19 5. ZTE 15 7 4 4 24-21 18 6. Debrecen 15 5 6 4 21-17 16 7. Tatabánya 15 6 4 5 24-21 16 8. Rába ETO 15 7 2 6 26-28 16 9. DVTK 15 7 1 7 19-17 15 10. Ü. Dózsa 15 6 3 6 32-31 15 11. MTK-VM 1$ 5 5 5 26-25 15 12. Békéscsaba 15 5 5 5 22-25 15 13. PMSC 15 4 5 6 18-18 13 14. MÁV Előre 15 4 5 6 17-26 13 15. Dunaújv. 15 3 5 7 21-27 11 16. Volán SC Í5 3 4 8 1,7-30 10 17. STC 15 1 7 7 15-24 9 18. PVSK 15 2 4 9 15-33 8 A XVI. forduló műsora, december 15., szombat: Va­sas—PVSK, Volán SC—Bp. Honvéd, MÁV Előre—MTK- VM, ZTE—FTC, Debrecen— Újpesti Dózsa, Tatabánya— Dunaújváros, Salgótarján— Békéscsaba, PMSC—Video­ton, Rába ETO—DVTK. NB II Keleti csoport li Nyíregyh. 19 13 4 2 45-15 30 2. Szolnok 19 10 3 6 36-19 23 3. HMSE 19 7 9 3 20-11 23 4. Eger 19 9 5 5 30-25 23 5. Gyula . 19 9 3 7 29-23 21 6. Lehel 19 6 9 4 23-19 21 7. K.-barc. 19 3 4 7 39-31 20 8. BTASK 19 8 4 7 24-24 20 9. Olefin 19 8 4 7 23-23 20 10. Gyöngyös 19 8 4 7 22-30 20 11. Szarvas 19 8 .1 8 23-22 19 12. B.-gyar. 19 8 3 8 18-23 19 13. Szabó SE 19 6 6 7 24-22 18 14. MVSC 19 6 6 7 30-31 18 15. D. Univ 19 6 6 7 21-24 18 16. Ózd 19 6 6 7 26-33 18 17. Orosháza 19 5 6 8 24-29 16 18. Asztalos 19 4 3 12 26-40 11 19. Papp SE 19 4 3 12 22-39 11 20. Debr. K. 19 4 3 12 20-42 11 Eredmények: Hódmezővá­sárhely—Eger 1:0, H. Aszta­los SE—Orosháza 0:0, H. Papp J. SE—DUSE 0:0, Ka­zincbarcika—Balassagyar­mat 3 :Q, Olefin SC—Gyula 2:0, D. Kinizsi—Miskolci VSC 3:2, Gyöngyös—Ózd 2:2. A XX. fordulóban, de­cember 16.: Szolnoki MÁV MTE-Debreceni USE, Szol­nok, Véső út 13, Lehel SC- Gyula, Jászberény 13, Me­zőtúri Honvéd-Balassagyar- mat, Mezőtúr 13. Kosárlabda NB I. Női Mezőtúri Honvéd—Szarvas 2:0 (1:0) Mezőtúr, 2000 n. v.: Tóth L.M. Honvéd: Boros (Beigelbeck az 59. percben) — Pribék, Papp I., Dávid, Mohácsi — Fo­dor, Cserháti, Szilágyi .— Homonnai, Papp 11., Czanka. Ed­ző: Bencsik Gyula. Szarvas: Széplaki — Soós, Kajtár, Ta- lapa, Paulik — Bánáti, Bálint (Tóth a 66. percben), Kóczi- án — Tabár, B. Tóth, Oravecz. Edző: Haász Sándor. A 12. percben Cseriháti kitűnően indította Homon- nait a jobb oldalon, s a szélső lövése a kifutó kapus fölött a jobb felső sarokban kötött ki, 1:0. Tíz perccel később Cserháti nagy lövé­se zúgott el a jobb kapufa mellett, majd negyedóra el­teltével újabb nagy helyzet maradt ki a szarvasi kapu előtt. Az 50. percben Beigel­beck nagy bravúrral hárított Bánáti elől. Három perccel később Cserháti mesterien indította Fodort a bal. olda­lon, aki az alapvonaltól a kapu elé lőtte a labdát, és a berobbanó Homonnai la­Eseménytelen negyedóra után Bacher szögletét az előrelopakodó Kirchner ka­pufára fejelte, majd Szívós beadását Váczi kezelte le, de tíz méterről a kapusba lőtte a labdát. A hazaiak gyenge mezőnyfölényt har­coltak ki, de elképzelés nél­kül. lassan és körülménye­sen támadtak. A vendégek szervezetten és lelkesen vé­dekeztek, s ellentámadásaik­ban is több volt a lendü­let. Az egyik ilyen gyors roham végén Rózsával sza­posan a hálóba továbbítot­ta, 2:0. Az 55. percben a többször szabálytalankodó Soóst sárga lappal figyelmez­tették. A 89. percben Czan­ka gólját érvénytelenítette a játékvezető. A várakozásnak megfele­lően jó iramú, események­ben gazdag mérkőzést vívott a két csapat. Mindkét kapu sokszor került veszélybe, a határozottabb csatárokkal rendelkező Honvéd-együttes végül is megérdemelten győ­zött. A mezőtúriak kapujá­ban Beigelbeck bemutatko­zása jól sikerült, többször góltól mentette meg csapa­tát. A védők az első fél­bálytalankodtak a jászberé­nyiek, Hajas húsz méteres szabadrúgását azonban 4 László hárította. A másik oldalon Szívás lőtt mellé, aztán Lukácsi és Bacher hibázott jó helyzetben. Ké­sőbb Czigány tört előre a jobb oldalon, ám beadott labdáját Szívós nyolc mé­terről a kapusba rúgta. Szü­net után a vendégek játszot­tak tetszetősebben, mégis izgalommentes mezőnyjáték­kal telt az idő. Soós mint­egy 25 méteres nagy lövése időben magabiztosan rom­boltak. szünet után azonban többször zavarba jöttek. A középpályán Cserháti igazi játékmesterként dirigált, s mindkét gólt ő készítette elő. Fodor főleg a támadások szervezésében segédkezett, Szilágyi is sokat volt játék­ban, ő elsősorban a védőket támogatta. Sokat vállaltak magukra a csatárok, gyorsan változtatták helyüket. Ho­monnai két góljával döntő érdemeket szerzett a győ­zelem kivívásában, Czankát szinte csak szabálytalanul tudták tartani, de Papp II. is kitett magáért. A vendé­gek közül Széplaki, Kajtár, Bánáti és B. Tóth játszott átlagon felül. Tóth László kitűnően vezette a mérkő­zést. munkáját jól segítet­ték a partjelzők. — sindel — csattant a kapufán, majd Szabó szögletéből Lukácsi kapáslövése ment mellé. A rendkívül alacsony szín­vonalú és iramú találkozón a vendégek igazolták jó so­rozatukat: kitűnően védekez­tek, ugyanakkor veszélyes támadásokat is vezettek. Csapatukból Oláh. Hajas, Soós és Hegyes; emelkedett ki. A jászberényiek nem váltották be a hozzájuk fű­zött reményeket, széteső, kö­zönséget riasztó és elké­pesztően gyámoltalan játé­kukkal nem voltak képesek ellenfelük fölé kerekedni. Csak Czigány, Lakatos és Szívós teljesítménye közelí­tette meg az átlagos szintet az együttesből. — hoffer — a 9—16. helyért az első rájátszás után: 9. TFSE 33 18 15 2167-2197 51 19. Pécs 33 16 17 2338-2443 49 11. Szekszárd 33 14 19 2384-2330 47 12. ZTE 33 10 23 2198-2542 43 13. G.-MAVAG 33 8 25 2323-2609 41 14. MAFC 33 7 26 1967-2333 40 15. Szolnok 33 7 26 2157-2710 40 16. N.-kanizsa 33 — 33 1921-3306 33 A totó 49. heti eredményei 1. MÁV DAC—Kaposvár 0-1 2 2. Sabaria—Olajbányász 3-1 1 3. MÁV NTE—Haladás 1-0 1 4. Bakony—Komló 2-0 1 5. Szolnok—Nyíregyháza 1-2 2 6. ; Asztalos SE—Orosháza 0-0 x j74 Asicoli—Avellino 0-0 x 8. Bologna—Milan 0-1 2 9. Cagliari—Fiorentina 2-1 1 10. Inter—Perugia 3-2 1 11. Napoli—Torinó i-0 1 12. Como—Lanerossi 1-1 x 13. Taranto—Palermo i-2 2 +1 Verona—Bari 2-0 1 Tét a döntőbe jutás Az idei országos ifjúsági kosárlabda-bajnokság egyik elődöntőjét rendezik meg holnap Szolnokon, a tisza- ligeti sportcsarnokban. Ere­detileg két napra tervezték a mérkőzéseket, de a salgó­tarjániak lemondása folytán csökkent a mezőny, s így egy nap alatt lebonyolítják az elődöntőt. Lányoknál a BSE, a Monori SC, a Szol­noki MÁV MTE, fiúknál pe­dig a Bajai SE, a Hernádi Tsz. és az Alföldi Olajbá­nyász indul. A részletes műsor: Szolno­ki MÁV MTE—Monor SC leány 9, Alföldi Olajbányász —Hernádi Tsz fiú 10.30. Mo­nori SC—BSE leány 13, Ba­ja—Hemád fiú Í4.30, SZ­MÁV MTE—BSE leány 16, Alföldi Olajbányász—Baja fiú 17.30 óra. Lehel SC—Békéscsabai TASK 0:0 Jászberény, 1200 n. v.: Bognár. Lehel SC: László — Czi­gány, Kirchner, Lakatos, Török — Szívós. Lukácsi, Fejes (Postás a szünetben) — Bacher, Váczi (Pecha a 72. percben), Szabó T. Edző: Kóczián Antal. B. TASK: Oláh — Hajdú, Hajas, Nemes, Jegyinák — Hegyesi, Kovács, Alberti — Ró­zsa, Magyar, Soós. Edző: Szita László. SPORT 0 SPORT O SPORT Magyar sikerek nemzetközi porondon Újabb oldallal gazdago­dott a hét végén a ma­gyar vízilabdasport arany- könyve. Az FTC Közép­európai Kupa-győzelme után a Vasas megnyerte a Bajnokcsapatok Európa Ku­páját, így bizonyos, hogy Magyarországra kerül a Szuper Kupa is, hiszen a döntőt ez a két csapat vív­ja. Mindez egyúttal azt is jelenti, hogy a vízilabdázók zárják a legeredményeseb­ben az évet: az idén vala­mennyi FINA által kiírt rangos tornán magyarok végeztek az élen, beleértve a belgrádi Világ Kupát is. Tegyük hozzá, hogy a sport­ág 1979-es sikersorozatához a maga módján a megye- székhely , is hozzájárult. A kitűnően rendezett szolno­ki vízilabda Ifjúsági Ba­rátság Versenyen Magyar- ország „A” válogatottja bi­zonyult a legjobbnak. Az utánpótlás csapat két erős­ségét — Földi Lászlót és Tóth Csabát — a Szolnoki Vízügy SE nevelte ki és, adta az országnak. A kupaküzdelmekben egyébként más sportágak képviselői is kitűntek. A kézilabda-együttesek közül miként a Tatabányai Bá­nyász a BEK, úgy a Deb­receni Dózsa a KEK leg­jobb nyolc csapata közé került, de a Csepel férfi röplábdázói is biztos to­vábbjutónak számítanak a BEK-ben. A legnagyobb örömet azonban kétségtele­nül Magyar Zoltán szerezte a sportkedvelőknek, aki a torna-világbajnokságon aranyérmet nyert lólengés­ben, s ezzel ebben a szám­ban háromra növelte világ- bajnoki címei számát. Bár nem mondhatjuk el, hogy valamennyi nemzet­közi porondon jeleskedtek a magyar sportolók, az vi­szont bizonyos, hogy ilyen eredményes hétvége ritkán adódik sportéletünkben. So­ha rosszabbat... — cl — Kosárlabdában — rájátszások Az erőviszonyoknak megfelelő eredmények “ “ | zajlott le Szegeden péntektől--------- * vasárnapig a z NB I-es női kosárlabda­csapatok rájátszásának első fordulója a 9—16. helyért. A Szolnoki MÁV MTE játé­kosai minden tőlük telhetőt megtettek az eredményes szereplés érdekében, de a rendelkezésre álló 7 kosa­razó többre nem volt képes. A szolnokiak lényegében 5—6 játékossal álltak ki a három mérkőzésre, közülük is Rittling „gipsz ujjal” lé­pett pályára. Mindez nagy hátrányt jelentett a tíz ko­sarassal rendelkező, jóval kedvezőbb cserelehetőséget élvező együttesekkel szem­ben. Elmarasztalást- érdemel az a két kulcsjátékos. — Nagyné Bódi Katalin és Szabóné Törös Márta — aki cserbenhagyva társait nem utazott el Szegedre. Ilyen körülmények között eleve nem is lehetett jelentősebb eredményre számítani. Eredmények: TFSE—Szol­nok 52:48 (24:32), v.: Szil- vássy, Domonkos. — MÁV MTE: Hegedűs (16), Vinczé- né (14), Czeglédi (10), Miko­láné (6), Gyenge, cs.: Ritt­ling (2). Edző: Balogh Pé­ter. Szolnok—Zalaegerszegi TE 60:50 (27:20), v.: Gen- csev. Domonkos. MÁV MTE: Hegedűs (14), Vinczéné (23), Czeglédi (6), Mikoláné (5), Gyenge (12). MAFC—Szolnok 61:52 (40:20), v.: Gencsev, Szilvássy. MÁV MTE: He­gedűs (22), Vinczéné (14), Czeglédi (4), Mikoláné (8), Gyenge (4), cs.: Rittling. némi ízelí­tőt kapott az NB I-es férfi kosárlabda-bajnokság színvonalából az a néhány néző és szakember, aki az elmúlt hét végén felkereste a tiszaligeti sportcsarnokot, hogy megtekintse négy csa­pat rájátszásos körmérkő­zését. Nagyon kevesen vol­tak, kongott a lelátó az üres­ségtől. — Rossz volt a pro­paganda — hangoztatták so­kan. De hát kire tartozik plakátokat, feliratokat elhe­lyezni, hírverést csinálni a városban, akkor, amikor négy ■különböző helyről érkeztek csapatok? Tényleg, kinek lenne ez a dolga? Az egriek a magas költsé­gekre panaszkodtak. A rá­játszás állítólag több minit 30 ezer forintba kerül nekik. A Csepelben játszó szovjet Pe­ter és az egri Busák (9) csatá­zik a palánk alatt A kecskemétiek viszont ke­vés, de annál hangosabb szurkológárdával érkeztek. Ami a színvonalat illete, azt meghatározta, hogy a magyar kosárlabda nem tartozik a világ élvonalába, ráadásul Szolnokon a mezőny alsó fe­le a 9—16. helyért játszott. Pénteken az egriek elég lagymatag mérkőzést vívtak a7, oroszlányiakkal, a leg­nagyobb izgalmat az jelen­tette, hogy döntetlen állás­nál az egriek utolsó kosara akkor esett, amikor a duda a játék végét jelezte. A má­sodik találkozón a kecske­métiek meglepő jó játékkal legyőzték a két szovjet já­tékossal megerősített, hajda­ni bajnok Csepelt. A kecs­kemétiek egyébként folytat­ták jó sorozatukat, mindkét hátralévő ellenfelület legyőz­ték, s mozgékony, kiegyen­súlyozott. érett játékukkal ők keltették a leeiobb be­nyomást. Az oroszlányiak nem erőlködtek különöseb­ben — mindhárom mérkőzé­süket elvesztették — látszott, hogy a legjobban állnak a kiesés elleni küzdelemben. A Csepeltől jobb, színvonala­sabb játékot vártunk, alapo­san meg kellett küzdeniük a győzelmekért, még a biztos kiesőnek számító Eger el­len is. Eredmények: Egri Finom­mechanika—Oroszlányi Bá­nyász 70:68 (30:36). Kecske­méti SC—Csepel 90:80 (41:36), KSC—Eger 83:48 (41:26), Csepel—Oroszlány 81:79 (44:42), Csepel—Eger 81:77 (39:38), KSC—Orosz­lány 69:57 (28:28). A mérkő­zéseket dr. Frizzi, Bacsfay, Szécsi és Újvári vezette. Szolnokon

Next

/
Thumbnails
Contents