Szolnok Megyei Néplap, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-09 / 288. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. december 9. Modern idők Gyors kiszolgálás Reklamáció Tréfák Nyelvficamok és félreérthetöség ELHALÁLOZÁS: CSAK AZ ÜTEMEZÉS SZERINT Kedves időtöltésem a meghívók, felszólítások, különböző rendű-rangú ülések, összejövetelek böngészése. Ugyanig kiderül belőlük: milyen helyi jellegű feladatok, tennivalók foglalkoztatják egy-egy település intézményeit, embercsoportjait. Olvasgatás közben jóné- hányszor azonban önkéntelenül is a tartalom helyett a nyelvi megjelenítés formái terpeszkednek rá a mondanivalóra. Fojtogatják, megölik a gondolatokat. Tehetik, hiszen esetenként olyan nyaka- tekert, félreérthető és magyarázható szókapcsolatok, mondatok tülekednek a sokszorosított papírlapokon, amelyek láttán törheti a fejét a kíváncsiskodó: vajon miről is van szó? Itt van például az egyik megállapítás: a faluban ütőképes tűzoltóság alakult. Nocsak, nocsak, hümmögöm, ezt a jelzőt a hadsereg elé még csak elfogadom, de a tűzoltóság kísérőiéként? Vajon mit, vagy kit ütnek, és hogyan a fecskendő mesterei? A tüzet? Vagy bottal a nyomát, esetleg valami mást? Tényleg, milyen is lehet az a tűzoltó egyesület, amely oltás helyett ütőképes? Visszaüt? Kinek és hová? Folytatom: nincs lefedezve a szobafestők iránti szükséglet — íme a másik észrevétel. Pár pillanatig tűnődöm, mert falusi tizenéveimből rám ragadt a fedez ige másik két jelentése. Az egyik a sportnyelv szava, a másik több mázsás, súlyosabb négylábúak szaporítása. Ezek után nem csodálom, hogy hasonló feltételekkel senki sem vállalja a szobafestést ebben a községben. A pénzösszeg átvétele után a kifizetett mennyiség rendeltetése iránt tanúsított felszólamlásnak semminemű helyet nem foganatosítunk — íme a dörgedelmes figyelmeztető. Nem szeretem a jazznyel- vet, de a fenti mondat helyett még ez is szimpatiku- sabb: apuskám, olvasd meg átvételkor a stekszet, mert ha otthon jössz rá a csalásra, bottal ütheted a hiányzó dohány nyomát! Ugyanitt találtam meg az alábbi bájosságot: ,,... kivizsgálás végett belehelyeztük a kérdést a körülménybe". Megráztam a fejem. mint hajdan matematika órákon, mert semmit sem értettem. Mit helyeztek bele és mibe? Igen, megvan: a kérdést, a körülménybe. Ez eddig világos, de mi volt a kérdés? . Húsz sorral előbb kiderül: egy kőműves iparengedélyt szeretne váltani. Nos, ezt a kérelmet az' illetékesek csak úgy csupasz kézzel belejie- .lyezték a körülménybe, ami szerintem vagy a falu, vagy az a tény: szükség van-e a pályázó ebbéli szolgálataira? Azt nem fejtegeti az ügyirat, hogy a belehelyezés megoldotta-e a gondokat, de az mindenképpen biztató, hogy a kérdés benne van a körülményben. De a „csúcsot” az alábbi közlemény jelenti: ,,. ..és jövőre húsz százalékkal emeljük a temetések arányát." (Kimaradt a társadalmi szó.) Lám, lám a körültekintő szervezés nem hagyja spontán meghalni az embereket: csak az ütemezés szerint. — Az idén valahogy nem valósult meg a terv, így jövőre húsz százalékkal kell emelni az elmenők arányát. Már latom előre, hogy kimegy valaki a hivataltól, és így szól: Gyula bátyám, magának már tavaly, szüreteléskor kellett vóna meghalni, de elsumákolta a dolgot. Ez így nem mehet tovább! Az idén nem feledkezünk meg magáról, fel is írtuk ide, erre a lajstromra. Nézze csak, Manci néném után maga gyün! Ahogy ismerem ezeket a furfangos észjárású paraszt- embereket, asszonyokat, ezen a területen nem lesz egyszerű a tervteljesítés jövőre sem. Hozzáteszem: szerencsére. Még megtoldom azzal: könyörgöm, nem lehetne egyszerűbben, egyértelműbben? Meg kell próbálni, hiszen többeknek sikerült már! D. Szabó Miklós — Legyen szíves, teljesen rövidre vágja le a hajam! — mondja a hölgyvendég a fodrásznak. — Miért? — Mert nem akarok úgy kinézni, mint egy férfi! * * * A házasságot megelőző tanácsadáson megkérdezik a fiatal lányt: ~ — Es hol van a vőlegénye? — Otthon kellett maradnia a gyerekekkel... * * * — Meg tudnád nekem mondani, hogy mit jelent az, ha valaki képmutató? —kérdezi a taniár a tanulótól, aki hosszabb gondolkodás után így válaszol: — Az olyan fiú, aki mosolyogva jön az iskolába. * * * A fiatal pincér megbotlik és a sört a vendég hátára önti, de nem jön zavarba, hanem megkérdezi a vendégtől: — Óhajt még egy sört? * * * — Oltsd el a villanyt, drágám — mondja az ifjú feleség a nászéjszakán. — Rögtön, szerelmem, csak előbb beveszem az altatómat. * * * — Majd meglátod, egyszer te is úgy jársz, mint a szomszéd, — korholja a feleség a férjet. — Ha nem lett volna részeg, nem esett volna a folyóba, és nem fulladt volna bele! — És még élt, amikor beleesett a vízbe? — Persze. — Hát látod, akkor nem az alkohol pusztította el, hanem a víz! Andrej Krizsanovszkij: Ványecska felkel az ágyból — Ványecska .... Kelj fel... — Á-á-á .. Korán ' van még..: — Kelj fel, mert mindjárt lelocsollak jéghideg vízzel... Jaj! Felkelek. felkelek ... Adj egy süteményt! — Mindjárt a kezedre csapok, te szutykos! Lódulj! — Br-r-r ... Megint nincs meleg víz. — Legfeljebb egy kicsit | megedzed magad... Ne felejts el fogat mosni! — Nem felejtem el. Bár az orvosok azt ajánlják, almával kell fogat tisztítani, hogy ne dörzsöljük le róla a zománcot ... — Azt nem tudom, hogy a zománc hogy bírja —;, de a nadrágodat már alaposan kidörzsölted! Az ember nem győz téged ruhával... — Kész vagyok! Tiszta! Ragyogok, mint a szurok... — Láss neki a tejbegríznek. Egy kanállal mamának, egy kanállal papának, egy kanállal saját magadnak ... — Mi vagyok én. csecsemő? — Dehogy vagy csecsemő, .. Ne kapkodj kézzel a hús után, ott a villa... — Elég már! Megyek... — És mit kell ilyenkor mondani? — Adj egy rubel zsebpénzt ! — Köszönöm — ezt kell mondani. — Köszönöm. Adj egy rubelt. — Nesze, te gézengúz! Csak fagylaltot ne végy. hiszen tudod, a mandulád ... — Ezt nem szabad, azt nem lehet... — Hát az aktatáskád hol van? Te kis feledékeny! — Jól van no ... — Óvatosan menj át az úttesten ... Csak ha a lámpa zöldet mutat... — Elég már, rohanok. — Csak rohanj. Szerencsés utat, Ványecska! És Ványecska. hivatalos nevén Ivan Nyesztorovics Zsarko, a tudományok kandidátusa. megcsókolta feleségét. és szélsebesen nekiiramodott. hogy ideiében beérjen az intézetbe. Fordította: Gellért György ■ ■ Üzem némában Az üzem csendes. Sőt: néma. Hallgatnak a spitzbubit gyártó gépsorok, nem surrannak a szállítószalagok, a motoros targoncák is ott sorjáznak *ires platóval a falak mentén, mint valami vert hadsereg. És mindenütt ülő, olvasó emberek. Mint az egykori Szabad Nép félórákon. Majdnem úgy. De ez nem félóra, ez már egy fél nap és emberek ülnek, szinte mozdulatlan, alig hallani sóhajt, pszt, semmit szinte. Csak a lapok zizegését, amint hajtogatják őket az ujjak. Ha nem volna az ujjnesze- zés, ha nem zizegnének a lapok, azt hinné az ember, hogy temetőben van, csak a holtak kiültek a sírok szélére. Illetőleg a gépek mellé és közé. Az üzem csendes. Sőt: néma. Az irodák is. Nincs fut- kosás, kávéfőzés, traces a folyosók szögletében, nem zörögnek a villanyírógépek, hallgat a komputer is, még csak a golyóstollak koppaná- sát sem hallani, amint pontot tesznek egy-egy akta vagy ügy Végére. Az asztaloknál mindenütt Ibiflázó emberek, vastag papírkötegek és itt is zizzennek a lapok, neszeznek az ujjak. Hallgatnak az aktát gyártó emberek, mindenki hallgat, illetőleg lapoz és olvas. Ha ez a lapzizegés, ujj- neszezés nem lenne, azt hi- hetné bárki, hogy terrietőben van, ahol a halottak kiültek a sírok szélére. Illetőleg az íróasztalok mögé. — Pacolai igazgató elvtársat keresem — suttogom halkan, de ordításnak tűnik e néma csendben. A máskor cerberusz titkárnők hada, most vezérszóra rándul ösz- sze idegesen, s egyetlen közös mozdulattal int a párnázott ajtó mögé: mehetek! — Mi az isten van nálatok, temetés? — kérdem Pacolai Edgár igazgatót, aki jobbján az első, bal ján a második helyettesével, belesüppedve egy-egy karosszékbe, óriás papírkötegből mormol ki valamit. — Megőrültél, mit ordítsz? Láthatod . i. Még, hogy temető. Szellemi munka folyik itt kérlek, erőltetett ütemű és az egész gyárat átfogó szellemi munka... — Hogy mindenki, egy egész gyár valami papínköte- get olvas, abban mi a szellemi munka? — Hallottátok? Papírkö- teg? Tudod, te mi ez? Ki- lencszáz oldal egy ilyen pak- saméta... Az új szabályozó rendszer. Ezt dolgozza fel a gyár. Most és ma — nézett rám lesújtóan Pacolai Edgár. — Az egész gyár... egy nap... a sza bájlyvókat ? — hebegtem értetlenül. — Igen. Mit csodálkozol. Ezt mindenkinek ismernie kell. Enélkül nincs jelen, nincs jövő. Hát leállítottuk az üzemet és két teljes napot ezt olvassa mindenki. Normában. Teljesítményben, ahogyan akarja, tudja... És a két nap után, aztán mindent tudva és előre látva, fogunk neki újra a spitzbubik gyártásának... Világos? — Az persze, csak azt nem értem, hogy miért ezt a spitzbubit, hisz kérdezni is akartam, hogy miért, hiszen a kutyának sem kell se itthon, se külföldön, se Nyasszaföl- dön... ... de Pacolai és két helyettese már sem nem látott, sem nem hallott. Az új szabályozó rendszert tette magáévá. Gyurkó Géza Egyre többször settenkedik körülöttünk
