Szolnok Megyei Néplap, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-08 / 287. szám

1979. december 8. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Filmjegyzet n JÓ, a Rossz, a Csúf NEM TALÁLTUNK kife­jezőbbet Sergio Leone film­je amerikai fogadtatása jel­lemzésére „legádázabb” kri­tikusa véleményénél: „Az Ad­ria nem a Csendes-óceán, az Abruzzókat meg hiba össze- /keverni a Sziklás hegység­gel.” Azért érezzük fontos­nak ezt a megállapítást, mert világosan utal az olasz filmgyártók sikerlátó szem­üvegére. Vagyis: a római műtermek pénzes mened­zserei nemcsak azzal vannak tisztában, hogy „cowboyfil- met” Európában már csak a műfaj legkitűnőbbjeivel ér­demes gyártani, hanem azt is tudják, hogy a mai európai né­ző hogyan fogadja „jószív- vel” ezeket a filmeket, még pontosabban: milyen filmek vetítése hallottén nyúl a pénztárcájáért, hogy már a méregdrága premiermozi­ban megnézze a filmet. A Vadnyugat mítosza már a múlté, az az Európa — különösen Olaszország —, amely sűrűn érezheti az erő­szak lényegét, a klasszikus westemt már nem úgy fo­gadja, mint 30—40 évvel ez­előtt. Mondhatjuk úgy is, hogy a régi vágású cowboy- hősök „kikoptak” az öreg kontinensről. S hogy mégis sikerfilm nálunk A Jó, a Rossz, a Csúf, annak nem az az egyedülálló oka, hogy lát­ványos, igazán szórakoztató, jó film, de itt a Volt egy­szer egy vadnyugat sikerár­nyéka is. Sokan — a bemu­tatás sorrendisége miatt — ugyan azt mondják, hogy A Jó. a Rossz, a Csúf már nem olvan jó film. mint SerPio előző munkája, a Volt egy­szer egy... Az igazsághoz tartozik: először a nálunk később bemutatott filmet forgatta a világhírű olasz filmes, akit tisztelői a leg­nagyobb európai western- szaktekintélynek mondanak. S már ebben a megfogalma­zásban is ott a lényeg: „európai”. Sergio Leone „itt és most” — a film 1966-ban készült — már nem készít­het a vadnyugatot civilizá­ló pionírók látószögéből cowboytörténetet, mert az a mai nézőt már kevésbé ér­dekli. Bonyolult a modern világ, bonyolult lelkialkat a ma embere, szokták monda­ni, s ebben az is benne rej­lik, hogy a fehér-fekete figu­rák papíremberek marad­nak. nemv hatnak az élmény erejével. Az olasz filmes áb­rázolta vadnyugat már nem ilyen egyértelmű. A népme­séi elemek' háttérbe szorul­tak. a „vasöklű” már nem gáncs nélküli lovag. Mai nyelven szólva — fil­münkben mindenki társa­dalmi helyzete szerint él és cselekszik. Éppen ettől kap realitást A Jó, ä Rossz, a Csúf tartalma, de úgy is értelmezhetjük, hogy a ren­dező ezzel a lényegfeltárás­sal búcsúztatja a régi vad­nyugat képet. Igen ám. de a pionír hérosz történelmi dédelgetői — ez is érthető: vadnyugat romantikus kor­szaka. része az Újvilág his­tóriájának — igyekeznek ki­tartani ideáljaik mellett, s ígv éri a vád Sergio Leo- net. hogy az Adria partjá­ról. az olasz hegyekből mond véleményt, az európai film­siker reményében, az Üjvi- láff hőskoráról. Sergio Leone filmjeinek védelmezői ezt így kontráz­zák: nem az a lényeg, hogy honnan mondanak el egy felismerést, az a fontos, hogy igaz legyen. MI ÜGY VÉLJÜK, a hi­teles történelmi háttér, amely jellemzője az olasz rendező filmjének. látás- módia igazát bizonyítja. A ..vád” azon része, hogy min­denáron sikerfilmet akart készíteni... Ne feledjük: Sergio Leone és menedzse­rei számára ez ..zsebbevágó” kérdés! De melyik filmren­dezőnek nem az a célja, hogy filmjét minél többen megnézzék?! S A Jó, a Rossz, a Csúf nem is mél­tatlan erre. nagv mesterség­beli tudással készült, kitűnő színészekkel. T. L. Kunszent­mártoni népitáncosok Kunszentmárton- ban régi hagyo­mánya van a néptáncnak^ Több megyei, illetve or szágos minősítő versenyen igen jól szerepeltek. He­tente egy alkalom­mal próbálnak a művelődési ház­ban. Sajnos az utóbb! > időben egyre kevesebb fi­atal jelentkezik a csoportba. Fotó: T. Z. Áriák és dalok Martha Kessler fellépése Az Országos Filharmónia rendezésében kedden este Martha Kessler román ének­művész adott hangversenyt a szolnoki Városi Tanács nagytermében. A kamara­bérleti sorozatban ezúttal áriákat és dalokat hallot­tunk a művésznő és zongo­rakísérője, Martha Jója elő­adásában. Nagy bátorság és talán még nagyobb feladat bármi­lyen formában önálló hang­versenyt adni. Különösen nagy merészség kell egy ope­ra- illetve dalénekesnek vagy például egy fúvós szólistá­nak ilyen avagy hasonló fel­adatra vállalkozni. A te­hetségen, egyéniségen túl még sok mindennel kell rendelkezni, ami együttesen kivételessé tesz vagy tehet ebben az esetben egy pro­dukciót. Ugyanis a közönség ma már egyre többet, vál­tozatosabbat kíván és akar hallani, amihez olykor még a látványosság igénye is hoz­zátartozik. Martha Kessler szép és nagy műsorral lépett a kis számú, de annál lelkesebb közönség elé, mégis úgy ér­zem, hogy valami más, egy közreműködő hangszeres szó­lista vagy egy profi színész, aki verseket mond, még töb­bé, kerekebbé, egészebbé te­hette volna a műsort. Stílusosan, tisztán, szépen énekelt a művésznő, külön erénye az előforduló kis szö­veghibák dacára, hogy va­lamennyi dalt és áriát ere­deti nyelven adott elő. Kis­sé érces, erőteljes alt hang­ja, hangszíne kiegyenlített­nek tűnt, mind a mély, mind a magas regiszterek­ben. Talán a hosszú, több órás utazásnak tudható, hogy olykor kisebb memóriazava- rok, belépési pontatlanságok előfordultak. Dicséretre mél­tó a szöveg érthetősége, ami a jó énektechnika egyik alapvető függvénye, bár saj­nos kevés énekesről mond­ható el. A szólista műsorából a második részben elhangzott román népdalfeldolgozásokat a nemrégen elhunyt népsze­rű Brediceanu műveit és a- hangversenyt befejező Schu­mann, Brahms, Richard Strauss dalokat emelem ki. Mindent összevetve el­mondhatjuk, hogy Martha Kessler és a figyelmesen, ér­zékenyen kísérő Martha Jó­ja előadásában ezen az es­tén lélegzetet is visszafojtó pillanatoknak nem lehettünk részesei, de mindenképp egy szép és élményt nyújtó ka­maraestnek voltunk fültanúi. E. F, Szolnokon és Karcagon Képzőművészeti kiállítások Harmadik alkalommal rendeznek kiállítást a szolnoki művésztelep vendégművészeinek alko­tásaiból. A szolnoki Vá­rosi Tanács dísztermében ma 12 órakor nyíló tár­laton Németh József, Metykó Gyula, Buna Konstantin, Bényi Lász­ló, Simsay Ildikó. Szily Géza és Ugocsai Antal festményeit. Papi Lajos és Gyurcsek Ferenc szob­rait, valamint Sáros And­rás Miklós és Donáth Gyula grafikáit láthat­ják az érdeklődők. A kiállítás — amelyet Kukri Béla, Szolnok vá­ros Tanácsának elnöke nyit meg — december 16-ig naponta 9—17 óráig várja a. látogató­kat. Ugyancsak ma kiállí­I tás nyílik Karcagon, a Déryné Művelődési Köz­pontban. A közönség El Kazovszkij olajfestmé­nyeit és műanyag plasz­tikáit láthatja december 30-ig. Rövid már öregember álma Vékony, sovány, ráncos arcú kun ember a kar­cagi Disznós Lőrinc bácsi. Vállaira 93 esztendő nehe­zedik, de azért — mint legidősebb — naponta bejár az öregek napközijébe. Itt meleg szoba, fotel, heverő várja, no, meg ott vannak a társak, hiszen a nagy­szerű szellemi frisseségnek örvendő Lőrinc bácsi szí­nes mesélő: a pusztai élet legöregebb helybeli ismerője. — Karcagi vagyok, vala­mennyi ősöm ide született a szik közepére. Iskolába is ide jártam, és ahogy kima­radtam, apám a jószág mel­lé adott a tanyára. Emlék­szem. 1898-ban még lóval nyomtattam a búzát: hu­szonöt keresztet hordtam össze, és azt egy nap alatt kitaposták a lovak. Össze­törték a* szárakat, kipergett a szem. és ami utánuk ma­radt, azt garmadának ne­veztük. Legereblyéztük róla a toklászt, meg a töreket, és már lehetett is szelelni az életet. Ősszel akkortájt még faekével puhítottam a föl­det: fa volt annak mindene, csak a papucsa készült vas­ból. Az biztos, nem harapta úgy a tarlót, mint ezek a mai „vaslovak”. Éjjelente még ma is sok­szor látom magam előtt: hogy virít -az olajmécses az istállóban, hadd lássa a ké­sei pusztai vándor, merre laknak a jó emberek. Sze­gények voltunk, pénzt egy fiát se adtak, így halottak­hoz jártam énekelni. Tizen­két fillér ütötte a markom egyszerre, amiből nagykeser­vesen összekuporgattam egy rend ruhára valót. Meg is vettem, hiszen már legény­emberré cseperedtem, kel­lett egy jobb gúnya is, bár azt nem sejtettem, adnak ne­kem két év múlva csuka­szürkét helyette. Amikor 14-ben kitört a háború, emlékszem,' aznap a tanyáról ballagtam befelé a városba. Feltűnt, hogy min­denfelé' sírnak a fehércselé­dek. Furcsa, de ők tüstént megérezték a veszélyt, melyre én csak a behívóm után jöttem iá. Hiába vol­tam nős, 24 óra alatt jelent­keznem kellett a községhá­zán. Kikerültem a keleti frontra, fogságba estem, majd Üzbegisztánba vittek egy tintafőző kereskedőhöz. Kondérokban főztük a tin­tát. Meg is nyaltam, de be­vallom, nekem még a teve­hús is jobban ízlett. Társa­im a halálhíremet költötték, és mire hét év múlva sze­rencsésen hazavergődtem, már a szüleim és az egyik fiam is jobblétre szenderült. Azután is túrtam a föl­det, ameddig az erőm en­gedte. Húsz éve veszítettem el az asszonyt, és a másik gyerekem is koporsóban fek­szik már. Magamra marad­tam. ritkán látogatnak az unokák. Szerencse, hogy van ez az öregek napközije, mert ez csudajó találmány. Hétköz­naponként reggeltől estig itt vagyok, a komák között gyorsabban telik az idő. Főtt ételt, kávét, uzsonnát ka­pok ingyen, pihengetek. ol­Technika az iskolában A pedagógus személyisége nem pótolható Modern technikai eszközök nél­kül ma már — akárcsak az élet bármely területe — az oktatás sem képzelhető el. A pedagógia nem csak az „Orbis pictus”- tól hanem a palatáblától számítva is nagy utat tett meg, óriási változáson, fej­lődésen ment át. Egyre ke­vesebb az olyan osztályte­rem, amelyben csak a ha­gyományos berendezéseket — padokat, táblát — ta­lálhatjuk meg. Az oktatás­nevelés módszereihez, sike­réhez éppen úgy hozzátar­toznak a szemléltetési esz­közök, mint a pedagógus vagy a diákok személyisége. Ha azonban rangsoroljuk ezeket a tényezőket, akkor mindenképpen az ember, a nevelő és a tanuló kerül az első helyre, a technika, a gépek nem vehetik át a pedagógus szerepét. A meg­állapítás evidenciájához nem fér kétség, mégis érdemes elgondolkodni rajta. A szemléltetési eszközök­kel kapcsolatban ugyanis még mindig két szélsőséges nézet tartja magát maka­csul. Az egyik képviselői a technikai eszközök minden- hatóságában bíznak, a má­sik véglet szerint a pedagó­gus személyisége, tudása, felkészültsége egyedül az üdvözítő. A két vélemény a szólásbeli lónak a két olda­la. Nyilvánvalóan az ideális állapot az lenne, ha a nyeregben ülnénk, s onnan vennénk figyelembe a két végletes vélemény igazsá­gát. Mindkettőben van ugyanis megszívlelendő „ta­nács”. ' Az eszközöket ellen­zők álláspontjában jól érez­hető az aggódás a pedagó­gia elgépiesedése miatt, az oktatás-nevelést nem végez­heti el a gép, a katedrán a pedagógusnak kell állnia, nem foglalhatja el helyét a vezérlőpult. A tanítási óra hatékonyságát, a diákok ta­nulását viszont nagyban se­gítik a különböző szemlélte­tési eszközök. Segítik, de önmagukban kevesek a si­kerhez, a technika az ember nélkül nem hozhat létre csodát. Bizonyításképpen egy példa az egyik községünk általános iskolájából. Le­gyen a neve ismeretlen, an­nál is inkább, mert nem egyedülálló esetről van szó. Nos, az említett iskola lel­kes tanári kara olyan szak- tantermeket alakított ki, amilyen ma még csak az Országos Oktatástechnikai Központban létezik. Ott azon­ban egyelőre még csak kísérleteznek vele, a község­ben viszont már a mindenna­pi oktató-nevelő munka szín­tere. Okosabbnál okosabb, szinte mindent tudó gépek­kel „beszélgetnek” a diákok. Gyors, pezsgő az óra, kérdé­sek sokaságára táplálják be a válaszokat, a gyerekek mondatot, szavakat elemez­nek. Csak éppen a füzet alig telik. így nem csoda, ha hadilábon állnak a tanu­lók a helyesírással, s ma­gyarból is ugyanannyian buknak meg osztályismétlés­re, mint más tantárgyból. A pedagógusok ötletgaz­dagsága, kezdeményezései mindenképpen dicséretesek. A gyakran saját kezűleg összeállított eszközök hasz­nálatába már hiba csúszott. S nemcsak ebben az álta­lános iskolában, hanem má­sutt is, ahol mindenáron a technikai eszközökben lát­ják a tanítás sikerének leg­főbb módszerét. A magnót, a lemezjátszót, az írásvetí­tőt tudni kell nem bekap­csolni is. Egy pedagógiai módszer —•. ide tartoznak a szemléltetési eszközök is — eredményességét a pillanat­nyi pedagógiai szituáció ha­tározza meg. A nyelvtanórán írni kell, a helyesírást csak gyakorlattal lehet elsajátí­tani, az irodalom, történe­lem órán beszéltetni kell a diákot, hogy fejlődjön a fogalmazási, kifejező kész­ségük. A gépek csak a lexi­kális tudást tudják számon- kémi. No. • nem mintha ez mellőzhető lenne— a szem­léltetési eszközökkel sok­kal gyorsabb, s azonnal ellenőrizhető a tanulók ismerete — de ponr tosan azért kell időn­ként kikapcsolni is a mag­nót, lemezjátszót. írásvetí­tőt. mert az iskolának, nem­csak az ismeretek átadása, elsajátítása a feladata. A pedagógiai módszerek — s ezen belül a szemlélte­tési eszközök — megválasz­tása az adott iskola, adott osztályközössége képesség- szintjének a függvénye. Hi­ába javasol a tanári kézi­könyv valamilyen eszközt egy tananyag feldolgozása során, ha az adott osztály- kösség diákjainál nem hoz­za meg a kívánt eredményt — akkor nyilvánvaló, hogy a pedagógusnak, aki ismeri tanítványai szellemi szint­jét. másfajta módszerrel kell élnie. vasgatok a melegben. De csak azt a cikket böngészem, amelyiknek jó a címe. Ha az rossz — nem kínlódok vele. Estefelé hazakocogok, a vacsora rendszerint afféle öreges: tej, kenyér vagy sem­mi. Begyújtok egy kicsit, fel­veretem a levegőt, és lefek­szem. Reggel a sötéttel éb­redek. rövid már az öreg­ember álma. A vasárnap hosszúimért nincs ebéd, és ilyenkor harapok is, meg nem is. Tudja kedves, a magam­fajta aggastyánnak már hús helyett tej. kakaó, meg me­leg emberi szó kell. Az, hogy legyen körülöttem valaki, akihez szólhatok. Még sze­rencse, hogy ha az unoká­im nem is sokszor, de a tanácsnál rendszeresen gon­dolnak rám, és kapok havi 980 forint járadékot. Beszél, pöröl. vékony cson­tos kezével gesztikulál. Jó lenne megérni a százat, mondja, de az erő fogy. Hatot harangoznak, az es­ti szürkületben utolsónak távozunk a napköziből. Utá­na fordulok: lassan csoszog hazafelé. Hű botján kívül 93 esztendeje kíséri a lép­teit ... D. Szabó Miklós a tanári szabad­ság, amely­nek az új oktatási-nevelési tervek igen nagy szerepet szánnak, s egyben nagy felelősséget is ró a nevelőkre. A pedagógia útvesztőiben ma már egyre nehezebb receptet adni az oktatás-nevelés módszereire. Nincs két egyforma diák, két egyforma képességű osztály. Amelyik módszer az egyiknél beválik, a má­siknál eredménytelen. Csak a követelmények azonosak mindenütt. T. G. A Kincskereső írták a gyerekek A Kincskereső decemberi száma — a gyermekek nem­zetközi éve jegyében — ez­úttal kétszeresen is a gyere­keké — nemcsak hozzájuk szól. hanem ők is írták va­lamennyi versét, mini-novel­láját, riportját s az illuszt­rációkat is gyerekek készí­tették. A művek többsége a Kincs­kereső-táborban született (ez az immár hagyományossá vált nyári alkotótábor az or­szág legtehetségesebb gye­rek-irodalmárait. gyűjti ösz- sze minden évben két hétre), Ezt jelenti

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents