Szolnok Megyei Néplap, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-01 / 281. szám
1979. december 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Következik a hajrá aut6-motor Téli utakon A száraz úton gördülő abroncsokra merőlegesen ható tapadósúrlódás (az oldalvezető erő) lényegesen nagyobb a gördülési ellenállásnál. Ez tészi lehetővé, hogy a jármű gyorsítása, kormányzása és fékezése során fellépő erők érvényesüljenek. Minthogy a jármű min-- dig a legkisebb ellenállás irányába tér ki. a kocsi irányítható marad mindaddig, amíg ez az ellenállás — legalább a kormányzott kerekeken — a gördülés síkjában van (eltekintve az abroncsok j kúszásától). Csúszós, síkos úton a gumik oldalirányú tapadása számottevően csökken, sőt a valamilyet! ok (pl. túlféke- zés) misjtt megcsúszó gumiknál teljesen meg is szűnik. Ekkor az abroncsok és a pálya közötti erőkapcsolat az adott körülményeknek megfelelő legkisebb, és gyakorlatilag mind.en irányba azonos értékre csökken. A jármű tehát már nem a vezető szándékainak engedelmeskedik, hanem égy olyan eredő erőnek, amely a kocsira ható összes erő származéka. Következményképpen eredeti irányából kitérhet, megpördülhet és így' tovább. A téli autózás legelemibb szabályait a fenti összefüggések határozzák meg. Tehát: mindenképpen kerülni kell a kerekek megcsúszását. Ezért az útviszonyokhoz mérten csökkenteni kell a sebességet, mert mérsékeltebb tempóhoz mérsékeltebb erők tartoznak. Kerülni kell a gyors változtatásokat a kocsi irányán, sebességén. Azaz ne kormányozzunk hirtelen, ne nyomjuk és ne vegyük vissza átmenet nélkül a gázt, és mindenekelőtt ne fékezzünk a száraz úton megszokott módon. — bl — KOSÁRLABDA NB I. NŐI Vasárnap délután befejeződik az NB I-es kosárlabda- bajnokság. és a következő héten megkezdik a rájátszást a csapatok. A női mezőnyben a kiesés ellen küzdő szolnokiak egy idő óta már a mindent eldöntő hajrára készülnek. Egyrészt a hét végi kettős fordulóban legalább az egyik mérkőzést szeretnék megnyerni, másrészt ráhangolják magukat a rájátszásra. Balogh Péter edző intenzív edzéseket iktatott a programba, azért, hogy a játékosok bírják majd a sorozatmérkőzések nagyobb terhelését. A befejező két mérkőzés közül a Zalaegerszeg elleni mutatkozik könnyebbnek, az erőviszonyok alapján esélyük van a győzelemre. Ha két pontot szereznek, akkor a rájátszásnál versenyben maradnak a bentmaradásért folytatott küzdelemben a Ganz-MÁVAG-gal. A DVTK ellen már kevesebb esélye SZOMBAT Asztalitenisz. Megyei ifjúsági fiú és Berdülő leány csapatbajnokság: Szolnok, Kilián főiskola 15. Kézilabda. Téli terembajnokság : Törökszentmiklós, Bercsényi Gimnázium 15. Kosárlabda. NB II. Férfi: Alföldi Olajbányász—Szegedi Postás, Szolnok, közgazdasági szákközépiskola 17. Megyei bajnokság, férfi: Lehel SC—Alföldi Olajbányász II. 17.30. Teke. Megyei Tízek bajnoksága: Szolnak, MÁV MTE automata 4-es tekecsarnok 13. Idegenben szerepelnek: a Szolnoki MÁV MTE párbajtőrözői és kardozói Budapesten a junior válogatón. VASÁRNAP Asztalitenisz. Országom II. osztályú férfi — női egyéni és párosverseny: Szolnok, Kilián főiskola 10. Kézilabda. Téli terembajnokság: Törökszentmiklós, ! Bercsényi Gimnázium 8. Kosárlabda. Megyei bajSzombaton: ZTE-Szolno- ki MÁV MTE, Zalaegerszeg, 11, Matlári, Domonkos. Vasárnap: Szolnoki MÁV MTE-Diósgyőri VTK, Szolnok, tiszaligeti sport- csarnok 14.30, Prenker, Holocsi. van a csapatnak, de meglepetés mindig elképzelhető. A bajnokság befejezése után megkezdődik a rájátszás. A mezőny egyik fele a bajnoki címért, a másik „ fele pedig a kiesés ellen veszi fel a küzdelmet. Mindenki játszik mindenkivel. A Szolnoki MÁV MTE a csoportjába tartozók közül előbb Szegeden játszik a jövő héten pénteken, szombaton és vasárnap, a többivel pedig utána Budapesten. A rájátszásban aratott győzelmeket hozzáadják a bajnokságban szerzettekhez és a táblázaton utána húzzák meg a vonalat. Az alatta maradók elbúcsúznak a magasabb osztálytól. A szolnoki játékosok a vonal fölött akarnak maradni. nokság, női: Kisújszállási MÁV Egyetértés—TSE 10. Férfi: Tiszafüredi VSZSE— Jászberényi .Spartacus 10. Sakk. Megyei villám, csapat- és egyéni bajnokság: Szolnok, Költői úti Általános Iskola 8.30. Labdarúgás. Tartalékbajnokság: Lehel SC II.—SZÉ- OL AK II., Jászberény 13, Tóvizi. Ifjúsági bajnokság: Lehel SC—Debreceni Kinizsi 11.30, Horváth. Serdülő: Lehel SC—D. Kinizsi 10, Csényi. Országos Ifjúsági Bajnokság: Szolnoki MÁV MTE—Vasas, Tiszaliget 12, Kovács F. Szabó L. SE—Jánoshalma, Mezőtúr 12.30, Pálinkás. I. Országos Serdülő Bajnokság: SZMÁV MTE— Vasas 10.30, Csipe, Szabó L. SE—Jánoshalma, 11, Pálinkás II. Idegenben szerepelnek: a Szolnoki MÁV MTE kardozói Hódmezővásárhelyen, párbajtőrözői Egerben, mindkét helyen országos III. o. minősítő versenyen, a labdarúgó NB II-ben a Szolnoki MÁV MTE Egerben, a Lehel SC Leninvárosban, a Mezőtúri Honvéd Ózdon. ESEMÉNYEK mai műsor Megyei Mlivelddési és Ifjúsági Központ 10 órakor az I—IX. sz. klubteremben: Szolnok ’79. járási-városi vetélkedő döntője. — 17 órakor az I. sz. emeleti előadóteremben: Fotóakadémia. Előadás. — Korszerű fekete-fehér negatívanyagok, negatívhívók. SZÍNHÁZ A szolnoki Szigligeti Színházban este 7 órakor: La Mancha lovagja (Ybl bérlet). Szobaszínházban: fél 8-kor: A játszma vége. MOZI Szolnok Vörös Csillag: A a rossz és a csúf I—II. (16, III. dupla helyáron), Tisza: Az utolsó valcer (II. helyáron). Tallinn: Ütközben (14). A vad hattyú, vegyiművek: szünnap, Reptér: szünnap, MÄV: szünnap, Szandaszőlős Terv: sugar- landi hajtóvadászat (14. II. helyáron). Abádszalók Petőfi: A dzsungel könyve. Jászapáti Táncsics: Won Ton Ton, Hollywood megmentője (II. helyáron). Jászberény Lehel: A skarlát betű (14). Karcag Déryné: Allegro barbaro (14). Kisújszállás Ady: A leprás nő (14). Kunhegyes Szabadság: Júlia (II. helyáron, 14). Kunmadaras Petőfi: Vendégek vadnyugaton (II. helyáron). Kunszentmárton Körös: Kínai negyed (III. helyáron, 14). Mezőtúr Béke: zsaru (II. helyáron. 14). Dózsa: A vágy titokzatos tárgya (II. helyáron, 16), Szabadság: A kétbalkezes és az örömlány (14, III. helyáron). Tiszafüred Tisza: Dráma a tengerparton (16). Tószeg Petőfi: San Babila egy napja 18). Törökszentmiklós Hunyadi: Férfiak póráz nélkül (16), Dózsa: A vasprefektus (14). Szegény gazdagok. Túrkc- ve Vörös Csillag: Allegro barbaro (14). RÁDIÓMŰSOR SZOLNOKI STÚDIÓ: 17.00: Rádióvíkend. Szerkesztő: Kutas János. (A tartalomból: Hírek. — Szerkesztik a hallgatók. — Közben: Riportok a hét eseményeiről. — Ismerkedjünk: Uj arcok a békéscsabai Jókai Színházban. — Előadók ABC-ben.) — 18.00: A nap hírei. — Programajánlat. — Sport. — 18.26—18.30: Hírösszefoglaló, lar>_ és műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.30: Lányok, asszonyok. — 8.55: Népdalcsokor. — 9.30: Vár egy új világ. . .” Fejezetek a szocialista irodalom történetéből. IX. rész. — 10.05: Világhírű zongoraművészek. — 11.28: Rádiószínház. — 12.20: Zenei anyanyelvűnk. — 12.30: Magyarán szólva. — 12.45: Angelo Ephrikian együttese Gesualdo- madrigálokat énekel. — 13.00: Hídfők a végtelenben. — 14.00: Mit ér a munka, ha magyar. — 14.10: Agay Karola operafeivé- teleiből. — 14.30: Műszaki fejlesztés a termelési rendszerekben. — 15.05: Új Zenei Újság. — 16.00: 168 óra. — 17.30: Világhírű karmesterek felvételeiből. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.45: Világszínház. Kain. George Gordon Byron misztériumjátékának rádióváltozata. — 19.44: Balázs Árpád virágének- és népdalkórusaiból. — 20.00: Töltsön egy órát kedvenceivel. — 21.00: Árnyak és rejtvények. — 22.15: Budai kaland. Részletek Vincze Ottó— Romhányi József daljátékából. — 22.40: Mítoszok és legendák a Bibliában. X. rész. — 23.00: Anyegin. Részletek Csajkovszkij operájából. — 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI: 8.05: Juanita csókja. Részletek Miljutyin operettjéből. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.33: Szabó Ferenc kórusdalaiból. — 8.50: Slágermúzeum. — 9.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.00: Szombat délelőtt. — 12.00: Harminc perc rock. — 12.33: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.30: Éneklő Ifjúság. — 14.00: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. — 14.55: Orvosi tanácsok. — 15.00: A Mecseki Ércbányászati Vállalat koncertfúvószenekarának hangversenye a 6-os stúdióban. — 15.30: Verbunkosok, katonadalok. — 15.53: Mézes élet. Vojislav Danic rádiójátéka. — 16.33: Tudósítás a Rába ÉTO— Vasas és a Videoton—Volán bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. — 16.50: Pop-hullám. — 17.45: Tudósítás az Ü. Dózsa—MÁV Előre bajnoki labdarúgómérkőzésről. — 17.50: Egyenlőség vagy demokratizmus? — 18.15: New York szépe. Részletek Warren filmzenéjéből. — 18.33: Az év legjobb tánczenei felvételei. IV. rész. — 19.13: A Magyar Rádió esztrádzenekara játszik. — 19.35: A Rádió könyvklubja. Irodalmi est a szekszárdi Babits Mihály Megvei Kulturális Központból. — 20.38: A sziraku- zai fiúk. Részletek Rodgers zenés játékából. — 21.13: Nóták. — 22.00: Győri zenei hét. Kapcsoljuk a Megyei Művelődési Központot. Dzsesszhangverseny. 3. MŰSOR: 7.30: A miskolci stúdió szlovák nyelvű műsora. — 8.08: Iskolarádió. — 8.38: Mindenki zeneiskolája. — 9.30: Hangverseny a Mindenki zeneiskolája hallgatóinak. — 10.26: Abu Haszszán. Részletek Weber operájából. — 11.05: Slágerlista. — 11.40: Otto Klemperer vezényli a Philharmonia és az Üj Phil- harmonia zenekart. — 12.55: Pogány temetési varázslat. Weöres Sándor versei. — 13.07: Magyar előadóművészek felvételeiből. — Vigyázat, jávorszarvasveszély! Wartburggal az Északi-sarkkörön Karigasnieminél léptük át a norvég határt. A határőr — csinos fiatalasszony — érdeklődve szemlélte az útlevelünket Ö még nem találkozott magyarral itt: felvilágosított, hogy amikor megérkeztünk Helsinkibe, a vám és útlevélvizsgálat az egész Skandináviára szólt. Ezért is csodálkozott, hogy megálltunk a határon. A norvég utak bemutatkozása szörnyű volt: első eseményként két helyen is kilyukadt a fényszóróüveg. Feneketlen szakadék fölött óvakodtunk. Az út lényegében egy nyomsávos, a felfelé jövőnek van elsőbbsége, az út szélén nincs korlát. Szinte teljésen lakatlannak tűnik a vidék. Lakselvnél megpillantottuk a tengert s az első fjord'Ot. Végre jobb úton haladtunk. Ezeken a területeken már a törpenyír sem él meg. közelebbről viszont jól látszanak a kis fehér és lila virágú növénykék, amelyek félénken tapadnak a földhöz, és az élet legyőzhetetlenségét hirdetik. Az első rénszarvas- csordákat is megpillantottuk: egyáltalán nem féltek a gépkocsiiktóL A kisborjak mulatságosan ugráltak át a hasadékokon, amikor a csorda megriadva futásnak eredt. A hegyeket örök hó borítja, az utak mentén lép- ten-nyomon zuhogó vízesések. A legtöbb vízesés mellett mini áramfejlesztőtelen is üzemel. Végre a Nordkappon Az út Kofjordnál véget ér, hajóra kellett szállni. Hosszú kocsisor várakozott a behajózásra. A mólón a pecázó gyerekeket figyelve nem is tűnt hosszúnak a várakozás. Bár sűrű a kapás, mégis nagy ovációval fogadnak mind,en újabb zsákmányt. A 40 perces hajózás után érkeztünk HonÉs ez Norvégia ... ningsvogba. Innen még 30 kilométer a Nordkapp. Üt- talan utakon zötyögtünk, néhol egyesbe kellett visszakapcsolni. Aki megáll, visz- szagurulhat a lejtő aljára, mert a kavicsos úton kipö- rög a kerék, nem lehet elindulni. A fennsík peremén sorompó állított meg: belépődíj 7 norvég korona fejenként. Elértük hát utunk célját: Európa csúcsán, az Északi Fokon vagyunk! Fenséges élmény az Északi Jeges-tengerből szinte derékszögben kiemelkedő, 330 méter magas szirten állva látni a Napot, ahogy egyre lejjebb süllyed a láthatáron, aztán, anélkül, hogy a tenger habjaiba merülne — ismét elindul felfelé! Északi szélesség 71 fok 11 perc. Visszafelé Alta előtt egy mesebeli vízesés mellett pihentük ki az éjszaka fáradalmait. Egy-egy fjordot megkerülve. 100—150 kilométeres autózás után ismét elértük a fjord bejáratát. Az út hol a szokásos kavics, hol jobb, de mindenütt kanyarog, le s fel mint a hullámvasút. Hagyományos szerencsénk tovább kísért: percekkel a maelstrom kezdete előtt érkeztünk Sals- traumenbe. a Saltfjord torkolatához. Az öbölbe ömlő dagály a mintegy 100—150 méter széles torkolat mögött óriási örvényeket képez, átmérőjük 20—30 méter. Némelyik tölcsére akkora, hogy egy felnőtt embert is belleereszthetnének anélk.ül, hogy összevizezné magát! A Svartisen havasok leg14.00: Áldozatok. Szász Imre drámájának rádióváltozata. — 15.00: Huszonöt perc beat. — 15.25: Győri zenei hét. A Győri Kamarazenekar hangversenye a Városi Tanács dísztermében. — Közben: kb. 16.05: Kritikusok fóruma. — kb. 16.15: A hangversenyközvetítés folytatása. — kb. 16.55: Operaegyüttesek. — 17.20: Szolgálni érdemes. — 17.50: A szegedi dzsessznapok felvételeiből. — 18.15: Művészlemezek. — 19.05: Hermann Prey Mozart-operaáriákat énekel. — 19.35: Győri zenei hét. Kapcsoljuk a Városi Tanács dísztermét. Kassai István zongoraestje. — Közben: kb. 20.15: Egy pálya vonzásában. — kb. 20.35: A hangversenyközvetítés folytatása. — kb. 21.20: A King’Singers együttes madrigálfelvételeiből. — 21.52: A BBC szimfonikus zenekarának hangversenye a Prágai Tavaszon. TdPRODRflm 9.15: Tévétorna. 10.00: Mese, mese mátka. Kisfilm-összeállítás. 10.30: Perpetuum mobile. Ismeretterjesztő műsor gyerekeknek. 11.15: San Francisco utcáin. Magyarul beszélő amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat. A szirének. 12.00: Játék a betűkkel. 12.55: Rába ETO—Vasas bajnoki labdarúgómérkőzés. Közvetítés Győrből. A szünetben: Reklám. 14.45: Az eke története. Csehszlovák rövjdfilm. 15.00: Hangoskodók. Tréfacsiná- lók a zeneirodalomban. 15.30: Hírek, 15.35: Csata fekete-fehérben. Sakkmüsor gyerekeknek. 15.55: Idesüss! Ajánlóműsor gyerekeknek. 16.20: Előszó helyett. . . Bevezető a Gyökerek című filmsorozathoz. 16.40: Színház a tévében. December. 17.00: Rgklám. 17.05: Híres magyar könyvtárak. Az Országos Széchenyi Könyvtár 17.50: A Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepén. 18.10: Nyitott boríték. 18.40: Reklám. 18.50: Egymillió fontos hangjegy. Cserháti Zsuzsa műsora. 19.10: Esti mese. 19.20: Tévétorna. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Shakespeare: Tévedések vigjátéka. A Szentendrei Teátrum előadása, felvételről. 21.45: Tv-híradó. 2. 22.05: Elátkozottak. Magyarul beszélő olasz—NSZK film. (18 éven felülieknek!) 2. MŰSOR: 16.00: Fogfájás. Szatíra. 16.25: Tatabányai Bányász—TUS Hofweier férfi kézilabda BEK-mérkőzés. Közvetítés Tatabányáról. A szünetben: Vaspapucsok. Rövidfilm a salakmotorosokról. 17.50: Anyám könnyű álmot ígér. sütő András regényének tévéváltozata. 19.30: Tv-híradó. 20.00: A csinos férj. Magyarul beszélő olasz film vígjáték. 21.30: Gyilkos méhek. Angol ismeretterjesztő rövidfilm. * 21.45: Tv-híradó. 2. 22.05: Zenei Arcképcsarnok. Charles Münch vezényel. BUKAREST: 8.40: Német nyelvoktatás. 9.00: Spanyol nyelvoktatás. 9.30 „Mogador lakói”, (ism.) 12.00: Ismeretterjesztő előadás. 16.50: Daloló ifjúság. 17.30: 1979. november eseményei. 17.50: A legkisebbeknek. 18.00: Tv-híradó. 18.20: Írók műhelyében. 18.40: Tv-enclklopédia. 19.10: Játékfilm. 21.35: Tv-Híradó. magasabb csúcsa, az 1599 méter magas Snötind alatt léptük át ismét, az Északi- sarkkört. Szinte elképzelhetetlen, hogy az Északi Fokon melegebb volt, mint itt. Hazafelé a Peer Gynt úton A trondheimi kempingben alkalmunk volt a legendás hírű északi becsületesség megfigyelésére is: a zuhanyozó négy fülkéje közül az első pénzbedobó automatája elromlott (a zuhany, illetve a melegvíz használatáért fizetni kell) és ingyen adta a melegvizet. A norvégok sorban álltak a másik három fülke előtt — az elsőbe nem ment be senki... Az ősj norvég fővárost is sokszor utolérte az északi városok sorsa: a sok összeépült faház rendkívül tűzveszélyes. így szinte csoda, hogy a világ egyik legnagyobb faházának tartott királyi palotát a tűz eddig megkímélte. Az épület „királyi gondnoka” beszédünket hallva megszólalt: .,Magyarok? Istenem, Istenem!” Aztán nevetve, de angolul közölte, hogy nem magyar, de egy pár szót minden idelátogató turista nyelvéből megtanult. A Trondheim—Oslo útvonal a Dovre és a Rondane, majd a Jotunheimen hófödte csúcsai között halad. Ez a táj' ihlette Ibsent, a norvég irod,alom egyik legszebb alkotása, a Peer Gynt megírására. A romantikát kedvelő turisták számára építették a Peer Gynt utat, amely a Jotunheimen délkeleti részén vezet végig. Bár az út kifejezés kissé hízelgőnek tűnik, de tálán a rossz kátyus csapás megvédi a táj érintetlenségét. Oslo Helsinkihez hasonlóan rendkívül bájos városka. Közös sajátosságuk, hogy Oslónak sincs panorámája; a sísáncról letekintve csak a belváros egy része különíthető el, mindenütt erdőt lát maga alatt a kíváncsiskodó. Oslót elhagyva már nyoma sincs az északi rossz utaknak, a forgalom is sűrűbb. A norvég—svéd határon, hiába álltunk meg, a határőr továbbot intett: most nem ér rá — és' különben is; nem látjuk a „megállni tilos” táblát? Pardon — és már Svédországban vagyunk. Västerosban egy nagyon kedves ismerősnél szálltunk meg, aki repülőgépről mutatta meg a várost és a Mälar tó nyugati részét. A várost egyetlen erőmű fűti, és ez szolgáltatja a melegvizet is. Az üzemelő erőmű kéményéből alig száll fel füst, pedig a Szolnok méretű város mind.en pontjára innen érkezik a melegvíz, A felesleges vízzel télen a városközpont járdáit fűtik. Stockholmi—Malmö—Koppenhága — immár hazafelé vezetett az út. Hamburgtól Bécsig az Európa-bahnon ha. ladva egykettőre itthon voltunk. .. Utazásunk során 9356 kilométert tettünk meg 30 nap alatt. Hogy milyen volt az út ? Feledhetetlen! Reich Lajos ' (Vége)