Szolnok Megyei Néplap, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-06 / 285. szám

1979. december 6. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Magyar vezetők üdvözlő távirata Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Urho Kekkonen köztársasági elnököt a Finn Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából. Lázár György, a Minisztertanács elnöke Mau- no Koivisto miniszterelnök­höz, Apró Antal, az ország- gyűlés elnöke Ahti Pekkala parlamenti elnökhöz inté­zett üdvözlő táviratot. Huszár István hazaérkezett Moszkvábél December 4—5-én Moszk­vában ülést tartott a KGST tervezési együttműködési bizottsága. Az ülésen a fő figyelmet a KGST legutóbbi üléssza­kán elfogadott hosszútávú együttműködési célprogra­mok megvalósítására irá­nyuló megállapodások ki­dolgozására fordították. Huszár István, a Minisz­tertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnö­ke, aki a Magyar Népköz- társaság képviseletében részt vett a KGST tervezé­si együttműködési bizottsá­gának ülésén, szerdán ha­zaérkezett Moszkvából. Obira Pekingben Tegnap lezajlott Peking­ben az első tárgyalás az öt­napos hivatalos látogatásra Kínába érkezett Ohira ja­pán miniszterelnök és Hua Kou-feng kínai pártelnök és miniszterelnök között. A tárgyaló felek áttekin­tették a nemzetközi helyze­tet, s egyebek között fog­lalkoztak az indokínai és a délkelet-ázsiai térség problé­máival. Értesülések szerint Hua Kuo-feng tárgyaló part­nere figyelmébe ajánlotta a világszerte megnyilvánuló és növekvő bizonytalanságot és feszültséget. Kifejtette, hogy Kína erélyes álláspontra he­lyezkedik Vietnammal szem­ben. hogy ily módon bizto­sítsa a békét a térségben és , megakadályozza Thaiföld és Malaysia megtámadását”. Iráni önkéntesek Libanonban? Bizonyos bejrúti politikai körökben érezhető nyugta­lanságot keltett az az egye­lőre nem hivatalos téheráni bejelentés, hogy szombaton ezer iráni önkéntes indul út­nak Dél-Libanonba, s továb­bi 9000 áll készen arra, hogy csatlakozzék a palesz­tin ellenállás erőihez. Egy Bejrútban tartózkodó hiva­talos iráni küldöttség veze­tője az Al-Hossz miniszter- elnökkel folytatott tárgyalá­sok után kijelentette, hoev a hír megfelel a valóságnak, de nem az iráni kormány, hanem egy síita szervezet toborozta a szóbanforgó ön­kénteseket. Iz HDK-búI Megkezdődött a szovjet csapatkivonás Wittenbergből tegnap dél­előtt 10 óra után néhány perccel hazaindult a Né­met Demokratikus Köztársa­ságból kivonásra kerülő 20 ezer szovjet katona első cso­portja. Ezzel egyidőben út­nak indítottak a Szovjet­unió felé a, harckocsi gárda­alakulat harci technikájának alapját képező korszerű kö­zepes harckocsikat, s az egység'egyéb felszereléseit is. Áz 50 ezer lakosú, ’ nagy történelmi múltú Halle me­gyei városban — amely a Lutherstadt melléknevet is viseli a reformáció idősza­kában betöltött kiemelkedő szerepe miatt —. a pályaud­var előtti, zászlódíszbe öl­tözött téren nagygyűlésen, a németországi szovjet hadse­regcsoport és az NDK nem­zeti néphadserege hivatalos küldöttségéinek jelenlété­ben zajlott le a szovjet ala­kulat utolsó itteni szemléje. Az események tanúi vol­tak az NDK-ban működő külfödi újságírók, köztük nagy számban a NATO-ál- lamokból — mindenekelőtt a Német Szövetségi Köztár­saságból — való tudósítók és televíziós forgatócsopor­tok. A szívélyes búcsúztatásért Viktor Anyicskin őrnagy, a hazatérők parancsnoka mon­dott köszönetét, majd jelen­tést tett Dmitrij Grinkovics vezérezredesnek, a németor­szági szovjet hadseregcsoport vezérkari főnökének: Az alakulat készen áll a haza­indulásra”. Az NDK-beli Wittenberget szerdán elhagyta az első szovjet csapategység (Telefotó KS) Irán—USB fl BT békés megoldást javasol túszügyben Az ENSZ Biztonsági Ta­nácsa kedden este egyhan­gúlag határozatot fogadott el az Egyesült Államok és Irán viszályának ügyében. A határozatot Kurt Wald­heim ENSZ-főtitkár a sza­vazás után haladéktalanul az amerikai és az iráni kor­mány tudomására hozta. A BT határozata felhívja Irán kormányát, hogy sür­gősen bocsássa szabadon a teheráni amerikai nagykö­vetségen fogva tartott tú­szokat és tegye lehetővé, hogy azok elhagyják Iránt. Egyidejűleg felszólítja a két érintett felet, hogy az ENSZ alapelveinek tiszteletben tartásával, békés úton old­ják meg nézeteltéréseiket és sürgeti a két ország kor­mányát, hogy a jelenlegi helyzetben a lehető legna­gyobb fokú mérsékletet ta­núsítsák. A határozat fel­kéri Waldheim főtitkárt,- hogy jószolgálataival segítse elő a határozat megvalósu­lását és hozza meg a cél ér­dekében szükséges intézke­déseket. A Biztonsági Ta­nács végezetül bejelenti, hogy továbbra is figyelem­mel kíséri az ügyet és meg­hallgatja a főtitkár jelenté­seit. Az Egyesült Államok te­heráni nagykövetségét meg­szállva tartó diákok a BT döntésének hallatán megis­mételték Khomeini ajatol- lah korábbi állásfoglalását, amely szerint a tanács nem illetékes arra, hogy az ügy­ben határozzon és ezért Irán a határozatot eleve nem ismeri el. A TASZSZ hírügynökség idézi a New York című amerikai folyóiratot, amely­nek értesülése szerint Wa­shingtonban terveket dol­goznak ki egy iráni fordu­lat véghezvitelére. A tehe­ráni túszszedési akciót kö­vetően a Carter-kormány- zat hozzálátott, hogy szám- bavegye Khomeini „bármi áron” történő megdöntésére vonatkozó gazdasági és ka­tonai lépések lehetőségeit, mivel a kormány megítélé­se szerint Khomeini eltávo­lítása az ország „nemzeti érdekeit” szolgálná. MOSZKVA Finnország nemzeti ünne­pe — a függetlenség napja — alkalmából Leonyid Brezsnyev és Alekszej Ko­szigin táviratban köszöntöt­te Urho Kaleva Kekkonen finn köztársasági elnököt. A Finn Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Alekszej Koszigin üdvözlő táviratot küldött Mauno Koivisto finn miniszterelnöknek. LISSZABON A vasárnap megtartott időközi' választások ered­ményét értékelte keddi ülé­sén a Portugál Kommunis­ta Párt Központi Bizottsá­ga. Az ülésen foglalkoztak a december 16-i helyhatósá­gi választásokat megelőző választási harc időszerű kérdéseivel is. Alvaro Cunh- al, a JKP főtitkára — aki az esti órákban sajtóérte­kezleten számolt be a KB plenáris üléséről — kijelen­tette: a portugál kommunis­tákat aggodalommal tölti el, hogy a jobboldali „demokra­tikus szövetség” többséget szerzett a parlamentben. RÓMA Szaúd-Arábia azonnali hatállyal felfüggesztette kő­olaj szállításait az olasz Agip cégnek — jelentették be hivatalosan Rómában szerdán délután. A szaúdi hatóságok azzal indokolták elhatározásukat, hogy az ENI olasz kőolaj- és föld­gáztröszt, amelynek az Agip is tagja,' azzal rágal­mazta meg a szaúd-arábiai Petromin trösztöt. hogy „kenőpénzt” fogadott el a június 12-én megdöntött olasz—szaúd-arábiai kőolaj­szerződés fejében. GENF Szerdán Genfben találko­zóit tartottak a nukleáris fegyverkísérletek teljes és általános betiltásáról szóló szerződés kidolgozását cél­zó háromoldalú tárgyaláso­kon résztvevő szovjet, ame­rikai, angol küldöttségek. A következő találkozót a téli szünetet követően február 4-én tartják iheg Genfben. LONDON A londoni legfelsőbb bí­róság végzése alapján szer­dán befagyasztották Irán angliai betétállományát. A bírósághoz a Chemical Bank nyújtott be keresetet, arra hivatkozva, hogy Irán ta­valy november óta nem tett eleget fizetési kötelezettsé­geinek. Egyre több fontos technikai eszközzel, mérő műszerrel gyarapodik a tiszaföldvári Építő Vasipari Szolgáltató Szövetkezet autószervize. Néhány hónapja szénmonoxldmérő készülé­ket is használnak a gépkocsik vizsgálatánál RENDSZEREK ÉS EMBEREK Kényes témákról, őszintén ““~ Viszonylag szeren­n esésnek mondható a Héki Cukorrépa- m termesztési Rend- ---------- szer helyzete, hi­szen a gazdasági szabályo­zók is kényszerítik a mező- gazdasági üzemeket, hogy betartsák a rendszer által ajánlott technológiát. Ennek megszegése ugyanis együtt járna a répa cukortartalmá­nak csökkenésével. Nem így van viszont a TAURINA Tejtermelési Rendszernél, ahol az ajánlott technológi­ának általában csak azt a részét veszik komolyan, az üzemek, amelyek közvet­lenül a tej mennyiségét be­folyásolják. A feldolgozó ipar azonban már nem­csak sok, hanem jó minőségű, csíramemtes te­jet vár a termelőktől, hiszen ilyen alapanyagból tud jó minőségű árut készíteni. Rosszul elmosott edények — A megye tizennyolc mezőgazdasági üzemében, ahol összesen 9 ezer 500 te­henet tartanak, ott vannak a szaktanácsadóink — tá­jékoztat Móricz Zsigmond, a TAURINA Szolnok megyei alközpontjának vezetője. — Amikor egy-egy gazdaság csatlakozik hozzánk, először felmérésként egy tőgy egész­ségügyi vizsgálatot végzünk, amelynek eredményét átad­juk a helyi állatorvosnak. Erre azért van szükség, mert most már előtérbe k'e- rült a minőségi, csíramentes tej termelése, ez viszont csak akkor valósítható meg, ha a tehenek egészségesek. — Technológiánk alapja egyébként a higiénikus tej előállítása — veszi át a szót Benkő István, a rendszer tejtermelési főágazatának vezetője. — Éppen ezért 'a fejési műveletek láncolata sokkal zártabb, mint a „ha­gyományosan” termelőké. Persze, bár a rendszerünk technológiája fejéscentrikus, szaktanácsainkban kitérünk 'az azt megelőző és követő munkákra is. — A gazdaságokból a tej­iparhoz beszállított tejben a vizsgálatok szerint nagyon sok a baktérium. Ez az ál­latok betegsége vagy az em­berek hanyagsága miatt van így? — Az egészséges tőgyből a tej egy milliliterébe csak 50 ezer baktérium kerülhet — folytatja a rendszer ága­zatvezetője. — tejiparhoz viszont már több milliós csírával szállítják a tejet. Az állatok egészségügyi álla­pota ' ezt nem magyarázza, hiszen a partnerüzemeink­nél levő állomány igen kis részének van csupán szub- klinikai tőgygyulladása, ami csak vegyszerrel mutatható ki, de szemmel látható el­változást a tőgyön nem okoz. Rendszeren kívül, így például a hozzánk belépő üzemeknél is, a tehenek 70—80 százaléka szenved ebben a kórban. Nálunk be­tegség miatt nincs sok bak­térium a kifejt tejben, vi­szont annál több kerül bele a rosszul elmosott fejőgé­pekről, a sajtárokról és a tároló edényekről. — Egy gazdaság mennyi idő alatt tud átállni a csí­raszegény tej termelésére ? Ez mennyi többletmunkával és költséggel jár? Túl komolv — Ahol található a hűtő- berendezés, ott egyik napról a másikba megvalósítható ez, és a gazdaságok többsé­gében a hűtőgépek megvan­nak — Válaszol Móricz Zsigmond. — Mennyi a többletmunka? Naponta tíz perc körülbelül. Lelkiisme­retesebben kell tisztítani a felszereléseket, és használni kell a megfelelő mosószere­ket is, amelyeket a rendszer szállít taggazdaságainak. — Ügy tudom, a TAURINA a takarmányozási szakta­nácsadáson kívül, amelyet tartalmaz az alaptechnoló­gia, kidolgozott egy optima­lizálási programot a takar­mánytermő területre... — Rendszerünk vállalja a gazdaságok takarmánytermő területeinek és a takarmány felhasználásának optimalizá­lását. Ennek ellenértékeként, a költség megtakarításának egy százalékát kéri a TAU­RINA — mondja Móricz Zsigmond. — Szolnok me­gyében még senki sem vette igénybe, de máshol sem je­lentkezett sok gazdaság. En­nek elsődleges oka, hogy nem mindenhol vannak meg azok a gépek, amelyekkel meg lehetne valósítani prog­ramunkat. Főleg a húsmar- ha-ágazatban lenne ennek jelentősége. Állami gazdasá­gokban jobban járható ez az út, mert ott jobb a gépel­látás. Alig veszik igénybe — Mit tartalmaz ez a módszer? — A takarmány béltar­talmának, a termőterület ta­lajának megvizsgálását és az állomány vérvizsgálatát. Nagy jelentősége van ezek­nek az információknak, fő­leg a nagy „teljesítőképessé­gű”’ állatoknál. Itt elsősor­ban a nyomelemek pótlásá­ra gondolok. Ennek főleg a szaporodás-biológiában van jelentősége és a húsmarha­állományoknál'. — Kétszáz partnerünk közül harmincán vették igénybe ezt a szolgáltatást. A gazdaságok többsége még nem készült fel egy ilyen komoly, átfogó programra. H. V. Következik: Űj idők, új kö­vetelmények Import helyett hazai Számos, eddig kizárólag importból beszerzett. színes­fémkohászati termék soro­zatgyártását kezdik meg a Csepel Művek Fémművében. A vállalat az elmúlt évek­ben másfél milliárdos költ­séggel korszerűsítette gép­parkját, bővítette kapacitá­sát. Ennek eredményeként jö­vőre színesfémkohászati ter­mékekből az eddiginél na­gyobb választékban — 25— 30 százalékkal többet gyárt­hat. Teljesítették a tervet A Mecseki Szénbányák há­rom üzeme teljesítette teg­nap éves termelési tervét. A sort a nagymányöki brikett- gyár nyitotta meg. ahol a hajnali órákban préselt bri­kettel teljesítették a 150 000 tonnás programot. Az év vé­géig még további tizenegy- ezer tonnát adnak a háztar­tásokban kedvelt mecseki brikettből. A külfejtés a déli órákban adott hírt 353 500 tonnás ter­melési feladatának teljesíté­séről. A több mint három­hetes előnyt műszaki . fej­lesztéssel, új kotrógépek be­állításával alapozták meg. Többletként még 22—23 ezer tonna külfejtési szenet szál­lítanak az idén a Pécsi Hő­erőmű részére. A komlói Zobák-bánya dolgozói a délutános mű­szakban töltötték csillékbe a 487 600 tonnás évi tervhez még hiányzó szenet. ígére­tük szerint ezt a mennyisé­get harmincegyezer tonnával tetézik.

Next

/
Thumbnails
Contents