Szolnok Megyei Néplap, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-04 / 283. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. december 4„ A Finta Múzeumban Koszta Rozália tárlata A túrkevei Finta Múzeumban vasárnap délelőtt nyitották meg Koszta Rozália Gyulán élő festőművész kiállítását. A csaknem harminc festményből álló tárlat javarésze portré, az arányok is híven jelzik a művész emberközpontú gondolkodásának lényegét. A Nemzedékek í. és a Nemzedékek II. című tabló a megjelenített sziemélyék belső tulajdonságainak feltárásán kívül történelmi kontinuitásra is törekszik, frízszerű ábrázolással, változó színfelületekkel érzékelteti az életforma és életmód összefüggéseit, az örök folytonosságot. A Melankólia elnevezíésű, önarckép jellegű festményt a tűnődés, a meditáció jellemzi. Ennek ellenpárja a Beaténekes című kép, amely féktelen derűt sugároz. A múló idő változásait tárja a néző elé az Évszakok sorozat, amely az emberi életszakaszokkal érzékelteti a természet ritmikus mozgását. Külön szót érdemel a Kárpátaljai emlékek sorozat. amely Koszta Rozália sajátos színvilága — mélyzöld és mélykék, nagy felületen alkalmazva — és a téma igen szerencsés találkozásával, különös megjelenítésben teszi varázslatossá a hegyek, az erdők gyönyörű látványát. A nagy síkok, az erős kontúrok kézközeibe hozzák a Kárpátok fenséges zordságát, d,e belső harmóniáit is. A várhatóan nagy érdeklődést kiváltó kiállítást december 31-ig tartják nyitva. Megszépül Kőtelken a Zrínyi úti iskola, ame lynek munkálatait a helyi Itsz épitöbrigádja végzi. Belül néhány helyiséget átalakítanak, kívül pedig tataroznak rigád vetélkedő hiányzókkal Minden dicséretet megérdemelnek a középtiszavi- déki ÁFÉSZ Tyereskova és a Vízgépészeti Vállalat II. Rákóczi Ferenc Szocialista Brigádjának tagjai, mivel elsők lettek a kunhegyesi Művelődési Központ és a nagyközségi könyvtár ötfordulós, „Küzdelmes évtizedek” című vetélkedősorozatán. A verseny meghirdetésének az volt a célja, hogy a település szocialista brigádjainak kulturális vállalásaihoz segítséget nyújtson és — mivel a fordulók áprilistól november végéig tartottak — egész évben folyamatos művelődésre serkentette a be- nevezőket. Maga a téma is érdekesnek ígérkezett, hiszen szó volt az őszirózsás forradalomról, a KMP megalakulásáról a Magyar Tanácsköztársaságról, Móricz Zsigmond életéről, műveiről, valamint megyénk 1918/19 évi történetéről. A könyvtár bibliográfiát készített a felhasználható, kölcsönözhető forrásmunkákról, és amelyik közösség kérte, megbeszéléseket is tartottak részükre. A vetélkedőn végül is 24 brigád indult, és a döntőbe hat került. Valamennyiőjük felkészülése magas színvonalúnak bizonyult, tehát á héthónapos helyi vetélkedősorozat jól vizsgázott, elérte célját. Igazán nem ünneprontás-! nak szánom, de a teljességhez hozzátartozik: Kunhegyesen jelenleg 160-nál több szocialista brigád dolgozik, és mégis mindössze 24 vállalkozott a többlépcsős erőpróbára. Annak ellenére, hogy tudjuk, a brigádok általában küszködnek a kulturális vállalásaikkal, e téren nehezen találnak megfelelő feladatokat. Persze, a távolmaradt 136 brigádnak is lesz javításra alkalom, mert a kunhegyesi Művelődési Központ jövő évi tervében Hazánk Magyarország címmel újabb, négyfordulós vetélkedősorozat indul a felszabadulás 35. évfordulója tiszteletére. Jó lenne, ha az idei 24:136-os arány egy esztendő múlva felcserélődne Kunhegyesen. D. Sz. M. A HÓNAP FOTÓJA című pályázatunkra érkezett: Csépe Péter Szolnok: Megpihenve Tanyasi esték drága kincse: a könyv DUlőutakon — olvasók között Későn virrad, korán sötétedik — az ősz vége felé járunk. Hidegek, hosszúak, öregek az esték. A tanyavilágban különösképp azok, hiszen az itt élők számára nem kínálkozik annyi szórakozási, művelődési - egyáltalán: kommunikációs - lehetőség, alkalom, mint akárcsak a kisebb, közművelődési intézményekkel is ellátott falvak népének. De a hosszú hideg estéket a tanyákon is fölmelegithetik, a legkisebb, legszürkébb világot is hatalmasra tágíthatják, s megszínesíthetik a jó olvasmányok. Az ország hét „tanyás megyéje” között Szolnok a negyedik helyen áll a külterületeken élők arányát tekintve. Megyénkben több mint 40 ezren élnek tanyán ; hozzávetőlegesen tehát minden tíz-tizenegyedik Szolnok megyei lakos tanyasi. Ami a külterületeken élők szervezett kulturális ellátását illeti: klubokról, vándormozikról, letéti és „guruló” könyvtárakról adhatunk számat elsősorban. A jászberényi járási-városi könyvtárnak hatalmas kiterjedésű tanyavilág könyvtári ellátásáról kell gondoskodnia. S erejétől telhetőén gondoskodik is: kilenc külterületen működő fiókkönyvtárának mintegy 1000 olvasója van. Talán ez a néhány adat is jelzi: kell a könyv a jászberényi tanyákon. Tán egy köbméter könyvet is olvastam már Homokos dűlőút kanyarog a szőlők között a tőtevényi iskoláig, amely nemcsak a 16 (mindössze ennyi) alsó- tagozatos gyerek oktatására- nevelésére szolgál, hanem a mintegy 700—800 lakosú tanyavilág kulturális központja is egyszersmind. Nemcsak azért, mert a tanyasiak a fiatal tanítót, Sas Jánost keresik fel gondjaikkal, hanem mert itt van a kétezer kötetes fiókkönyvtár is, ahonnan hetente kétszer lehet kölcsönözni. A könyvtárnak közel száz beiratkozott olvasója van — gyerekek, szülők, nagyszülők. Az iskolához közel egy rozzant kis tanyában él Per- nyész Ferenc, a könyvtár egyik leglelkesebb olvasója. A hetvenhárom éves, fürge mozgású parasztember sokat forgatja a könyvet mostanában is. Alvóhelyét mutatja: — Felkapcsolom a fali- lámpát, ledőlök, aztán kiveszem a párna alól a könyvet, van úgy, hogy rámvirrad, ha jó a könyv. Ez a mostani például igen jó. Azzal Kittenberger Kálmán „Vadászkalandok Afrikában” című könyvét veszi ki a párna alól, majd .a szekrényből Marco Polo utazásait. Mellé egy földrajzi atlaszt, merthogy ezt is nagyon szereti nézegetni. Sorolja a kedvenc írókat: — - Mikszáthnák, Gárdonyinak, Móricznak minden könyvét szeretem, Jókait nem olvasok. Mindig kell valami könyvnek lenni a háznál! Tudja-e, milyen sokat olvastam én már? Hát legalább egy köbméter könyvet biztosan. Miért olvas? Mert gyönyörűség, mert hiányzik, ha nincs könyv. Hétszer volt katona, hét országban járt, dolgozik, mióta az eszét tudja, hat gyereket fölnevelt, itt él a tanyán élete párjával, gyümölcsfáival, olvasnivalóival. Házikönyvtár tanyán Keresztdűlő, tanyabejáró, keresztdűlő. fasor, tanyabejáró — kutyaugatás. Jókora portát zár a kerítés, amely mögött a gazdaasszony, Halász Jánosné szavára elhallgatnak, sőt, barátságos farkcsóválásba kezdenek a kutyák. Csinos, rendezett tanya a Halászéké, az istállóban két tehén, az ólakban egy anyadisznó, három hízó, egy süldő és két malac, a kert hátulján hat birka bóklászik a száraz kórók között. az udvaron tyúkok, gyöngytyúkok, galambok, díszbaromfik kapirgálnak. Halászná rögtön mondja: — A birkát, a galambot, a gyöngytyúkot, a japán tyúkot meg a kakast csak a szépségük miatt tartja az uram. Meg a kutyákat is. A kutyák csinosabbika, a Csoki nevű tacskó — mintha értené a gazdaasszonyt — a lábamhoz dörzsölődik kedveskedve. Sajnos a családfő nincs otthon. Jászberényben dolgozik, de a ház dísze. a könyvtárnak is beillő tisztaszóba sok mindent elmond ró’a. Például azt, hogy szereti a történelmet. A polcokon ott sorakozik a „Képes történelem” minden kötete, a Világtörténet, a kétkötetes Magyarország története, a Nagy Honvédő Háború története, Bethlen István titkos iratai. Aztán Verne, Illés Béla, Anna Seghers, Móricz Zsigmond, Tömörkény István és mások művei, legalább 2—300 kötet. Persze a könyveket nemcsak Halász János — a Tejipari Vállalat gumiraktárosa — forgatja, hanem két fia. a 12 éves András és a nagyfiú is. A feleség is szeret olvasni, de mostanában — panaszolja — romlik a szeme. — A legtöbbet a férjem olvas, ő is vásárolja a könyveket. Mindig szeretett tanulgatni, olvasgatni. Nem néz a tévét se, ha olyan könyve van. Hajnali háromkor kel. ellátja a jószágot, aztán fél hatkor indul dolgozni, délután elmúlik négy óra is, mire hazaér. Elalvás előtt szokta a könyveket lapozgatni ... Ami azt illeti, újságot nem sokat. „Népszabadság 14, Népszava 1. Néplap 62. Űj Tükör 1, Élet és Irodalom 1...” Bujdosó Imréné, a kis postahivatal vezetője sorolja az előfizetési adatokat. Pócz Károlyné — aki a jászberényi járási könyvtár legnagyobb letéti könyvtárát vezeti — szívderítőbb adatokat mond. — összesen 5400 kötet könyvünk van és háromszáz beiratkozott olvasónk, közülük nagyon sokan külterületen élnek. A klubkönyvtár könyvtárszobájában beszélgetünk. Körös-körül üveges szekrényekben gondos rendben a könyvek. Kérdem: kik a legjobb olvasói, és mit olvasnak? — Sokan vannak. Durucz Vendelné kereskedő például a magyar és a külföldi klasz- szikusokat szereti. özvegy Seres Antalné pedig csak a magyarokat. Cseh Imre, aki a téeszben kovács — útleírásokat visz a leggyakrabban. Sok a rendszeresen könyvtárba járó, úgyhogy tavaly még író-olvasó találkozót is rendeztünk, Gál Zsuzsa volt a vendégünk. Százhaton jöttek el, igaz, hogy jobban csalogassuk a népet, föllépett a találkozó előtt a pávakörünk. Mit olvasnak Portelken? Póczné egy közeli tanyában lakik, maga is lelkes olvasó. — Otthon saját könyvtáram is van. legalább 300 kötet könyvvel. Sajnos, villany nincs a tanyában, így aztán tévét nézni a szomszéd dűlőbe járunk. Nagyon szeretem a tévét is. Meg a tévézés jó alkalom egy kis szomszédolásra. A környéken kétségkívül a könyvtár a legfontosabb kulturális intézmény. Itt szokott találkozni a pávakör, ide ülnek be olvasgatni, tévét nézni a fiatalok, itt tartanak irodalomórákat az iskolásoknak. Szóbahozza — kereskedők megfontolására méltó —, hogy lehetne a könyvtárban könyvet árulni is. Merthogy nagyon szeretik a portelkiek — a központban és a közel kétszáz tanyában élők — a könyvet. Nincs miért kételkedni Pócz Károlyné szavaiban. Szabó János úk u > ü 'kksol u í Alighanem azok a műsorok találnak a legkönnyebben utat a rádióhallgató szí- véhez-eszéhez, melyeknek anyaga a mindennapi valóság, valamilyen oknál fogva, érdekes-izgalmas, drámát hordozó „szelete”. A jól kiválasztott „életszelet” önmagában persze nem elegendő egy műsor sikeréhez. Sajnos nem kevés azoknak a műsoroknak a száma, amelyek megrekednek az ötlet, a témaválasztás szintjén. Éppen ezért ünnepi negyven percnek számított a Petőfi hétfőn elhangzott „Erika nyaralni akar” című rádiószínházi bemutatója. A dokumentumműsor anyaggyűjtósi módszere korántsem ismeretlen a hazai tömegkommunikációs gyakorlatban. Egy publikált olvasói levél nyomába szegődött a műsor alkotója, az elsősorban kitűnő dokumentumfilmesként ismert ifj. Schiffer Pál. Egy korábban állami gondozott, fiatal lány azzal a kéréssel fordult áz olvasókhoz, hogy szeretne nyaralni, egy családnál két hetet eltölteni. Erikának sokan válaszoltak — sokfélét, sokféleképpen. S a dolgok eddigi, tulajdonképpeni hétköznapi folyásába itt lépett be a műsor készítője, ám úgy, hogy — mégis kívül marad. Mindössze annyit tett, hogy létrehozta a találkozásokat több levélíró és Erika között. (A valóságban — természetesen — csak egy találkozás jött volna létre.) S a találkozásokból sorsok, jellemek, titkolt és jellegzetes tulajdonságok, ál-nagy- lelkűség és segítőkészség, emberi viszonylatok tárultak fel. A műsort, nem lehetett szenvtelen kívülállóként hall. gatni: belekényszerített a levélíró és egy lehetséges válaszadó helyzetébe. Kissé leegyszerűsítve talán, így rézonált a hallgató: „én vajon mit válaszolnék Erikának?” Ezzel a befelé kérdezésre. önvizsgálatra késztetéssel vált emlékezetessé ifj. Schiffer Pál dokumentum- műsora, amelynek dramaturgja Borenich Péter is kitűnő munkát végzett. Röviden Kaposy Miklós „műsorto- lálmánya” az „Umbulda” című riportszatíra a trükkök, ravaszságok, lelemények világából merítette ezúttal anyagát. Az „Umbulda” a szokásos magas színvonalon jelentkezett — a hallgatók örömére. S némiképp bánatára is, mert a műsor „mintavételei” élesen figyelmeztettek: sok, túlságosan sok kisebb vagy nagyobb „umbulda” van1 — akár kinek- kinek a közvetlen környezetében is. Ügy tűnik, a felfedezések sorozata lesz a „Világszínház” romantika-ciklusa. Legutóbb Byron, magyar színpadon sohasem játszott, Káin című drámájába leheltek életet a sorozat rádiós-alkotói és színész közreműködői. — eszjé — Megnyílt a Miskolci grafikai biennálé A Miskolci Galéria újjáalakított helyiségében megrendezett tárlaton hatvannál több alkotó csaknem másfélszáz munkáját mutatják be. A szokáshoz híven önálló tárlattal szerepel a korábbi biennálé nagydíjasa, Somogyi Győző. A Borsod megyei Tanács nagydíját Banga Ferenc, Miskolc megyei város díját megosztva Bálványos Huba és Almási Aladár, a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának díját Tassy Béla, a szakszervezetek Borsod megyei tanácsának díját Sulyok Gabriella, a KISZ KB díját Sáros András Miklós, Kazincbarcika város díját pedig Mezei István kapta.