Szolnok Megyei Néplap, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-24 / 301. szám
1979. december 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP .11 Galambos Lajos: Ősz pám nadrágjának a szárából varrt mama egy bakót, amit egy darab kiszolgált zsineggel a vállam- ra akaszthattam. A palatáblát és a palavesszőt nővéremtől örököltem. Cipőm nem Volt még, egy klottnad- rág és egy térdig érő kantus. így mentem iskoláiba. Nem kisért senki. Az első napon se. Mindenkinek volt dolga épp elég. A palatáblán egy idő után vonalakat írtunk meg köröket. Nem sikerült nekem egyik sem. Megnyúlt gyerek voltam, a padsorban a hátsó fertályra ültettek. Épp a kacsavári cigány Farkas Rezső mellé. Ö már másodszor járta akkor az első elemit. Nem mintha rossz tanuló lett volna, de egész évben mindössze négy hetet járt iskolába. Nem volt sem ruhája, sem cipője. Otthon kilencen voltak testvérek. Az apja a kicsi muzsikálásából tartotta a hatalmas családot. Életemben gyönyörűbb nőt tán azóta sem láttam, mint amilyen Nóra tanító néni volt. Sírtam. amikor férjhez ment Kasza Istvánhoz, az akkori, szintén fiatal iskolaigazgatóhoz. Még akkor sem tudtam haragudni rá. amikor a hitvány írá; somért egy alkalommal öt körmöst kaptam tőle. Nádpálcával. Nem sírtam. Nem sajnált senki. Csák Farkas Rezső. Vizes lapulevelet tett a körmeimre, és azt mondotta: — Elmúlik a fájás. Meglásd. És majd én megtanítalak írni. Azoknál szebb betűket, amilyeneket Farkas Rezső rajzolt a palatáblára, azóta sem láttam senkitől. Olyan gyönyörű írás nincs is tán a földön, amilyet ő tudott. Ö azok az a, ó, é betűk! Nyomdai művészek sem tudnak metszeni, ólomból sem. oly feledhetetlenül gyönyörű betűket És bizony nem a szép Nóra néni. Farkas Rezső cigánygyerek tanított engem a betűkre. A piros pontokat, amiket már később a szép írásomért kaptam, bizony, nem a hűtlen-szép Nóra nénitől kaptam, aki merészelt férjhez menni, de Rezsőtől leginkább. Rettegtem is, hogy megint bejön a hideg, és ismételten sem fogja tudni végigjárni az osztályt. megnyugtatott. — Soha többé az iskolából el nem maradok — mondta. — Ha egy gatyában, akkor is végigjárom az iskolát. Olyan ember akarok lenni, mint Kasza István igazgató úr. Igen, hát nemcsak én, Rezső is szerelmes volt Nóra nénibe. Feleslegesen, mivel ki tudja visszafizetni a gyermek szerelmét? A felnőtt, bármely szinten, pláne, ha oda sem figyel, soha semmikor, semmiképp. Jött a nagy ősz, hideg esők hulltak, én már kaptam egy bakancsot az ócskapiacról, amire azt mondták: ez legalább három esztendeig kitart, kaptam nadrágot és ujjast is, szintén az ócskapiacról; Rezsőnek még csak a gatyája volt s a kantusa. Mezítláb. — Nem fázol? — Nem fogok én többet ismételni. Nagy igazgató leszek én. Mondtam. December elején leesett a dara-vegyes-hó. Rezső ruházata annyiban változott, hogy szermányoltak neki valahol egy igen nagy, kivénhedt kucsmát. Büszkén viselte, legalább a koponyája melegedett. Zsíros bajszú parasztok nevettek rajta: — Megy a cigány iskolába! — A rongyos. Ülne inkább a suton. — Ha van sutjuk! 0 ezt nem hallotta. Esett a dara-vegyes-hó. Legalább másfél kilométerre volt az iskola. Rezső szaladt a fagyos latyakban ötven-hatvan métert, akikor a kucsmát ledobta Fázó lábát a fejétől meleg kucsmában megenyhítette. Akkor vissza a kucsmát a fejére, és szaladni tovább. Mezítláb. ötven-hatvan méter a havon, pár pillanat a meleg kucsmában. Így járta ki azon a télen az iskolát Farkas Rezső. Másik télre megkapta az én bakancsomat, mivel én a rokonságban elhunyt tüdőbajos leánytól csizmát örököltem. Nem ingyen, nehogy gondoljuk. Két napszám árán. Rezső sem ingyen kapta a bakancsomat. Két lyukas lábost cinéit be érte az édesapja. . * * * Hanem a betűi. Második elemista korunkban már volt irkánk. Változatlanul egymás mellett ültünk a pad- bail. Az irkámra, gyöngybetűvel ő írta fel a nevemet. Tintával. S hozzákezdett a magáéhoz ;is. S akkor csak nekem mintha valamely ördög súgta volna, az jutott eszembe: — Te, ilyen név nincs, hogy Rezső. — Én az vagyok — mondta. — Rajtad kívül én ilyen nevűt nem hallottam. Lehet, hogy becsaptak benneteket. Kérdeztem otthon a szüleimtől, Rezsőt ők sem tudnak. Dezsőt tudnak. Az adóügyi jegyző például Hor- nyánszky Dezső, nem? Meg a kis-tanyai intéző is Dezső. Gondolj bele. Apám azt mondta, ez a világ még Rezsőt nem hallott. Cigányok vagytok, mondta apám, ott nevetnek ki benneteket, ahol akarnak. Dezső vagy te, hidd el nekem, nem Rezső. Nagy bűnöm az nekem, hogy ő akkor az irkájára Dezsőt írt. A hite miatti nagy bűnöm. Mert akkor már a bakancsom a lábán volt. És Labay tanító úr a máT sodik osztályban megnézvén az irkákat, a Farkas Rezső füzetét egészen közel vitte ókulárés szeméhez. — Te meg mit írtál? — kérdezte. — Amit kell. A nevemet. — S mi a te neved? — Farkas Dezső. — Nem Rezső? — Olyan név nincsen, tanító úr — mondta Rezső. _ — Ki mondta ezt neked? — Tudom. — Na, írd vissza Rezsőre. Eszedbe ne jusson többé más nevet írni. Itt az anyakönyvi kivonatod, te ökör. te Rezső vagy, érted? — Olyan név nincsen, tanító úr. — Ezt írod az irkádra. — Nem írom, tanító úr. — Akkor gyere csak széfjén ki. Ölihossznyi nádpálcája volt Labay tanító úrnak. Egyébként jó tanító volt, csak néha megvert bennünket. — Tartsd a körmödet. Rezső. Majd megtanulod, mi a neved. — Nem tartom a körmömet, tanító úr. Nekem van barátom, tanító úr. És ő tudja, hogy nincsen Rezső, csak Dezső. Az adóügyi jegyző is. a kis-tanyai intéző is Dezső. így van, tanító úr. — Ki mondta ezt neked? Ki a barátod? — Nem mondom meg. tanító úr. — Akkor azért kapsz körmöst. — Tessék, tanító úr. r szerint mind a tíz körmét. Sirván emelkedtem fel. hogy kiáltsak; Labay tanító úr dühében végigvágott a hátamon: — Te meg mit akarsz? Akkor állj fel, ha szólítalak. Leülni. Leültünk. Olvastunk, írtunk, sírtunk, számoltunk 1936 őszén. Vásárlásból tértünk haza a napokban; első általánosba menő kislányunknak kék köpenyt, iskolatáskát s egymillió-mindent vettünk még; mindent, amit a nagyzási hóbortban szenvedő iskolapolitikánk az első osztályosoknak is előír. Furcsa módon legújabban a palatáblát is, amit persze nem palából, korhűen műanyagból prezentálnak. Két fordulóval a taxiból alig cipeltük fel a rengeteg mindent az ötödik emeletre; csöngettek. — Beütöttem a könyökömet reggel — mondta a kislányunk —, tudtam, hogy váratlan vendégünk lesz. Ajtót nyitván ismeretlen férfi állott előttem. — Ombolyból — mondta —, Farkas. Az ország 1 égés zakikeletibb részéből. Nem ismersz meg? A határvidékről. — Parancsoljon. Fáradjon be. — Nem ismersz meg? — Farkas? Omboly? — Ö, előbb keressél-. A szülőfalunkban. Amikor a sipkámmal jártam télen iskolába. — Rezső — mondtam akkor. — Bocsáss meg — mondta ő. — Dezső. Iskolaigazgató. Értekezletre kellett jönnöm a minisztériumba. Egyúttal megrendeltem az is- kolaköpenyéket, könyveket, táskákat, írószereket, mindent, ami csak kell. Még a tornacipőket is. Jobb. ha az ember egyben elintézi. Faluhelyen, pláne, olyan távol, nem kap mindig megfelelő árut az ember. Ragyogó lesz a gyerekeink ellátása. Garantálom. — Rezső. — Mondom, hogy azóta nem Rezső. Másodikos korunk óta, testvér. — Rezső! em akarok emlékezni a gyermekkorunkra, Lajos — mondta ő lehunyva szemét, s nekidőlve az ajtófélfának. — Csak ősz van. Őszülünk mi is. Gondoltam, megkereslek egy ilyen őszön. z előre elkészített sár egytömegben a küszöb elé hordva. Julis, a cigány tapasztóasszony érti a dolgát, hisz éhből él, a sár ujjnyi vékony elkené- séből. A kendő felcsúszik barna homlokán, a gyors munka lázában észre sem veszi. Ősz haja szálanként hátrafésülve meg-megezüstösödik az istállóba tévedt fényben. Melegítőjére vigyáz, alig van rajta sárfolt. Agyonfakult tornacipőt hord — kaphatta valahol. Most is megkérdi a gazdaasszonytól: „Nincs itt elhasznált ruha?” Lesz, hogyne lenne, miig egy csésze jó kávé is, hisz a ta- pasztás nem csip-csup dolog, hogy csak úgy csináljuk. Bár a gazdaasszony erősebb, tagosabb, nem olyan lenge nádszál, mint Julis. De nem bírja már a karját. Aztán meg harmincnyolc hízó disznó sivalkodik a vályúiknál, az etetőkbe mázsaszám öntheti a terményt. Az öves koca megfialt, előhasi, de kilenc kismalac ugrabugrál mellette. Azok se éhen, el vannak telve, megszívják magúikat, mint a nadály. Táppal — szerencsére —t dugig a terménybolt, zsákonként kormányozza haza biciklivel. Nagy kincs tehát ez a dolgos Julis, mert talán még a meszelést is rábízhatja. Még nagyobb kin:;; v*— -szont a sár, darált szalma borostásodik közte erősebb az mint a pelyva. A pelyvának fújtak: elmúlt már az a világ. Mióta törekké darálják a szalmát, nem gondol Weöres Sándor: Hárman-négyen Mi hárman-négyen kopár réten megyünk az ■ éji hóesésben. Fehér függöny fekete égen, nem látszik csillag a vidéken. Fázunk s már alig vagyunk ébren, de lábaink bírják serényen. A gémberítő téli éjben, zsibbadt lépteink ütemében a jelenlétünk mintha régen elmúlott volna észrevétlen. Nem most sietnénk hárman-négyen az iránytalan messzeségben. Tanya már nem és tanya még nem, csak hóhullás a mindenségben. Emlék, bár most történik éppen: megyünk az éji hóesésben. Kis Öröklét, nagy öröklétben, a dermesztő végtelenségben. Szalai Csaba: Igazság szerint rá senki, mint ahogy a lóga- nléra sem. Nem látni már, hogy kapkodnák a szekér után a „citromot”, amitől pelyvásan jól vegyült a sár, de bizony megzöldült tőle a fal, ha csonttá nem száradt. Ktkérezkedett a mész alól a gyep. És az újmódi törek (ez a darált) kapós. Kár, nagy kár, hogy annyi szalmát felégettek az utóbbi időben: bálák gyászolták a tarlót. Akármilyen csekély érték, ha állnak a vályogfalak, s persze kész a tető a házon, rohangálnak a tö- rekért — s nincs. Julis jól megkapálta a sárt, s amint csdrkézi (pogácsává szaggatja), kevesli. Szívesen belefcapálna még egy zsákkal, de a gazda mással van elfoglalva. A megtépett kacsákkal. Tele a vedéi'. Cipelheti. A fülét nagyon sokszor ketten fogják. S egy vedér sár dögnehéz, békacombként ugrálnak izmai. Azért elbírja még! Sok helyre hívják. Sok a vályogház. Azt mind vakolni, simítózni kell! Vannak ugyan jobb sármunkások tőle, de azok száz évre előre foglaltak. S egy-két fal még őrajta se fog ki. Még ha rozsdás a térde akkor se! Igazság szerint (ez kedvenc szavaiárásal manapság annvi a lehetőség a megélhetésre, mint rostán a lyuk. Nem így régen! Amíg be nem jöttek az oroszok, a kenyér héját is. megszámolta. A nyolc gyerek hamar széjjelszedte a fél veknit. Annál többet a csutkatetejű házban sose láttak. Az ura szelt egy karéjt, zsebre vágta, s kora reggel elindult a legnagyobb gyerekkel a vasúthoz. Hát persze, ő éhen emelgette a csákányt, s a fiú ette meg a kenyeret. S azok az esti főziések! Se zsír, se semmi. Fogta s a pékhez vitte el az edényeket: tálat, tányért. A pék kenyérrel fizette meg. Sírt- rítt az öntöttvas fazékért. Ni még összegyűlik a szeme sarkában a könny. Igazság szerint nehéz helyzetből kecmeregtek ki. Az eső lecsepegett a sárba tapasztott csutkapadlásról. A szurkospapímak akkor még hírét se hallották. A dunnát — ágyastul gyerekestül — arrébb-arrébb toszigálták, ahogy az esőié engedte... Jó ez a sár. Megcipózza és gondolkodhat. Tűvé teheti az emlékek zugát. Igazság szerint az emlék olyan, mint a bugyborék, elpattan, de amelyiket nem lehet elfelejteni, az csak ugrál, még a sárkapa fején is ott lábat- lankodik. Azon meg az eszét töri el a kitakarózott sárillatban, hogy ebben a nagyot fordult világban, miért ez a rengeteg züllés? Mert igazság szerint ő csak egyet ismert, egy férfit, az urát. No az egy .kom’ (kumma) italt se ivott, de ma az asszony is züll! Hát az asszonyban is akadhat hiba! A férfi csak akkor megy el a háztól, ha egy másik jófirma lábat ad alá. Bezzeg az ő ura (míg élt) utána járt, hol késett el hazulról. Azt mondta: bizonyítsd be, hogy itt vagy ott tapasztattál! Be is bizonyította, mert ő sose „lorapolt”. olt ő bejáró asz- szony a szőke rendőréknél és egyéb rendesebb helyeken. Magára hagyhatták, még a picit is megfürdette, hadd aludjon. Addig nyugodtan porszívózhatott. És nemcsak a szoba közepét nyalta ki a rongy- gyal. Azon mosolyog most is, hogy a menyecske próbára tette: lop-e? Fényes karika csordult az ágy alatt: gyűrű. Aranygyűrű. A tányérra tette. Dehogy ragadt volna a kezéhez! Mégha olyan vékony az ujja, mint a menyecskéé, akkor se! És még ők lőttek zavarba, hogy a becsülettel nem szabad ilyen kegyetlen próbát tenni. Véget ért a fal. Nyújtózkodik rajta a simitózás. Holnap a hodályvégen lesz igazítánivaló. Csak egy zsák darált törek lenne valahol. összeállította: Rékasy Ildikó A képeken Kovács Margit alkotásai Éneklők Gyopotszedők
