Szolnok Megyei Néplap, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-02 / 282. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. december 2. Berki Imre rajzai , le&* iPjfeWwArt' HfTTtKoMCee*. Fokozás Nógatás- Valami hatékonyságod rebesgetnek Rossz értelmezés II. Bendó János; Igen tisztelt Főnök Úr! Tudom, nem örül a megszólításnak, sose örült, ha „főnök uraztam”, de hát én már úgy hozzászoktam, hogy remélem, megbocsátja egy öreg nyugdíjasnak .. . Azért fogtam tollat, mert amikor szombaton, életem utolsó munkanapján meg tetszett tisztelni kézfogásával, azt mondta, ezután is bármikor szívesen lát a vállalatnál. Hát kérem, én most ezt a meghívást szeretném ez úton lemondani. Nagyon örültem, mikor a munkaidő vége előtt láttam a folyosón sürögni-fo- rogni Évikét, a titkárnőt, tudtam, hogy az a néhány szendvics és kóla az én elbúcsúztatásom miatt sorakozik a tálcán. Az irodisták is olyan rejtélyesen somolyogtak rám, hogy szinte elsírtam magam vén fejjel. Hát mégse voltam akárki, mégis megbecsülik a fűtőt is, legalább egyszer, amikor nyugdíjba megy. Megdobbant a ,szívem a Főnök Úr üzenetére, hogy fél egykor menjek fel az irodájába. Nekem szabad szombatom volt ugyan, de a kazántól is el akartam köszönni, azért is mentem be, hiszen jó pár évet lehúztunk együtt. Már negyed egykor ott tébláboltam a folyosón, és jólesett, hogy az irodában dolgozók biztatgattak, üljek le nyugodtan az ügyfelek számára fenntartott fotelok ljár melyikébe. Nem ültem le persze, mert igaz, hogy a sötét öltönyöm volt rajtam, és a nadrágot az asz- szony kimosta, mégis olyan érzésem támadt, mintha a szénporos overállban lennék. Hiába, a megszokás ... Eljött a fél egy. és ki tetszett üzenni értem. Egészen megható volt. hogy bent ültek a hivatalnokok sorban és mindenki engem nézett. Kedves Főnök Űr hellyel kínált, éppen Évike mellett és elpirultam, annyi jót mondott rólam két mondatban. Koccintottak velem, aztán el kezdtek beszélgetni a termelékenységről meg valami elizélt szállításról ■ ■ ■ Egy szavukat se értettem, nem is nekem szánták. öt perc után nagyon feszélyezve éreztem magam, felálltam és elköszöntem. Éviké visszaköszönt. Remélem, megérti a Főnök Űr, hogy miért nem fogadhatom el a meghívását, hogy menjek csak be bármikor a vállalathoz. Köszönöm, de inkább a kis kertecskémben teszek- veszek. A cseresznyefák mind megismernek és örülnek nekem. Tisztelettel Józsi bácsi, nyugdíjas fűtő. H iába, bizonyára nincs az idegeneket jobban megnyugtató foglalatosság, mintha az ember saplkával lepkékre vadászik. A lepkéket nem sajnálom, de a sapkámat igen. Valahányszor odacsapok vele a fűre. és jómagam is hasra vágódom, a biztos zsákmány reményében — kiderül, hogy lepkének híre-hamva sincs, viszont a sapkám hajdani alakjának még a puszta nyomát is elveszíti... És egyszer csak segélykiáltás ütötte meg a fülemet. A sapkáról megfeledkezve, bukfencezve legurultam a meredek folyóparton. A fuldoklótól vagy 15 méter választott el. és én olimpiai bajnokra valló sebességgel tettem meg a távot. A szerencsétlent partra vontatni már nehezebb volt. A vizet köpdöstem és szitkozódtam, prüszköltem és lihegtem. Végre-valahára azonban partra kerültünk. A megmentett ember megvárta. amíg füléből, orrából és szájából kifolyt a víz. azután megcsóválta a fejét és így szólt: — Megmentette az életemet ... Ha maga nincs, akA Magyar Hiánycikk Művek (MAHICIM) igazgatói tanácsának szokásos hétfői indító értekezletén a szemekben különös fények lobogtak. Mindezt elhamarkodott dolog lett volna a kezdésként felhajtott két kávénak tulajdonítani, hiszen e szokást —számos okos ötlettel egyetemben — az új igazgató már régebben bevezette. Az intézkedés értelme abban rejlett, hogy a szellemi munkát végző dolgozó így rögtön reggel elfogyasztotta a délutáni kávéját is, tehát egy hajtással élőmunkát, illetve munkaidőt takarított meg. A legveszedelmesebb tűz mindenesetre Kusch Ede termelési osztályvezető szeméből áradt: — Nem és nem! — kiáltotta. — Nem tudok, de nem is vagyok hajlandó újabb hiánycikk gyártására átállni. Elég nekünk a meglevő is. Azokból is eléggé alulmúljuk az igényeket, hát még ha mást is felvállalnánk. — Humanitarizmusból én is csatlakozom — mondta Kvargel Béla piackutatási csoportvezető: — Ha perspektivikusan nézzük a dolgokat. akkor tulajdonképpen magunk alatt vágjuk a fát. Hiszen ha újabb hiánycikket szüntetünk meg. akkor a gyár léte forog kockán. — Éppen ezt próbálom már mióta megértetni a szaktársakkal — helyeselt a szakszervezeti titkár. — A jelenlegi optimumot kell tartani, minden túlteljesítés. Hiánycikk Művek munkaverseny csak újabb hiánycikket csempész vissza az üzletek pultjaira, tehát dolgozóink kenyere forog kockán. És mit mondunk majd az embereknek a műhelyben, mit csináljanak, ha nem lesz majd hiánycikk? Az' igazgató tenyerébe temette homlokát. És még azt hitte, mikor a minisztériumból idehelyezték, hogy nyugodtan tölti el a nyugdíjáig hátralevő öt évet. Hej. a minisztérium, ahol több évtizedet töltött el önmagával békés egymás mellett élésben. Itt meg állandóan ez az egyszemélyi felelősség! — Kedves kollégák — kezdte. — Kompromisszum az élet megrontója, mondta egy görög bölcs. Erre többen felkapták a fejüket, de nem hagyott időt és folytatta: — Ám klasszikusaink szerint okos kompromisszummal a létünket menthetjük meg. Miként az történt a Grüneau—jabloneci béketárgyalások során. „Látod, ezt a széles látókört csodálom az öregben" — súgta az osztályvezető a- mellette ülő fülébe. — Apaikor Rákóczi tárgyalt XIIJ. Alfonz svédgrönlandi választófejedelemmel — kiáltott közbe bennfentesen dr. Schár vállalati jogtanácsos, de többen rosszaiban néztek rá. — Én tehát azt javaslom, kedves kollégák, hogy mégis vállaljunk, fel néhányat arról a hiánycikklistáról, amely itt fekszik előttünk. Ezzel egyidejűleg pedig csökkentsük néhány keresett és nagy szériában futó gyártmányunk mennyiségét, így rugalmasan alkalmazkodtunk a piac igényeihez, és a becsületünk is tiszta maradt. E zzel bezárta az ülést. Kifelé menet dr. Schár odafordult Kusch-hoz: — Jut eszembe, Edém, nem gyártatnál le. akár fu- siban néhány tolózárat a műhelyben? Mégiscsak felháborító, hogy egy folyosó kénytelen rettegni, mert belülről kell fogni ama bizonyos helyiség ajtaját. Mert egy vacak tolózár hiánycikk. Marafkó László Pályaválasztás kor az én drága feleségem jelenleg már özvegy volna... Rendkívül hálás vagyok — tette hozzá szigorúan, mintha hivatalszobában. nagy asztal mögött ülne. — Ugyan-ugyan — motyogtam — igazán semmi... — Ha valaki kishíján vízbe fulladt, ez még nem jelent semmit...? Nekem nagy lehetőségeim vannak. Például soron kívül autót tudok szerezni magának, akarja? — Ugyan kérem . .. — Talán üdülőtelket akar? A város közelében, gyönyörű,, festői helyen. Jó? Fogadja el. megéri a fáradtságot. nekem elhiheti. Rendben van? — Köszönöm, nem kell. — Nekem kell köszönetét mondanom. Nos. ha a telekkel nem akar vesződni — isten neki fakereszt. Valóban sok gonddal jár. Akkor szerzek magának egy kész nyaralót. Olcsó. — Nem kell, köszönöm szépen. — Hm, d,e fura alak maga! Rendben van. el tudom intézni, hogy egy külföldre induló turistacsoport vezetője legyen. Varázslatos tájak, csinos lányok stb. stb. Ingyen utazás, azonfelül a sok-sok öröm, amelyet az új vidék látása nyújt. — De én már többször jártam külföldön. — Hm, micsoda alak — dünnyögte a megmentett, kis ideig gondolkodott, majd új reménységgel pillantott rám. — Gyermekei vannak? Igen. — Végre-valahára „igen”! El tudom intézni, hogy mentesítsék őket a patronált szövetkezetben végzett munka alól. — Köszönöm. d,e még kicsik. — Óvoda kellene, ugye? — kérdezte panaszosan a megmentett. — Nem, a nagymama ügyel rájuk. — Akarja, hogy soron kívül műfogsort csináltassak a nagymamának? — Nem. — írok néhány sort, és maga azonnal a legpompásabb irhabundához jut. — Nem, nem és nem! Nem kell! Én megvetem az olyan anyagi javakat és szolgáltatásokat. amelyekhez az ember néhány sor útján jut hozzá! És ne is csábítson, mert könnyen visszakerülhet oda, ahonnan kihúztam! A megmentett az álmélko- dástól tágra nyílt szemmel bámult rám. — Hát ez lehetetlen — dünnyögte és vállat vont. — — Maga . . . nem ember. Maga ... maga ... angyal! Már-már azt akartam mondani, hogy egyáltalán nem vagyok angyal, hirtelen azonban azt éreztem, hogy mindkét vál Iámból szárnyak nőnek ki. puha fehér pihe jelenik meg rajtuk. azután hosszú, ruganyos tollak is. Meglendítettem szárnyaimat, és a kék égbe felröppentem ... Jordan Popov: A mentőangyal Evolúció Abszolút bürokrata
