Szolnok Megyei Néplap, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-23 / 300. szám
1979. december 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Konzultációk a Biztonsági Tanácsban Washington gazdasági lépéseket szorgalmaz Irán ellen A feszültségektől terhes Iránban i$ lehet találkozni a küszöbön álló karácsony megannyi jelével. A képen a teheráni amerikai nagykövetséget megszállva tartó diákok egy télapót ábrázoló plakát mellett őrzik az épületet (Telefotó - KS) Az Egyesült Államok ismét a Biztonsági Tanács összehívását kéri és gazdasági rendszabályokat szeretne életbe léptetni Irán ellen a túszok fogva tartása miatt — jelentette be Carter. Az amerikai elnök tegnap, magyar idő szerint a késő esti órákban, a Fehér Háziban személyesein közölte a lépést.. Érvelése szerint a nemzetközi közösség nem hagyhatja büntetlenül, hogy Iránban „emberrablók, terroristák, a kormány támo- ga'tásával” több mint hat hete fogva tartják az 50 amerikai túszt. Az élniük arAzonnali akciókat az. új rakéták • teremtette veszély ellen — hangoztatja a Békevilágtanács felhívása, amelyet az elnökség irodájának december 18. és 20-a között Helsinkiben tartott rendkívüli ülésén fogadtak el. A dokumentum leszögezi, hogy a NATO vezetőinek döntése figyelmen kívül hagyja a szocialista országok kezdeményezését a tárgyalások megkezdésére, s a fegyverkezés folytatásához és a meglevő erőegyensúly felborításához vezet. A helsinki fórum eseményeiről, állásfoglalásairól számolt be a sajtó képviselőinek szombaton az Országos Béketanácsnál Sebestyén Nándorné a testület elnökei, a Béke-világtanács rta a kérdésre, lesz-e többség az amerikai javaslatokhoz az ENSZ-ben, azzal válaszolt, hogy ezt még nem tudja. A várakozás szerint a Biztonsági Tanács közvetlenül a karácsonyi ünnepek után összeült illetve megkezdi előkészítő tanácskozásait az amerikai javaslatról. Mértéktartó körök szerint az Egyesült Államok — egyelőre — csak korlátozott intézkedéseket szeretne: bizonyos áruk (például fegyverek és alkatrészeik) szállítási tilalmát Irániba, s egyéb gazdasági, pénzügyi megszorításokat. nemzetközi szolidaritási bizottságának elnöke, aki a magyar delegáció élén részt vett az értekezlet munkájában. A rakétaprogram ellen tiltakozó tömegmozgalom új, döntő szakaszba lépett: már eddig is számos országban munkahelyi gyűléseken, nagygyűléseken követelték, hogy a kormányzat akadályozza meg a brüsszeli döntés megvalósítását, az új rakéták telepítését. A továbbiakban elmondotta az Országos Béketanács elnöke, hogy 1980. szeptember 23y és 27-e között kerül sor a nemzetközi békemozgalom 'kimagasló eseményére: ekkor rendezik meg Szófiában a népek vi- lágpaílamentjét, a békéért. Rhodesia Életbe lépett a tűzszünet Pénteken éjfélkor Rhodesiában életbe lépett a londoni megállapodás rendelkezése, hogy tilos katonai erőknek bármely irányba az ország határát átlépni. Ez azt jelenti, hogy a tűzszünet ideje alatt a hazafias fronthoz tartozó Zapu és Zanu zambiai, illetve mozambiki táborokban tartózkodó harcosai nem mehetnek át Rhodesiába, a volt salisburyi kormányzat hadserege pedig nem indíthat újabb támadásokat a szomszédos országok ellen. Egy nappal a rhodesiai rendezési' megállapodások aláírása után, szombaton baljós közjáték történt Sa- lisburyben. A főváros egyik, feketék lakta negyedében ismeretlen fegyveresek többször rálőttek Robert Mugabe^ a hazafias front társelnöke rokonainak házára és megsebesítették a zimbawei vezető két unókaöccsét. Megfigyelők valószínűnek tartják, hogy Muzorewa volt miniszterelnök híveinek köze van a merénylethez. A Zimbabwe hazafias front ellenfelei — hangsúlyozzák. — érdekeltek abban, hogy a terror légkörét szítsák, tekintettel a front vezetőinek várható hazatérésére. A főváros központjában szombaton gyűlést tartottak a hazafias fronthoz tartozó Zapu (Zimbabwe Afrikai Népi Unió) hívei. A. gyűlés után ia tömeg fegyelmezett sorokban vonult fel a város utcáin. A megmozdulás a hazafias front választási hadjáratának rajtját jelenti. Híresztelések és cáfolat A Pravda szombati száma kommentárban cáfolja azokat a híreszteléseket, amelyeket nyugati sajtókörök indítottak a Szovjetuniónak a KGST-országokba irányuló olajszállításaival kapcsolatban. Egyes nyugati lapok az utóbbi időben előszeretettel hangoztatták jólértesültségü- ket, miszerint az úgynevezett „energiakrízis’’ miatt a Szovjetunió kénytelen lesz csökkenteni a többi KGST- tagországba irányuló olaj és egyéb fűtőanyag szállításait, így azután hidegzuhanyként érte őket a hír. hogy légből kapott értesüléseik minden alapot nélkülöznek, mert a Szovjetunió a következő ötéves terv során mintegy 20 százalékkal növeli a szocialista országoknak szánt fűtőanyag és energiahordozók szállítását — írja a Pravda kommentátora. Tiltakozás a NATO rakétaprogramja ellen Sajtótájékoztató az Országos Béketanácsnál HANOI Bangkokból származó jelentések szerint a megdöntött népintó kambodzsai rendszer miniszterelnöke Pol Pót már semmiféle tisztséget sem tolt be e rendszer maradványainak irányításában, s a „miniszterelnöki” tisztséget Khieu Shampan, egykori államfő kapta. Poi Pót sorsáról ellentmondásos értesülések láttak napvilágot. Egyes hírek szerint négy nappal ezelőtt meghalt, más hírek szerint thaiföldi katonai források azt mondták, „nem kaptak olyan értesülést, amely alátámasztaná Pdl Pót halálát”. * * * „A vietnami hadsereg a VKP vezetése alatt áll, s ez döntő tényező volt a néphadsereg által elért minden győtolemiben” — hangoztatta a többi között Le Duan, a VKP főtitkára azon a pénteki hanoi nagygyűlésen, amelyet a vietnami néphadsereg megalakulásának 35, évfordulója alkalmából rendeztek. A nagygyűlés elnökségében a vietnami párt.-, állami és katonai vezetők melle'tt foglaltak helyet az ünnepségre meghívott szovjet, kambodzsai, laoszi és TELEXEN kubai katonai delegációk vezetői. MOSZKVA A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága ‘táviratban üdvözölte a Szíriái Arab Újjászületés Szocialista Pártja (Baath-párt) kongresszusának küldötteit. A sziriai Baáth-párt kongresszusát Olyan körülmények között tartják, amikor az imperializmus és székért alói megpróbálják .ráerőszakolni az arab népekre a Camp Havi d-i ikülönaliku megalázó felételeit — hangsúlyozza a távirat. DAMASZKUSZ A PFSZ Végrehajtó Bizottsága jóváhagyta Asszad sziriai élnökniek a líbiai— palesztin kapcsolatokban fölmerült problémák megoldására tett erőfeszítéseit — mondotta pénteken este Abu Majzer, a PFSZ szóvivője a Sana Sízíriai hímgynölkBég- nek adott nyilatkozatában. Mint jelenítettük, Asszad csütörtökön Khaddam kül- ügyrniinsztenrel üzenetet, küldött Moamer El-Kadhafinak, a líbiai forradalom vezetőjének, pénteken pedig Da- maszkuszban háromórás megbeszélést folytatott az ügyben Jasszer Arafattal, a PFSZ V. B. elnökével. Palesztin források szerint Asz- szadnak sikerült kompromisszumot kieszközölnie Líbia és a PFSZ között, amelynek értelmében beszüntetik az egymás elleni propagandakampányt. BELGRAD A Krk-szigeti Omisaljon rendezett ünnepség keretében szombaton felavatták a 750 kilométer hosszú Adria- kőolajvezetéket. A .»vezetek teljes kapacitású üzemelésekor évente 34 millió tonna kőolajat szállít majd. Ebből 24 millió tonnát az 5 jugoszláviai. 5—5 millió tonnát pedig a magyar és csehszlovák finomítókhoz juttat el. Ezért megépítéséhez a magyar és a csehszlovák kormány 25—25 millió dolláros hosszú lejáratú kölcsönt biztosítóit, amit később a szállítási díjból fizetnék vissza. KÖZLEMÉNY az MSZMP Szolnok megyei Bizottsága 1979. december 19-i üléséről Az MSZMP Szolnok megyei Bizottsága 1979. december 19-én Andrikó Miklós elvtárs, első titkár elnökletével ülést tartott. Az ülésen a megyei pártbizottság tagjain kívül részt vettek: a megyei pártbizottság osztályvezetői, a járási és a városi pártbizottságok első titkárai, a társadalmi és tömegszervezetek képviselői, valamint I. az ipari és mezőgazdasági üzemek, szövetkezetek meghívott vezetői. A megyei pártbizottság megvitatta és elfogadta az 1979. évi megyei gazdaságpolitikai célkitűzések várható teljesítéséről szóló jelentést, és az 1980. évi gazdaság- politikai feladatokra vonatkozó javaslatot. Az MSZMP Központi Bizottsága 1978. december 6-i határozata a népgazdaság egyensúlyi helyzetének javítását helyezte a gazdaságpolitikai és gazdaságirányítási munka középpontjába. A megyei pártbizottság 1979. évi gazdaságpolitikai céljait és feladatait ennek megfelelően .alakitóttá ki. 1 A megyei pártbizottság ■ az 1979. évi gazdaság- politikai feladatok várható teljesítéséről a következőket állapította meg: a megye gazdasága, a lakosság élet- körülményei 1979-ben alapvetően a Központi Bizottság 1978. december 6-i határozatával, a megyei pártbizottság . cselekvési programjával összhangban fejlődött. A megye lakossága eredményesen dolgozik az idei feladatok végrehajtásán, amélyben döntő szerepet játszanak a. kongresszusi és felszabadulási munkaversenyben részt vevő szocialista brigádok. A gazdálkodó egységek nagyobb rugalmassággal alkalmazkodtak a változó körül- ményékhez, a központi intézkedéséket a korábbinál következetesebben hajtották végre, a gazdasági fejlődés néhány feltétele azonban a tervezettnél kedvezőtlenebbül alakult, az előrehaladás lassúbb az indokoltnál. A megyében á termelés hatékonysága még nem éri el a kívánt színvonalat. — A megye szocialista iparában a termelés az előirányzatnak megfelelően közel 4 százalékkal bővült, és teljes egészében a termelékenység javulásából származik. A vállalatok között nőtt a differenciáltság, erősödőit a termelés intenzív jellege és fokozottabban érvényesült a fejlesztésben a szelektivitás. • — Az értékesítpsben kedvező irányú a változás, az árbevétel 10 százalékkal emelkedett, a belföldi értékesítés közel a tavalyi szinten alakult. A tanácsi és szövetkezeti egységek növelték a belkereskedelmi szállításaikat. Az export és főI ként. a nem rubel elszámolású kivitel több mint 30 százalékkal haladja meg a tavalyit. A tőkés piacon különösen a gazdaságosan előállított termékekből, növekedett számottevően az értékesítés. A gazdálkodást több tényező nehezítette, gyakoribbá vált az anyaghiány. — Több vállalat folytatta a termékszerkezet korszerűsítését, új termékek gyártását kezdtek meg. A termelés és a kivitel szerkezetének 'átalakításában, gazdaságosságának növelésében elért eredmények azonban még nem megfelelőek. — Javultak az üzem- és munkaszervezés egyes elemei, bővült és eredményesebbé vált a DH munka- rendszer alkalmazása. Több helyen gátolja a 'teljesítménybérezés bevezetését, kiszélesítését a megfelelő műszaki normák hiánya. —• A készletgazdálkodásra nagyobb figyelmet fordítottak, a korábbi évekre jellemző nagyarányú növekedés az idén lelassult. — Az ipari üzemek 1979- ben tíz százalékos nyereségnövekedést terveztek a hatékonyság javítása, az önköltség csökkentése alapján. A tényleges eredmény az évközi gondok, áremelkedések hatására, várhatóan ennél mérsékeltebb lesz. — A megye építőipari termelése azonos lesz az elmúl't évi vél. Az építőipari szervezetek folyamatos munkáját anyagellátási gondok nehezítetitek. A szerződéses határidők betartásában, az építőipari kapaeitáspknák a folyamtatban levő fejlesztésekre történő koncentrálásában nem sikerült megfelelően előrehaladni. — Az építőiparban eredményes, de még csak kezdeti lépések történtek a lakások karbantartásának. felújításénak szervezeti és technológiai korszerűsítésére. A mezőgazdasági ter- ■ roelés növökedése nem éri el a tervezett 3.5—4 százalékot a növénytermesztésben bekövetikeze'bt elemi károk miatt, amit súlyosbított, hogy a belvíz viszonylag nagy mennyiségű szántóföld bevetését tette lehetetlenné. A kalászosok hozamkiesésének pótlására tett intézkedések, a kényszerű szerkezetváltoztatás rugalmas végrehajtása eredményes volt. Tervezettet meghaladóan nőtt az olajosmagvak termelése, javultak a rizstermesztés feltételei, és a hozamok jóval. kedvezőbbek az előző évieknél. Az éllatrtenyész'tési főágazatiban a itermélósd tervek túlteljesítésével számolunk, A kistermelő gazdaságokban a termelési kedv megfelelő, a takarmányéliátiásban felmerült gondok ellenére stabilizálódott a kocaállomány. Dinamikusan — közel kilenc százalékkal —, bár az előirányzatnál szerényebb mértékben nőtt az anyajuhlétszám. — A takarmányok célszerűbb felhasználásában. a melléktermékek hasznosításában a korábbinál jobb eredményeket értek el.. Kedvezőbben alakult az állategészségügyi helyzet, a mentesítés üteme felgyorsult. ennek ellenére magas az állatelhullás. — Az állami gazdaságok, mezőgazdasági termelőszövetkezetek nyeresége az előző évi szint alatt maradt, ha mérsékelten is — de gyarapodtak a személyes jövedelmek. — Az erdőgazdálkodásban, szerény előrehaladást értek el 'a telepítési és ápolási munkában. Egész évben fennakadás! okozott a fafeldolgozás és faipar területén az alapanyaghiány. Nem hasznosították kellően a megye fakitermelési lehetőségeit, — A vízgazdálkodási vállalatok és társulatok biztosították a mezőgazdaságnak szükséges öntözővizet és segítséget nyújtottak a szakszerű felhasználásban. Továbbra sincs kellő előrehaladás a bélvíz elleni védekezésben, a bélvízkárok megelőzésében. — A vasú!- és a közhasznú autóközlékedés kisebb (Folytatás a 4. oldalon.) BÚTOROK KUNHEGYESRŐL Kilenc típusból mintegy két és fél millió forint értékű fodrászbútort gyártott az idért a Kunhegyes és Környéke Vegyesipari Szövetkezet tíz fős fegyvernek! asztalosbrigádja.. Felvételünk az alkatrészgyártás során készült