Szolnok Megyei Néplap, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-20 / 297. szám

1979. december 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Nagysikerű hangverseny Bach h-moll miséje Szolnokon És mégis ember lett belőlük A HÉT NAGY ZENEI eseménye hétfőn este az Or­szágos Filharmónia második bérleti hangversenyén az egyházi zene kiemelkedően egyedülálló alkotása, J. S. Bach h-moll miséjének be­mutatása volt a Megyei Mű­velődési és Ifjúsági Központ színháztermében, melyet ez­úttal teljesen betöltött Szol­nok város zeneszerető kö­zönsége. A monumentális mű előadói a Debreceni MÁV filharmonikus zene­kar, a debreceni Kodály kó­rus. valamint László Margit, Péczeli Sarolta, Farkas Éva, Köröndi György és Tréfás György opera-, illetve ora­tórium-énekesek. Közremű­ködött még Kovács Endre orgona, Horvát Anikó csem- balló, a filharmónia szólis­tái, továbbá a méltán külön említést érdemlő rézfúvó- sok; Mándi József, Csősz János, Kämmerer András, akik muzikálisan, techni­kailag is jól oldották meg jelentős zenei feladatukat. A hangverseny jól ismert karmestere, Gulyás György érdemes művész, aki egyben a Kodály kórus vezető kar­nagya. 1723-ban Bach elnyeri a lipcsei Tanács-templom kántori állását, ahol egészen haláláig, 1750. július 28-ig dolgozott. Ekkor készülnek legjelentősebb művei, me­lyek a zene színpadi műfa­ját kivéve a legfelsőbb fo­kon összegzik korának vala­mennyi vokális és hangsze­res eredményét. Ebben a korszakban született a Má- té-passio, az Olasz koncert, a Fuga művészete, a Gold- berg-variációk lés az elhang­zott h-moll mise is. Bach művészete a puritán egyszó- lamúságtól a legbonyolul­tabb többszólamúságig ve­zet mely nemes • lélekkel mindig nagyon emberi mó­don ötvözi a legegyszerűbb harmóniákat a legszélesebb érzelmi, harmóniai disszo­nanciával, de sohasem ön­célúan. A misét jelenlegi formá­jában először 1838-ban mu­tatták be Berlinben. Kelet­kezésére vonatkozóan ma sem tudunk mindent. A mű nem készülhetett liturgikus célzattal, sőt gyakorlati cél­ra sem, hiszen óriási mérete miatt erre alkalmatlan len­ne. Valószínű, Bach érdek­lődését nagyon felkeltette, fantáziáját megindította a szöveg kifejező ereje, mely módot adott a szerzőnek a zenei formálás szinte határ­talan lehetőségeire. A Kyrie és a Gloria tételt még 1733- ban elkészítette, melyet a drezdai választófejedelmek­nek is elküldött abban a re­ményben, hogy elnyeri az akkor nagyon tiszteletremél­tó „udvari zeneszerző” cí­met. E címet végül is 1736- ban kapja meg Frigyes Ágost szász fejedelem és lengyel királytól. ­A zenemű formáját te­kintve öt nagy részből áll: Kyrie, Glória, Credo, Sanc- tus-Benedictus és az Agnus Dei. Az egyes tételek hu­szonnégy kisebb részből áll­nak — tizenöt kórus, hat ária, három kettős adja a mű kerek egészét. A rend­kívüli arányú alkotás zenei alapját a kórus képezi, mely általában ötszólamú, de gyakran hat, sőt nyolcszóla- múvá bővül, melyet vonós- zenekar, orgona, csemballó, fuvolák, oboák, fagottok, kürtök, trombiták és üstdo- bok egészítenek ki. A gyász és panasz hangja szól a hatalmas fuga-építkezésű Kyrie tételben. Kyrie elei- son-XJram irgalmazz zenéjé­nek hangulati ellentéteként szép szoprán kettőst hal­lunk, melyet László Margit és Péczeli Sarolta adott elő. A Gloria nyolc kisebb részre tagozódik. Végig len­dületes a pompázó kórussal és a trombiták örvendező fanfárjaival. Emlékezetes a Laudamus te részben Lász­ló Margit szólója a szólóhe­gedű díszítő kíséretével, a Gratias agimus ünnepélyes kettős karfugája, a szoprán­tenor kettős, melyben Kö­röndi György a tőle megszo­kott könnyedséggel, .stíluso­san énekelt. A Qui tollis kórusa a mű egyik legmé­lyebb értelmű része, a Qui sedes melegszínű, szenvedé­lyes alt ária az oboa d’ amo- re szólójával, melyet Farkas Éva igen meggyőzően tol­mácsolt. A Quoniam tu so­lus santus basszus ária, me­lyet szépen formált meg Tréfás György. A mise egyik leghatalmasabb, cso­dálatos kórusa, a Cum sanc- to spiritu zárja Gloria té­telt. A hangverseeny második felében minden tekintetben kifejezőbb, érettebb produk­ciót hallottunk, az együtte­sektől és a szólistáktól is. Zeneileg és technikailag ki- dolgozottabbnak éreztem valamennyi kóruszenekari részt, illetve a szólisták is több megkapóan szép, ma­radandó zenei élménnyel ajándékozták meg a hallga­tót. A Credo a mű egyik ze­neileg legnehezebben meg­ragadható része. Tartalmi elvontságával csak Bach őserejű teremtő ösztöne tu­dott megbirkózni. Itt hang­zik fel a mise legdrámaibb ostinato-basszusra épülő négyszólamú kórusa, majd újjongó öröm hangjai hir­detik a feltámadást az öt­szólamú kórus és zenekar teljes szépségében. A Sanctus három részből áll, melyben a kórus sanc- tus-kiáltása elementáris erejű, himnikus hangulatot ébreszt. Említést érdemlő a Benedictus, Köröndi György kifejezésteljes áriája a fi­nom szövésű hegedűszólóval, Igen kifejező, bensőséges volt Farkas Éva előadásá­ban az Agnus Dei mélysé­gesen lírai áriája, melyet a tétel kezdetén hallottunk. Dona nobis pacem; a mise négyszólamú, hittel telített, humánusan emberi kórus­tétele zárja az egyetemes zenekultúrának e kivéte­lesen nagy, örök értékű al­kotását. Külön elismerés a kórusnak a fizikailag is na­gyon megterhelő monumen­tális feladat szép zenei meg­oldásáért. VÉGEZETÜL elmondhat­juk, hogy az előadók elsősor­ban a vezénylő karmester, Gu­lyás György révén nem mindennapi zenei produk­ciónak lehettünk részesei. Dicséret a kórusnak, a ze­nekarnak, a szólistáknak, és nem utolsósorban az Or­szágos Filharmóniának, mert egy ilyen szokatlanul nagy együttest igénylő pro­dukciót pódiumra segített. Egyed Ferenc Fiatal tanítók a fiivárosban Az első diákéveknek sors­döntő hatásuk van a felnö­vekvő fiatalok egész továb­bi iskolai és művelődési pá­lyafutására — pedagógiai, pszichológiai és szociológiai vizsgálati eredmények bizo­nyítják ezt egybehangzóan. Nem túlzás tehát: a tanítók­ra rendkívüli felelősség há­rul. S a fővárosban ezek­nek a tanítóknak csaknem egyharmada maga is fiatal. 30 éven aluli! Mint Tánczos Gábornak, az Országos Pedagógiai In­tézet és Várhegyi György­nek, a Fővárosi Pedagógiai Intézet munkatársának ta­nulmánya rámutat: az utób­bi hét évben Budapesten hatszorosára növekedett a 30 évnél fiatalabb tanítók aránya. Mi több. a XXI. kerületben a tanítók 60, a XV., XVII.. a XVIII. és a XIX. kerületben 45—55 szá­zalékuk tartozik ebbe a korosztályba. Nem ritka te­hát — különösen az új la­kótelepek iskoláiban, de másutt is — a huszonéves, farmernadrágos —, gyakran az anyukáknál is fiatalabb tanító „néni”. A két szakember szocio­lógiai felmérése — amely a budapesti iskolák egyharma- dára és a fiatal tanítók ne­gyedére terjedt ki — azt bi­zonyítja, hogy hasonló tár­sadalmi környezetből kerül­tek a pályára, mint azok a kisgyermekek, akiket for­málnak, nevelnek, oktatnak. Megállapítják: a tanítói pá­lya mindig a munkás- és parasztfiatalok értelmiséggé válásának egyik tömeges le­hetőségét nyújtotta. Ez töb­bé-kevésbé így van ma is. A fővárosi tanítók mintegy fele fizikai dolgozók leszár­mazottja, csakúgy. mint 1970-ben. A jelenlegi budapesti fia­tal tanítók 31 százaléka köz­ségekben, 15 százaléka pe­dig vidéki városokban szü- * letett. Az utóbbi évek taní­tóhiánya is elősegítette a vi­dékiek fővárosba kerülését. A felmérés cáfol egy elég­gé általános közhiedelmet, nevezetesen azt, hogy a fia­tal tanítók többsége kény­szerből kerül a pályára, csak más lehetőségek híján választják a tanítást. A megkérdezettek döntő több­sége — 84 százaléka — már gyerekfejjel is foglalkozott azzal a gondolattal, hogy pedagógus lesz, középisko­lás korukban azonban még csak mintegy harmaduk vá­lasztotta egyértelműen a ta­nítói pályát. Az érettségi, az egyetemi, főiskolai felvételi közeledtével azonban mind többen vetettek számot ön­magukkal, s ítélték meg reális lehetőségeiket is. A továbbtanulási jelentkezési lapot már 75 százalékuk ta­nítóképző főiskolára nyúj­totta be. „Sok van mi csodálatos, De az embernél nincs semmi' csodálatosabb” (Sophoklész: Antigoné) „Nem hittem volna, hogy még napjainkban is ennyi­re nehéz egy asszony sorsa a válás után. Igaz, a bíróság a lakást és a lányomat két éve nekem ítélte, de a her­cehurca anyagilag és idegi­leg is olyannyira megviselt, hogy a következményeit még ma is érzem. Ennek ellené­re bízom abban, hogy két apró gyermekem erőben, egészségben fel bírom ne­velni. Nem tudom akad-e „recept” a csonka családok életére, és jó lenne, ha nem­csak a frissen elváltak sor­sáról írnának, hanem azok­ról az asszonyokról is, akik 10—15 éve egyedül „kormá­nyosok” a családi hajón. Más szóval becsületesen vé­gigjárták az utat, amelyet én i,alig két éve kezdtem” — írja B. A.-né jászberényi ol­vasónk. Megtartani a családot Horváth Károlyné Kisúj­szálláson él, a KUNSZÖV fizikai dolgozója. Határozott, energikus asszony. — 1966-ban maradtam az öt aprósággal magamra. Há­zasságunk nagy szerelem volt, de mégis elment a fér­jem, az italt választotta. Fi­zette a gyerektartást, meg én is kerestem akkoriban vagy kétezer forintot — eb­ből és a családi pótlékból éltünk. A legkisebb 11 éves volt, a legnagyobb végzős gimnazista. Ö lett az én ak­kori támaszom, vele már meg tudtam beszélni a csa­ládi költségvetés minden csínját, binját. Egyetlen cél vezetett: nem állami gondo­zásba adni. hanem megtar­tani a családot. A munka­hely,- ahogy tudott, támo­gatott: kaptam segélyt, ha mód volt rá. és ha bírtam túlóráztam. Fel is neveltem őket, mindegyik leérettségi­zett, a nagylányom diplo­mát is szerzett. — Higgye el, nem volt könnyű, annak ellenére, hogy nagyon jó gyerekek voltak. Bántani nem kellett őket, inkább „lelkiztem” ve­lük, ha a helyzet úgy kíván­ta, bár az úttörő és KISZ- szervezet, meg a tanárok so­kat segítettek abban, hogy értelmes elfoglaltsággal -le­kötötték őket. Bizony egy jó apa elkelt volna, de mondja meg őszintén, ki vállal egy anyukát öt nagy gyerekkel? — Néha elpityeredtem, ha az Utcán összebújva meglát­tam egy korombeli házas­párt, amint összebújva, ne­vetgélve mentek az utcán. Igazságtalannak tartottam az életet, mivel én is megér­demeltem volna, hogy le­gyen egy társam, aki jóban, rosszban mellém áll. — Azután túltettem ma­gam az egészen, hiszen nem élek egyedül, már négy gyö­nyörű unokám is született, és a lakásom egy sziget, ahol mindig örömmel „kötnek ki” a gyerekeim. Négyen már családot alapítottak, szépen élnek, és bízom abban, hogy kettesben járják teljesen vé­gig az emberi élet útját. Tóth Józsefné alacsony, szemüveges, megfáradt asz- szony. Már nyugdíjas, ko­rábban a kunhegy esi gimná­zium takarítónőjeként dol­gozott. — Húsz éve lettünk kü­lön, a hat gyerek nálam maradt. Téeszbe jártam, ahol akkoriban még fizettek is nem is, azután takarítónő lettem havi ezerkétszázért. A tartásdíjat küldte az uram, de egyéb juttatásra nem emlékszem. Igaz is, egyszer adott a tanács 600 forint segélyt,, a gimnáziumban meg, amikor kórházban vol­tam, ingyen ehettek a gye­rekek. Nehezek voltak a hatva­nas esztendők. Valameny- nydőjüket korán befogtam: cirkot vágtak, kapáltak, ke­reszteket raktak a búzaföl­dön. összeszurkálta őket a szár, négykor csörgött a vek­ker — de nem volt pardon, menni kellett. Elhatároztam, megmutatom a világnak, apa nélkül is ember lesz belő­lük. Lett is, mert négyen el­végezték a debreceni Agrár- tudományi Egyetemet, a két lány meg letette az érett­ségit. Hatból négyen diplomások A munka szeretetén, be­osztáson kívül mást nem adhattam nekik, legfeljebb még egy jó tanácsát: ma­gatoknak, az életeteknek ta­nultok. Nem is kellett hajta­nom, noszogatnom őket so­hasem a leckével. Azóta már három fiam pánt választott, és az egyik lányom is férj­hez ment, és boldogan élnek valamennyien. Valami azért kimarad't az életemből: én még ma se tudom, milyen a kunhegye- si strand, rajtam még nem volt fürdőruha, a presz- szót, éttermet csak kívülről ismerem. Van viszont egy gyönyörű nagy családom, négy kisunokám. Mindegyik gyerekem segít: pénzt ad, ru­hát, porszívót vesznék, hí­zót kapok télire, sűrűn jönnek, felsorolni se tu­dom a jóságukat. Egyikőjü­ket-másikukat messze so­dorta a sors, de valameny- nyien kocsival rendelkez­nek, és a születésem nap­ján. június 29-én, ha fúj­ja, ha hordja, egyszerre ha­zarepülnek a régi fészekbe. Ilyenkor tele van a szoba gyerekzsivallyal, szeretettel, boldogsággal. Ha pár perc­re beülök, gyönyörködöm bennük, úgy érzem: pokoli nehéz az életem, de érdemes volt, megérte értük gürcölni. A tiszafüredi Hajnal Jú­liának „könnyebb” volt, hi­szen egyetlen gyerekkel ma­radt magára. — Tizenkét éve egyedül nevelem a fiam, mivel ná­lunk is az ital bizonyult választóvíznek. Megadtam * mindent a gyerekemnek, bár a focizás, barkácsolás ki­maradt a közös programból. Igaz, ezen a téren a nagy­apa helyettesítette volt férjem. Lehet, hogy hiányzott ne­ki az apa, .bár én ezt so­ha nem vetítem észre a vi­selkedésén. Postahivatal-ve­zetőként tevékenykedtem Tiszaszentimrén, majd Fü­redre költöztünk, hasonló beosztásban dolgoztam. Sok fizetésem nem volt, vagyo- nom sincs, mindössze törő­dést, szeretetet tudtam ad­ni. Komoly fiú lett, nem követelőző, nagyon is be­osztó, úgy érzem, sikerült lelki törés nélkül felnevel­nem őt, és jelenleg már főiskolai hallgató Győrben. Takarékosak, dolgosak Az emberi sorsok közül szántszándéfckikal választot­tuk ki a leírtakat, mintegy példázva az egyszemélyi kormányosok 'gyönyörűen nehéz, buktatóktól. nélkü­lözésektől se mentes éveit, évtizedeit. A családból az apa sze­mélye bizonyosan sok alka­lommal hiányzott, bár a ‘távozásával kialakult űr ta­karékosságra, beosztásra, a kétkezi munka korai végzé­sére és szeretetére ösztönöz­te a csonka családok édes­anyáit, lányait, fiait. Csak ily módon magyarázható, hogy a fenti esetekben nem gyarapodott a válási árvák, állami gondozottak száma. Recepteket kerestünk, és kiderült: nincsenek, leg­feljebb édesanyák, akik ma- . gukra maradva se roppan­tak össze. Bár az állam a maga módján segítette őket, mégis szükség volt arra, hogy erejüket, idejüket a dolognak, a gyermekeiknek, lányaiknak áldozzák. Rájuk, helytállásukra valóban illik a szophoklészi idézet. D. Szabó Miklós A HÓNAP FOTÓJA című pályázatunkra érkezett. - Sáros­patak - vár Fekete János, Szolnok A jószjákóhalmi művelődési házban zongora- és gitárolrtatás is folyik, amelyre elsősorban a fiatalok járnak. Képünkön Szabó Mihály szolfézs órát tart

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents