Szolnok Megyei Néplap, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-14 / 292. szám
V A magyar kormány állásfoglalása a Varsói Szerződés tagállamai külügyminiszteri bizottságának ■ ■ ■ r r rr a üléséről A Minisztertanács december 13-i ülésén meghallgatta a külügyminiszter jelentését a Varsói Szerződés tagállamai külügyminiszteri bizottságának 1979. december 5—6-i berlini üléséről, és jóváhagyta a magyar küldöttségnek az ülésszakon kifejtett tevékenységét. Megállapította, hogy a kiadott közlemény fontos -dokumentuma annak a következetes harcnak, amelyet a Varsói Szerződés tagállamai folytatnak az enyhülés megszilárdításáért, a fegyverkezési hajsza megfékezéséért, a leszerelésért, Európa békéjének és biztonságának megvédéséért. Egyetértésben a külügyminiszteri bizottság közleményével, a magyar kormány aggodalmának ad hangot, hogy a NATO folytatni akarja a fegyverkezési hajszát. A Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének korábbi javaslatai és a külügyminiszteri bizottság berlini ülésszakán kidolgozott indítványok józan megfontoláson alapuló lehetőséget kínáltak a tárgyalások azonnali megkezdéséhez, megállapodások eléréséhez. A magyar kormány ez alkalommal is szükségesnek .tartja felhívni az észak-atlanti szerződés tagállamai kormányainak és a világ közvéleményének figyelmét, hogy az új típusú amerikai kö- zép-hatótávolságú nukleáris rakétafegyverek gyártására és nyugat-európai elhelyezésére vonatkozó döntés és annak megvalósítása rendkívül bonyolult helyzetet idéz elő Európában. A magyar kormány meg van győződve arról, hogy a külügyminiszteri bizottság ülésének közleményében foglalt kezdeményezések kedvező fogadtatása újabb hozzájárulást jelentene az európai katonai enyhülés és leszerelés kérdéseivel foglalkozó össz-európai konferencia előkészítéséhez. Helyesli és támogatja a Varsói Szerződés tagállamai részéről kifejtett elképzeléseket az általuk megvitatásra és megoldásra javasolt kérdésekről, a konferencia megrendezésének módozatairól. Egyetért azzal, hogy figyelembe vették más államok elképzeléseit is, amikor azt javasolták, hogy a konkrét intézkedéseket szakaszonként vizs? gálják meg, s az első szakaszban a munkát a bizalomerősítő intézkedésekre összpontosítsák, a konferencia további szakaszaival kapcsolatos kérdéseket pedig később határozzák meg. A magyar kormány a külügyminiszteri bizottság állás- foglalásával összhangban nagy jelentőséget tulajdonít az 1980-ban Madridban megrendezésre kerülő európai biztonsági és együttműködési találkozónak. Az a határozott álláspontja, hogy a találkozónak az enyhülés és a biztonság megszilárdítását, az együttműködés erősítését kell szolgálnia. A Magyar Nép- köztársaság tevékenyen hozzá kíván járulni a találkozó sikeréhez. Helyesli, hogy a résztvevő országok még az előkészítő szakaszban jussanak megegyezésre: milyen konkrét kérdésekben lehet további lépéseket tenni a találkozón az együttműködés bővítésére, a politikai légkör javítására. A Magyar Népköztársaság kormányának szilárd meggyőződése, hogy a külügyminiszteri bizottság javaslatainak valóra váltása új lendületet adna az európai enyhülési folyamatnak. (MTI) A Ganz-Mávag Vasúti Járműgyárának mozdony gyáregységében az idén húsz Diesel-mozdonyt gyártanak bangladesi megrendelésre. A hatszáz lóerős mozdonyokra a megrendelést több nyugati cég részvételével lezajlott versenytárgyaláson nyerték el ÜLÉST TARTOTT A MINISZTERTANÁCS A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszter- tanács tegnap ülést tartott. A kormány az Országos Tervhivatal elnökének előterjesztésére határozatot hozott az 1980. évi népgazdasági tervről és a végrehajtással kapcsolatos feladatokról. A pénzügy- és az igazságügyminiszter előterjesztése alapján a Minisztertanács megtárgyalta az 1980. évi állami költségvetésről szóló törvény tervezetét, amelyet az országgyűlés elé terjeszt. A Nemzeti Bank elnökének javaslatára a kormány meghatározta a jövő évi nép- gazdasági terv céljainak megvalósítását szolgáló hitelpolitikai irányelveket és hitelkereteket. A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter előterjesztése alapján a Miniszter- tanács módosította a földmérési és térképészeti tevékenységről szóló 1969. évi rendeletét. A ‘Minisztertanács és a Szakszervezetek Országos Tanácsának Elnöksége együttes határozatban módosította az üzemi demokrácia egyes kérdéseiről szóló 1977. évi határozatát, az intézményeknél, a hivataloknál és a nem vállalati rendszerben működő egyéb szerveknél a szocialista demokrácia továbbfejlesztése érdekében. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. A jászberényi Hűtőgépgyár gáz-folyadékhűtő üzemében ar elemkezelő gépen hütőelemek készülnek. Évente 2500 darab nagy hütőegységet tudnak összeállítani Ára: 1,20 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI,EGYESÜLJETEK! XXX. évf. 292. szóm, 1979. december 14., péntek A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Lázár György fogadta a szovjet belügyminisztert Befejeződött a magyar—szovjet kormányközi bizottság ülése Moszkvában aláírták a megállapodás dokumentumait Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke, tegnap a Parlamentben fogadta Nyikolaj Anyiszimo- vics Scsolokov hadseregtábornokot, az SZKP KB tagját. a Szovjetunió belügyminiszterét. A baráti, elvtársi légkörű eszmecserén jelen volt Borbándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese, Rácz Sándor, a Központi Bizottság osztályvezetője, Ben- kei András belügyminiszter és Vlagyimir Pavlov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. A szovjet belügyminiszter vezette delegáció — Kamara János altábornagy, belügyi államtitkár és Vlagyimir Pavlov jelenlétében — délelőtt megkoszorúzta a magyar, majd a szovjet hősök emlékművét. A magyar—szovjet gazdasági és tudományos-műszaki együttműködési kormányközi bizottság XXIV. ülésszakának befejeztével csütörtökön Moszkvában ünnepélyesen írták alá az ülésszak jegyzőkönyvét. Ugyancsak aláírtak több olyan ágazati alprogramot, amelyek a két ország érdekelt minisztériumainak együttműködését szabályozzák 1990- ig, a gyártásszakosítás és a kooperáció hosszú távú programjának megfelelően. A gépipar terén öt, a vegyipar terén pedig egy ilyen programról szóló megállapodást írtak alá, a két ország műszergyártásának, könnyű- és élelmiszeripari gépgyártásának. vegyipari és kőolajipari gépgyártásának, építőipari és útépítőgép gyártásának, h írkö zl őes zk öz.-gyár fásának, valamint a kőolaj- feldolgozó- és petrolkémiai ágazatoknak együttműködésével kapcsolatosak. Ugyancsak aláírtak több egyezményt is, így a gépipar területén megvalósítandó gyártásszakosításról, komplett laboratóriumok gyártásáról, a szintetikus zsíralkoholokról. Az alprogramokat, illetve az egyezményeket magyar részről Soltész István kohó- és gépipari miniszter, dr. Simon Pál nehézipari miniszter, Gábor András kohó- és gépipari és Herkner Ottó külkereskedelmi miniszter- ' helyettes, írta alá. Szovjet részről az aláírók között volt Jetim. Novoszjolov építőipari-, út- és közműipari gépgyártási miniszter, Konsztan- tyin Rudnyev, automatizálási és műszeripari miniszter. A bizottság üléséről szóló jegyzőkönyv aláírásakor Konsztantyin Katusev és Marjai József mondott beszédet. A most aláírásra került ágazati alprogramök realizálják a gyártásszakosítás és a kooperáció hosszútávú programját — hangoztatta a többi között a Szovjetunió Minisztertanácsának elnök- helyettese, alki rámutatott: folytatni kell az ilyen programok kidolgozását, a konkrét szerződések megkötését. Katusev méltatta a bizottság ülésszakán elvégzett munkát, hangsúlyozva: a. szovjet és a magyar tagozat baráti együttműködésével sikeresen valósítják meg azt a nagy munkát, amellyel az SZKP és az MSZM-P Központi Bizottsága, személyesen Leonyid Brezsnyev és Kádár János bízta meg a részvevőket. Marjai József válaszában aláhúzta, hogy az együttműködési kormányközi bizottság munkájában most új szakasz kezdődött. Mindkét ország most gazdasági fejlődésének különösen fontos és felelősségteljes szakaszában van, s jelenleg nem egyszerűen arról van szó, hogy növelni, szélesíteni kell együttműködésüket, hanem tartalmában is gazdagítani kell azt. Ez az együttműködés mindkét ország gazdaságában nagyobb eredményeket hoz az eddigieknél, hatékonyabban szolgálja a szocializmus és a kommunizmus építését. Ehhez erősíteni kell az együttműködés minőségét, gyorsabban, konkrétabban, rugalmasabban kell dolgozni. Az ünnepélyes aláíráson ott voltak a két küldöttség tagjai. Jelen voltak az SZKP Központi Bizottságának felelős munkatársai. Részt vett az aláíráson dr. Szűrös Mátyás, hazánk moszkvai nagykövete. Marjai József tegnap hazautazott Moszkvából. A repülőtéren Konsztantyin Katusev és más hivatalos személyiségek búcsúztatták. Jelen volt dr. Szűrös Mátyás, moszkvai nagykövet is. Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese tegnap délután hazaérkezett. Metróépítők a megyében Kiegészítik a Szolnok megyei vállalatot Gyaloghíd épül a Zagyván Egy munkás 800 ezer forintot termel 1951-ben települt szűkebb hazánkba a megye egyik legnagyobb építési kapacitással rendelkező építőipari egysége, a Közlekedési Építő Vállalat ’ — ismertebb nevén a KÉV Metró — szolnoki főépítésvezetősége. Jelenleg évente már több mint 300 millió forint értéket termelnek. Nemcsak közlekedési feltételeket javító utakat, hidakat és vasúti pályákat készítenek, hanem jelentős mértékben hozzájárulnak Szolnok megye lakásépítési programjának és az ipari beruházások megvalósításához is. Minden évben igen jelentős értékű mélyépítési munkát vállalnak el, és ezzel jól kiegészítik, mintegy hátteret teremtenek a Szolnok megyei építőipari vállalatok feladatainak megoldásához. A kezdet kezdetén leginkább csatornázási feladatokat végzett a szolnoki főépítésvezetőség. ök építették meg a megyeszékhely teljes szennyviz- és gázvezeték rendszerét. Ma — és ez nem feltétlenül előnyös — már sokkal többrétűbb munkát végeznek. Martfűn a növényolajgyári beruházáson mélyépítési feladatokat oldanak meg, és az új üzemhez tartozó Tisza-parti műtárgyakat készítik. Jászberényben házakat alapoznak, a szajoli ÁFOR-telepen minden évben sok-sok kilométernyi csővezeték építésében segédkeznek. A Tiszamenti Vegyiművekben magasépítési feladatra Is vállalkoztak — a nemrégiben elkészült nátri- um-tripolifoszfát üzem épületein munkálkodtak. Mezőtúron a főépítésvezetőség munkásai húzzák fel a Kon- takta új üzemcsarnokát. Rövidesen átadják a MÁV Járműjavító Diesel-bázisán a megjavitott mozdonyok kipróbálására szolgáló termet, és tovább folytatják az üzem vágányhálózatának építését. A kivitelezők szinte mindnyájan elismeréssel beszélnek a szolnoki KÉV Metró gyorsaságáról. Kitűnően szervezve a munkát, példáuf a szolnoki Zagyva-hídnál a sokáig tartó áradás miatt késve kezdet^ felújítást is befejezték november elejére. Nemrégiben ismét egy, a Zagyva fölött átívelő építmény elkészítésébe fogtak. A szolnoki Ady Endre út meghosszabbításaként olyan gyalogúidat építenek, melynek gyomrában a két városrészt összekapcsoló közművek víz- és gázvezetékek, az úgynevezett Sefcsik-telep szennyvízhálózatát a város jövendő tisztító telepéhez kapcsoló csatornák és postai kábelek kapnak helyet. A négy nyílású, 150 méter hosszú acélszerkezet várhatóan — még csak az alapozás tervei vannak meg, de már dolgoznak az építők — 30— 35 millió forintba kerül. A KÉV Metró jövőre ígéri elkészítését, a közművek elhelyezését ezután oldják meg. Most év végén kezdték el az Üjszász és a Zagyvarékas közötti közúti híd alapozását, és jövőre belefognak a hídhoz vezető országút „kiigazításához” is. Az idén mintegy 310 millió forint értéket termeltek a főépítésvezetőség dolgozói, az elkészített létesítmények zömével Szolnok megyét gyarapították. Termelékenységük eredményeik még akkor is kiemelten jók, ha tudjuk; nagy értékű anyagokat, elemeket építenek be az általuk készülő létesítményekbe: Egy munkás náluk körülbelül 800 ezer forintot termel évente.